Kis túra, kis élmény? Nos, mint már annyiszor írtam, egyáltalán nem igaz ez az állítás. Sőt, bizonyos esetekben akár lehet ennek az ellenkezője is. Szerencsére, most sem volt igaz ez az állítás, amikor a Velencei-hegység lankái közé látogattunk el.Mint már oly sokszor, most is előző este, mindenféle komolyabb tervezés nélkül választottunk útvonalat. Messzire nem szerettünk volna menni, már csak azért sem, hogy az időt ne utazásra, hanem élményekre szánjuk. Bár néha maga az utazás is élmény. A Velencei-hegységben még nem jártunk, viszont kajak- és kenutúráink alkalmával a Velencei-tóról sokszor megcsodáltuk már. Na akkor gyerünk, legyen ez a célpont! Kiválasztottam egy körtúrát, feltöltöttem a Garminra, és máris meg volt az alap. Azért alap, mert mióta megvan a Garmin, ami igen stabil rendszer és nagyon megbízható, szívesen kalandozok a családdal együtt is, legyen akár köd, akár éjszaka, akár megszűnt vagy rosszul jelzett turistaút, nem kell tartanom attól, hogy nem tudom pontosan, hol vagyunk. Egyedül nem probléma egy jó nagy eltévedés, de családdal azért így megnyugtatóbb kóvályogni, hogy mindig, de tényleg mindig tudom, pontosan hol vagyunk. Szóval így bármikor letérünk az általunk kijelölt útról, akár jelzetlen utakra, ösvényekre,  vagy mikor van körülöttünk alig pár méterre egy rövidítés, vagy valami érdekes látnivaló.

Sukoróról reggel indultunk, a zöld kereszt jelzésen a Meleg-hegy irányába. Az elején úgy tűnt, egyik-másik jelölés szeretne elbújni előlünk, hogy ne is lássuk, de ez nem sikerült nekik maradéktalanul. Ahogy azt a Garmin útvonaltervező már előre jelezte, egy igen erős kaptatóval indult a túra. Vöröses-sárga, vulkáni altalaj, benne mély vízmosás kanyargott. Nagyjából egy kilométer hosszan caplattunk felfelé, jól megizzasztott bennünket. Többször is megálltunk pihegni egy kicsit, én meg közben fotóztam a nekem érdekes növényeket, témákat. Ma próbáltam ki először túrán az új szerzeményemet, egy objektívet, így jól jöttek ezek a kis pihenők.Közben elértük az elágazást, ahol a pirosba fut a zöld kereszt. A térképre nézve eldöntöttük, hogy eltérünk attól az iránytól, amit meghatároztunk még otthon, és felraktam a Garminra. Így jobbra kanyarodtunk, hogy majd pár száz méter múlva rátérjünk a sárga jelzésre. Ezt a kis „botlást” a navigációs berendezés diszkrét kis csipogással jelezte is, de felülbíráltam a javaslatát.Az volt az új terv, hogy a sárgáról meg majd átváltunk a piros háromszögre, amin elérjük majd a Likas-kő nevű helyet. Az új objektív tartogatott meglepetéseket. Jókat is, meg nem annyira jókat is. De azért kattogtattam a gépet, ha találtam olyan dolgot, amit szépnek láttam. Jó nagy gép így objektívvel együtt, de szívesen cipelem magammal, mert szeretem használni, jó kezelhetősége, gyorsasága és szép képi világa miatt. Ezt a gombát a környezetével együtt, én fotogénnek ítéltem meg.Ezek a kis virgonc turistajelzések ma igazán trükkösek voltak. Volt, amelyik egy fa kérgébe bújt el előlünk, hátha nem vesszük észre. De volt olyan is, amelyik álruhát öltött, talán azt remélte, sikerül elbizonytalanítani minket, hogy jó irányba megyünk.Igazán nagyszerű látványt nyújt a Likas-kő. Körös-körül nincsenek ilyen nagy kövek, de még kicsik sem igazán. Csak találgatni tudtuk, ugyan hogy került ide, ilyen formában ez a néhány óriási szikladarab. A képet nézve nyilván ki lehet találni miről kapta a nevét a kőcsoport. Sőt még kép nélkül is menne szerintem mindenkinek. Körbejártuk, körbemásztuk a köveket, elidőztünk itt egy kicsit, beszívtuk a kellemes őszi erdei levegőt, mielőtt tovább indultunk.Én azt gondoltam, lesz majd valami szép kilátás a Velencei-tóra, de csalódnunk kellett, mert vagy nem találtuk meg, ha van ilyen, vagy az van, amit le is fotóztam. Mindenesetre ennyit láttunk a tóból egy kisebb kiszökellésről.Átvágva egy réten, visszaértünk a piros jelzésű turistaútra, ami egyúttal hegyikerékpáros út is. Később láttunk is több bringást, akik itt hódoltak kedvenc sportjuknak. Na, nem mindenhol ilyen sima az út, volt több rész is, ahol láttuk, hogy inkább leszálltak a keróról a sporttársak.Az erdei szeder egy része már nem fog beérni, ezt megállapítottuk, de Péter az ilyen gyümölcsökből is csipegetett, mert ízlett neki a savanykás íz. Egyébként is szívesen csemegézünk azokból a növényekből, amiket ismerünk és van valami élvezeti értékük. Ilyen alapból a szeder, a kökény, a csipkebogyó, a galagonya.Noha október utolsó napjai voltak már, mégis kora őszi idővel kényeztetett minket az időjárás. Az előző napi esőnek nem sok nyoma volt, mert ugyan nem porzott az út sehol, de nem volt sár sem. +20 Celsius fok körüli volt a hőmérséklet. Egyéb nyomai azonban voltak a tegnapi égi áldásnak. Vizes párás növények azokon a helyeken, ahová nem sütött be az amúgy kimondottan melegen sütő nap.   Hatalmas, mohás kőtömbök fokozták az egyébként is káprázatos, még mindig buja növényzettel átszőtt erdő hangulatát, miközben közeledtünk az Angelika-forráshoz.A forrásnál ügyesen megépített kis menedéket húztak fel az erdőjáró emberek. Ha valakit épp itt ér az éjszaka, nyugodtan eltölthet benne egy éjszakát, a reggeli pára nem fogja eláztatni a felszerelését. Eső ellen azonban mérsékelt védelmet nyújthat csupán. Viszont egy ponyvát a tetejére rögzítve már biztonságot nyújthat zordabb időben is egy-két ember számára.Az Angelika-forrás most nem volt „bő lére eresztve” bár nem tudom, hogy mekkora az a vízhozama, ami jónak mondható. Most épp hogy csak csordogált, vagy inkább csak szivárgott a víz belőle.Úgy döntöttünk, hogy az ebédet itt fogyasztjuk el a már sokszor említett és jól bevált Trangia kempingfőzők valamelyikén. Grill kolbászt sütöttünk meg valami grilles cuccot, aminek a nevét nem tudom. Finom volt, de savanyúságot megint nem hoztunk hozzá, pedig már többször is beleestünk ebbe a hibába. Na majd legközelebb odafigyelünk pakoláskor. Ági készített magának kis mini hotdogokat, ő azt kívánta meg még indulás előtt. Szerencsére már évek óta nem korlátozzuk le ilyen kirándulások, túrák alkalmával az étkezést, összenyomott, bepállott szendvicsekre. Minimális felszereléssel, már könnyedén tudunk meleg ételt fogyasztani. Az időt rászánjuk, mert úgy gondoljuk, nem az az 5-10 perc fog hiányozni a túrából, amit minőségi étkezésre fordítunk, hanem inkább az, amit nem. Ebéd után egy darabig lefelé ereszkedtünk a patakvölgyben. Mi az úton, Péter meg konkrétan a patakvölgyben a sárban. Dacára annak, hogy azzal kecsegtettem, hogy otthon mindenki kipucolja a saját bakancsát. J  Ez egyébként még mindig a piros jelzés volt. A nap gyönyörűen átsütött az október végén is még dús lombozatú fák levelei között. A levelek még mindig nem aranyszínben pompáztak, hanem meglepő módon, javarészt zöldek voltak.Mikor megláttuk a piros Ω  jelzést, nem is gondolkodtunk, merre tovább. A tervezett útról itt is letértünk, és felmentünk megnézni, milyen barlang is van itt.A Pákozdvári-barlang bejárata leginkább egy nagyobb kotorék bejáratához hasonlít. Nem is fűtött minket a vágy, hogy beszuszakoljuk magunkat. Később megnézve itthon néhány képet, inkább egy agyagba vájt pince, vagy tároló lehetett. Itthon kiderült, hogy azon a környéken ahol jártunk, legalább két tucat barlang van.Viszont a barlang körül klassz gombatelepeket láttunk, hogy miféléket, azt nem tudom, és nem is igazán érdekel, de fotón jól mutattak ezek is. A gombafélék nem igazán hoznak lázba, nem értek hozzájuk, és nem is kedvelem az ízüket különösebben.Ezután nem mentünk vissza a turistaútra, hanem ismét eltértünk az általunk kijelölt nyomvonaltól, és egy jelöletlen erdei úton mentünk le egészen a Hurka-völgy elején lévő elágazáshoz.Itt megpihentünk egy kicsit, hogy egy teát készítsünk, és megegyük az ebéd utáni desszertet. Sajnos történt egy kicsi baleset is, vagy inkább kellemetlenségnek mondanám. A gyenge szél miatt, és mert amúgy is itt volt az ideje a makkhullásnak, a hatalmas tölgyekről, jó nagy, hüvelykujjnyi makkok potyogtak. De akkorák, és olyan lendülettel, hogy Péter fejére egy jókora púpot varázsolt az egyik. Egyből felvettük a kalapokat, sapkákat, hogy nem forduljon ilyen elő megint. A piros kör jelzésen délre kanyarodva, a Pákozd feletti nyaraló övezetet karcolva, nekiláttunk az utolsó szakasznak. A mintegy 12km-es rövidke túrának a vége felé közeledtünk.A térkép szerint várt még ránk egy jó kis kaptató, kb. 100 m szintkülönbséggel. És habár tényleg megdobogtatta a szívünket az emelkedő, el kell mondanom, hogy pazar útvonalon vezetett ez a jelzés. Vegyes erdő fenyőkkel, tölgyekkel, kétoldalt hatalmas szikladarabokkal tarkítva.Bár az út eddigi szakaszain is találkoztunk turistákkal, itt, a település közelsége miatt már elég sűrűn voltunk. A hegytetőről lefelé indulva, mintegy 200 méter ereszkedés után értük el utunk utolsó szakaszát, a Sukoróra vezető piros háromszög jelzést. Ezen a szakaszon kétoldalt hatalmas sziklák vettek körül. Fotót sajnos nem készítettem, mert Péter fel-fel mászott hol jobbra, hol balra és inkább őt figyeltem. Kora délután visszaértünk az autóhoz.

Egy szép kis 12 km-es körtúrát tettünk meg, séta tempóban, nézelődve, beszélgetve, mintegy 6 óra alatt. Ezt a kört, vagy egy hasonlót ugyanitt, ajánlom azoknak, akik nem teljesítményre hajtanak, csak élvezni szeretnék a túrát. Kisebb gyerekkel is vállalható a táv, idősebbeknek azonban a két nagyobb kaptató miatt, és a néhol bokaforgató út miatt nem ajánlanám. De mondjuk, van az a szupernagyi…A természetjárós képeim között egy újabb mappát nyitottam, a Velencei-hegységnek, mert biztos vagyok benne, hogy még jövünk erre a környékre. Már csak azért is, mert az Alaptábor csoportban egy ilyen leírás után özönlenek a jobbnál jobb ötletek, hogy mit is lehetett volna még megnézni. Ha neked is van ilyen ötleted, írd meg a csoportba. Sokan örülünk majd neki!