Az Alaptábor ahol tud, segít!

Az úttörő ahol tud, ott segít! Tartja a régi mondás. Úttörő mozgalom persze már nincs, így a kijelentést így fogalmazom át: „Az Alaptábor ahol tud, ott segít.”

A történet úgy kezdődött, hogy Horváth Gyula, nekivágott az Országos Kékkör túrának. Ez önmagában még nem hír. Az viszont már igen, hogy ezt, egy gyermekkori betegség miatt, két mankóval teszi.
És hogy hogyan jön a képbe az Alaptábor? Nos, egyik este éppen a gép előtt ültem, Gyula pedig Felsőpetényben a parókián, ahol szállást kapott. Épp azon törte a fejét, hogy hogyan lehetne könnyíteni a hátizsákján úgy, hogy minden szükséges holmi megmaradjon. Mindeközben, mint a modern kor embere, az interneten böngészve, meglátta, hogy az Alaptábor raktárában, van egy igen apró, és rendkívül könnyű gázfőzőfej.
A gondolatokat tett követte, írt nekem, hogy szüksége lenne az eszközre. De hogyan oldjuk meg, hiszen nem tudjuk mikor, melyik posta esik majd útba számára, ahová éppen addig megérkezik a küldemény.

Nem sokat gondolkodtam a dolgon. Másnap korán reggel, egy barátommal, már a kilométereket faltuk az autóval Felsőpetény felé, hogy mire Gyula elindul, a zsákjában lehessen a gázfőző. Na és a hozzávaló palack is, mert az előző készülékéhez másfajta palack való.

Fél tízes találkozót beszéltünk meg, a felsőpetényi posta előtti kis hídon. Egy szimpatikus, életvidám fiatalember várt minket, a megbeszélt időben.
Rögtön a tárgyra tértünk. Átadtam neki a felszereléseket. Gyorsan összehasonlítottuk a régi és az új főzőalkalmatosságot.
Nos, ilyenkor értékes minden hely a zsákban, és minden plusz súly csak bajnak van. Aki autóval megy kirándulni, annak persze mindegy mennyit visz magával, de 2550 km legyalogolásánál már minden dekagramm számít.  A képeken látszik a méretbeli különbség, a súlybeliről meg ne is ejtsünk szót!
Nem akartuk feltartani Gyulát, de szívesen beszélt az eddig eltelt időről, mi meg szívesen hallgattuk. Elmondta, hogy bizony sokszor útban volt neki a mankó, mert olyan keskenyek voltak bizonyos részek, hogy nem tudott hol támasztékot találni. Viszont kárpótolja a vidéki emberek közvetlensége, jólelkűsége, amivel eddigi útján találkozott. Van, aki ingyen szállást biztosít számára, van, aki útravaló élelemmel látja el. Számomra is természetes volt, hogy ajándékba adom a felszerelési eszközöket.
Aztán mesélt azokról a dolgokról, amit feleslegesen rakott be a hátizsákba, és azokról is, amik hiányoztak. Hogy mik ezek, azokat olvashatjátok majd a facebook oldalán.

Gyula nem bízza a véletlenre a dolgokat, de azért néha áldoz a szerencse oltárán is. Indulás előtt, még egy sorsjegyet is vásárolt.
Aztán indult útjára, melynek végét előreláthatóan szeptember körülire tervezi. Azt mondja, nem az idő számít, hanem az élmények minősége. Erre pedig áldoz időt, bármennyit. Nem féltem, tudja mit csinál, hiszen aki elkerékpározik Londonba az olimpiára, az magabiztosan irányítja az eseményeket. Jó utat kívántunk neki, és ment mindenki a maga dolgára. Kicsit irigyeltük Gyulát! 😉 

Az alábbi képre kattintva, követhetitek Gyula útját:

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Optionally add an image (JPEG only)