Tudtuk, hogy ez az november eleji hétvége csapadékos lesz. A hozzáértők legalább is ezt jósolták arra a három napra, amelyikre Zoli barátomtól meghívást kaptam egy vadkempingezésre, a Börzsöny mélyére. Örültem a meghívásnak, mert szívesen találkoztam azokkal, akiket már ismertem, és nagyon vártam az új ismeretségeket is. Hiszen olyan emberekkel is találkozhattam, akikkel csak a virtuális térben találkoztunk még.Misi barátom péntek délben érkezett meg hozzám, átpakoltunk az én autómba, és máris robogtunk az úti cél felé. Elég jól meg tudtuk közelíteni a táborhelyet autóval, ezért indulás előtt még beraktam egy viszonylag nehéz és nagy 5×4-es ponyvát, hátha jó szolgálatot tesz majd. Mikor odaértünk a táborhelyre, a társaink nagy része már elkészítette fekhelyét, mindenki függőágyat hozott. Aznap mi voltunk az utolsó érkezők. Öten már ott voltak. A tűz is vígan pattogott, felette teáskanna sziszegett. Az erdő fái között lassan leszállt a köd, a levegő friss volt.
Misi sátrat hozott, én függőágyat. Elrendeztük a dolgainkat hamar. Szerettünk volna még viszonylag világosban megvacsorázni. Nehéz volt ez, mert a régi ismerősökkel egyből beszédbe elegyedtünk, az új ismerősöket meg mielőbb szerettük volna megismerni. A köd sűrűn szitált, és ahogy összegyűlt a fák ágain, lassan cseppekké formálódott és lehullott közénk. Mi pedig heten ültünk a tűz körül… A hőmérséklet igen kellemes, 12 Celsius fok körül volt szinte egész nap, és éjjel sem zuhant nagyon ez alá. Belemelegedtünk a beszélgetésbe, ment a ki kit honnan ismer, ki mivel foglalkozik, és úgy általában az ismerkedés. És innen már egyenes út volt az éjszakába nyúló, hosszan tartó beszélgetés. A mogorva idő láthatóan senkit nem zavart, hiszen ez is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen lenyűgöző legyen egy beszélgetős este atmoszférája. Én éjjel tíz óra körül mentem el lepihenni. nem is kérdeztem, a többiek mennyi ideig dumáltak még a tűz körül.Hajnalban kettőkor felébredtem, hogy melegem van. Hogy az eső esett-e már, vagy még mindig csak a köd miatt kopogtak a cseppek a ponyván, azt nem tudtam megállapítani. Csend volt, nyugalom, béke. Kihúztam a hálózsák cipzárját egy kicsit, átfordultam a másik oldalamra és aludtam reggel hétig.

Reggel, mire kikászálódtam a függőágyból, a többiek már ébren voltak, a tüzet felszították, erős lánggal égett. A levegőben friss kávé, rántotta, sültek és a tábortűz füstjének illata terjengett. Mire megreggeliztünk, elkezdett csepegni az eső. Kimentem az autómhoz, hogy behozzam az indulás utolsó pillanataiban berakott, táborhelyre szánt 5×4-es közösségi ponyvát. Mivel esőt jósoltak egész napra, nem akartuk megvárni, hogy jobban ránk szakadjon az ég. Visszafelé a ponyvával, és Lacival érkeztünk. Ő ekkor érkezett meg és csatlakozott hozzánk. A ponyva alatt beindult az élet. Attila (többek között) egy kenyeret készített sütődiszkoszban. Természetes volt, hogy azonnal rákattantunk a témára, ki hogyan készíti, milyen technikával, milyen receptek alapján.A teáskanna is a helyére került, és a beszélgetések is visszasodródtak az előző esti mederbe. Felszerelések, természetjárás, és az ehhez kapcsolódó vidám történetek. Reggeli után, habár az eső szemerkélt, ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy néhányan elmenjünk megnézni a deszkáspusztai pihenőt. Ehhez le kellett menni a közeli erdészeti útra, ahol a piros jelzés és a Mária út turistajelzés vezetett el minket a pihenőig.Még így késő ősszel, esőben is csodálatos képét mutatta nekünk a természet. A vastag vörös avartakaróban feltűnő jelenség volt élénk színével egy-egy mostanában lehullott levél.És persze sok mást is próbál jótékonyan elfedni a levélszőnyeg. Hogy hogyan kerül ide egy levitézlett bakancs…érdekes története lehet.Megérkeztünk a pihenőhöz. A kút még megvan, továbbra is igen rozoga állapotban. Talán már soha nem lesz felújítva.Kicsit tovább menve deszkákból készített lépcső vezet be minket a sűrűbe.Asztalokkal, padokkal kiépített pihenőhöz érkezünk.A pihenő mellett kis kegyhelyet építettek a hívek. A tájékoztató táblán pedig a Mária útról olvashattunk néhány információt.Körülnéztünk, és visszaindultunk amerről jöttünk. Az út mellett sok és sokféle gombát láttunk, kedvez most nekik az időjárás.A mellettünk szaladó patakon kis fahíd ível át, ki tudja milyen kalandok felé vezetve a vándort.Az idő gyorsan szalad, hiszen egyfolytában csevegtünk a minket most leginkább érdeklő témáról, a természetjáráshoz kapcsolódó dolgokról. Megfigyeltem például Attilán az autentikus, és a modern high-tech technikát ötvöző felszerelést. Megemlítettem, és elkezdtük boncolgatni a témát.Ez a beszélgetés messzire vezetett volna, de elértük a tábor magasságát, ahol előre megbeszélten, füttyel jeleztünk a többieknek. Ez azt jelentette, hogy aki szeretne csatlakozni hozzánk, az jöjjön ki a sűrűből, mert indulunk a másik irányba a Drégelyvárhoz. Pár perc múlva csörtetve bukkant elő az erdőből András és Tamás. Elindultunk a várhoz. Ekkor már gyakran eleredt az eső, esett pár percig, majd alábbhagyott.

Sokszor jártam itt a várnál, talán már ilyen esős időben is. De most valami egészen fantasztikus hangulatot árasztott ez a történelmi hely.  A sejtelmesen ködbe burkolódzott várrom megindította a fantáziánkat. Régmúlt időket próbáltuk elképzelni.Sokat adott az élményhez András kísérleti régész múltja. A falakról, a várról, az akkori katonák felszereléséről sokat beszélt, hogy könnyebb legyen fantáziálgatnunk a történelmi időkről.A várról most nem az az átlagos távolba nézős tiszta kilátás esett, de annál nagyobb élvezettel néztük az eső áztatta erdőket, amint hol eltakarják a felhők, hol ismét látni engedik a késő őszi színbe borult rengeteget.Attilát hátrahagyva indultunk vissza a táborba. Ő ott maradt, mert ott kívánta elfogyasztani az ebédjét. Láthatólag nem zavarta, hogy mi magára hagyjuk. Sőt! Behúzódott egy esőtől széltől védett zugba, beizzította a benzinfőzőjét, és…..nyilván átadta magát a csendnek, a nyugalomnak.
Mire visszaértünk, már folyamatosan esett az eső. Az erdő komor hangulatot árasztott. Ez a hangulat azonban nem ragadt át ránk, igaz, az erdőre sem ragadt a mi optimista vidám hangulatunk, pedig sűrűn zengett a környék a nevetésünktől. Ránk sötétedett. Beültünk mi is a közösségi ponyva alá, elmeséltük a látottakat. András közben elköszönt tőlünk, mert ő csak szombat estig tudott maradni. Ezt sajnáltuk, de annak is örültünk, hogy legalább ezt a két napot velünk töltötte. Ilyenkor aztán általában azzal molyolunk, hogy előkészítjük majd a fekhelyeinket az éjszakai pihenésre. A fekhelyeknél megjelennek a kis lámpások, amiket éjjeli fénynek szoktunk használni pakoláshoz, vagy csak hogy könnyebben meglelhető legyen a kis territóriumunk.Már mindenki a tűz körül volt, összegyűlt a csapat. Igazi belevaló társaság, akik nem iljednek meg egy kis esőtől. Volt, aki farigcsált,…Balázs a felszerelését ápolta, tette rendbe, és adott tanácsokat az élezéshez.Most aztán van lehetőség kérdezni, tanulni, tapasztalni. Mert azt el kell mondanom, hogy erdőjárásban igen tapasztalt társaság verődött össze. Meg persze a vacsorára való alapanyagok elkészítésének is itt volt az ideje.A teáskanna már-már könyörgött, hogy tegyük vissza vissza jól megérdemelt helyére, és ismét éjszakába nyúló beszélgetés vette kezdetét.
Volt szó természetjárásról, eszközökről, környezetvédelemről, de szóba került a háztáji nyúltartás, fürj nevelés, aszalás, növénytermesztés, „bőrheló” …..és rengeteg természetközeli téma.Én ismét hamar ágyba kerültem, tíz óra után elköszöntem a társaságtól. Ők még éjfél utánig beszélgettek.

Reggel megint esőre ébredtünk és esett is egész nap. Nagy terveink nem voltak már, csak a reggelizés, majd a hazaindulás. Azt megbeszéltük, hogy tulajdonképpen egy napsütéses hétvége, és egy ilyen esős borongós nap között, csak az 5×4-es ponyva a különbség. Remek idő volt, remek társasággal. Semmiben nem éreztük hátrányát, hogy ilyen idő van. Sőt, tulajdonképpen pont az ilyen helyzetek miatt vesszük meg a jó ponyvákat, a jó fekhelyeket, az impregnálószereket, a vízhatlan, melegebb ruházatot, a víztisztítót, és még egy rakás cuccot, amit otthon nem igazán lehet hiteles körülmények között kipróbálni. Most kipróbálhattuk, akár a sajátunkét, akár a csapattársakét. Nagyon örültem, hogy meghívást kaptam erre a hétvégére, és megismerhettem új barátokat, meg találkoztam a régiekkel. A reggeli, végül is majdnem délig tartott, mert nagy nehezen kezdtünk el csak csomagolni. Aztán búcsút vettünk egymástól, s indultunk a szélrózsa minden irányába hazafelé.