Pest megye egyik piciny gyöngyszeméhez kalauzolom el most az olvasót.

A célpont ezúttal az Albertirsa határában lévő, helyi jelentőségű védett természeti terület, a Dolina-völgy.
A 405-ös főútról, Cegléd felé haladva, Pilis település után kell letérni annak, aki ide látogatna. Pont ott, ahol az ország egyik szégyene, a hatalmas pénzekből épített, és soha munkára nem fogott, szétlopott szélerőmű látható.
Piciny gyöngyszem ez a terület, hiszen alig 37 hektáron terül el, és a tanösvény hossza is, csak mintegy 1200 méter. Az ember mégis úgy érzi, hogy messze került a civilizációtól, és két-három óra hamar elmegy, még ha nem is időzünk sokat egy-egy növénynél, bogárnál vagy a pihenőnél. Vagy éppen a csodaszép tavaszi hérics tövében hasalva.
Egyébként kerékpáros szemmel nézve is igen népszerű a hely, hiszen viszonylag jó minőségű utakon lehet ide eljutni.

Ha ezt látjuk, jó helyen vagyunk, megérkeztünk.
A „sárga virág” vagy „sárga napocska” jelzés az, amit kell majd nekünk figyelni. Bár egy percig sem állt fenn az eltévedés veszélye, ez inkább csak jelzés értékű jelzés. J
Úgy tűnik elsőre, hogy kanyargós, masszív földúton kezdjük meg majd az utat, a tervezett végpont felé.
A terület bejáratánál azonban, máris egy pad található, amiről most hosszú percekig élvezhetjük az erejük teljében pompázó, szemet gyönyörködtető repcéket. És élvezzük is a kilátást.
Ezután innen indulva, alagútszerű, kanyargós úton haladtunk lefelé.
Mivel most tavasz van, így lépten-nyomon színes erdei vagy mezei virág kápráztat el. Meg is álltam fotózni sokszor.
Érdekes volt látni, hogy a csipkebogyó nem rohadt le az ágról, hanem szépen megaszalódott. Nem jellemző ez a környékünkre.
Nem tartom jó ötletnek, bármennyire is jópofa, a gyalogút mellé telepített darázs-garázs nevű mesterséges darázsfészket.
Ami ugyan oktatási, ismeretterjesztési céllal épült nyilván, de így gyerekkel, inkább aggodalommal töltött el, hiszen szerettük volna megnézni, de értelemszerűen darázs meg bőven volt a darázsfészek körül.

Hamarosan a Dolinai esőházhoz érünk. Jó nagy, kényelmes esőház ez.
Mellette tágas sütögetőhely.
Bent pedig az igénytelen ember elmaradhatatlan nyoma, a szemét.
Nos látható, hogy az embereknek nincs sem olvasási kényszerük, sem viselkedési kultúrájuk. Ez a felhívás nem ért célba.
Megjegyzem, ha erre jár a fáradt vándor, és éppen itt borul rá a szénfekete éjszaka, az esőház „padlásán” akár 4-5 ember is meghúzhatja magát éjjelre.
Az esőház mellett nyilvános WC is van. Nem volt rá szükségünk, hogy használjuk, de abból kiindulva, ahogy az esőházat hagyták az emberek, sajnos el tudtuk képzelni, hogy milyen lehetett.
Továbbhaladva az úton, hamarosan kijutottunk a völgyből. Innen nem szerettünk volna tovább menni, hanem visszafelé indultunk. Azt terveztük ugyanis, hogy a fő útvonalból kiágazó tanösvényt és a madáretető ösvényt is végigjárjuk.
Jól ki van találva, hiszen visszafelé, ha jobbra felkanyarodunk, akkor végig lehet haladni az tanösvényen, ami egyébkén zsákutca.
Balra pedig a madáretető ösvényen. Mindkét ösvényen csodaszép dolgokat lehet látni. Fás-bokros-cserjés részek váltják egymást, színpompás virágos rétek kíséretében.
A madáretető ösvényen meg…
…nevéből adódóan, lépten-nyomon etetőket találhatunk, mellettük információs táblával, hogy melyiket milyen madár látogathatja.
Nekem ez az etető tetszett meg legjobban.
De nem csak etetőre, hanem a faágakra is fellógattak az állatbarátok eledeleket a kis kedvenceiknek.
Habár mint mondtam, nem nagy terület ez, de hamar elszaladt ez a délelőtti pár óra, mire lejöttünk a madáretető ösvényről.
Bátran ajánlom a leírt útvonalat, idősebbeknek, családosoknak, akár kisgyerekkel is, de a rutinosabb túrázók is megtalálják a természet szépségét itt, ha csak pár óra áll rendelkezésükre, egy kis minőségi kikapcsolódáshoz.