Egy szép Decemberi napon, én még épp őszinek nevezném, hiszen olyan kellemes idő volt, elhatároztam, hogy délelőtt kiballagok a Monor határában lévő erdőbe, ahol a kis kunyhóm is van, és faragok magamnak egy kanalat. Ehhez segítség is kellett, mert kanálfaragó késem nem volt, így Zoli barátomtól kértem egyet. Ha már eszközt adott, megtoldotta még egy darab száraz fával, amiből el tudom majd készíteni a megfelelő eszközt. Ezekkel együtt, az alábbi eszközöket használtam: Egy balta, egy kés, és a faragókés és csiszolópapír. (az eszközöknél leírást találhatsz az általam használt eszközök, felszerelések zöméről)
Először kettévágtam a faanyagot, amit kaptam. Elég furcsán hasadt, nem sok jót néztem ki belőle. Felrajzoltam a leendő kanál kontúrját, majd kétoldalt bevágtam fűrésszel a hasábot, és leválasztottam a széleket.
A második oldalon a felesleg leválasztásánál, beigazolódott a gyanúm, spirálosan kettéhasadt a faanyag, így nem tudtam használni. Elindultam körülnézni, hogy valami helyben fellelhető anyagból fogom elkészíteni a kanalamat. Tudtam, hogy dió van a környéken, méghozzá olyan, amit a nemrégen történt jégkár tizedelt meg. Vágtam is egy darabot belőle magamnak. Elég vizes volt, de legalább könnyebb faragásnak ígérkezett.
Gyönyörűen hasadt, nagyon szép felületet kaptam a szétválasztásnál.
Most ugyan úgy, mint nem sokkal előtte, felrajzoltam a kanál leendő formáját. Ami mint kiderült a végén, egy kicsit kicsi lett.
Megint a befűrészelés, és a leválasztás következett. Legalább ezt jól begyakoroltam.
A nagyja munka meg is volt. Most már nem volt szükség a baltára. Jöhettek a finomabb eszközök. A kés, és a kanálfaragó. A késem, mint mindig, remek szolgálatot tett. Vitte a fát, mint a vajat.
Hamarosan, mire kellőképpen elfáradt a kezem a famegmunkálástól, kezdett kialakulni a végtermék. Már láttam, hogy a nyelét kicsit rövidre hagytam, és azok az ívek, amiket megálmodtam, kissé távolabb esnek a valóságtól. Később az is kiderült, hogy a kanál öble is túl mély lett. (De erről majd egy másik cikkben).
Mikor úgy éreztem, hogy elértem a kívánt alakzatot, előszedtem a csiszolópapírt, és végleges felületet adtam a kanálnak.
Habár nem lett egy mintaszerű kanál, a célom nem az volt, hogy iparművészeti kiállításra vigyem, hanem az, hogy az erdőben fellelhető anyagból, a minimális eszközökkel, egy olyan eszközt gyártsak, ami használható.
Hazafelé menet, még készítettem egy két fotót levezetésképpen, a késői ősz, vagy talán már a kezdődő téllel dacoló növényekről……
….és a szintén jégkár áldozatává lett nyárfasorról, amit gyalázatosan megtépázott a jég.
Az utam végén, a monori Strázsa-hegyi borúton mentem egy darabig.
Nagyon szép rész, megér egy külön cikket. Talán már ott is van a cikkek közt……