Volt egy szerda és egy csütörtöki szabadnapom. Kétféle lehetőség közül választhattam. Vagy megyek szerdán, és akkor 35 fok meleg lesz, vagy csütörtökön, amikor az előrejelzés szerint erős lehűlés várható nagy széllel. Utóbbi nem túl jó kilátás egy Tisza-tó körbetekeréshez, mert ha valami, akkor a szél nagyon el tudja szegni a kedvét a legényeknek a gáton. Márpedig én, mint afféle katasztrófa turista, mindenképpen szerettem volna körbetekerni a tározót, látni saját szemmel, milyen helyzetben van most. Reméltem, és remélem is, hogy soha többet nem fogom ilyen állapotban látni ezt a természeti környezetet. Egyszerű kerékpárral indultam útnak, szinte semmi csomagot nem vittem. A kötelező szervízkészletet, elsősegélycsomagot, és 1,5 liter vizet. A táv nem túl nagy, csupán 65 km, a szint meg gyakorlatilag 0. És ugye szélre sem számítunk.
Maga a kerékpárút minősége, nagyjából közepes állapotú. Itt mondjuk nem kellett sokat tenni érte, hiszen szinte teljesen végig a Vízügy által fenntartott gáton megyünk, csak kerékpárútnak lett keresztelve. De az egyéb dolgok, úgy mint kitáblázás, vagy az útközben látható összkép, pihenők….hát inkább balkáninak mondhatnám, ha ezzel nem sértek meg senkit. 
Az utóbbi évtizedek helytelen vízgazdálkodása és az egyértelműen szárazabb időszakok meghozták a gyümölcsüket. A Tisza-tó vízszintje nyáron elérte az üzemeltetési határ szintjét, tehát körülbelül a téli üzemeltetési szintet. Ez pedig bő 125 cm-el alacsonyabb vízállást eredményezett. Nyáron. Ez azt jelenti, hogy a tározó üzemeltetési szintje elérte az alsó határt. A vízlépcső működését leállították.
Arra számítottam, hogy majd nem fogok horgászokat látni, hiszen nincs sok víz a tóban. Ennek ellenére azért már a gáton parkoló autók számából lehetett látni, hogy itt-ott vannak horgászok.
A tavat úgy kerültem meg, hogy ameddig lehet a hátam mögül süssön a nap, mert így kedvezőbbek a fények a fényképezéshez. Tehát ez esetben, mivel kora reggel indultam, az óramutató járásával ellentétes irányba kezdtem, így a tó nekem mindig balra esett. Az első rész az igen népszerű Abádszalóki medence keleti oldala volt. Itt még úgy tűnt, hogy nem fogyott ki a víz teljesen a mederből. És hát nem is.
A Jóreménység félsziget mellett csak elhaladtam. Az első pillanattól, mióta hamisan szigetnek nevezték, meg jött a hablaty hogy a nagy túlélés, meg az elzártság, blablabla…..szóval a marketingszagú helyeket nem kedvelem. Haladjunk a valóság mentén.
Ha már a valóság. Sokszor láttam a kiszáradt tóról (meg egyéb helyekről is) művészi, túlszaturált nem realisztikus képeket. Nos, aki ilyet keres, az akár itt be is zárhatja a blogot. Igyekszem a lehető legrealisztikusabban bemutatni a természetet. Hogy aki pl. jelen esetben utánam odamegy, ne legyen csalódott, hogy a táj valójában fakó, a levegőben a rothadó haltetemek szaga keveredik a elhalt vízinövények szagával, vagy kevesebb a szín mint a képeken, és a semmibe nyújtózó kilátó valójában egy főút mellett van pár méterre. A látottakat is igyekszem tényszerűen leírni, minden rossz és jó oldalát megmutatva. Nem vagyok sem pénzért dolgozó blogger, sem pénzért író riporter, sem kölcsönzős vagy vendéglátós, aki ebből a cikkből akar bevételt szerezni. No, csak azért írom ezt most le, mert láttam olyan képeket mostanában a tóról, amik annyira szét lettek retusálva, hogy az ember könnyen csettinhet: ejj, de szép, milyen csodálatos a természet. Hát ez most nem az. Fénytelen, csendes, kiszáradt, pusztulás mindenhol…
Ott tartottam tehát, hogy a tónak ez a népszerű része még viszonylag víz alatt van. A népszerűséget az is jelzi, hogy lépten nyomon építkezéseket, vagy új építésű tájképromboló luxus épületeket, úszóházakat láttam. A tavat szépen lassan kizsigerelik.
Az öbölt lassan elhagyva, már megmutatkoznak az alacsony vízszint jelei, méghozzá először a távolról is látható tuskók látványában. Aki esetleg nem tudná, ez egy mesterséges víztározó, és itt valaha erdők, gyümölcsösök voltak. Ezek megmaradt mementói a tuskók. Később még mutatok majd olyan helyet, ahol sokkal több ilyen van.
Amit fontos még megemlíteni, hogy a tóra nagyon korlátozottan lehet rálátni a gátról(kerékpárútról), mert a gát és a vízfelület között sűrű fás lombos növényzet van. Kivételek a kikötők, strandok partjai és egy-két hely ezek mellett.
Az öblöt elhagyva a nád száráról már ordít az alacsony vízállás. Látható, hogy a tavaszi vízálláskor meddig ért a víz.
Mikor szaladt ki a számon félhangosan az első nem túl elegáns (de hát egyedül voltam senki nem hallotta 😊 ) „hűbammeg”? Amikor a IV-es öblítő magasságába értem, és benéztem az egyik horgászhely nyújtotta résen a tóra. Hát… itt tavaly még eveztünk. Most meg be lehet menni gyalog.
A parton, mit a parton,.. bentebb hol valaha víz volt, az élővilág pusztulása látszik. Azok, akik nem tudtak egyszerűen odébbállni – halak, kagylók egyéb élőlények -, a szárazság martalékává lettek. Szerencsések azok, akik beljebb vagy kijjebb tudtak menekülni, vagy egyszerűen elhagyni a tározó felületét, elmenni, elrepülni. 
A Tiszaderzsi zsilip környékén eléggé keskeny az a rész, ahol valaha víz volt. A zsilip most hasznavehetetlenül vár, hátha lesz feladata a közeljövőben. Hátha lesz annyi csapadék, amit szabályoznia kell majd.
Aztán ami kicsit feljebb fogadott, az tényleg szürreális látvány volt. Hatalmas vízfelület hiánya, ahol tavasszal még halak lubickoltak, teknősök napoztak, vízimadarak táplálkoztak… .ma… sivatag. 
Persze készítettem én is hatásvadász jellegű képeket. Nem annak szántam, csak a dokumentáció kedvéért fotóztam. Hiszen önmagában az, hogy egy vízijármű éppen szárazon pihen, még nem jelent semmit. Százával láttam ilyeneket a mai napon. De egy normál időszakban is lehetne ilyen képeket készíteni. De elkészült és én most ezt ideteszem.
Tiszaörvény magasságában úgy tűnt, van még víz a Tiszában. Talán nem volt olyan morcos, mint szokott, nyugodtabb volt a sodrása, de jó volt látni, hogy van víz még a láthatáron.
Közelebbről megnézve persze látszik, hogy itt is bőven a szint alatt van a víz magassága. A tavasszal még vízen ringatózó stég bizony jócskán kint van a parton.
Tiszafüred után rákanyarodtam a 33-as út mellett kanyargó kerékpárútra. És ez tényleg az volt. 2020-ban épült ez a mindösszesen 6,5 km-es kerékpárút. Pirinyó szakasz ez, de mégis ez lett 2021-ben az év kerékpárútja. Hogy miért? Hát én azt gondolom, hogy azért, mert végre meg lehet úgy kerülni a tavat, hogy nem kell ezt a szakaszt életveszélyes körülmények között a forgalmas 33-as úton megtenni. Gyakorlatilag a Tisza-tó kör egyetlen kerékpárút szakasza. Mint említettem a többi ugyanis a gáton futó üzemi út, ami meg van nyitva a kerékpáros forgalom előtt.
A hídról normál esetben egy vízzel és élettel teli hatalmas részt láthat az erre kerékpározó. De nem most. Most volt a második, mikor kibuggyant belőlem egy félhangos….- mondjuk úgy diszkréten – „azt a mindenit”. Itt nyilván nem szokott lenni több méteres mélységű a víz, na de ami most tárult elém, az igazán borzasztó látvány volt. Egy teljesen kiszáradt meder. Pár percig csak bámultam. Évek óta itt kajakoztunk vagy kenuztunk át a másik oldalra az északi részre. Most ezt nem tudnánk megtenni.
A híd közepén megállva is készítettem néhány fotót. Különös, hogy mennyi tuskó van ezen a részen. Sokszor jártam itt, de nem gondoltam volna, hogy ennyi megmaradt az 1973-as első elárasztás után. Ezért szoktam mindenkit óva inteni, hogy csak úgy bárhol beleugráljon a tóba. Szörnyen balesetveszélyes ráugrani egy alig víz alatt lévő bedőlt fára, vagy tuskóra.
A Poroszlói Fűzfa kikötő is gyászos képet mutatott. Az úszó stégek nemcsak, hogy nem voltak vízben, hanem az első valamiféle iszapos vízfelület is vagy 100 méterre volt tőlük.
Továbbhaladva a Csicsman kikötő is hasonlóan katasztrofális állapotban volt. Hajók tucatjai vesztegeltek a kiszáradt kikötőben. Ha ki is tudnának futni, ugyan hová indulnának, hamarosan leérne az aljuk.
Bármennyire hihetetlen, ezekről a stégekről szoktunk ilyenkor nyáron beszállni a kajakba, kenuba. Most, ha odaálltam melléjük, a fejem felett voltak az elnyűtt beszállóhelyek.
Már bőven túl voltam az út felén, mikor elértem a kedvenc beszállóhelyünket, a Madárpart kemping beszállóhelyét. Innen nagyon sokszor indultunk a Tisza-tó felfedezésére. Igen kellemes úszóstég van itt, ami bármelyik vízállásnál kényelmes beszállást biztosít a kalandoroknak. A stég most teljesen szárazon feküdt.
De ez még nem minden. A stég „víz” felőli végétől még száraz lábbal ki lehetett sétálni a nádasok által védett részről, ki az egykori vízfelületre. Én csak azt remélem, hogy soha többé nem tudom majd ezt a távot itt száraz lábbal megtenni.
Még csak nagyon nedves sem volt a talaj. Hatalmas repedésekkel teli, kiszáradt tómederben tudtam sétálni. Bármelyik irányba tekintettem, nagyon messzi volt a vízfelület.
Eddig csak arról beszéltem szinte végig, hogy a természet teszi a dolgát, és néha tönkre tesz ezt-azt, hogy aztán helyrehozza. De ugye nem kétséges, hogy a legnagyobb problémát az emberi viselkedés okozza a természetben is, és bizony a saját maga által teremtett dolgokban is. Ez jutott eszembe, mikor egy kerékpárút melletti pihenő mellett tekertem el. Tovább is mentem egy-kétszáz métert, mire ezek a gondolatok elértek a tudatomig. Gyorsan visszakanyarodtam és lefotóztam a pihenőt. A teteje félig letépve, az asztalok tönkretéve, és a környezete is gyalázatos. És az ilyenek mellett akarunk vigyázni egy akár csak ekkora 130km²-es természeti csodára, így beszélünk 2 millió hektár(!) Natura 2000-es terület védelméről, környezetvédelemről,…….? Á…nem fog ez menni. Egy pihenőre nem tudunk vigyázni. Úgy globálisan mindannyian.
George Carlin híres gondolatai jutnak eszembe, ha nem is tűpontosan:
„Meg akarjuk menteni a Földet? A Földet nem kell megmenteni. A Föld köszöni szépen 4,5 milliárd év óta jól van és jól is lesz. Csak a kellemetlenkedő embereket lerázza magáról, mint kutya a bolhát. De a Föld még akkor is élni fog tovább. Magunkat, az embereket kell megmenteni.”
És ahogy ezen gondolkodtam, el is érkeztem a következő hatalmas part menti építkezéshez. Mert ez még kell. Ide még elfér egy valami… egy apartman, egy magán nyaraló, vagy mindegy mi, csak termelje a pénzt. És nem egy kicsit távolabb, neeem…. közvetlenül a víz mellé, hogy egy lépést se kelljen menni a vízig. Addig a vízig, ami miatt idejönnek az emberek mert természetes, természetközeli látványt nyújt. És az ember pont ezt veszi el. De ugye nem kell messzire menni, láttunk már ilyet: Tihanyi visszhang, Budai panoráma, Balaton látképe, Velencei-tó, Összetartozás hídja…
Ahogy közeledtem az abádszalóki medencéhez, ismét kicsit több vizet lehetett látni. És rekord mennyiségű tuskót a vízben. Van egy rész, most nem tudom pontosan melyik az, ahol normál vízállásnál is rengeteg tuskó kilátszik. Na persze nem ennyi.
Az elején, induláskor még azt írtam, hogy itt az Abádszalóki-medencében még istenes a vízmennyiség. Nos ez viszont nem igaz a medence nyugati oldalára. Megdöbbentően nagy felületekről tűnt el a víz. Nem kevesebb lett, nem… eltűnt. Nincs. Sétálni lehet a mederben.
Közben be is értem a célba, a reggeli kiindulási ponthoz, Kisköre településre. Jó tettem, hogy a mai napot választotta katasztrófa turistáskodásra, a beigért következő napi borongós szeles nap helyett. Habár elég meleg volt, délre már 32 fok körül járt, viszont a szokásos „szél a gáton” csak ekkora érkezett meg. És csak csekély mértékben, nem volt zavaró, talán még jó is volt hűtésnek.
Ezt a távot, 65km-t, kicsit több mint 3 óra alatt nagyon kényelmes tempóban le lehet tekerni. Én 20-as átlagot tekertem, ez nem extra, meg nem is olyan rossz. De nagyon sokszor megálltam fotózni, meg egyszer még egy frissítőre is beugrottam Poroszlón. Az összes idő, amit a tó körül eltöltöttem, kevesebb mint öt óra volt.
Talán kicsit komorra sikerült ez a cikk, de nem is az volt a célom ezzel az egésszel, hogy vidám perceket okozzak bárkinek is. A cél az volt, hogy gondolkodjon el mindenki, hogy miért történt mindez. Miért ment tönkre egy ilyen pazar természeti környezet. Igen, mindenkinek megvan a maga tudományos magyarázata, vagy konteója. Hallgassuk meg egymást, mert csak így kerülhetünk közelebb a helyzet, és a hasonló helyzetek megoldásához. Mindenkire szükség van hozzá, mint ahogy egy egyszerű kerékpáros pihenő megóvása sem egy ember feladata…
