Egy nagyon hasznos és hiánypótló írást szeretnék most megosztani az Alaptábor olvasóival. Az író, Heim Tankréd, 13 évet dolgozott erdészként, hivatásos vadászként. Azt gondolom, nagyon jó rálátása lett ez idő alatt a vaddisznók viselkedésre. Ebből a cikkből az nem fog kiderülni, hogy a kedves olvasót, valaha megtámadja-e egy vaddisznó. Az viszont mindenképpen kiderül, hogy hogyan kell viselkedni, hogy ez egyáltalán ne történjen meg.

”A minap az Alaptábor facebook csoportban volt egy elég jó vitaindító kérdés, majd az arra érkező válaszok kapcsán határoztam úgy, hogy írok egy pár sort a témában.
A kérdés az volt, hogy mit csináljon az ember, ha (gyerekkel) túra közben szembetalálkozik vaddisznóval és kóbor kutyával. Nos, a kérdés vaddisznós felére szeretnék reagálni.

Előkerültek az ilyenkor szokásos megállapítások: malacos koca úristen, sebzett disznó megöl, stb..stb… dolgok.
Szeretném egy kicsit összefoglalni ezt a témát, hátha segít valamelyest.
Rögtön az elején két részre bontanám a kérdéskört.
Az „igazi” erdei  vaddisznóra és a településekre beszokott (beszoktatott) vaddisznókra. Van különbség közöttük.

– Az „igazi” vaddisznó.
Tart az embertől. Ha túránk során zajosan közlekedünk, ritkán találkozunk velük. Arról nem is beszélve, hogy leginkább szürkülettől pirkadatig mozog. Napközben a sűrűk mélyén pihen. Ha nem zajosan közlekedünk, de ügyetlenül cserkelünk, akkor sem valószínű, hogy rájuk akadunk. (A vadnak az mindig sokkal gyanúsabb, ha – szerintünk – „csendesen” lopakodunk, mintha beszélgetve hangosan közeledünk. Ez azért van, mert a hangosan beszélgető emberek nem veszélyesek, nem vadászok. A vadászok csendesen közelednek, az nagyobb veszély.)
– A lakott területekre bejáró vaddisznók.
Már nem annyira tartanak az embertől, mert megszokták a szagát, látványát. Ilyenkor sem kell arra gondolni, hogy mindenáron megtámad a disznó. Elkerülésre játszik ő is. Hagyni kell neki teret, lásson kiutat és akkor nem lesz baj. Azért is bátrabbak, mert tudják: ott nincsenek bántva, nem lehet rájuk vadászni. (Sajnos a legtöbb élményük az ilyen helyeken az, hogy az ember fél tőlük.)

– A malacos koca kérdés.
Erre leginkább tavasszal (február elejétől áprilisig) számíthatunk, de manapság már az év bármely szakaszában előfordulhat.
Nos, a koca legveszélyesebb akkor, ha még a malacok a vacokban vannak, kicsik, nem mozgékonyak. Ha ilyenkor rámegyünk gyanútlanul egy vacokra, akkor lehet kellemetlen meglepetésben részünk. Ennek az esélye igen csekély a túrázókra nézve, mert a vacok mindig sűrűben van, olyan helyen, ami nem zavart. (Ez leginkább az agancsozókkal, gombázókkal fordul elő, akik letérnek az útról és mindent átbujkálnak). DE! Még ilyenkor sem akar megölni minket a koca, hanem ijeszt, figyelmeztet. Előre jelzi, fogcsattogtatással, morgással, ha közeledünk a vacokhoz, akkor baj lesz! Érdemes nyitott füllel járni az erdőn! Ha mégis figyelmen kívül hagyjuk ezt, akkor fog kitámadni a vacokból. Nem veszélytelen, de ilyenkor is az a célja, hogy mielőbb biztonságos távolba űzze a betolakodót.
Amikor a malacok már olyan korúak, hogy vezetni tudja őket a koca, el fogja vinni őket az utunkból, ha hallja, hogy jövünk. Néha, ha későn vesz észre bennünket, kell egy kis idő neki. Ilyenkor meg kell állni, és megvárni, hogy elmenjenek. Higgyétek el, igyekezni fognak! Előfordulhat, hogy a koca tesz felénk egy pár lépést. Leginkább olyankor, ha nem tudja egyértelműen megállapítani, kik is vagyunk. A türelem kifizetődő. Behúzódunk egy fa mögé és még el is fogunk mosolyodni, ahogy a kis csíkos rakéták suhannak át az úton. Ha együtt a csapat, a mama elvezeti őket szépen. (Ha még nem mennek el, és a koca röfög, akkor valószínű van még malac elmaradva. Várjuk meg, míg előkerül és elmennek).
– A malacvisítás.
Ha egy kismalac fájdalmasan, kétségbeesetten elkezd sivalkodni, akkor az egész konda igyekszik megvédeni, kimenekíteni szorult helyzetéből. Ilyenkor tényleg veszélyesek. DE a kismalac nem fog csak úgy sivítani. Ahhoz meg kéne fognunk, ami egészséges malac esetén nem is olyan egyszerű (és egyáltalán nem is ajánlott!).  Az egymagában bolyongó malac általában beteg. A konda kiveti magából, elmarad tőlük. Nem árva, vagy elveszett jószág!
– Kan.
Egészséges állapotban egyedül a búgási időszakban lehet agresszívebb. De az embert akkor is kikerüli. Kerti disznónál – ami megszokta az embert – lehet megfigyelni, hogy vetélytársnak nézi. Ilyenkor a vaddisznóéknál szokásos kotta szerint jár el: először mellső lábaival „dagasztja” a talajt, majd oldalazva közelít, felborzolja a hátán a sörtét, csattogtatja a fogát, fejét emeli. Anno a tenyész kertekben volt ez „mindennapos” búgási időszakban. Mivel ilyenkor is be kellett menni közéjük, az elhárító megoldás az volt, hogy egy KPE csővel tiszta erőből orrba (orrnyergen) vertük őket. Na, ettől elgondolkodtak annyira, hogy ne akarjanak legénykedni tovább…

– Sebzett vaddisznó.
A sebzett vaddisznó igyekszik nyugalmas helyre vonulni sérülésével. Gyakran felkeresi a dagonyákat is, hogy sebét hűsítse. Nagyon kicsi az esélye, hogy ilyenbe belefussunk túrázás közben (szintén azoknak van rá nagyobb esélye, akik átbújják az összes bokrot).  A sebzett disznó is igyekszik menekülni, amíg csak lehet. Ha sarokba szorítják, vagy nem lát kiutat, akkor támad. Ilyenkor nem viccel! Csúnyán össze tudja firkálni az embert. Következésképp, ha véletlen valahol fekvő disznót látunk, ne közelítsünk hozzá, mert nem tudhatjuk miféle.  Az ember közelségét megszokott disznó hajlamosabb a támadásra, mert nem tart tőle olyan nagy mértékben. (Pl.: disznóskerti disznók)

– Kutya-vaddisznó viszonya az erdőben.
A kutya, ha nem kontrollálható, nem fegyelmezett, bajt hozhat ránk. Pl az őt üldöző disznót ránk hozza, hiszen gazdájához menekül védelemért. Ezért, ha a kutya nem minden körülmények között megbízható, pórázon vigyük.
– Gázpisztolyos védekezés.
Anno, mikor vaddisznós kertben dolgoztam, a vadász szezon előtt próbáltuk egy kicsit elvadítani a disznókat, hogy ne jöjjenek az autó után (amiről addig enni kaptak). Ilyenkor próbálkoztunk többek közt gázpisztollyal is. Nos, a durranás hangja és a gázfelhő nem sokat számított nekik. Kicsit rázták a fejüket, de ugyanúgy jöttek a kocsi után. Persze az éhség nagy úr.
Szabad területi disznóval ilyen tapasztalatom nincs, örültem, ha láttam egyet-egyet, akkor meg nem gázpisztollyal durrogtattam rájuk. J

– Összefoglalásként:
A disznó elkerülésre, menekülésre törekszik, ameddig csak lehet. Legtöbbször színlelt támadással ijeszt. Még ha felénk is fut, az esetek többségében az utolsó pillanatban kitér. Akkor támad/fordul szembe, ha sarokba szorítva érzi magát. Általában a kan nekiiramodik, fellök (közben agyarával vág), majd tovább halad. Ilyenkor is menekülni próbál. Általában a koca harap, többször is, és visszatér. Ha tényleg komolyan támad, jellegzetes rövid torok hangot ad (nem tudom leírni, de aki egyszer hallotta az mindig emlékezni fog rá) fülei teljesen felénk fordulva állnak.
Legtöbb esetben elegendő egy fa mögé behúzódni. Ha nagy a baj, fára mászni. Ha nincs fa, bottal védekezni: először kiabálni jó hangosan és hadonászni fej fölött. Ha legvégső esetben ütni kell, akkor orrba, maximális erővel.
Az egyszerű erdei kiránduló, túrázó nagyon kivételes esetben kerülhet ilyen vészhelyzetbe. A vadászatban dolgozók, hivatásos vadászok, hajtók, kutyával utánkeresést végzők már inkább.

A természetben az a szép, hogy mindig vannak kivételek. Amiket írtam, saját és volt kollégák tapasztalatain alapulnak. De ilyesmikről már meséltem párszor tábortűz mellett.
Üdv, Tanki”

És reméljük, hogy minél több Alaptáborlakónak még lesz is lehetősége Tanki élménybeszámolóit hallgatni. Higgyétek el, óriási élmény! 🙂