Egy újabb bakancslistás túra lett kipipálva. Egy kerékpártúra, amit évek óta tervezgetünk, nagyon szerettük volna, de számunkra kényelmetlen-drága-bonyolult logisztika miatt eddig nem vágtunk bele. Végre végigjártuk az Alpok-Adria kerékpártúra egyik szakaszát.Az Alpok-Adria kerékpárút Tarvisio–Grado szakasza volt most az úticélunk, amely Tarviziótól kb. Venzone településig, magában foglalja a Millenniumi kerékpárút egyik szakaszát is. A terv nagyon egyszerű volt. Három nap alatt lecsorgunk a tengerig. Ez nem nagy táv, ráadásul szinte végig lefelé ereszkedik a kerékpárút. De azért terveztük három napra, hogy a nevezetesebb helyeket, városokat egy kicsit körbe tudjuk járni. Meg hát nem teljesítménytúrázni, hanem kikapcsolódni szerettünk volna. Ekkor még nem tudtuk, hogy lesz egy kiküszöbölhetetlen probléma ezzel kapcsolatban… de erről majd később.

És ekkor jött a szerencsés egybeesés, ami beírta nekünk a naptárba az indulás időpontját. Történt, hogy Péter és Petra barátunk ezen a nyáron éppen Grado üdülőhelyen töltötte a jól megérdemelt nyaralását, és elvállalták, hogy elszállítanak bennünket a majdani céltól(Grado) a kezdőpontig(Tarvizio) és onnan a kocsinkkal vissza oda, ahol majd mi három nap múlva befejezzük a túrát. Hogy miért volt ez hatalmas segítség? Azért, mert annyi időnk nem volt, hogy az egyébként visszafelé is nagyon könnyű szakaszt megcsináljuk. Viszont hónapok óta bújtuk a kerékpáros fórumokat, és nem nagyon volt olyan megbízható, olcsó opció, ami időben-pénzben megérte volna nekünk. A kerékpárszállítás tömegközlekedéssel a beszámolók szerint teljesen lutri, és nehézkes. Privát transzfer busz hármunknak meg 100+ ezer forintba került volna.  

Ahogy közeledett az indulás időpontja, úgy voltam egyre biztosabb benne, hogy ha a szállások nem lettek volna előre lefoglalva, kifizetve, biztosan lemondom a túrát. Ekkor jött ugyanis 2026 második nagy hőhulláma. És én, mivel már jártam ezen a szakaszon többször, pontosan tudtam, hogy ez mit jelent. (ide kattintva olvasható az első ilyen túra. Nem ma volt. 😊 )
De már nem akartuk megváltoztatni a tervet, legalábbis nem úgy, hogy el sem indulunk.

Megerősítésnek vásároltam egy új navigációs eszközt, egy Garmin Explore 2-t, mert nem nagyon akartam a várható körülmények között plusz még akár csak egy kilométert is cangázni. Alapjában véve a készülék hozta azt, amire számítottam. Rátöltöttem itthon egy hivatalos Alpok-Adria Tarvizio-Grado szakasz GPX fájlt, és azt három darabra szedtem. Indulástól az esti szállásokig kicsit átterveztem és ezzel haladtunk. Előtte pár estét rászántam, hogy megtanuljam a működését, mert hát… csak Garmin, a maga faramuci dolgaival. Remekül működött, teljes pontossággal navigált, sok információt adott, úgy mint hőmérséklet, távolságok, időjárás,.. szóval még az is lehet, hogy megtartom. 😊Na szóval, aztán mikor eljött a nagy nap, Péterék kiraktak minket Tarvizióban hétfőn késő délután, és elindult a nagy kaland. Ott álltunk estére egy légkondicionáló nélküli, katlan forróságú szobában, kissé fáradtan az utazástól, bónuszként a napszemüvegem az autóban hagyva. Így rögtön azzal kezdtem, hogy vettem egy valódi Ferrari napszemüveget Li Csing-nél 8€-ért, meg közben bevásároltunk, hogy az útra legyenek hideg italok legalább egy darabig. Ezt beraktuk reggel Péter hátsópakkjába, ami egy hőszigetelt thermo táska volt. Raktunk mellé egy 1,5 literes kővé fagyott vizespalackot.  Az éjszaka nem nagyon aludtunk, mert valami elképesztően meleg volt a szálláshelyen, az ablakon a forró levegő csak úgy ömlött be, még éjszaka is. Itt még nem nagyon hiszik el, hogy egy kicsit változott az időjárás, és elkél  a klímaberendezés. De legalább a kilátás szép volt az ablakból.Reggel dögfáradtan, de izgatottan készülődtünk. Én még mérgesen is, mert úgy volt, hogy korán indulunk a meleg miatt, de a reggeli csak 7.30-tól volt elérhető és a család 2/3-a mindenképpen szeretett volna „merazbennevanazárban” típusú  száraz kekszet, meg teát reggelizni. Bónusz volt, hogy a Garmin Explorer 2, nyomorúságos kezelhetőségének hála,(én szóltam!) reggelre teljesen lemerült a készülék, szóval a navigáció ugrott… volna, ha szerencsére fél óra alatt nem töltött volna fel 50%-ot. Ebből aznap, egész napos használattal még maradt is 35%, tehát ez meg jó pont a készüléknek. De az egész menü rendszer…valami hihetetlenül kificamodott logika mentén húzódik, magyartalan fordításokkal, és a használati utasításban egy rakás dolog nincs benne, amire úgy kell rájönni tapasztalás útján. És még mindig ez a legjobb kütyü kerékpárra! 😊 (én mindkettőt mondtam!)

Amíg a reggelire vártunk, kimentünk megnézni a még alvó települést, meg a kiindulási pontot, a régi állomásépületet. Annak írom, aki nem tudná, hogy az út első harmada ezen a szakaszon, egy régi vasútvonal nyomvonalán halad, amit a 2000-es évek körül kerékpárúttá alakítottak. Pompás helyeken fut az azóta is tökéletes minőségű út.Megtörtént a reggeli, felmálháztuk a kerékpárokat, és ráálltunk a pazar minőségű aszfalt útra, ami majd egészen a tengerig vezet minket a három nap alatt.Már az első kilométereken is gyönyörű panorámás úton és csodás alpesi környezetben tekertünk. Azt nem mondhatom, hogy tömeg lett volna, de azért nem éreztük magunkat egyedül.A régi állomásépületek némelyike vendéglátóhelynek lett kialakítva. Ezek általában nagyon jó frissítőpontok. Habár rengetegen írták, hogy minden ilyen helyen meg kell állni, amíg van rá lehetőség, mi a pár kilométer után azért még nem voltunk kitikkadva. A meleg már érezhető volt, de kerékpáron menet közben elég jól hűtött a menetszél. Kimondottan nyugdíjas tempóban haladtunk (15km-es átlag), mert úgy gondoltuk, hogy ha már ide sodort minket a jó szerencse, élvezzük ki ezt a pár napot, akkor is ha a hőség megpróbálja keresztül húzni ezt a számításunkat. Első napra egyébként is csak 65 km volt betervezve, ez meg nagyon csekély távolság. Látnivaló volt rengeteg, ha nem a hegyeket bámultuk, akkor az azok tetején lévő épületeket, vízeséseket, alagutakat, vagy a sokáig mellettünk haladó Tagliamento folyó völgyét. Mesés panorámák.Nem kellett sokáig tekernünk, hogy elérjük az első alagutat. Azt gondoltuk, hogy lesz belőlük néhány, de aztán kiderült, hogy nagyon sok van belőlük. Volt viszont olyan, ami majdnem 1km hosszú volt.
Ez az első egy viszonylag rövid alagút volt, de nagyon kellemesen hűvös volt benne, így lelassítottunk ahogy csak tudtunk, és ordibáltunk is egy kicsit bent. Nem, nem mi voltunk az idióták, hanem a kerékpárosok apraja-nagyja, mind ordibált az első néhány alagútban kicsitől az aggastyánig. Persze a sebességhuszár helyiek, akik itt akartak kerékpáros csúcsidőket döntögetni, ők nem ordibáltak. Illetve nem ezért ordibáltak, hanem mert időnként az a pár száz-ezer élménykerékpáros hát, csak eléjük került. De hát így jár, aki nem megfelelő utat választ sebességrekordok megdöntögetésére miközben a csengőre, mint esztétikailag zavaró eszközre tekint. 😊 Az alagutak egyébként a nyúlfarknyiak kivételével ki voltak világítva, szóval teljesen felesleges csak ezért lámpákat szerelni a kerékpárra. Azt azért kell, mert kötelező tartozék. Egyébként mi természetesen védősisakot is használtunk, és ezt ajánlom is mindenkinek!Ha volt rá lehetőség, lementünk a folyóhoz, vagy vízeséshez, de minden látnivalót bekebeleztünk, amit lehetett.A nap már delelőre járt, és iszonyatosan meleg volt még itt a hegyek között is. De mint írtam, szerencsére volt menetszél, meg voltak nagyon hosszú alagutak, és azért itt vissza tudtuk hűteni a rendszert.Az alagutakból kiérve folyamatosan meglepett minket a szép táj. Nem tudtunk betelni az Alpok hatalmas hegycsúcsainak látványával.Láttuk, ahogy emberek elsuhannak látnivalók mellett, mert csak az útra tudnak koncentrálni a sebesség miatt. Vagy talán már jártak itt és nem érdekli őket. Mi ennél a nyugger tempónál is majdnem elszaladtunk egy vízesés mellett. Lenézve láttuk, hogy többen fürdenek, pacsálnak, így mi is lementünk, és hűsítettük magunkat.  A számtalan völgyön átívelő hídról lélegzetelállító látvány tárult elénk. Alattunk gyakran a most éppen nem ereje teljében lévő és sokáig az utunkat kísérő folyó csordogált, vagy éppen csak egy szurdokvölgy felett gurultunk el.Délutánra már pokoli meleg lett. A navigáció hőmérője, és az egyéb meteorológiai mérők számai is 40 C feletti hőmérsékletet mutattak. A tenger felől érkező elég erős szél is forró volt, a szemünk majd kiégett. Ha megálltunk, egyből levert a víz, és nem tudtunk annyi folyadékot inni, ami elég lett volna. Ételt nem is kívántunk, és nem is ettünk. Szerencsére ekkor már közel volt az aznapi szálláshely, és lassan a megtervezett 65km vége felé jártunk.A szállás egy igazán szép, történelmi  településen, Venzone-ban volt. Ez egy lenyűgöző középkori város annak ellenére, hogy az 1976-os pusztító friuli földrengés szinte teljesen romba döntötte, ám a várost példaértékű módon, kőről kőre építették újjá az eredeti tervek alapján, amiért megkapta a nemzeti műemlék címet is.Miután elfoglaltuk a szálláshelyet, megittunk minden hideg folyadékot, és frissítettük magunkat egy hűvös tusolással, egy picit kalandoztunk a városban, ettünk egy jó olasz fagyit, és ettünk egy felejthető olasz vacsorát. Nekünk nem jön be az olasz konyha, de azért próbálgattuk egy darabig.  Kevés turista volt szerencsére, nem volt tömegnyomor. Mindenképpen érdemes megnézni itt a dóm mellett álló kápolnában nyugvó 17.századi múmiákat. De csak vacsora után ajánlanám ezt a programot.

Eltelt ez első nap, és jött a második igazán rossz éjszaka. Kiderült, hogy a légkondicionáló berendezés az egy szimpla álló ventilátort jelent, ami annyit ért, hogy a zajtól, amit keltett, nem tudtunk aludni. Habár a spalettákat kinyitottuk, és valamennyire járt is a forró levegő, de cserébe pont az ablaknál volt egy hatalmas világítótest, amitől a szobában egész éjszaka jézusi fény terjengett. Hát vagy-vagy… mi a szellőztetés mellett döntöttünk. Párás, dögmeleg volt egész éjszaka. Keveset pihentünk.   

Ettől függetlenül másnap derűsen vágtunk neki az aznapra tervezett 85 km-es szakasznak. Bár tudtam, hogy ez picit forróbb lesz, mint az előző nap, hiszen kimegyünk a hegyek közül a síkságra. Pazar hegycsúcsos-napfelkeltés panorámával búcsúztunk el a hegyektől, és vidáman gurultunk bele a nagy Pó-síkság keleti nyúlványába.Ha még nem említettem volna, az egész útvonalon a kerékpárutak minősége, nem tökéletes, csak úgy kb. 99%-os. Még az olyan utak is, amik murvával vannak felszórva a rekultiváció lehetősége miatt, mert vagy védett, vagy mezőgazdasági területeken mennek át, szóval ezek minősége is kifogástalan. És nem, nem csak ezen a frekventált úton. Sokszor letértünk és mentünk más irányba más utakon, de mindenhol nagyon jó kerékpár utak voltak. Mi most a nap elején éppen tökéletes aszfaltos kerékpárúton kezdtünk, amit az itt is tapasztalható szárazság és hőség ellenére, üde zöld flóra vette körül.A hegyeket ugyan magunk mögött hagytuk, de egy-két kis emelkedő azért akadt, amit könnyűszerrel leküzdöttünk. Cserébe itt a hegyek szép látványát felváltották a mediterrán jellegű kertek, épületek.Udine külvárosát elérve, megálltunk egy kis cukrászdában, és egy fagyival jutalmaztuk az eddig megtett utat. Meg azért is megálltunk, hogy megbeszéljük, hogyan osszuk be a nap hátralévő részét, lévén hogy a hőmérő megdöntötte a tegnapi rekordot, és 42 fok fölé kúszott nem egyszer aznap.Az biztos volt, hogy keresünk egy élelmiszerboltot, és feltöltjük a folyadék készleteinket. Irgalmatlanul sok folyadékot ittunk mindvégig. Vizet, cukros üdítőket, energiaitalt, izotóniás italokat. Ami jött, és amit egyáltalán kívántunk még. Hamarosan le is parkoltunk a cangákkal egy bolt előtt és bementünk vásárolni, jó lassan, mert addig is a légkondicionált üzletben hűsölhettünk. 😊Amint a fenti képen látható egyébként, hogy semmiféle különleges kerékpárokat nem kíván a túra. Gyakorlatilag egy egysebességes kerékpárral is minden gond nélkül teljesíthető az egész, amit eddig, vagy ezután le fogok írni.

Szóval kitaláltuk, hogy begurulunk Udine központjába, a történelmi városrészbe, és azt a néhány órát, amíg tetőzik a hőség, ott fogjuk átvészelni. Így is lett. Megnéztünk néhány műemléket, frissítettük magunkat, ahogy csak tudtuk, és lapultunk egy parkban. Azt hiszem(hittem), hogy az ezt követő délután volt a legkegyetlenebb a hőség miatt. Bőven negyven fok felett, szél semmi, és egy amúgy tökéletes minőségű murvás úton, de ingerszegény környezetben tekertük le a maradék 20 kilométert. Hátratekintve azt gondoltuk, talán még egy kis eső is jön majd a hegyek felől, de ez csak hiú ábránd maradt.  Estére aztán beértünk a szállásra, ami az előzőekhez képest is, és úgy általában is parádés élményt nyújtott. Hideg szoba, tiszta kulturált környezet, hűtött italok. Kánaán. Az elején még tervezéskor gondolkodtunk azon, hogy majd kempingekbe megyünk, de annyival nem lett volna olcsóbb, hogy érdemes legyen este még a sátorállítással és a kempingezéshez kapcsolódó dolgokkal bajlódni. És persze a csomagméret is nagyban változott volna, hiszen mindenkinek hálózsák, + sátor,….stb…..Szóval ezen az estén egy fullos szállást kaptunk. Bónuszként kicsivel a szállás mellett volt egy Red Hot nevű bár, ahol Fabio a tulajdonos, olyan hamburgert készített nekünk, hogy kettéállt a fülünk. És akkora volt, hogy a hozzá kapott hasábburgonyát éppen csak megpiszkáltuk, pedig az is nagyon jól sikerült neki.

A második napon tehát 85 km-t tekertünk le, továbbra is fullos és egyébként könnyen letudható kerékpárutakon. És persze rengeteget ittunk, ittunk, ittunk…

Elérkezett az utolsó tekerős nap. Úgy volt, hogy kettő nap lesz még, két nagyon rövid távval, és közben megnézünk alaposan néhány nevezetes települést. Az időjárás azonban kettéhúzta a számításunkat. Ezért úgy döntöttünk, hogy összevonjuk a két etapot, és kis kitérővel(először a szálláshoz mentünk) a maradék 65 km-t egy nap alatt tesszük meg, tehát letekerünk aznap a célig, Gradóba a tengerpartig. Ebben a betyár melegben nem volt kedvünk városnézéshez, leginkább semmihez nem volt kedvünk 40 fok feletti pokolban, csak tekerni, mert akkor volt menetszél.

Kora reggel már Palmanovában voltunk, amit igencsak szerettünk volna alaposan megismerni. De ez a fent írtak miatt arra módosult, hogy beültünk egy frankó sarki kávézóba, és megreggeliztünk amolyan olasz módra. Latte, kis sütemény,… és átbeszéltük a napi programot. Meg utána azért tekertünk egy kicsit a hangulatos élénk színűre festett történelmi épületek között.Ez egyébként egy igazán különleges csillag alakú város, körbe vizesárokkal…. jó lett volna alaposan megnézni. De ez van.Már talán említettem, hogy minden frissítőpontot kiaknáztunk, amennyire csak lehetett. Na, a következő frissítőpont igazán nagy élmény volt. Péterrel már évek óta tervezzük, hogy egyszer aláállunk egy hatalmas ipari locsolóberendezés alá. Csak vagy hideg volt hozzá, vagy nagyon messze volt… vagy,vagy,vagy… Na de most! Olyan könnyen megközelíthető volt egy rosszul beállított berendezés, hogy csak néhányat kellett lépnünk, várni egy picit, és néhány másodperc alatt teljesen bőrig áztunk. Aztán jött visszafelé a vízsugár, és ismét felfogtunk pár liter vizet. Nagyon nagy élmény volt, én mondom. 😊 Nyilván pár perc múlva meg már meg is száradtunk. De igen jól felfrissültünk, és már egy murvás úton tekertük, majd hamarosan beértünk a lagúnák közé. Itt sem volt hűvösebb, de a látvány miatt talán mintha mégis… de nem. 😊Kicsit letértünk az Alpok-Adria kerékpárútról, mert mint írtam, megbeszéltük hogy a szálláson lerakjuk a cuccokat, ahová az utolsó éjszakát terveztük, és onnan lenyomjuk még azt a kis maradékot, amit hozzácsaptunk a maihoz, pedig holnapra terveztük. Érthető ugye? 😊 Ez egy rövid, pár kilométeres kitérő volt, de miután lepakoltunk, jól esett pakkok nélkül begurulni Grado településre. Már csak azért is, mert van egy büdös hosszú és kies ingerszegény 5km-es szakasz, amin tulajdonképpen semmi nincs. (Mellesleg Grado is felejthető túlturizmus által fenntartott hely)Illetve, ha látsz fotót, hogy Grado előtt a lagunák között milyen szép részek vannak, és ezt a képet látod:….nos akkor ez nem egy olyan hely, hanem az egyetlen hely, kb. az út felénél, ahol van ez a kettő darab fa. Hűvösebb időben biztosan szép lehet ez a kies öt kilométer, de most… hát most is szép volt biztosan, csak inkább arra koncentráltunk, hogy ne legyen belőlünk mazsola mire átérünk a túloldalra.

A cél Grado volt, nem a tengerpart, csak a tábla, de azért a partra is lementünk. Kb. mint a Balaton déli part. Száz méterekig bokányi melegvíz, ami még ráadásul sós is. Én nem is közelítettem meg a vízfelületet, csak ledőltem pihenni a part menti ligetben és vártam vissza a családot. A város falai ontották magukból a fülledt-párás meleget, ezért rövid idő, és sok frissítő ital beszerzése után egy megfelelően hűvös üzletből, gyorsan kijöttünk a kemencéből.Véget ért tehát az Alpok-Adria kerékpártúra, a Millenniumi kerékpárút egy részével egybefűzve.

A három nap alatt 215 km-t tettünk meg, igazán nyugdíjas tempóban. A frissítőket általában nagyobb áruházakban szereztük be, ezek azért kis kitérőkkel viszonylag mindenhol vannak az út folyamán. Mint írtam, az olasz konyha nekünk nem jön be, egy jó olasz kaját ettünk, a hamburgert, de az is amerikai. 😊  Nagyon sok mindent láttunk, és sajnos az irtózatos meleg miatt sok mindenről meg lemaradtunk. És sok mindent nem írtam le, mert belefáradtam a gépelésbe, meg ha leírtam volna, akkor nem lenne mit mesélnem a következő Alaptábor találkozón. 🙂 

A forróság eléggé megviselt minket, és sok minden nem úgy történt, ahogy elterveztük, de mindig voltak új terveink. És még így is mindenképpen ajánlom a kerékpározást szerető természetjáró-utazóknak ezt a szakaszt, mert nagyon nagy élményt nyújt. Még az is lehet, hogy egyszer egy hűvösebb időszakban újra letekerjük ezt a részt.