Na, ez volt az az út, amire nem számítottunk. Ausztriában, Thal-ban tartózkodásunk idején, két napot szántunk túrázásra. Ebből a második napi túrát, kedves barátaink, vendéglátóink Viktor és Dorka választották kis kérésünkre. Nem kifejezetten ezt az utat kértük, hiszen fogalmunk sem volt róla, miből lehet választani, csak azt, hogy valami klassz helyre kalauzoljanak el minket. A hely ahová mentünk, minden várakozásunkat felülmúlta. Az előző napi túránk, amiről ide kattintva olvashatsz, saját választás volt, és nagyon szép helyeken jártunk, jó magasra mentünk és jól el is fáradtunk. Azonban ez a mostani út sokkal látványosabb volt, vagy pontosabban fogalmazva másként volt látványos. Ez nem vitt fel minket 1-2 ezer méter magasra, hanem egy vadregényes girbe-gurba úton mutatta meg nekünk ismét Ausztria legszebb arcát.

Ennyi beharangozás után elárulhatom, hogy Ausztria leghosszabb szurdokvölgyében jártunk, aminek a neve Raabklamm, magyarul Nagy-Rába-szurdok. Ez a hely, Kelet-Stájerországban található, Arzberg és Mitterdorf között, Passail közelében. Az út hosszáról többféle verzió olvasható, a teljes hossza 17km. Mi kb. 13 km-t tettünk meg, majd később leírom, hogy miért.Teljesen megbíztunk Viktor és Dorka útvonalválasztásában, így meg sem néztük, hogy mi lesz a túra útvonala, hová is megyünk valójában. Az első kellemes meglepetés volt számomra, mikor kiderült, hogy a Rába felső szakasza mellett fog vezetni az út nagy része. Innen a Rába forrásvidéke csupán 9 km-re van.Itt még nem olyan vad a folyó, mint már a hazai szakasz része sok helyen. Olyasmi, mint mondjuk a Kemence-patak. Nyugodtan, békésen csordogál a szűk, és nem különösebben mély medrében.Már az út elején is nagyon klassz hidak vezettek át a Rába egyik partjáról a másikra. Talán leírom még többször is, mert egyrészt elfelejtem, hogy írtam már, másrészt csodálattal tölt el, hogy Ausztriában milyen jól karban vannak tartva a túraútvonalak, és a hozzájuk tartozó műtárgyak, úgymint segéd láncok, kötelek, hidak, padok, esőbeállók…minden.Pedig sokkal-sokkal több van belőlük, mint például itthon Magyarországon. Ilyen hidakon ezen a napon is átmentünk párszor.A tisztasághoz az is hozzátartozik, hogy Ausztriában a turizmus kultúrája is toronymagasan van a miénkhez képest. Tudnak viselkedni, nem szemetelnek, nem hangoskodnak, nincsenek „nunikatörlő papírzsepik” lépten-nyomon a turistautak mentén, nem zavarják egymást a turisták. Ha az ember nem látná a turistajelzéseket, azt hihetné, hogy valami kieső távoli erdei úton halad.Az első hídról is csudaszép panoráma tárult elénk. Elegánsan emelkedett ki a szurdokvölgy fehér sziklás oldala a zöld háttérből. Az előző cikkben is írtam, hogy ezen a környéken, mást jelent a „kevés” víz, a nyilvánvaló geológiai adottságok miatt. Buja növényzet, vízzel teli táj, amerre csak jártunk.Ugyanez a híd, fotogén volt a folyó völgyéből nézve is. Többször lementünk a folyó völgyébe, mert volt rá lehetőség, nem tiltotta semmi, és az „alacsony” vízállás miatt sokszor meg is tehettük.Ha egy picit eltávolodtunk a folyómeder nyomvonalától, pazar, jól karbantartott, könnyen járható úton mentünk…mint ahogy az egész út folyamán. 
Egy valamit ezen a napon sem hallottunk, mégpedig madárcsicsergést. Nem tudom ennek mi volt az oka, az előző túrán sem hallottunk madarakat csivitelni. A mai napon is elmondhattuk, „mint ahol a madár se jár”, arra tekeregtünk. Volt olyan rész, ami a Szlovák-Paradicsomra emlékeztetett. A folyó medrét képező szikla oldalába kialakított lépcsők például ilyenek voltak.De ilyenek voltak a sziklák mentén végighúzódó segédkötelek is. Némely túratársunk ugyan reklamált, mert az előző napok esőzései miatt ezek kissé vizesek voltak, de azért mindenki görcsösen kapaszkodott bele felfelé,…meg lefelé is.Jó fotótéma, de én kifejezetten nem kedvelem a tájromboló kavicspiramisokat. Sajnos az út során is sok ilyet láttunk. Ezt vizuális környezetszennyezésnek hívom. Magashegyen, útjelzőnek szerencsés dolog, hiszen a sziklák közt gyakran ritkásan vagy egyáltalán nincsenek jelzések, ott praktikus lehet.A szurdokvölgy mentén sok barlangot, hasadékot sőt, mivel ez a környék ismeretes jelentős ezüstlelőhelyéről, így sok bányanyílást is láttunk. Az elérhető és biztonságos helyeket természetesen mi is megnéztük. Örvendetes állapot, hogy ezek nem voltak vizelet vagy fekália szagúak, és nem voltak szemetesek sem. Már említettem az itteni természetjáró(viselkedési) kultúrát?A műtárgyak, épített tereptárgyak nagyon jó állapotban voltak, biztonságosan lehetett használni őket. Persze az ilyen hidakat és pallórendszereket, nem is lehet karbantartás nélkül hagyni, hiszen hamar életveszélyessekké válnának. És mivel nincsenek is elhanyagolva, vígan csattogtunk végig rajta bakancsainkkal és felülről gyönyörködtünk a táj szépségében.Egy kis pihenő és frissítő fogyasztása után egy erősebb kaptató következett. Közeledtünk már célunkhoz, ami egy duzzasztógát képében fog majd megmutatkozni. Az út olyan gyökerekkel átszőtt volt, hogy mindenképpen fotóért kiáltott. Néhány képet készítettem róla, innen is meg onnan is, végül szemléltetésképpen ezt választottam be.Hamarosan el is érkeztünk ahhoz a műtárgyhoz, ahol a mai napi túra fordulópontja volt. Nem mondható, hogy nagyon látványos, vagy nagyon érdekes lenne, de nem is ez volt a mai nap nagy látnivalója.  Leültünk, pihentünk kicsit, csipegettünk, és azt latolgattuk, hogy hazafelé majd elérünk egy ponthoz, akkor ugyanazon az úton menjünk, amelyiken jöttünk, vagy menjünk fel a folyó melletti hegyre és ott a gerincen fejezzük be a túrát, de ez a választás még váratott magára. (Végül nem mentünk fel a gerincre, így lett egy kicsit rövidebb az út hossza.)Elindultunk tehát visszafelé egy jó darabig azon az úton, ahol idáig jöttünk. Útközben hamisítatlan stájer házakat is láttunk. Mondjuk nem láttuk volna, ha éppen nem elbeszélgetjük az időt, és nem túlmegyünk a leagázásnál, ahol le kellett volna térni. De túlmentünk, így beértünk egy kis településre. A házak úgy önmagukban is romantikus képet mutatnak, az ember könnyen elképzeli benne az életet, vagy csak egy röpke hetet egy csillagtúra alatt. De ami még nagyon szembetűnő, az a takarosság, a praktikus elrendezések, megoldások, a régi dolgok, eszközök becsülete és persze a szinte kórházi tisztaság mindenhol.Az előző cikkben már említettem a kövér legelőket. Hát nem is tudom mikor, talán gyerekkoromban láttam ilyen dús legelőt, vagy csak azt képzelem, hogy ilyenek voltak. Az embernek kedve lenne hemperegni benne egyet, vagy csak úgy lefeküdni és bámulni a szertefoszló felhőket, vagy éjjel kifeküdni és nézni a csillagokat és hallgatni a tücsökzenét.Hamarosan becsatlakoztunk abba a szakaszba, amin idefelé is jöttünk, erről már nem tudok mit írni. Csodaszép volt visszafelé is, de nyilván egész más nézőpontból láttuk a dolgokat. Mivel hétköznap voltunk, kevés túrázóval találkoztunk. És habár a két nappal ezelőtti túra eléggé odavágott az ízületeinknek, azt kell mondanom, hogy ez az útvonal ettől elvonatkoztatva, könnyen teljesíthető és nagyon-nagyon látványos. Cakk-pakk 7 óra alatt letudható a táv, kis szinttel, kis pihenőkkel, étkezéssel, gyerekeknek a folyóba kavicsdobálással.