Vango Titanium gázfőző fej

Egy igazán picurka főző eszközt szeretnék most bemutatni. Ez a Vango kemping eszközgyártó cég egyik gázfőző feje, méghozzá a legkisebb a cég kínálatában. A neve: Titanium.
Mielőtt rátérnék a száraz technikai adatokra, elmondom, hogy miért éreztem szükségét egy ilyen pici gázfőzőnek. Volt már nagyobb méretű gázfőzőm, de többször kerültem olyan helyzetbe, hogy a mérete miatt nem szívesen vittem, vagy már egyáltalán nem fért be a súlyhatárba, méretbe, természetesen palackkal együtt. Viszont jó lett volna inni a túra, kirándulás során egy forró teát,  kávét, vagy egy tasakos levest. Ezzel egy időben, már a bögréket is nézegettem, mert a tervem az volt, hogy egy bögrébe rakom majd bele a palackot, a főzőt, és még néhány dolgot.
Erről már írtam egy cikket, ami ide kattintva olvasható.
És akkor elkezdtem nézelődni, hogy mit lenne érdemes venni. Először a palack volt a szűk keresztmetszet. A Campingaz-termékeknek a legkisebb palackja is elég nagy. Így kézenfekvő volt olyan eszköz beszerzése, amelyik csavaros csatlakozással illeszkedik a palackhoz, mert a csavaros rendszer 100g-os palackja jóval kisebb az előbb említettnél. Némi keresgélés után találtam rá a Vango Titanium-ra.

Jöjjenek tehát a száraz gyári adatok:

Súly: 4,5 dkg.
Teljesítmény: 2600W. Ez a teljesítmény, egy liter vizet, nagyjából öt perc alatt forral fel.
Fogyasztás: 110g/35 perc, 230g/75 perc, 450g/150 perc
Méret: 5cm x 3,7 cm

Amint látszik az adatokból, nagyjából egy gyufásdoboz méretű, nagyon könnyű, és méretéhez képest, bitang teljesítményű eszközről beszélünk. A teljesítmény igaz lehet, mert egy másik cikkben, ahol bögréket hasonlítottam össze, megmértem a forralási időt. Nagyjából 7 perc alatt forralt meg egy liter vizet, de nem ment teljes gázon. Hogy stílusos legyek.

Így néz ki, becsomagolva.
dpp_05236Kivéve a csomagjából látható a három behajtott kis láb és a kis csap. Nagyjából ezek a fő részei a gázfőzőnek. Nem egy atomreaktor, az biztos. Így viszont kicsi a meghibásodás lehetősége.
dpp_05237Kihajtott lábakkal sem túl nagy. Nyolc centiméter átmérővel le lehet fedni a lábakat. Meg kell említenem, hogy nyilván ezt nem lábasban való főzésre találták ki, és én sem arra vettem, hanem bögrében melegítésre. Habár főztem már vele lábasban, igazából a mérete a bögre aljának méretéhez ideális.
dpp_05238A palackra téve, stabilan áll, nem túl magas, nem billeg könnyen.
dpp_05239Amennyi hátránya van a nagyobb főzőfejek égésfelületével szemben, annyi előnye is. A nagy lángfelülettel ugyan jobban lehet nagyobb edényekben főzni, de már a kisebb szél is könnyebben kifújja a lángot, a hőt az edény alól. Ennél a fejnél, kevésbé érzem ezt a problémát. Intenzív, kis felületű, de erősebb láng melegíti a bögre alját.
dpp_05244Összességében meg vagyok elégedve az eszközzel. Kicsi, megbízható, jó teljesítményű. Habár a beszerzési ára magas, jóval tízezer forint felett van.(2015)
dpp_05241

Szinte mindig magammal viszem, ha kirándulni, túrázni megyek. Hiszen a bögrében nem foglal plusz helyet. Sőt! Ott a helye!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Optionally add an image (JPEG only)