Hubertusz kápolna Csévharaszt

Van az úgy, hogy egy kirándulás vagy túra nem a megérkezésről, a végcélról szól, hanem magáról az odavezető útról, az utazás során szerzett élményekről. Ez a beszámoló a legutóbbi kirándulásomról is erről szól.A Hubertusz kápolnát néhány éve építették. Olyannyira “eltitkolt” építmény, hogy a neten az égvilágon semmit nem találtam róla.  Pedig nagyon kis takaros kápolna, megér egy kirándulást szervezni oda. Egy kellemes februári napra esett a választásom erre a célra. Kilenc óra körül megjelentem a Csévharaszt végén található buszfordulónál, és itt hagytam az autómat. Általában itt szoktam parkolni, ha erről a területről indulok. Biztonságosnak ítélem meg, forgalmas, nyílt rész.

A NEFAG által készített térkép a zsebemben lapult, mindenkinek ajánlom a beszerzését, ha erre a környékre jön túrázni. A piros négyzet turistaúton indultam el, ami egy darabig még házak között vezet, meg egy vén akácoson át.Az út elején, egy ismeretterjesztő tábla hirdeti Csévharaszt egyik büszkeségét, a tartós szegfűt. Továbbá Kitaibel Pált, aki felfedezte bő 200 évvel ezelőtt.Pár perc múlva balra kell kanyarodni, a piros jelzésen, ez vezet majd el egyenesen a kápolnáig. Itt még épületek, tanyák vannak, az út is aszfaltos itt-ott. Kutyák csaholnak, védik a területet, vagy csak furcsa nekik az errefelé kóborló hátizsákos figura. Mikor ebben az erdőben sétálok, gyakran találom magam természetvédelmi területen, mint most is. Többször szerettem volna írásban méltatni az ősborókást, de ez idáig még várat magára. A sétaerdőről és a pihenőkről viszont írtam már cikket. Ide kattintva olvasható. Most is védett területen vezetett át az utam.A Csévharaszti homokvidéken. Ha az ember rászánja az idejét, csodálatos dolgokat láthat itt. Egész más ez a vidék, mint más erdőkben kalandozni. Néhol dimbes-dombos, máshol ellátni messzire. Akácos, tölgyes, fenyves, borókás, nádas, gyepes, és még ki tudja hányféle növénytársulás tárul fel a kiránduló előtt, akár már egy rövid séta alatt is.Az átlag turista viszont manapság valamiért a hegyekbe szeret túrázni. Pedig egyrészt itt is lehet komoly teljesítménytúrát tenni, másrészt akár idősebbeknek, vagy egész pici gyerekkel is bátran ajánlom a környék látogatását. Hiszen azért jobbára sík a terület, nem jelent megerőltetést egy nagyobb terület bejárása sem. Ez a borókás rész is elérhető már akár egy tízperces könnyed sétával.A jelzések, még ha meg is koptak itt-ott, azért elvezetik a csavargót a célpontokig.A stílszerűen Borókás kereszteződésnek elnevezett helyhez érkeztem, itt balra kellett fordulnom. Ismertem ezt a helyet, jártam már erre párszor. Akkor is a piroson mentem, csak akkor Ócsáig meg vissza. Ez egyébként a Pest megyei piros jelzés.Innen egy viszonylag rövidebb szakaszon, a piros és a sárga út egy nyomon halad. Viszonylag -mint írtam- jól ki vannak festve a jelek, de nem árt figyelni egy-egy irtás környékén, mert gyakran eltűnnek a fákkal a jelzések is.Hol árnyas fenyvesek között, hol susogó nyárfaerdő mellett haladtam. Mindenképpen nagyon változatos helyeken barangolhat, aki ezt az utat választja. Ezen a részen nemrég vághatták a fenyőt. Meg is álltam pár percre, hogy magamba szívjam a gyanta illatú erdei levegőt. Az Édes-házi Pihenőhely, most nem volt a legjobb formájában, körülötte mostanában tisztították meg a terepet. Így egy kicsit kiesnek hatott, de nyilván majd szépen kialakítják ezt a pihenőt is, akár a többit. A padok, a kis ház viszont kiváló állapotban várják használóikat. Innen már csak pár perc volt a Gombosi vadászház. Szép új, vagy felújitott épület. Most is dolgoztak rajta.Mellette az információs tábláról egyebek közt olvasható volt, hogy megérkeztem a célhoz. Itt található a Hubertusz kápolna.A tábla mögött pedig felbukkant a kis takaros kápolna. Mit felbukkant? A hófehérre meszelt épület szinte rikított a februári napsütésben.Jobban megnézve, körbejárva, izgalmas részleteket figyelhet meg a szemlélődő. Hátul piciny ablak, benne keresztet mintázó üveg engedi be a fényt.Oldalt nyolc-tíz falba süllyesztett üvegpalack hivatott tenni ugyanazt, mint az említett kis ablak. Emellett megtöri a hátsó ívelt fal egyhangúságát. Ahogy benéztem, inkább csak az utóbbi tulajdonsága erőteljes.Hogy belül mit láthat a nézelődő, azt nem árulom el. Mindenki nézze meg a saját szemével.

Azt gondoltam, hogy majd itt fogok megebédelni, de ez a kis rét elég szeles, és bár a nap teljesen odasütött a padokra, mégis igen hűvösnek találtam. Így elindultam visszafelé, hogy majd egy szélcsendesebb erdőrészben elkészítem az ebédemet. Az új Trangia készletemet szerettem volna használni. Nem vagyok egy szakácstehetség, ma még csak egy félkész élelmiszerekből készült étellel próbálkoztam. (De lehet hogy holnap már mindent én főzök majd meg. ) Bolognai tésztát készítettem. Az alapanyagok a következők voltak. (na meg spagetti)Előtte persze gyorsan egy teát készítettem, ez most különösen jól esett, mert napok óta köhögök, elkaptam valami vírust. A kiegészítő rácsnak továbbra is nagyon örülök. Enélkül nem tudtam volna rátenni a bögrét a gázfőzőre.Amint főtt a teám és hallgattam az erdő susogását, körülnéztem, és azt láttam, hogy a mai ebédemhez az eszközöket, a „T” betűs márkák szponzorálták. Meglehetősen látható színekkel.A tea után a tésztát főztem ki. Ehhez sajnos elhasználtam a vízkészletem másik felét, de lényegtelen, nem sivatagi utazáson vagyok. Elég lesz a tea mára.A tészta hamar megfőtt, egy icipicit leragadt, mert nem kevergettem nagyon. De nem égett le.A serpenyőben megmelegíttettem a kész szószt. Nem igen kedvelem a nemzetközi konyhát… majd meglátjuk, milyen lesz.Aztán összekevertem a tésztát a szósszal, rá a reszelt sajtot. No igen, nem valami nagy megfejtés az egész művelet. De ahogy rászórtam a sajtot…, na, azt tanítani kellene. 🙂Végül is lett egy felejthető ebédem. Nem volt rossz, de fentebb említettem, hogy nem vagyok gasztronómiailag érzékeny. Még mindig a burgonya, szalonna, tojás, hagyma, kolbász nálam a befutó. Na meg a kenyér. Az az alapja mindennek! 🙂 Az, hogy nem volt vizem, további tapasztalatokat szült. Mégpedig azt, hogy ezt a Trangia szettet, teljesen szutykosan is el lehet pakolni, hiszen összecsukva, nincs kívül olyan része, ami ételmaradékos lehetne. És habár én mindig a helyszínen tisztítom az eszközeimet, aztán otthon egy rendes mosogatás, most ebből kifolyólag mégis teljesen koszosan tettem el az edényeket. Továbbá az is kiderült, hogy a koszos tányér, kiválóan szállítható a Solognac hátizsákom hátsó részén, anélkül, hogy szennyezné azt. 🙂 (Természetesen azért eltöröltem a tányért.)Ebéd után az idevezető úton mentem vissza. A borókásnál megálltam egy kicsit, beljebb mentem a sűrűjébe. Mindig is kedveltem ezt a vidéket. Néhol kisebb-nagyobb tisztások……néhol áthatolhatatlan borókadzsungel veszi birtokba a homokos talajt.Pityubára is gondoltam, mert megkért, hogy szedjek neki boróka magot , megágyazni a pálinkájának, de az majd csak ősszel lesz érett.Ahogy bandukoltam az út utolsó szakaszán, azon elmélkedtem, hogy nagyon divatos manapság az OKT-n vagy az El Camino-n álmodozni. És azt mondani, „Nekem erre nincs időm, sem pénzem”. Nem tudok menni a természetbe. Igen, biztosan nagy élmény bejárni “AZ” utakat. De ha tudnák sokan, hogy mennyi élményt ad egy ilyen bő fél napos kiruccanás, akkor valószínűleg ma is találkoztam volna egy-két turistával.De nem találkoztam senkivel egész idő alatt. Elmerülhettem a gondolataimban, tervezgethettem az ide túráimat, vagy csak egyszerűen nem gondoltam semmire. Nézelődtem, fotózgattam. Mert ezekhez nem kell világgá menni, elég a Pótharaszti erdő sűrűjébe bevetni magunkat.