Lassan két éve járok ki egyedül vagy a családdal ugyanarra a helyre az erdőbe. Néha csak egy-egy délelőttre, egész napra, néha kint is éjszakázom. Felmerült az igény egy olyan tábori kis asztalra, ahová ilyen alkalmakkor felrakhatjuk a dolgainkat, és a megsült ételt sem a földön ülve kell elfogyasztani.

Egy alkalommal, még tavaly, az erdész barátommal beszélgetve, elmondtam neki, hogy a két ülőke mellé, amiket már előtte sokáig használtunk, tervezek valami asztalfélét is. Felajánlotta, hogy hoz nekem egy asztallapot, én pedig csináljak neki lábakat, az általa kijelölt helyről beszerezhető faanyagból.

Legközelebb, mikor kimentem a szokott táborhelyre, ott volt már az ígért asztallapnak való.
Így képről majd nem tűnik nagynak, de megemelve bizony jó kis darab. Megörültem neki, és el is kezdtem az asztal tervezgetését. Először arra gondoltam, hogy földbe ásott lábak lesznek majd, de aztán rájöttem, hogy jó lenne, ha mozgatni lehetne, mert van, amikor az a baj, hogy odasüt a nap, van, mikor az árnyék kellemetlen, vagy a füst elől kell máshová rakni az asztalt. Továbbgondolva pedig azt szerettem volna,  ha az ülőkével együtt lenne az asztal. Továbbá, hogy a legkevesebb anyagból a legmasszívabb bútort kellene csinálni.

Az asztalkészítéshez cigányfúrót, baltát, keretes fűrészt, kézifűrészt, 8-as menetes szárat, vasfűrész lapot, csavarokat és villáskulcsot használtam. Szerettem volna minél stabilabbra, mert gyerekkel nem játék egy ilyen asztal összecsuklása. Ezért csavarral szereltem össze az alapanyagokat.

Ilyen módon illesztettem össze a „bútor” elemeit:
A csavarok helyét, 8mm átmérőjű cigányfúróval fúrtam ki, a kb. 10 cm átmérőjű rudakon.
Egy darab bot segítségére szorultam, mert a nyers fa igencsak fogta a fúrót. Ráadásul az elején életlen is volt az eszköz, amit legközelebbre már élezve vittem magammal.

Először egy kellemes délelőtt két „A” betű formát illesztettem össze. Arra gondolva, hogy a felső részére mocorgás mentesen rá tudom majd tenni az alul íves asztallapot.
Ezt egyetlen keresztrúddal tettem.  Így nézett ki, már összekötve, rajta az asztallap.
A következő nap szerettem volna készre szerelni. A januári hűvös reggelen, nagy tervekkel indultam neki az erdőnek. Nagyokat szippantottam a friss levegőből.
Az asztal alapja tehát már megvolt, össze szerettem volna kötni még két helyen és ezzel egyben kialakítani az ülőkéket. Úgy képzeltem el az ülőkéket, hogy az „A” betűt összekötő rudak végére helyezek majd két-három vékonyabb rudat, és az lesz a padszerű ülőke. Sajnos mikor összeillesztettem az asztal két végét, akkor tapasztalnom kellett, hogy ilyen módon túl távol, és túl magasan lesz az asztallap. Sajnos ez a hátránya, ha az ember egyedül dolgozgat. Nincs lehetőség kipróbálni, hogy milyen lesz gyakorlatban, mert nincs, aki megfogja a még instabil alkatrészeket.

Így, a következőképpen oldottam meg. Felcsavaroztam egy vékonyabb ágat, jó stabilan, és arra tettem egy vastagabbat, amin kényelmesen lehet már ülni.
Végülis elkészült az asztal. A végeket azért nem vágtam méretre, mert mikor odaültem az asztalhoz, azt tapasztaltam, hogy nagyon kényelmesen neki lehet dőlni. 🙂
Így néz ki a táborhely. Balra az új asztalka, jobbra pedig a tűzrakóhely, mellette a két ülőke.
Tudom, hogy nem egy népművészeti remek, de a célnak tökéletesen megfelel. Kényelmesen oda lehet ülni, elfogyasztani egy ebédet, nem félek, hogy összedől, ezentúl nem kell a vizes, havas, saras földön tárolni néhány cuccot,és talán tartós is marad.