Alapvetően két dolog izgatott minket Zoli barátommal, mikor nekiindultunk a Gerecsébe. Az egyik, hogy hátha találunk még ehető somot, a másik meg a Pisznicei kőfejtő, ahonnan kovakövet szerettünk volna hozni. Őszre terveztük a túrát, mert a kőfejtő nyáron nem látogatható. Jó párost alkotunk, nagyjából egy a tempónk, Zoli mindent tud a fákról, rengeteg mindent a fa feldolgozásról. (Talán már van is fenn információ a bőr, és fa termékeiről az Alaptábor-ban.) Én meg szívesen kérdezgetem, és hallgatom, hogy miként és hogyan készülnek el a fa eszközök, amiket Zoli készít.

Az volt a terv, hogy felmegyünk első nap a Kis-Pisznice hegy környékére, ott letáborozunk, megvitatjuk az élet nagy dolgait egy jó szalonnasütögetés keretein belül, aztán másnap lemegyünk a kőbányához, körülnézünk, és hozunk egy-két darab kovakövet.

Nem túl korán érkeztünk meg Héregre, egészen pontosan a temető elé. Általában itt szoktuk hagyni az autónkat, ha erről az oldalról támadjuk be a hegyeket. Északi irányba indultunk el, a piros jelzésen. Nagyon kellemes nap volt ez, nem volt túl meleg, de tiszta idő volt. Ez a nap kedvezett a gombászoknak is, mert a néhány napja leesett csapadéknak köszönhetően, a sűrű erdőben rengetegféle gomba lengette felénk a kalapját.
Később fent a Pisznice barlangnál aztán találkoztunk is gombászokkal, akik gombával teli kosarakat cipeltek magukkal.
Az út elején van egy-két kisebb kaptató, de igazából nincsenek nagy szintek ezen a környéken. A turistautak jól láthatóan vannak festve. Nem haladtunk gyorsan az avar illatú őszi erdőben. Jókat diskuráltunk, én meg persze fotóztam a különféle virágokat, növényeket.
Útközben találkoztunk a kerületi erdésszel, akitől tanácsot kértünk, hogy merre találhatnánk még ehető somot. Ő azt mondta, hogy a környéken nincs som, ami elkeserített minket. Viszont Zoli barátom rákérdezett, hogy egy-két darab vadcseresznye rönköt magunkkal vihetnénk-e majd visszafele, a már hátunk mögött lévő vágásból. Az igen válasz nagyon jól esett, szinte már látta is Zoli a belőle készült csanakot, vagy kanalat. Beszélgettünk még néhány percet az erdésszel, de aztán mindenkinek menni kellett a maga útján tovább.

Hamarosan elértük a Vízválasztó nevű helyet. Itt a hatalmas fák alatt kétfelé válik a turistaút. Balra a kék fut a Nagy-Gerecse irányába, jobbra pedig a Kék-Piros-Mária út egy darabig a Vaskapu irányába. Közben aztán szétválnak majd…..

De mi nem ezeket az utakat választottuk, hanem letérve a turistaútról jobbra a jelzett aszfaltozott kerékpárúton indultunk el. A Szépasszony kút volt a következő állomás. Ez a kerékpárút mellett közvetlenül található és tapasztalatunk szerint, friss ivóvíz vételezhető belőle.(2015.05.)
Meg is töltöttük a vizes palackjainkat, pihentünk az árnyas lombok alatt és ettünk pár falatot. Innentől kezdve, már nem jelzett utakon haladtunk, hanem erdészeti utakat tapostunk a bakancsainkkal. Elhaladtunk a kőfejtő csodaszép vöröses kövekből álló déli oldala mellett is.
A cél a Kis-Pisznice hegy volt, ahol az éjszakát szerettük volna eltölteni. Ekkor már nem utakon, hanem az erdőben „toronyiránt” haladtunk, keresve egy olyan helyet, ahol nem nagyon dús az aljnövényzet, viszonylag egyenes a talaj, zárt a lombkoszorú, és még hangulatos is. Ezekre azért volt szükség, mert Zoli barátom sátrazott, és annak kellett az egyenletes tiszta talaj. Én függőágyaztam, oda csak két fa kell.
Nem is kellett sokáig keresni a megfelelő táborhelyet, mert megakadt a szemünk, egy alacsony lombozatú tiszta aljú erdőrészen.
Mikor közelebb értünk, legnagyobb meglepetésünkre, egy hatalmas som erdő volt, ősrégi som „fákkal”, és olyan hangulata volt a helynek, hogy nem kellett gondolkodni, hogy maradjunk-e. Sajnos a som már leérett, és csak mutatóban találtunk a földön itt-ott.
Szóval már most elhatároztuk, hogy vissza fogunk jönni a következő évben, mikor érik a som.

Felállítottuk a szállásokat,………….
……………….és nekiláttunk vacsorát készíteni.
Zoli rablóhúst sütött……

……én meg a sütődiszkoszban főztem egy kis ezt-azt…..
A finom vacsora végére már alkonyodott, és nyugovóra tértünk. Mivel egymáshoz közel volt a fekhelyünk, még jó sokáig beszélgettünk. Tervezgettük a másnapot, hogy merre kellene kerülni a hegyeket, hogy megtaláljuk majd a kőfejtőt, mi készül majd a fából, kések, túrafelszerelések, túrák…

Az éjszaka kellemes hőmérsékletű volt, szél, állatok mozgása, nem zavarta meg a nyugodt pihenést. A friss őszi reggel gyönyörű fényekkel köszöntött ránk.
A laza reggeli után összecsomagoltuk a felszereléseket, hátunkra kaptuk a hátizsákokat, és nekiindultunk felfelé, egyenesen a közeli Kis-Pisznice csúcsára. A csúcs körül nagyon szép területeken haladtunk át. Óriási sziklatömbökkel tarkított, szellős területeken.
És persze itt is rengeteg gombát láttunk. Szép pöfeteget……
….és sorba masírozókat.(Nem tudom milyen fajta. Aki tudja, írja meg a hozzászólásnál)
Egy balra kanyar után aztán egy jól kitaposott ösvényre léptünk, amiről sejtettük, hogy a kőfejtő bejáratához vezet el minket. El is indultunk rajta, és rövidesen a kőfejtő monumentális méretű bejáratánál álltunk.
A bányában, és az oda vezető úton, gyönyörű rétegződéseket láttam. Ezek nagyon megtetszettek. Határozott markáns színű, jól elkülönülő kőrétegek egymás mellett, alatt.
Nagyon magas falak között haladtunk be a kőfejtőbe. Érdemes vigyázni, mert ha fentről, akár egy állat által megmozdított, lefelé induló kavics fejbe koppint,…. az bizony eléggé megviselné a szervezetet.
Sajnos sok volt itt, a nyomorult kirándulók által hátrahagyott szemét is. Az ilyenek miatt megértem, hogy bizonyos helyeket lezárnak az emberek elől. Talán már az iskolában tanítani kellene azt a viselkedést, ami illendő az ilyen helyeken(is). Mi csendben nézelődtünk, nem ordibáltunk, lassan haladtunk, odafigyeltünk hová lépünk, és persze eszünkbe sem jutott éppen ott tüzet rakni, habár több helyen láttuk, hogy tűzrakó helyet alakítottak ki az „emeletesházi” kirándulók.

Mindenesetre mi felszedtünk egy- két kovakövet,…………….
…………….készítettem néhány fotót, aztán csendben tovább álltunk.
Innen aztán már nem sok minden történt. Visszafelé ismét pihenő, és egy kávé a forrásnál.
Majd elérve a vadcseresznyés irtást, magunkhoz vettük a megfelelő rönköt, és elindultunk az autóhoz vezető úton.
Egy-egy rönköt vittünk magunkkal, így ezen a rövid szakaszon már alig fotóztam, és a beszélgetés is alábbhagyott. Egyrészt az elmúlt két nap járt a fejünkben, másrészt az, hogy kellett-e nekünk ez a két „bazinagy” hasábfa.

Határozottan kellemes két napot töltöttünk el a Gerecsében. Nem haladtunk gyorsan, nem siettünk sehová. Megálltunk az árnyas fák alatt, néha csak ültünk egy farönkön, és gondolatainkba merülve nem is szóltunk egymáshoz. Máskor meg egymás szavába vágva magyaráztuk tapasztalatainkat, élményeinket. Ilyen ez.
Itthon a kovakövet kipróbáltuk, szép szikrát választott le a kovaacélról, a fa pedig még szárad, és a műhelyben várja átalakulását kanállá, vagy ivócsanakká. Hamarosan megint érik a som. Mi ott leszünk, szedünk belőle, aszaljuk, főzzük, sütjük…… és megírom majd az élményeimet az Alaptáborba.