Minden megvolt hozzá. Eszközök, szabadidő, szükség. Tudtam, milyen legyen. Nem túl nagy, de nem is kucorgós, erős, és csak a környékben található alapanyagok felhasználásával épüljön. Akkora legyen, és olyan helyen, hogy akár egyedül, akár később a családdal is ki tudjak menni egy kis sütögetésre, elmélkedésre, és az éjszakát is kényelmesen el lehessen benne tölteni akár télen is. Viszont olyan helyen legyen, hogy illetéktelen ne találjon rá, és az erdő, ahol épül, lehetőleg még sokáig lábon álljon.
Egyszóval minden megvolt egy kis kunyhó építéséhez, már csak a helyet kellett megtalálni. A fenti szempontok miatt nem terveztem túl messzire. A település határától úgy 3km-re találtam meg a megfelelő helyet. A terület tulajdonosának engedélye után megkezdhettem a munkát.
Nagyon kellemes októberi nap volt, mikor nekiláttam a munkának. A kora reggeli órákban, mikor úton voltam a leendő táborhely felé, harapni lehetett a friss levegőt. A talajszinten már jelentkeztek a közelgő tél első jelei. Olyan idő volt ez, mikor a nap melegét már jobban megbecsüli az ember.
Azt gondoltam, hogy olyan vastag akác oszlopokból fogom készíteni, hogy ha úgy alakul, akár egy vályogfedést, vagy földet is elbírjon majd még a szerkezet. A méretet úgy alakítottam, hogy három alvó ember elférjen benne, és guggolva lehessen benne közlekedni. A bejáratot délre tájoltam.
A munkában a képen látható eszközöket használtam. Fiskars X7 balta, Fiskars SW 73 fűrész, Mókamiki Oziris kés, honvédségi gyalogsági ásó.
Kötőanyagot csak a legelején használtam, amíg megfeszült egyedül a váz, egyébként teljesen öntartó a szerkezet. Nem tudtam, mennyi ideig fog tartani majd a munka, mindenesetre időm az volt bőven. Próbáltam minél masszívabbra csinálni, de a lehető legkisebb irtással. Olyan fákat vágtam ki, amik a kegyetlen élősködő Erdei iszalag, vagy komló miatt már halálra voltak ítélve, esetleg ki is voltak pusztulva, már lombkorona sem volt rajtuk.
Kiválasztottam két fát, ami majd az alapja lesz az egész épületnek. Ehhez illesztettem a többi elemet. A teljes hossza az épületnek, körülbelül 3 m. A képen látható ágasok,és a gerenda adta meg a kunyhó vázszerkezetét.Ezt még meg kellett kötözni, körülbelül háromszor négyszer is megpróbáltam anélkül, de ekkor még nem volt öntartó a szerkezet.
Így nézett ki a kunyhó alapja ebben a stádiumban. Jó sok tapasztalat összegyűlt, mire ide eljutottam. (Ezeket majd később leírom, mert hosszú lenne a lista.) Meg volt a szélessége, hossza, magassága, és úgy nagyjából az, hogy hol lesz az ajtó.
Közben odapattintottam egy kis ebédet, mert őszintén szólva, kellett a kalória.
Ennyire tellett tehát az első napból. Nem egész nap volt a munka természetesen, csak ebédig. Utána hazaindultam, készítettem még pár fotót a kellemes őszi langymeleg időben.
Pár nap múlva aztán folytattam a munkát. Ismét reggel indultam neki, és hogy ne éljek unalmas szófordulatokkal, egy képpel illusztrálnám, milyen volt a reggeli erdő.
Ezt a napot egy eszköz készítésével kezdtem. Egy ütőfát készítettem, mert úgy gondoltam ki, hogy a két alsó hossz menti oszlopot, cövekekkel fogom rögzíteni.
Aztán úgy belemerültem a munkába, hogy a következő kép már az, mikor a kunyhó eleje, és két oldala már kész van.
És persze munka közben járt az agyam, hogy hogyan fogok majd olyan fedést rakni rá, ami nem ázik át. Első gondolatom az volt, hogy majd gyeptéglákat rakok rá, de a környékbeli talaj nem volt alkalmas erre. Túl puha volt, és teli volt vékonyabb vastagabb gyökerekkel. Aztán mikor „kifugáztam” a két végét a kunyhónak, már tudtam, hogy mi lesz a megoldás.
Azonban még hátra volt a másik oldal fedése. Ami már egy másik napra maradt. Eléggé el is fáradtam. Fűrészelni, gallyazni és összehordani a kitermelt fákat, egyre messzebbről, egyedül…. szóval na….. Eltelt egy délelőtt megint.
Talán majd ma. Gondoltam a harmadik napon, mikor megálltam az egész formás kis félkész kunyhó előtt. Talán ma sikerül egybe rakni úgy az oszlopokat, hogy kis házikónak tűnjön.
Mi is van még hátra. Az északi oldal fedése és az egész tető befedése, jó minőségű, jó kötésű avarral, iszalaggal.
Néhány óra, és tádááám…… Az északi oldal fedésével meg is volnék. A képen jól látszik, hogy hová kellettek a cölöpök.
Egyszerre csak lett bent, és kint.
Funkciót nyert az ajtónak meghagyott nyílás is.
És persze elfogyott a lendület, elfogyott az aznapra szánt idő. De nagyon jó érzés volt bekuporodni a kis menedékbe, és azon filózni, hogy majd esőben…. hogy majd télen…majd ha kisbalták potyognak….
Nem tudtam, mennyi anyagra lesz szükség, mire tisztességesen befedem a tetőt. És hogy lesz-e annyi a környéken, vagy cipelhetem máshonnan. És majd kellő védelmet nyújt-e a komplett fedés. Eredetileg arra gondoltam ám, hogy majd a környékbeli kukoricásból hozok szárat és azzal befedem. Csak ez a fránya géntechnika… csupán a vállamig értek a nagyon soványka szárak. Kieséses alapon maradt a „befedem avarral” terv.
„Nokéremszépen”, az alábbi képen lehet látni egy kisebb halmot a kunyhó előtt. Ez az adag, elég a csupaszon látható rész harmadának befedésére. Van ebben az anyagban „fű-fa-lomb-virág”, mint a nótában.
Jó sokat kellett szedni, de szerencsére ősz lévén, elég hamar ment a munka. Nagy halmokat kotortam össze, aztán odahordtam a kunyhó elé. Úgy raktam fel, hogy előbb a réseket jó alaposan vastagon kitömködtem, utána mehetett a többi felületre az avar.
Egy jó óra alatt befedtem a teljes tetőfelületet.
Annyira örültem, olyan jó érzés volt látni, hogy elkészült, amit kiterveltem, hogy gyorsan megtoldottam még egy kis ülőkével a napi tervet.
Nos, ilyen lett az én kis kunyhóm. Ősszel készült, azóta sokat kijárok oda, ha tehetem, akár egyedül, akár családdal. Más még a környéken sem jár, így attól nem kell tartanom, hogy téli tüzelő lesz belőle, vagy csak úgy kedvtelésből szétbarmolja valaki.
Voltam kint jégeső után…
…hóesésben…
…és aztán megint csak kitavaszodott, és azóta sokszor megyek ki a táborhelyre.…
Időközben lett még egy kis asztalka is, meg tűzrakóhely is.Még nem aludtam benne, mert nem úgy alakultak a dolgok, de többször meghúztam benne magam, ha rákezdett az eső, vagy a hózápor. Az utolsó képen látszik, hogy a tél azért megtépázta a fedést, de akárhányszor kimentem, akár nagyobb eső után is, soha nem volt felázva belül az alja. Azt tapasztaltam, hogy a fedés jól működik, most ősszel megint befedem friss avarral, és akkor megint egy esztendőt ki fog bírni, meg persze tisztességesen is néz majd ki. Tervben van valami nyílászáró is, ámbár semmi szükség rá, hacsak nem fűteni is akarok benne. Ami teljesen kivitelezhető, hiszen egyszerűen lehet nyílást csinálni egy kéménycsőnek, pici dobkályhám meg akad, ami erre alkalmas lenne.