Három napos lett a hétvégénk, és a három közül el kellett döntenünk, hogy melyik napon megyünk evezni a Deseda-tóra. Mert ez egy régi vágyunk volt már. Mi ügyesen a legrosszabbat választottuk. Persze, honnan is tudhattuk volna a hét elején, hogy milyen idő lesz pénteken. Ám, mivel a mondás szerint rossz idő nincs,  csak felkészületlen túrázó, mi pedig felkészültek vagyunk, így végül egy csodálatos napot töltöttünk el kenuzással a tavon.Tőlünk jó messze van a tó, ha lehet ilyen mondani csepp kis hazánkban. Km-ben nincs messze, de az úthálózatainknak köszönhetően… végülis 2,5 óra alatt oda lehet érni Monorról. Tehát korán, reggel hatkor indultunk, hogy mielőbb vízre szállhassunk. Meg hogy az M0-autópályán ne találkozzunk azokkal, akik életveszélyes módon, minden másodpercet begyűjtve közlekednek reggelente, hogy mielőbb elkezdhessék munkahelyükön pótolhatatlan és áldásos tevékenységüket. 😊

Egy kedves Alaptáboros túratárstól, Sz. Zsolttól hallottunk először a tóról, és csak azt tudtuk, hogy hazánk leghosszabb mesterséges tava. Habár ha úgy vesszük, akkor a Tisza-tó a leghosszabb mesterséges. Na mindegy… A tavat a hasonló nevű patak (és a Varga-bonyi- vagy Varga-bónyi-árok) völgyzáró gáttal történő elzárásával duzzasztották fel 8 km hosszúságban, 1974-ben, azzal a céllal, hogy árvíztározót létesítsenek.

Még reggelizni megálltunk félúton, így fél tíz körül érkeztünk meg a Deseda-tóra, ahol azonnal ki is pakolásztunk, hogy mielőbb áttegyük a fűről a vízre a Pelikán kenut, amivel terveink szerint egész nap a vízen leszünk. Egy jó kis sólyázót találtunk, de azt kell mondanom, hogy aki ide érkezik, rengeteg helyen, és igen kulturált formában (erről majd később) vízre tudja tenni a vízi járgányát.

 Mikor vízre szálltunk, eldöntöttük, hogy ha lehet, az egész tavat körbejárjuk. Így, először „visszafelé” a sólyázótól balra indultunk el. Ahogy néztem térképen, kb. itt a legszélesebb a vízfelület. Az már az elején feltűnt, hogy nagyon szép gondozott a part és a vízfelület kapcsolat is. Viszont végig, a bedőlt fákat nem bántják, és ettől igazán vadregényes az egész.Ha hasonlítanom kellene, akkor mondjuk a Velencei tóhoz hasonlítanám a Desedát, de attól sokkal különb, infrastrukturálisan mindenképpen, de látványosságban is. Nem is rejtik véka alá, hogy hol evez az ember.Sokkal természetközelibb ez a tó, mint a Velencei. Szürke gémet lépten-nyomon láttunk, és habár nem az optimális objektívet tettem fel a gépre, hanem a 24-70-est, így is elég közel tudtunk menni kenuval, hogy készíthessek egy-egy képet.Bakcsóból is láttunk néhány példányt. A Tisza-tónál ismertem meg ezt a „típust”, és nekem kicsit vicces fazonnak tűnik… , olyan mint egy kis pingvin.A Répási öböl magasságában járhattunk, már láttuk a Répási félszigetre átívelő hidat, mikor az amúgy borús idő egy kicsit szelesebbé vált, majd elkezdett szemetelni az eső. Ekkor már közeledett az ebédidő, de még nem kötöttünk ki, vártuk a megfelelő pihenőhelyet.A tó mindkét oldalán domb emelkedik és most, mikor egyes kultúrnövények éppen virágoznak, vagy erőteljesen fejlődnek, igazán színpompás látványt nyújtanak.A partmenti bedőlt fákon, néhol csimbókokban lógtak a teknősök, bár mire fotózáshoz elég közel mentünk volna, elmerültek, de azért sikerült egyet-kettőt megörökíteni. Nem sokáig élvezhették a napsütést. Na nem azért, mert mi megzavartuk őket, hanem hamarosan egyre jobban esett az eső.Szerencsénkre éppen egy úszóstég közelébe értünk, amiből itt számomra szokatlanul sok van, ami nagyon örvendetes. (Tisza-tónál talán egy-két magánstég van hasonló) Ki is találtuk, hogy kikötünk, és megebédelünk. Nagyban hozzájárult a döntésünkhöz az a pozitív tény, hogy itt volt fedés is, ami az eső miatt nagyon kívánatos volt nekünk.Kikötöttünk és a hajót lefordítottuk, hogy ne teljen meg vízzel, amíg eláll az eső és mi megebédelünk. Szép csendes áztató eső volt, egyáltalán nem volt kellemetlenkedő. Nagy szél sem volt. Leginkább ez az esős idő arra volt jó, hogy kiemelje a vízparti levegő oly jellemző illatát.Talán két órát vesztegeltünk így. Közben elkészült az ebéd is. Grilles dolgokat készítettünk a Trangia Gourmet serpenyőben, ami alá a muzsikát a Primus Omnifuel adta. Tettem szélfogót is, de erre az Omnifuelnél nincs igazán szükség, mert olyan jó a lángja, hogy a nagyobb szél sem igazán tudja csökkenteni a hatékonyságát a főzőnek. A hangtompító, amit használok a főzőhöz, minden alkalommal nagy megelégedéssel tölt el. Nem csak a minimálissá törpülő hang miatt, hanem az egyenletes, jól szabályozható, és ilyen szelesebb időben is erős láng miatt is.Szépen csendesedett az eső, így körülnéztem a parton. Itt is, mint a többi helyen amiket láttunk, igen kulturált, jól kitalált pihenők voltak kerékpárosoknak és gyalogosoknak is, hiszen mindkét csoport számára akad itt teljesíteni való. Akár kerékpárral, akár gyalog is lehet túrázni a tó körül és a környékén. A pihenőkön sok-sok információs tábla van, a kisebbeknek pedig játékos ismeretterjesztő táblákat is tettek.Mikor elállt az eső, tovább indultunk, átmentünk a Somogyaszalót Kaposfővel összekötő híd alatt. Egyrészt mert a terv az egész tó bejárása volt, másrészt mert ez a rész már térképről is vadregényesebbnek tűnt.Nem is csalódtunk. Ez a rész, tulajdonképpen a legszebb része számunkra a tónak. Igazi vadregényes látványt nyújt. Igaz, ez a legkisebb egybefüggő része is sajnos. Egy „U” alakú rész, ami közrefogja a Deseda arborétumot, balra az Egresi ággal és a Gombási parkerdővel, jobbra pedig az Aszalói ággal és a Deseda Kalanderdő-vel, ahová néha bepillantást nyertünk a vízről, és elhatároztuk hogy egyszer ide is eljövünk majd egy nagyobb gyalogtúra keretein belül. Miközben ezt elhatároztuk, kisebb-nagyobb nádszigetek között lavíroztunk a kenuval. Élveztük a természet hangjait, a szélcsendet, és a príma időt.Nagy foltokban mentünk el lebegő vizitök rétek mellett, meg néha, ha úgy alakult, akkor felettük is.
Eldugott kis öbölben kikötőt találtunk. Most említeném meg, hogy talán a péntek és a „rossz” idő miatt nagyon kevesen voltak a vízen és úgy általában a vízparton is. Horgászok voltak, ilyenkor őket próbáljuk és minden esetben sikerül is kikerülni, hiszen mi a vízpart közelében szeretünk lenni,… meg ők is. Konfrontáció nem nagyon szokott lenni, csak a primitívebb sporttársakkal. Ezen a napon csak egy próbálkozott, hogy az a szabály, hogy 50 méterre bent kell evezni, mert őt zavarjuk. 😊 (Nekem meg az jutott eszembe, hogy neki kellene egy méterre bedobnia és akkor ő sem zavarna minket!) Mi persze megnéztük a szabályokat, és tudtuk, hogy nem így van. Ezt meg is beszéltük nyugodt hangvételben. A visszafelé útról nem írok nagy dolgokat. Az idő teljesen lecsendesedett, szél nem volt, és bár a nap nem sütött ki,  csak kikötésünk után egy kicsivel, de így is nagyon megérte eljönni ide a Deseda-tóhoz. Az alábbi képen látható egy pihenő, amiből tényleg sok van itt  tó körül. Nyáron, ha fürdésre alkalmas az idő, még nagyobb élményben lehet része az idelátogatónak. Hiszen akár a partról, de mint említettem, nagyon kényelmes jól kiépített stégekről is lehet csobbanni a vízbe.A parton lévő házak jelezték, hogy hamarosan megérkezünk a csónakház melletti kiindulópontunkra. Összesen kb 20 km-t eveztünk, kényelmes tempóban. Ha minden kis öbölbe, mellékágba bementünk volna, ennél több lehetett volna km-ben is meg időben is, sőt talán élményben is.De sajnos az eső elvette azt a két órát, ami erre kellett volna még. Sebaj, nem bántuk, így is nagyon nagy élmény volt a Desedán evezni. Aki megteheti, annak mindenképpen ajánlom hogy látogasson el ide, tényleg nagyon szép és kulturált hely, miközben bőven megvan a vadregényes hangulata is.