Utazás a Zagyván

A Zagyva nem tartozik azok közé a folyók közé, amiket a kajakosok felvesznek a bakancslistájukra.  Én mégis nagyon izgatottan vártam, hogy nekiinduljunk. És nem is csalódtam… sőt!

Misi bácsi barátom pár nappal az indulás előtt hívott: „Kedves barátom, most jó magas a vízállás a Zagyván, most kell menni.” Misinél a „bácsi” jelzőt, nem a kora miatt írom, inkább a tapasztalata miatt. Igazi vízi ember. Ha ő mond valamit, az úgy van. Mert a vízen nem lehet okoskodni meg tippelgetni, ott tudni kell, mi a dörgés. Szóval megbeszéltük, hogy hétfőn indulunk, ha esik, ha fúj. Szerencsénkre egyik sem volt jellemző a kiválasztott napra. Reggel fél kilenckor, ott álltunk az Újszászi parkerdő közelében, és megállapítottuk, hogy nagyon jó vizünk lesz ma.A tökhéjakat levittük a partra, és bepakoltunk. Nagyon minimális cuccot vittünk. Váltóruha, meg valami ebédre való.Misi egy új szerzeménnyel jött, ami a nap végére igazán nagyon jó társnak bizonyult. Habár a tulajdonosa elég bizarr nevet adott a kajaknak a színe viszont nagyon vidám volt.Eléggé sodort a víz, nem kellett különösebben erőltetni az evezést, elég jól haladtunk. Már az első métereknél láttam, hogy ezt a vizet „nekem találták ki”. Nagyon szeretem az ilyen vadregényes, dzsungelszerű tájakat. Főleg hogy a nagy víz miatt gyakorlatilag ha akartunk, akkor a “parton” a fák között evezhettünk.Május közepe volt, a tavasz tombolt, bárhová néztünk, erőtől, élettől duzzadó természetet láttunk. Még a korhadt fatörzseken is, sokszor kosárnyi gombatelepek nőttek. A víz annyira kint volt, hogy a horgászhelyek most bőven víz alatt voltak. De szerencsére árvíztől azért nem kellett tartani.Én annyira el voltam ragadtatva, forgattam a fejemet, hogy észre sem vettem volna, hogy átúszik előttünk egy őz, ha Misi nem szól, hogy kapjam már elő a gépet és fotózzak.Habár borult volt az ég, a radar nem jelzett esőt, sőt a felhőtérkép is biztató volt induláskor. Igazából tényleg nem foglalkoztunk vele, mert annyi impulzus ért minket, hogy csak tekergettük a nyakunkat. Ha Misi nem szól megint, akkor ezt a hódvárat sem veszem észre.Pedig a hódok nyomai lépten-nyomon láthatóak voltak. Megrágott, kidöntött fák…… lábnyomok a part iszapjában.Sokszor csak így hátra dőltünk, és mentünk a sodrással. Főleg mikor a gémet szerettük volna lencsevégre kapni. De az mindig gyorsabb volt nálunk. Nem csoda, hiszen jobb terepen, mint mi.Hallgattuk a madárcsicsergést, a békabrekegést, és a nagyobb állatok mozgását kint a partokon.Annyira girbegurba útja van a Zagyvának, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló részek, nem is nagyon vannak. Egyik kanyar a másik után jön, és mindig van valami meglepetés.Itt például az volt a meglepi, hogy keresztbe volt dőlve egy fa. Hogy hód intézte, vagy a természet, nem volt idő megnézni, mert mielőtt felakadtunk volna, meg kellett találni az átjárót.Ekkor értük el Zagyvarékas települést. Egy régi gyárkémény árulta el először a település jelenlétét.Aztán kicsit később a település templomtornya is előbukkant a fák és a híd mögül.A települést balról, és elég szorosan megközelítve kerültük meg. Jobbra nézve egy-egy régi ház tetejét láttuk, talán a település legrégebbi házai ezek. Hiszen a víz közelsége hatalmas áldás volt eleinknek is, és a ma élő embereknek is.A  település mentén kanyargó Zagyva, egy mesebeli parkra emlékeztetett. Csak éppen nem gyalog, hanem kajakkal lehetett bejárni.Ismét egy bedőlt fa, vagy több is…keresztezte az utunkat. Habár egyszer-egyszer felkoppantak a faágak a kajak alján, de ezt is ki tudtuk kerülni könnyedén, voltak részek, ahol elég magas volt a víz.Kicsit később meg a fejünket kellett lehúzni, ha tovább akartunk menni.Olyan nagy ívű kanyarokból áll a folyó, hogy gyakran azt hittük, itt a vége. Több helyen láttunk remek táborozóhelyeket. Fel is merült, hogy miért nem két napra terveztük ezt a túrát. A miértre a választ azonban egyikünk sem tudta. Semmi akadály nem lett volna. De most már mindegy.Beiktattunk egy egészségügyi pihenőt, hiszen lassan három órája ültünk a hajókban.Továbbindulás után, én beeveztem az ártérbe, a fák közé, ahol alulról már a fű súrolta a kajak alját, és olyan sűrűn voltak a fák, hogy evezni már nem lehetett, néhol kézzel húztam tovább magam.A következő kanyar után biztosra vettük, hogy csak átemeléssel tudunk majd tovább haladni, akkora fa volt bedőlve a folyóba. De a jobb oldalon éppen volt annyi hely, hogy kicsusszantunk a kelepcéből.Időközben már szépen kisütött a nap. A következő részen viszont ebből nem sokat láttunk, mert a fák beborították lombjukkal a folyómedret. Mintha egy hatalmas alagútban eveztünk volna.Itt aztán igazán koncentrálódott a folyó jellegzetes édeskés illata, és olyan érzésem volt, mintha nem is ennek a kis országnak a kis folyóján eveznék, hanem valami távoli ország elhagyott lakatlan részén.Aztán elérkeztünk a következő hídhoz, ahol terveztük az ebédet.  Azt nem terveztük, hogy kivesszük a hajókat, de sajnos itt már tényleg nem tudtunk tovább haladni. Nem a vízállás volt persze az oka, hanem egy hatalmas fát döntött be a vihar a vízbe.Kiszállva a partra, egy gyönyörű réten találtuk magunkat. Mint Misi elmondta, ez a Natura 2000 természetvédelmi területe.Ebéd után megnéztük, hogy átemelés után hol tesszük vízre a kajakokat. Én a híd alatt tettem volna, de Misi meggyőzött, hogy jobb lesz kissé feljebb, egy „puhább” részen.Nesztelenül úsztunk Szolnok felé. Nem beszéltünk sokat, tüdőztük a jó levegőt, élveztük a napsütést. Nem különben a teknősbékák, már ami a napsütést illeti. Eddig is láttunk párat, de ezek most egy kicsit belassultak a tűző napon, és közel tudtam kerülni egy fotó erejéig.Az utolsó fás, vadregényes szakasz következett, ami egészen eddig a hídig tartott.Aztán beeveztünk Szolnokra. Egy hirtelen kanyar után, igencsak kontrasztos volt a 20 emeletesek látványa.És itt már a meder is szélesebb lett. Tulajdonképpen itt-ott az ártérben a réten a fűben evezhettünk.Az egész napos vadregényes táj látványa után, egyáltalán nem volt lehangoló Szolnok város látképe a tömbházakkal, hidakkal, emberekkel. Sőt, frissítő, üde színfoltja volt ennek a csodálatos napnak.Eddig nem sok vadkacsát láttunk, de itt a város alatt egész családok éltek. Gondolom a városlakók élelmiszer “adománya” a vonzó számukra.Aztán jött még egy éles kanyar, majd feltűnt a „Tiszaszipi”. Megérkeztünk a célhoz. Nem mondhatom, hogy fáradtan szálltunk ki a parton. Annál több élménnyel viszont.  25 km-t jöttünk le a Zagyván, és annyi mindent láttunk, hogy még két ilyen cikkre valót tudnék írni róla. Ismét sokat tanultam Misitől a vízi, vízparti életről. Megbeszéltük, hogy legközelebb két napra jövünk…legalább! Csak legyen ilyen optimális a vízállás. Az biztos, hogy rajtunk nem fog múlni!