Mátrai sütődiszkosz

Néhány éve ismerkedtem meg ezzel az eszközzel. Mátrai sütődiszkosz néven hallottam róla először. Majd képeket látva róla, elhatároztam, hogy beszerzek egyet. Egyébiránt nem vagyok nagy ínyenc főzés terén, ha túrázásról, kirándulásokról, táborozásról van szó, de azt gondoltam, annyi pénzért amennyibe kerül, nem lesz rossz befektetés, még ha csak itthon családi körben is használjuk majd.

Szépen el is „ballagtam” Budai Sándor műhelyébe, és vásároltam egy kétszemélyes kivitelt magamnak. Egyébként a következő méretekben lehet kapni:

sd0

-A legkisebb diszkosz átmérője 16 cm.
ebbe a diszkoszba 1/2 kg hús+ 20-30 dkg zöldségféle fér.
-A kis diszkosz átmérője 23 cm. Ebbe a diszkoszba 1 kg hús+ 1/2 kg zöldségféle fér.
-A nagy diszkosz átmérője 25.5 cm. Ebbe a diszkoszba: 2 kg hús+ 1 kg zöldségféle fér.
(a gyártó által megadott értékek)
-Nagyon nagy sütődiszkosz átmérője 33 cm. Ebbe a diszkoszba: 4 kg hús+ 2 kg zöldségféle fér, 10-12 személy számára.
Úgy okoskodtam, hogy ha beválik, akkor nyilván egy darab, kevés lesz a családnak, de akkor veszek majd még egyet, és egyszerre két félét tudunk benne készíteni, ha úgy szeretnénk. Ha viszont csak egyedül, vagy ketten megyünk, akkor nem kell nagy súlyt cipelni.

Használat előtt beavatás szükséges, hogy a gyártás során rajtamaradt szennyező anyagokat eltávolítsuk a diszkosz belső felületéről. Én ezt itthon, a kertben elintéztem, hogy kint az erdőben már ne kelljen ezzel foglalkozni. Tüzet raktam, egy szelet szalonnát beletettem a diszkoszba, felhevítettem, amíg sercegett benne a szalonnazsír, egy darabig hagytam, majd kiöntöttem belőle.Mindezt kinyitott állapotban, egy fogó segítségével, és vigyázva, nehogy a forró zsír rám kerüljön valahogy.Aztán ugyan így még egyszer megcsináltam,majd kimostam a lentebb leírt módon.
sd2Első alkalommal a Vértesben használtam. Mielőtt beleraktam volna az alapanyagokat, a biztonság és a tapasztalatlanság miatt kibéleltem alufóliával. Ez az óta is így van, mert tisztítani is könnyebb, és nehezebben ég oda benne az étel, ha kicsit forróbb hamuba, parázsba rakjuk. Szóval elsőnek sertés tarját, virslit, krumplit, hagymát, répát, sót, fűszereket raktam, bele. És mehetett a parázsba. Nagyjából egy órán át hagytam bent. Kicsit megégett ugyan a széle, de elsőre is nagyon ízletes zamatos szaftos étel került ki belőle.sd1Arra sajnos nem emlékszem, hogy forgattam-e, bizonyára igen, de az óta mindenképpen megforgatom, méghozzá a következőképpen. Egy órán át hagyom bent a forró hamuban, nem parázsban (!), és közben 10 percenként megforgatom. (az alja kerül fel majd vissza) Ezt lehet egy darab fával, bottal. Az elején még, kívülről eléggé összekoszolódik, de a második harmadik főzésnél, már szépen le lehet törölni a hamut a külső oldalról, és gyakorlatilag tisztán kerül az „asztalra” a diszkosz.

sd4A diszkoszba rakott alapanyag, leginkább vaj puhára fő, dinsztelődik. Tehát ne várjuk azt, hogy ropogós sült krumpli kerül ki belőle, de azért ezt is el lehet érni.
sd6Hogy mi mindent lehet benne főzni, annak csak a képzelet szab határt. Hallottam már olyat is, hogy lecsó készült benne. Jómagam, kenyeret is sütöttem már segítségével.
sd5De leginkább krumplit, zöldségféléket, szalonnát, húst szoktam rakni bele.
sd3Az eszköz eltisztítására, hagyományos mosogatószert, és fémsúrolót használok. Ez tökéletesen eltávolít minden szennyeződést a felületről, kívül és belül is. Hallottam olyat, hogy nem ragad le annyira, ha a beavatásnál kapott fekete felületet nem dörzsöljük le ezzel az eszközzel, de úgy tapasztaltam hogy nem ezen múlik a leégés, letapadás.Inkább a türelmes sütésen. Az elején még tisztítás után, bekentem belül sertés zsírral, de az utóbbi időben már nem teszem, ennek a következő az oka. Ha sokáig nem használtam az eszközt, akkor a zsír megavasodott benne, illetve az, hogy 5-6 sütés után, ha elmostam, és azonnal szárazra töröltem, már nem rozsdásodott meg hosszú idő alatt sem. Nem tudom ennek mi az oka, de szerencsés dolog.

Szóval összességében nagyon klassz kis dolog a mátrai sütődiszkosz. Sajnos viszonylag súlyos darab, hiszen pontosan fél kilogramm a legkisebb darab. Így több napos túrára, vagy nagyobb csomag mellé már nem ajánlom. De több napos táborozásra, vagy rövid túrára, ahol nem számít a súly, esetleg otthoni sütögetéshez príma kis szerkezet lehet!

Ha megtetszett a sütődiszkosz, az alábbi úton érhető el legegyszerűbben:
http://diszkoszvas.uw.hu/elerhetoseg.html

Mátrai sütődiszkosz” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyon tetszik ez a biszkosz. Nekem egy amerikai tengerészserpenyőm van. Azért szeretem, mert lapos és a 25 literes zsákomba is jól elfér.☺

  2. Egy csere útján került hozzám, de asszem a Légiós Military boltban kapható. Tán csak egy hátránya van, nem zárható szorosra, így nem lehet forgatni a parázsban.

  3. Az azonban megfizethetetlen az ilyen diszkosz-féle dologban, hogy míg a parázsban rotyog a finomság, előkerülhet a tarisznyából a doromb és szárnyalhat a lelkünk a doromb hangjával messzi-messzi korokba, tájakra … !

  4. Sziasztok! Onnan lehet tudni, hogy a Jézuska elolvassa a neki írt leveleket, hogy ez lesz a fa alatt.
    Áldott, békés karácsonyt kívánok mindenkinek!☺☺☺

    1. Áldott békés ünnepet kívánok Neked én is! Használd egészséggel sokáig a felszereléseidet!

    1. Szia Summan!
      A legkisebb diszkoszt használom. Szoktam ajánlani, hogy ha nagyobb mennyiségű ételhez kell,kettőt vegyenek.Mert akkor elég a családnak, de ha egyedül mész, akkor elég egy kicsit vinni.

  5. Nekem a négyszemélyes van. Szeretem, de lehet, hogy egy kicsit is beszerzek! De azért a nagy sem unatkozik!😊

  6. Alacsony költségvetésű tábori kaja. Sok szalonna, hagyma, fokhagyma, löncshús. Isteni volt, de legközelebb alma is lesz benne!😉

    1. Hú…jól néz ki! Mindegy is mi van benne,…ami jól esik! Látom ezek szerint bevált az eszköz! 🙂

  7. Nagyon bevált! A dömösi kempingben, a hollandusok nem értették, hogy a nagy, ronda, kopasz yeti miért köt a törcsik közé egy harckocsiaknát? A maradékot óvtam a hangyáktól!!!😅

  8. Hülye név ez a diszkosz. 😀 Vagy legalább is szokatlan, ez az edény ugyanis a FEDELES ! 😀
    A történet lényege, h a régi edényeknek nem mindnek volt fedele, hanem vagy az otthoniak barkácsoltak rá valami kerek fedelet fából, vagy csináltatták asztalossal. Na, most ezt viszont bele kellett tenni a tűzbe, gyakran a szénégető boksába, vagy pedig egy gödörbe és rá rakták a tüzet, ha olyan nyulat főzött meg valaki, amit nem volt szabad látni másnak ! 😀 Ezért ennek rázárható fedelet kellett késziteni, rápattanthatósat, mint a csatos üvegeken volt.
    Szóval jobb szeretném ha nem egy sporteszköz neve keringene róla. 🙂 Nem vagyunk görögök.
    Üdv egy Palóctól. 😀

    1. Szia Laci!
      Köszönöm a hozzászólást!Engem meggyőztél! Magyarosabb és rövidebb is. De attól tartok, kis hazánkban ez már annyira elterjedt, hogy nehéz lesz a fejekbe rendet tenni. De ígérem, én rajta leszek!
      Üdv:Moris

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Optionally add an image (JPEG only)