Mondhatni, hogy az egész a szokásos módon kezdődött. Ha szokásosnak lehet mondani azt, hogy mostanában egyre többet megyünk …jelleggel túrázni. Ezen a reggelen is az történt, hogy bár nem ezt terveztünk nagypéntekre, de azért hajnalban leültem a gép elé, és betöltöttem egy útvonalat a  Garmin-ra. Volt egy olyan kezdeményezés, hogy itt a környékben járunk egyet és kint ebédelünk, de arra gondoltam, hogy plusz egy órát oda meg egyet vissza azért még rászánok az utazásra, és menjünk olyan helyre, ahol ritkán járunk. Nos, ez a hely most a Vértes lett. Az elmúlt héten a Balaton felvidéken voltunk, nyilván az is megérte azt a kis utazást.

Gyorsan összepakoltunk, bekészítettük az ebédnek valót, és már robogtunk is a célunk felé. Útközben, hogy megalapozzuk a túraélményt, elmeséltük, illetve felolvastuk a leckét, mert csak részekre emlékeztünk a Vértes név eredetére. Szinte láttuk, amint 1051-ben a német-római császár katonái, fejvesztve rohannak el a területről. Hogy miért? Olvass utána!  

Ezen a környéken jó régen túráztunk már, Gánton a bauxit bányák földjén. Odafelé beszélgettünk róla, de Péter(10) nem emlékezett szinte semmire, mert akkor még csak 5-6 éves volt. Ha előbb tudjuk, talán oda mentünk volna ismét. Mellesleg kisgyerekkel ezért nem utaztunk az elején soha messzire, mert az élményt egy négyzetméter homokozó, meg egy kisebb vízfelület pont ugyanúgy megadja egy picinek, mint egy horvátországi utazás.

Na, de térjünk vissza a túrára. Kilenc óra körül már a csákberényi főtéren legeltettük a szemünket  színpompás tojásfákon és a húsvéti dekorációkon.Én meg morgolódtam egy kicsit. Amint mondtam, hirtelen felindulásból elkövetett túrázás volt ez a mai. Olyannyira, hogy reggel simán felvettem egy felemás zoknit. Színben passzoltak ugyan, de stílusban…az egyik a kedvenc túrazoknim volt, a másik meg egy hagyományos zokni. A tapasztalat: ekkora túrán teljesen mindegy volt, hogy melyik van rajtam. Így össze tudtam hasonlítani. Semmi különbséget nem vettem észre ezen a 15 km-es túrán. A másik, hogy ilyen kutyafuttában való indulásnál szemrevételezni kell a felszerelést. A lényeg, hogy megindultunk az öreg gesztenyesoron a zöld kereszt útvonalon.Ja, a másik, amin egy kicsit morgolodtam, hogy az útvonal feltöltését valahogy „elkolompíroztam” reggel, így gyakorlatilag nem volt betöltött út. Nagyon nem zavart, mert azt tudtam, hogy egy körtúra lesz, végig a zöld kereszten, meg hát a térképen ott voltak a készüléken. Harmadrészt meg úgyis „össze-vissza” mentünk, mert útközben el-eltértünk a tervektől. Már az elején átmentünk a kék háromszögre az első lehetőségnél, mert láttam a térképen, hogy majd egybefut a Z+-el. Nem is majd, hanem cikk-cakkosan keresztezi többször. Ráadásul pazar látnivalókkal örvendeztet meg minket.Igaz, cserébe itt-ott elénk jött egy kaptató, de maximálisan megérte igy csalinkázni a Vértesben.A tavaszi hérics helyenként nagy mezőket lepett be, és most volt a színpompájának teljes erejében.Nekünk, alföldi népeknek, ez a hegyvidéki karsztos terület nagy felüdülés, a homokos alföldi erdők után. Na, nem becsülöm le az utóbbit sem, sőt! De szót kell ejteni róla, mert vannak például ismerőseim, akik nem is értik, miért kell elutazni helyekre, hiszen itthon is jó. Időnként kicsit művészkedtem is, és nagy izgalommal próbálgattam az új objektívemet, hogy megtartom-e majd a túra végén, vagy megválok tőle. Sok mindentől függ. A végén talán ez is kiderül a cikkből. Szóval tetszettek az alacsony cserjések öreg tagjai, a girbe-gurba ágaikkal és a még téli felszerelésükben. Így láttam őket:Azt nem mondom, hogy nagy szint volt a mostani túrában, az útvonaltervező előre mutatta, de azért beraktuk a túrabotokat. Írtam már, fiatalabb korban inkább zavartak, mostanában meg inkább hasznosak lettek. Idősebbeknek való…és hát… pár bakancsot már elkoptattam. Jöhet a túrabot!Kacskaringós utakon bandukoltunk, a levél még nem bontakozott ki az alacsonyra nőtt fák ágain. Nyáron ez egy jóval sötétebb, árnyasabb képet mutatna. De akkor a nagy melegben jól is jön majd az árnyék. Most a napsütést élveztük és a virágillatot.Így ment ez egészen a Cservágás-völgyi elágazásig. Innen aztán több irányba tovább lehet menni, többek között nagyon közel volt a Csókakői-vár is, de ezt a mai napon mi nem szerettük volna megnézni. Így is örültünk, hogy az ünnepnap ellenére nem volt tömeg, ezen az amúgy népszerű környéken.Ilyenkor tavasszal a hérics mellett talán a leggyakoribb virág, az odvas keltike. Ez a két virág egyszerre virágzik, de én úgy vettem észre, hogy előbbi a napfényt, utóbbi inkább az árnyasabb részeket kedveli.Sokszor esik szó a Facebook Alaptábor csoportban arról, hogy milyen jó lenne, ha több erdei menedék lenne hazánkban. Meg persze több olyan ember, aki méltó arra, hogy egyáltalán kimenjen a természetbe. Nem is tudom így hirtelen melyikből van több vagy kevesebb. Ez egy régi lepusztult kis kunyhónál járt a fejemben. Milyen jó is lenne eredeti állapotában látni ezt a kunyhót is.Egy nem túl hosszú szakasz következett, még mielőtt megálltunk volna ebédelni. Mégis, soknak tűnt, mert egy elég saras, dagonyázós szakasz volt. Néhol bementünk az erdőbe, de ott meg más miatt volt nehéz közlekedni. A sok ág meg puha talaj miatt. Csöbörből vödörbe. Aztán itt elgondolkodtam egy jelenségen. Mostanában sokszor hallottam, hogy miért ne lehetne motorozni, quadozni az erdőben, hiszen a nagy munkagépek is hogy tönkreteszik egyik-másik utat. (Most tekintsünk el a hangoskodás tényétől.)  Nos, az én véleményem: Egyrészt ami fontos, hogy az „egyik-másik”, nem ugyanaz, mint a motorozunk mindenhol, ahol elfér a kormány. Másrészt van különbség a szükségesség és társadalmi hasznosság, meg a öncélú szórakozás között.

Ezen nem volt aztán sok időm elmélkedni, mert megérkeztünk egy erdészeti rakodóhoz, és kipakoltuk a Trangia konyhát. Volt egy kis probléma, mert eldugult a gázfőzőfej fúvókája. Előkaptam a Primus étkészletemet, hiszen abban van szerszám az ilyen javításokhoz. Csakhogy az Primus méret, ez meg Robens fej. Mindegy, ha az ember jól nősül, akkor a feleségénél mindig van kés, meg multifogó. Minek az az erdőbe? Hallom sokszor a kérdést. Hát…mondjuk ezért. És a hasonló jellegű problémák közül nem ez volt az első.Egy gyors javítás után már sercegett is a hamburgerhús a zsíron.Ebéd után megint próbálgattam kicsit az objektívet, ezúttal a 24-es fókusztávot. Kerestem érdekesnek tűnő perspektívákat, formákat, ami jól jön majd ehhez a cikkhez. Ilyeneket találtam.Lassan ereszkedve kanyarodtunk be a Szappanos-völgybe. Két oldalt karsztos sziklákkal és hatalmas fákkal, amikből jó néhányat kidöntött a szél. Volt több is, ami rádőlt a turistaútra. Ezeket vagy részlegesen eltávolították hogy tudjunk haladni, vagy kikerülték őket az előttünk járók, a turistaútnak új útvonalat adva.A Szappanos-völgyi-barlangok alatt nagy késztetés éreztünk, hogy felmásszunk és megnézzük őket. Főleg a 10 éves Péter. Így nem volt más választásom, felkísértem, hogy kielégítsük a kíváncsiságát. Nagyon meredek volt a hegyoldal. Lassan haladtunk, és úgy hogy a lehető legkevésbé rondítsunk bele a természetbe. Itt azt kell érteni, hogy nem csúszkáltunk, nem lökdöstük le a köveket, ágakat, nem hogy direkt, de még véletlenül sem. Viszont fotóztam, ami tetszett. Ez a fehér virág ebben a közegben nekem nagyon megtetszett. Később az Alaptáborban megkérdeztem, mi a neve, mert én nem találtam meg minden kétséget kizárólag.(keresd meg a választ a csoportban:))Az Ugró-völgybe kanyarodva elérkeztünk utunk záró szakaszához. Innen már szinte egyenesen, egy enyhe lejtéssel elérünk majd a kiindulópontunkig. Az elején is írtam már, milyen felüdülés nekünk ez a sziklás táj. Ezen a szakaszon, hatalmas élénk zöld mohával belepett sziklák között kalandoztunk. Némelyeket körbejártuk, méregettük, és találgattuk, mikor, hogyan került ide, honnan gurult vagy lökődött ki, míg megtalálta mai helyét.Élénk zöld moha folt mellett szerény, barna csészegomba árválkodott. Jó ok, hogy elővegyem a fényképezőgépet és a közelképét tesztelgessem az objektívnek.Az elején írtam, hogy a végére kiderül, megtartom-e a Tamron 24-70-es gyújtótávolságú 2,8-as fényerejű objektívet. Nos, nem lett nagy szerelem. A képi világa, élessége, és összességében, ahogy működik nagyon tetszik. De azt hiszem, talán a 24-105 lesz az, ami a 70-200 alá nekem meg fog felelni, ha csak egy objektívet szeretnék vinni utazásokhoz. A kis fotós szakmázás után el is érkeztünk a történet és a zöld kereszt körtúra végéhez. De az ígéret betartandó.  
Az alábbi térképen, a mai túraútvonal látható(sárga),a lila a tanösvényt mutatja, amit most  kihagytunk.

Az út teljes hossza 12 km, az elején enyhe kaptató, de egyébként nagyon nyugodt szintek a jellemzőek. Ajánlom kisgyerekeknek, és akár idősebbeknek is visszafogottabb tempóval az elején.  Az utolsó szakasz egy kisebb fenyves erdőfolton át vezetett innen visszanézve. Péter felvetette, hogy a mögöttünk tornyosuló és igencsak mutatós, hívogató szikla tetejére még másszunk fel. Valójában már ő sem gondolta ezt komolyan, én meg pláne nem. Szóval ezt most kihagytuk. De nem bánkódom emiatt, mert legközelebb, ha arra járunk, majd bepótoljuk. Mert az biztos, hogy hamarosan megint visszalátogatunk a varázslatosan szép Vértesbe.