Egy Nagykanizsai barátommal elhatároztuk, hogy ha legközelebb meglátogatjuk Őket, akkor szervezünk kis túrát az Őrségi Nemzeti Parkba. Elérkezett ez az idő végre is, hiszen egy szép májusi hétvégén megérkeztünk Nagykanizsára. Péntek este érkeztünk meg, és nem sok dolgom volt, mert már itthon mindent beraktam a hátizsákba, hogy reggel már csak indulni kelljen. Illetve péntek este, még bekészítettem a sütődiszkoszba is, hogy kint, már csak be kelljen dobni a hamuba, ne legyen vele gondom.
Reggel hatkor keltünk, és elindultunk kétnapos túránk kiindulópontjára Szentgyörgyvölgy településre.
Terveink szerint, elindulunk a kék jelzésen Felsőszenterzsébet irányába, onnan Magyarföld felé, majd letérve a turistaútról, egy erdészeti úton megkeressük a Nyíresaljai forrást, vagy a Nagy-réti patakot ahol majd tudunk tisztálkodni, és pótolni a vízkészletünket.
Az út első része elég unalmasra sikeredett. Szentgyörgyvölgytől Felsőszenterzsébetig egy aszfaltos út vitt, elég lehangoló ez a magunkfajta erdőjáró bakancsos turistának, de ha így, hát akkor így.
Felsőszenterzsébet után aztán rátértünk a kék+ jelzésre, elindultunk Magyarföld felé, és bekeveredtünk az erdőbe, az igazi Őrségi szellős erdőbe. Igen hangulatos részen haladtunk, valóságos őserdőben. Térdig érő alj növényzet, óriási fák, szelíd lankák. Ez utóbbi egyénként jellemző-e tájra. Aki a Börzsöny emelkedőihez szokott annak felüdülés lehet egy ilyen terep.
Hamarosan elértük a Bükkösd nevű helyet. A térkép néhány épületet jelöl, de vagy régi a térképem, vagy gyorsan elbontották az épületeket, mert egy két omladozó vályog épületen, és egy jól karban tartott kis házikón kívül, itt nemigen volt semmi.
Minden esetre ettünk pár falatot, hogy ebédig kibírjuk, aztán indultunk tovább a patak és a forrás felé. Útközben fotózgattuk az erdők-mezők virágait, akik minduntalan illegették magukat, mint igazi kis fotómodellek.
Hamarosan beértünk egy impozáns rétre, ahol a forrást sejtettük.
Hamarosan rá kellett jönnünk, hogy ebben a patakban bizony nem fogunk tisztálkodni. Talán a vaddisznók még dagonyáznak benne egyet, de pár nap és akár túrázni is lehet majd a medrében, olyan száraz lesz.
Viszont találtunk egy hangulatos kis víztározót, úgy tűnt mesterségesen lett kialakítva. Természetesen ez is kétes vízminőséget produkált, de egy fotót a hangulat miatt megért.
Tovább indultunk hát, hogy megkeressük a forrást, hogy legalább a vizet tudjuk pótolni. Felmentünk végig a kiszáradásban lévő patak mentén, de a forrás is kiszáradhatott, mert nem találtuk, így az a terv, hogy itt táborozunk le, és a nap hátralévő részét henyéléssel töltjük, hogy stílusosan fejezzem ki magam, kútba esett sajnos.
A turistaútra már nem akartunk visszamenni, mert az hosszú lett volna, „toronyiránt” hamarabb kijutottunk a Bajánsenyét Magyarszombatfával összekötő műútra. Innen szerettünk volna továbbmenni a Szent Vencel templom rom irányába, hogy majd a Kerca patak partján letáborozunk.
No és ezután következett a szinte már megszokott kalandos része az utunknak. Egy három éves térképet vittem, de ehhez képest is találkoztunk meglepetésekkel. Vagy a turistaút nem folytatódott és vissza kellett fordulni, vagy több út is volt minta a térképen… minden esetre nem ez a legjobban jelzett szakasz az biztos.
Ráléptünk a sárga jelzésű útra, de nagy meglepetésünkre egy fél óra múlva, elértünk egy olyan szakaszra, ami be volt szántva, és a jelzések is eltűntek. Megint a rövidebb utat választottuk, mert egy nyiladékon lenézve, megláttuk Kercaszomor házait. Mivel eléggé esőre állt az idő, elindultunk hát a településre, hogy legalább ivóvizet vételezzünk, aztán majd onnan, mivel úgy is átvisz a településen a kék jelzésű út, majd lemegyünk a Kerca partjára.
Ahogy beértünk a település szélére, rá kellett jönnünk, hogy csak magán kerteken keresztül jutunk ki az útra, ahol a turistajelzés lesz. Megcéloztuk hát azt az udvart, ahol két embert láttunk beszélgetni. Illendően beköszöntünk, elnézést kértünk, hogy hátulról támadtunk, és előadtuk bajainkat. Elsősorban vizet szeretnénk, másodszor meg kijutni a főútra. Miután í víz vételezés megvolt, István, az egyik új ismerősünk, meginvitál magához, nézzük meg hol lakik, mert nem mindennapi az életük.Kisétáltunk a kerca patakhoz, és megláttuk, hogy tényleg nem beszélt félre…..:
Egy jurtában laktak feleségével Anikóval, lányukkal Barbarával, és fiukkal Nimróddal. Elmesélték, hogy öt éve váltak le a pénzéhes világról, azóta békésen élnek, amire szükségük van, megteremtik, vagy az eladott kecskehús, tej, túró…. árából finanszírozzák. Mi is megkóstoltuk a többféle kecskesajtot, sőt, vásároltunk is belőle. Körülnéztünk az udvaron, megengedték, hogy fotózzunk nyugodtan.
Közben eleredt az eső elég rendesen, így kénytelenek voltunk még vendégségbe maradni egy darabig. Nem is bántuk meg, mert nagyon jót beszélgettünk a családdal, később Anikó még fánkot is sütött Nekünk.
Amint elcsendesedett az eső, tovább kellett indulni, mert nem szerettük volna sötétben a sátorverést, és bizony már este hat óra körül jártunk. Kimentünk a településről, és a Kerca patak partján vertünk tábort, már ismét esőben. Hamar nyugovóra tértünk, mert fáradtak is voltunk, meg az idő sem kedvezett a hosszas esti beszélgetésnek, pedig lett volna miről beszélgetni.
Másnap reggel felszítottam a tüzet, és sütődiszkoszban megsütöttük az előzőleg belerakott finomságokat.
Krumpli, hagyma, kolbász, szalonna. Nem lett szép, mert egy kolbász jó odaégett, és kellemetlen fekete színt kölcsönzött a reggelinek,…de finom lett viszont!
Csodaszép reggeli fények között, és nagyon friss reggeli harmatos időben indultunk neki az aznapi, már sajnos hazafelé vezető rövidke útnak.
Útba esett a Szent Vencel templomrom, de gondatlan turisták által otthagyott szeméten kívül, semmi nem utalt emberi élet nyomaira. Ez egyébként elmondható az egész túránkra, mert a szűk két nap alatt nem találkoztunk más hátizsákos turistával, de még kirándulókkal sem. Ennek ellenére, hátrahagyott szeméttel viszont igen. Erről természetesen nem készítettünk fotókat.
Ízelítőül egy két hangulatos fotó álljon még itt, hátha kedvet kap az olvasó egy Őrségi kódorgásra!
Aki teheti, mindenképpen látogasson el az Őrségi Nemzeti Parkba. Akár idősebbek, vagy családdal érkezők is nyugodtan bevállalhatják. Nincsenek nagy szintek, gyönyörű szellős gondozott erdőkben járhatunk, és habár a turistatérkép és a természetben felfestett jelzések nem igazán fedik egymást, ettől eltekintve nagyon jó kis túrákra lehet számítani!