RSD újratöltve

Az idei ősz, úgy ahogy van, kimaradt az életemből. Nem bánkódok, mert szerencsés dolgok miatt lett így, de természetjárás szempontjából kimaradt. Ezért, most így, november közepén tudtam újra vízre tenni a kajakomat.Először két naposra gondoltam a túrát, hogy leevezek a Ráckevei-Soroksári Dunán a Tassi zsilipig és ott alszom, kipihenem az elmúlt hat hetet. Aztán úgy alakult, hogy csak egy napra tudtam menni. Tavasszal már jártam itt. Azt gondoltam, a tavaszi csalódást most majd elfelejtem ezzel a résszel kapcsolatban. Sajnos nem így lett. Aki szereti a civilizációt hangokon keresztül közelben tudni, annak maradéktalan élményt fog nyújtani, az amúgy zsúfolt, végig házakkal teli szakasz. Azt hittem, hogy szezonon kívül ezen a hétközbeni, komor, borús napon majd nyugodt lesz a környék. Hát nem. Sarokcsiszolók, körfűrészek, vésőgépek harsogtak egész nap. No, én pont ezt akartam magam mögött hagyni.

Ismét onnan indultam, ahol a májusi túra kezdődött. A stégen szomorú látvány fogadott. Mint egy mementó. A víz az úr!Ezt szemmel is tartom mindig. Most is kellő óvatossággal álltam neki. Hetek óta ez volt az első ilyen borús nap. És mint kiderült, már a másnap is verőfényes napsütéses lett. Pedig fotózást terveztem inkább mint evezést. De mindegy, hagyjuk, jöjjenek a pozitívumok. Nem akartam sietni, nem volt nagy a táv, nem kapkodtam. Egy palack vizet vittem, egy fél liter kólát, két energia italt. Pár szelet müzlit. Utóbbi elfogyott, előbbiekből összesen egy liter sem. Misi bácsi barátom szavai jutottak eszembe, mielőtt vízre tettem a sajkát. “Tanuld meg kedves barátom, hogy a vízen soha nincs elég kötél”. Nos igen. A köteles zsák otthon maradt. Beraktam helyette a gályába két spanifert, amivel eddig a kajakot rögzítettem a kocsi tetejére. A Makádi parkerdő volt a cél, ha már csak így egy napra tudok itt lenni. Vízre tettem hát a kajakot, és élvezettel hallgattam az első evezőcsapás okozta csobogást.

Délelőtt 9 óra volt, és még elég párás a levegő, mindössze +3 fok. Reméltem, hogy legalább köd nem lesz. Ez az első, híd előtti szakasz, tavasszal is tetszett. Mintha nem is Ráckevén lennék. A magas parton, régi házak, mindenféle kerítések, eklektikus építészet.Ha már ilyen időt fogtam ki, próbáltam fotózás szempontjából a maximumot kihozni. Mármint, ami a turistafotózás definíciójába belefér.A Kerekzátony szigetet balról kerültem most.Elhagyva a szigetet, kétoldalt kisebb-nagyobb épületek, hétvégi házak, lakóházak övezik a partot. Attól függően, gondolom, hogy éppen lakott területen vagy azon kívül halad az utazó. Nem is nagyon látványos ez a rész. A fejem felett többször is hallottam, amint vadludak húznak el. Hosszasan bámultam őket, jó sokan voltak.Ez a jelzés a házikón meglepett. Vajon valóban egy elsősegélynyújtó hely lehet szezonban?Habár az ősz már a vége felé járt, egy kevéske szín nekem is jutott itt-ott. Egy kicsit hangulatosabb, kiesebb részre értem. Itt nyilván a települések közötti része van. Kevés horgász volt, üresek voltak most a stégek.Lelassítottam,és élveztem ezt a rövid csendesebb szakaszt. Ilyenkor leengedem a kormánylapátot, hogy ne sodorjon el a szél, vagy ha van akkor a sodrás, és nézelődök, fülelek.A Dömsödi árapasztó zsilippel szembeni részen, rengeteg elhanyagolt, romos veszélyes stég van. Elhajózva mellette, az ember hajlamos gondolkodóba esni. Vajon miért néznek ezek így ki? Egykoron biztosan sok örömöt szolgáltak a tulajdonosoknak. De nem is bontják le őket, és nem is látszik, hogy felújítanák őket. Csak úgy mennek tönkre, mint aminek nincs gazdája. Nincs is több ilyen lerobbant rész talán az egész RSD-n.Aztán vannak persze üdítő részek is. Ez a csónak “beálló” például kimondottan tetszett. Vadregényes, de gondozott, karbantartott.Ez a kis ház is, a kertjével, nagyon szépen ki van találva. Azt is el tudnám képzelni, hogy egy ilyen kis házikóban pihenném ki a napi evezés fáradalmait. Míg ezeken gondolkodtam, lassan feltűnt az úti célom, a Makádi parkerdő. Kár, hogy nem sikerült az ittalvás.Azonban nem szálltam ki itt, hanem szemben kerestem egy szemrevaló stéget. Ahol száraz lábbal ki tudok lépni. Mert gumicsizmám az még nincs. Anélkül meg kevés helyen lehet kényelmesen kiszállni. Igazából nem is nagyon kellett volna kiszállni, mert az Aquarius Trek-be fotelszerű kényelmes ülést építettek. De a biológiai szükségletek miatt ki kellett menni a vízből.Kikötöttem a sajkát és szokás szerint, gyönyörködtem benne egy kicsit. Igazán szemrevaló kajak. 🙂 Hiába no,….”a cigány is a maga lovát dicséri” tartja a mondás.Megettem pár müzli szeletet, ittam egy kicsit, aztán szemezgettem a természet adta csemegéből is. Ha már ősz. Aztán összeszedtem magam és elindultam visszafelé. Az idő ugyanolyan komor maradt. Talán egy picit szelesebb lett, de nem volt ez a szél jelentős. A ruházatomat jól választottam meg. Egy polár béléses túranadrág, technikai hosszujjú póló, és egy szélálló polár. Ebben nem fáztam. A lábfejem viszont hűvös volt. Nem fázott, de majdnem. Vastag zokni, túracipő. Csak hát nem mozgott. Hűvösebb időben ez kevés lesz. A parton induláskor +3 fok volt, kiszálláskor +10. Sajnos nem tudom a vízen mennyi volt, de beszerzés alatt van egy hőmérő. Már rég kellett volna. Az Alaptábor.hu természetjáró csoport-ban szerencsére sok segítséget kaptam a megfelelő hőmérő kiválasztásához.

Érdekes momentum következett. Ahogy eveztem, nem történt semmi. Nem láttam semmi érdekeset, nem volt semmiféle behatás. És mégis, egyszer csak széles mosolyra húzódott a szám. Jó volt itt lenni, jó volt evezni. Vártam már ezt a napot, ha zajos, ha komor, de a vízen lehetek.  Ez a gondolat jó érzéssel töltött el!

Elértem a dömsödi kempinget, most legalább ez csendes volt. Nem úgy, mint tavasszal, mikor bömbölt a zene éjfélig. Üresen, ásítozva várták a következő szezont a kis faházak.Feljebb evezve egy-két hattyú úszott mellettem, nem törődve velem, talán inkább tartva tőlem. Sok vadkacsa volt még egyébként, és egy csodálatos kék kis madarat is láttam, de azt sajnos nem tudtam lefotózni. Gyors volt nagyon. Talán jégmadár lehetett.
Aztán lefotóztam az egyetlen eszközt, amit el sem kellett volna hoznom. 🙂Napszemüveg az nem nagyon kellett. Mire visszaértem Ráckevére, nem lett szebb az idő.  Mindent összevetve kellemes kis napot töltöttem el a vízen. 26 km-t eveztem, nettó 6 óra alatt. Ez elég “nyugger” tempó. Sokszor megálltam és csak nézelődtem, úsztam az “árral”. Azt gondolom, ez a Duna ág egy jó darabig nem hoz majd lázba. De most, a hűvösebb időre való ruházatot próbálgatva, megfelelt. Nincs sodrás, szél sem volt. Na, meg nem kellett messzire utaznom miatta. Habár, a szolnoki Tisza rész sincs messzebb.