Nagyon sokáig nem tudok ülni a fenekemen. Ez azért van, mert rengeteg tervem van, és igyekszem megvalósítani őket. Az alábbi túra is csak egy terv volt, mostanáig.

Először úgy volt, hogy Sári településről evezek le kajakkal, különböző csatornákon, a Ráckevei Duna ágra, Dömösig. Csakhogy mikor legutóbb az RSD jártam, azt láttam, hogy bizony ott akkora zsilip van, hogy csak átemeléssel lehetne becsatlakozni a csatornából a Dunába.No mindegy, szerencsére errefelé elég sok ilyen csatorna van. Elő a térképet, és máris megvolt a következő útvonal. Sári-Dunaharaszti. Ez egyetlen csatornán, a Duna-Tisza csatornán járható végig.

Sajnos nem túl kora reggel, kilenc órakor meg is érkeztem a Sári mellett található kis hídhoz. Itt raktam vízre a hajómat.

Nem sok cuccot raktam be az Aquarius Trek feneketlen gyomrába, szóval csak beledobáltam mindent. A hátsó részbe pakoltam csak, de szinte az összes cuccom befért a napi rekeszbe. 😀 
Ez a híd volt tehát a kiindulópont.Ha indulás után, balra a zsilipen átemelve haladnék, akkor lenne az irány Dömsöd. De hát a végén a zsilip, ugye.Nem tudtam milyen utam lesz, mert habár ezen a részen rengeteget jártam, tudom, hogy nagyon szép részek vannak, de most azért mégiscsak bő 20 km lesz a táv. Első ránézésre már tetszett a dolog. Aztán persze másodikra is… A víz mellett még sokféle virág nyílt, és ontotta az illatot. Például ez a lila akác féleség. Egész nagy területeken virított.Elég dzsungeles volt az út eleje, bár mint itt jobb oldalt látszik, tisztítják, rendezik a partszakaszt.Egy ilyen tisztításnál, tenyérnél nagyobb kagylóhéjat szereztem magamnak. Csak a hangulat kedvéért.Sok helyen, nagyobb nádszigetek lógtak be a vízbe, nem volt unalmas az út. Volt mit kerülgetni.Nagyon sok helyen voltak jó kiszállási lehetőségek. Vagy épített, vagy természetes formában. De bőségesen van itt lehetőség kiszállni, sátorozni, itt éjszakázni.Akár nagyobb hajók is ki tudnak kötni. Ezt nem is tudtam mire vélni. Jól kiépített, nagy hajóknak való kikötőhely. Talán a múlt hadi hagyatéka…? Elgondolkodtató.Itt-ott vagány kis stégek is voltak, de ebből nem olyan sok, 10-15 darabot ha láttam egész úton.Hamarosan elértem a Bugyi települést Felsőbabáddal összekötő hidat. Mivel itt sok kavicsbánya van, elég zajos környék, a kamionok meg százzal rongyolnak át a hídon.Nagyon kényelmes tempóban haladtam. Szerettem volna sok élményt szerezni, és ezt dokumentálni is fotók formájában. Így sokszor megálltam, nézelődtem. Hol tavi rózsát fotóztam……hol beszakadt szereléket vágtam le. Ezeket összeszedtem, mert a vízi állatok beleakadhatnak, bajuk lehet belőlük.Azért hamarosan elértem Szittyó csatornát. Kis zsilip szabályozza a vízmennyiségét.Egy hosszabb egyenes rész következett. Egyszerre két hidat is láttam magam előtt. Nem volt unalmas ez sem, mert folyamatosan fotóztam volna az állatokat. De mire előszedtem a gépet, mindig elrepültek a madarak. A teknősök is előbb észrevettek, mint én őket. Így jobbára csak magam ellen voltam, mert állandóan begyorsultam, majd „fék”. Aztán kezdtem elölről. Újabb szereléket találtam. Levágtam, beleraktam a kagylóba, ott gyűjtögettem őket.Az első vízi jelzőtábla. De miért egy csákány van rajta? Biztos, mert ez jelzi, hogy sok itt a kavicsbánya.(horgonyozni tilos tábla )Belógó ágak, dzsungelszerű partoldal, madarak csicsergése, virágillat, mi kell még? Mi kell még? Mondjuk, ha elállna a szél, az jó lenne. Odaúton, végig elég erős szél volt. Akadt olyan, hogy bizony megmozgatta a kezemben az evezőt is. Reméltem, hogy visszafelé ugyanez az erősség, és ugyanez az irány lesz. 😈 

A Harmincas csatorna magasságában jártam úgy dél körül. Nem voltam még éhes, de azért fontolgattam egy kiszállást. Ilyen széles itt a Harmincas. Ha itt elkanyarodok, akkor el lehet navigálni vissza Sáriig, egy kis körrel.Azért kinéztem egy helyet, ahol kényelmes kiszállni, hogy kicsit átmozgassam a testemet. Meg akkor már ebédelek is. Ez lett a befutó partszakasz.Szépen megálltam, de nem kötöttem ki, hanem hamarosan kihúztam a sajkát a part szélére.És akkor… ilyen nincs! Ebédre egy darab vagdalthús konzervet hoztam, két zsömlével. A nagy kipakolásnál, a vagdalt beesett a vízbe. Azt hittem, szétdurran a fejem. Azonnal utánanyúltam, jobb kézzel, nyakig a vízben kotorásztam. Biztos jól nézhettem ki. De végülis ebédre vadásztam. Meg lett. Pff…nem maradok éhen. Ettem-ittam, pihentem, és indultam is tovább. Egy kanyar következett, alaposan benőve náddal.Na, de ami ezután jött. Erre még annyira sem számítottam, minthogy beesik a vízbe az ebédem.  Egy komoly motoros csónak száguldozott felém.A polgárőrség és a halőr volt az. Kérdezték, mi a pálya, horgászok-e. Mondtam, hogy nem, csak evickélek az RSD-re. Tovább haladtak, majd pár perc múlva már visszafelé mentek. Ekkor voltak a legnagyobb hullámok ezek a napon körülöttem. Egyébként később visszafelé, egy „jóindulatú” horgász megjegyezte, hogy itt nem lehet kajakozni, és azt mondták a halőrök, hogy azonnal telefonáljon, ha ilyesmit lát. Én mondtam neki, hogy gyakorlatilag a Kis-Balatonon kívül mindenhol lehet, mellesleg nemrég beszélgettem a halőrökkel. Hüppögött kicsit…

Egy piszok hosszú szakasz (kb. 8km) következett az 51-es út hídjáig, és majdnem teljesen egyenes. Ez nem volt olyan izgalmas vagy szép rész. Semmi extra. Jó nagy szél, magas partoldal. De legalább használtam a kormánylapátot. Olyan stabilitást adott az Aqarius Trek-nek, hogy ment, mintha vonalzó mellett haladna.

Na, de az 51-es híd utáni szakasz, a Dunáig.Hú…ez nagyon jó kis rész volt. Amint átértem a híd alatt, egy egészen más világ következett. Mindkét oldalt hatalmas fák, emiatt persze szinte szélcsend. Dús növényvilág, magas nádasok, rengeteg vízi állat.Nyilván szemét itt is volt. Elég érdekes dolgokat látni a vízen, ez most valahogy mégis meglepett. Vízilabda. Hirtelen úgy tűnt, hogy vége van a csatornának. Komolyan elgondolkodtam rajta. Lehet, hogy elkezd szűkülni, egyre több nád… aztán vége?De nem. Egy vasúti hidat láttam meg fent, lentebb meg egy zsilip alkatrészeit. No, gondoltam, akkor most lesz vége.De nem. A zsilip szerencsére nyitva volt. Egyenes volt most már az út a Dunáig.És milyen út? Vadregényes, nyugodt, madárzsivajtól hangos.

Vicces, ahogy a kacsák védik kicsinyeiket. A kacsapapa felröppen, megy pár métert, majd visszaesik a vízbe. Majd megint fel, távolabb, és be a vízbe. Mintha sérült lenne. Így csalja el a lehetséges fenyegetőket. De a hattyú…a hattyú az másként oldja meg.Ő nem csalogat el senkit. Támad. Ez a bazi nagy madár, gágogva, zajongva, a vizet csapkodva, hihetetlen erővel indult neki a hajómnak. Az evezővel céloztam fejre. Persze nem sikerült eltalálnom, mert nem hülye madár, csak annyi távolságot tart, hogy én tartsak tőle, őt meg ne tudjam bántani. Azért kellemetlen egy jószág, na. Megmenekültem. Lenyugodva, halkan eveztem a korhadt kidőlt fatörzsek között.Már nem sok lehet hátra, gondoltam. Hiszen fél három körül jár az idő, lassan vissza is kell fordulnom, hiszen jól eljöttem a kiindulóponttól. És ekkor megláttam a Ráckevei Duna ágat. Nagyon megörültem neki, mert már kezdtem azt hinni, hogy soha nem érek el idáig. Hiszen úgy kellett visszafordulnom, hogy még világosban ki tudjak majd kötni.Kieveztem a „nagy” vízre, és kattintottam egy célfotót. De kár, hogy egy napra terveztem. Többet ilyet nem csinálok. Most kényelmesen le lehetne táborozni, mert nagyon jó helyek vannak, és csak holnap mennék haza. Na, mindegy, most már így marad. Azért kinéztem egy kikötőhelyet.Kiszálltam, megittam egy jól megérdemelt Adrenalin energiaitalt, amit előző este Tomi barátomtól kaptam, de nem ittam meg. Most nagyon jól esett. Szemben, a nádas mögött, Dunaharaszti templomtornya magasodott. Szép hely volt ez a rész.Pár perc pihenő, és úgy három óra magasságában már indultam is vissza. Azt gondoltam, ha öt óra alatt értem ide, szembe széllel, pihenőkkel, ebéddel együtt, akkor visszafelé, legalább egy órával előbb kell érnem. Még akkor is, ha megállok pihenni. Úgy gondoltam, hogy majd nem fotózik semmit, hanem csak evezek, megnézem, milyen gyorsan tudok így haladni. Szóval elindultam, és már fotóztam is. Egy visszafogott színre mázolt csónak tetszett meg.Ennyit arról, hogy nem fotózok, csak evezek. De az a helyzet, hogy ilyenkor arra gondolok: ha itt vagyok, akkor nem elsietni kell innen, hiszen erre vártam napok óta, hanem kiélvezni, hogy itt lehetek. Szóval így is csináltam. Ráadásul visszafelé is lenyűgözött a természet szépsége, így készítettem még pár fotót.Azt sem lehet kihagyni, mikor a kacsamama „sétáltatja” a kiscsibéket. Nagyon aranyosak, ahogy sorban, sípolva követik az anyjukat.Hatalmas fák lógtak be. Eleveztem alattuk, vagy kikerültem őket. Attól függött, mennyire kellett hajladoznom hozzá. Egy helyen még megálltam, félrehúzódtam, és élveztem a természet hangjait.Később azt láttam, ahogy egy vasúti szerelvény robog el a fák koronái között. Hihetetlen. 😆 Mikor visszafelé elhagytam az 51-es út hídját, megfogadtam, hogy innentől kezdve tényleg nem fotózok. Csak amit kell. De teknősökért már biztosan nem veszem elő a gépet, mert úgyis elmenekülnek az exponálásig. Aztán a délutáni kávé ideje is lassan eljött. Na, meg egy nagy csomag mézes puszedlit is bőr alá raktam, mert már kezdtem éhes lenni. Ezt a helyet néztem ki magamnak a délutáni kávézásra. Kikötöttem, és megcsodáltam a kajakot, mint ahogy már eddig sokszor. Nagyon hamar alakult ki a nagy barátság, igencsak megszerettem. Sokféle hajóval közlekedtem ez előtt, de ez tényleg mindent visz, nagyon optimális számomra. Elterveztem, hogy hamarosan írok is egy hiánypótló bemutató cikket róla.Olyan szél volt, hogy majd felborította a szélfogót a gázfőző körül. De azért a kávé csak elkészült, és jól bekajáltam a puszedlivel.Tovább indulva, persze megint megszegtem a fogadalmamat. A „nem fotózok többet teknőst”. Két jómadár henyélt egy jókora bedőlt ágon. És olyan nyugodtak voltak,…na majd most. Elő a gépet, irányba a kajakot, és szép csendbe sodródtam az ág felé. Valószínűleg aludt a szappantartójelölt, mert csak akkor ugrott le az ágról, mikor a hajó eleje nekiütődött.Szóval ez lett az utolsó képek egyike. Még lefényképeztem, amint a víz felett száll a kavicsbányás kamionok által felvert por.De hamarosan az utolsó kép is elkészült erre a napra. Ez pedig, a kis híd sziluettjét ábrázolja. Örültem, hogy megérkeztem. Este hét óra lett, majdnem tíz órát voltam úton (vízen) megállásokkal együtt. Összesen 44 km-t eveztem. Egy napra ez elég is nekem. Szerencsére a Trek beülője mögött rejtőző „fotel” nem adott okot rá, hogy kiszálljak, mert nagyon kényelmes volt még a nap végére is. De a bal könyököm, őszintén szólva, már jelezte, hogy lassan vége a napnak, ha akarom, ha nem 🙂

Kiszálláskoz észrevettem, hogy van egy sokkal kulturáltabb hely, mint ahol beszálltam. Egy kitűnő kis stég van kialakítva a zsilip mellett. Szóval ezt használtam inkább kiszálláshoz.Az összegyűjtött szerelékeket, a kagylóval együtt odaadtam a parton horgászó kis srácnak, nagyon örült neki.
Mindent összevetve, remek kis nap volt ez a mai. Mindenkinek jó szívvel ajánlom az efféle csatornákat, mert higgyétek el, nem unalmas. A minduntalan felröppenő vízi madarak, a napozó teknősök látványa, a bokrok közé menekülő picurka, fekete gombóc szárcsa csibék, a part menti fák, bokrok illata keverve a víz szagával, mind-mind olyan dolgok, amiket most nem tudtam fotókkal bemutatni. És leírva sem olyan élvezetes. Szinte minden pillanatban történt valami. Alig indultam el, már fogtam is vissza a hajót, hogy fotózzak, felvegyek valamit… megálljak egy pihenőre. Az biztos, hogy nem ez lesz az utolsó ilyen túra az idén. De csak két napra, mert ezt nem lehet megunni, és egy nap az kevés ilyesmire. Nyugodt szívvel ajánlom az efféle utakat, vagy akár ezt is, profi, vagy éppen kezdő kajakos sporttársaknak.