Valahogy úgy fejeztem be a Tisza-tó kenutúra első részét, hogy a második sem lesz unalmas. Remélem így lesz. Én biztosan nem unatkoztam a túra további részében sem.

Mint írtam, igen nyugalmas éjszakát töltöttem el az Aranyosi-szigeten. Reggel, egy zamatos  kávé elfogyasztása után tábort bontottam és elindultam, hogy teljesítsem az aznapra szánt tervet. Ez pedig az volt, hogy felevezek a Tiszán Tiszafüredig, a strandon iszok egy jó hideg szénsavas italt, mert az nagyon hiányzott. Majd délután egy kis csatornán, ami a Kis-Tiszába torkollik, visszamegyek Poroszló környékére, és megkeresem azt a szigetet, ami eredetileg a célom volt még első nap.

Ahogy eltávolodtam a parttól, jól kivehető volt a háromszög alakú Aranyosi-sziget két oldala. Nagyon jó táborhelyeket láttam még.  Látható, hogy nagyjából mekkora sziget ez. A táblától jobb oldali rész az az egyik teljes oldalhossz.
Mielőtt belekezdenék a tájról, az állatvilágról, a nyugalomról ömlengeni, egy kép erejéig emlékezzünk meg az ember természethez fűződő viszonyáról.
Rengeteg ilyet láttam, nemzeti parkhoz képest meg borzalmasan sokat. Ehhez nem is fűznék hozzá semmit.

Itt a Tiszán azért már nagyobb mozgás volt. De kövérék még most sem voltak sokan. Egy- egy luxushajót láttam csupán, amelyek olyan illedelmesen húztak el mellettem, hogy majd felborult a kis lélekvesztőm. Szép kis úszó faházakat kerülgettem. Ez az egyedül álló még jó helyen is lebegett, mert nyugalmas környék volt.
Ha már fotóztam, ment a művészkedés is.
Néha meglepő dolgokat láttam, mint ezt a komfortosan felszerelt bőrgarnitúrás horgászhelyet.
Aztán voltak nagyon szerény kis úszóházak.
Meg voltak persze nem olyan szerények is.
Itt állandóan kopácsolás, fűnyírás, hangos zene volt tapasztalható. Az emberek pont azt veszik el egymástól, ami miatt ideköltöztek. A nyugalmat, a csendet. Szánalmas. Hacsak nem valóban státusszimbólum egy ilyen luxus úszóház.

Találkoztam a vízen egy igazi nagyágyúval is, igaz, éppen pihenőidejét töltötte. Kenuból nézve elég impozáns látvány volt így hirtelen megpillantva.
Már éppen untam a tiszai nyüzsgést, mikor megtaláltam, amit kerestem. A VIII-as öblítőcsatornát. Nem nagyon lehet eltéveszteni, mert tábla is mutatja, de a bejáratnál horgászkikötő van, ott a híd is, meg évek óta ott pihen ez a rozsdaboglya.
Ezen a csatornán elindulva át az Örvényi morotván, végül a Holt-Tisza partján érhető el Tiszafüred, ami aznapi déli úti célom volt. Többször írtam, hogy nem túl romantikus nevűek ezek az öblítő csatornák. Viszont végigevezni rajtuk nagyon hangulatos, és óriási élmény. Kanyargós, árnyas nyugodt részei ezek a Tisza-tónak. Élveztem, ahogy kissé mélyebbre tolva a lapátot, elmerül a kezem a hűsítő vízben.
A morotván aztán találkoztam az első evezős vízi járművekkel. Tanuló kajakosok lapátolták a vizet, nagy dérrel-dúrral.
Hamarosan be is érkeztem a Tiszafüredi strandra. A természet színei után erős impulzus a szemnek ez a  színkavalkád.
Valójában a partszakasz csak színekkel meg üres járművekkel volt teli, mert a strand le volt zárva, valami egészségügyi probléma miatt. Sebaj, fürödtem már jobb helyeken is. 🙂

Ellenben nem várt esemény is történt. Mikor kimentem, hogy a parti büfében vegyek egy hideg italt, elcsábultam egy „rántottszelet+vegyesköret” kombóra. Jól is nézett ki a két tenyérnyi rántott hús, finom is volt, és főzicskélnem sem kellett, meg utána mosogatni. Szóval úri-muri volt na!

Ebéd után, a Holt-Tiszán kerestem a vízen egy nyugodt árnyas helyet, és ejtőztem egy kicsit. Nem akartam a legmelegebb időben evezni.
Majd haladva tovább, megint csak az állat és növényvilág sokszínűségét bámultam. Meg néha fotóztam is.
Ez egy rövid ráérős, árnyas ebéd utáni lusta szakasz volt. Mikor kiértem ismét a Tiszára, jobbra nézve láttam a 33-as út Tiszán átívelő hídját.
Nekem tovább, egyenesen kellett haladnom egy a főúttal párhuzamos kis csatornán. Ami, mint említettem, majd a végén Poroszlónál a Kis-Tiszába torkollik.
Útközben megálltam a Porong-tava nevű helynél. Ez nincs a térképen, de attól még ott volt.
Teljesen vadregényes kis alagútszerű őserdős lápos rész vitt be egészen a tóig. Gondolkodtam, hogy itt táborozok le, de elég iszapos partszakasz volt, és fürödni mindenképpen szerettem volna lefekvés előtt.
És még egy kis szakaszon kanális-szerű alacsony vízállású részen kell közlekedni. Ezt a fotót egy madárlesből készítettem.
És ez a látvány fogadott a másik irányba. A Porond tava madártávlatból.
Nem siettem, kigyönyörködtem magam a táj szépségében, majd haladtam tovább Poroszló irányába. Átsiklottam a Csapói gyümölcsös névre hallgató részen, és megérkeztem Poroszlóra. Újból megkérdeztem az emberemet, hogy akkor mondja csak el rendesen, hogy merre van az a sziget, amit keresek. Kiderült, amit már előző nap sejtettem. Neki a táblától jobbra, az első jobbra volt, a másik, a Kis-Tisza, ami számára egyértelműen nem volt opció. Egyébként térkép szerint a Csapói-Holt-Tisza és a Lapos-morotva találkozásánál kell keresni a szigetet. Úgy másfél órán át tartó heveny evezés után elértem a szigetet. Már messziről látható volt a stég, ahol ki kellett kötnöm.
Szabályosan beparkoltam, kikötöttem a kenumat. Kiraktam a szükséges dolgokat.
Aztán főztem egy jó kis sós levest.
Alapvető probléma nálam, – de úgy vettem észre a természetjáró emberekre jellemzően – hogy kevés italt és ételt fogyasztok napközben. Még ilyen nagyobb terhelés esetén sem kívánom a vizet. Pedig alapvető lenne a folyamatos utánpótlás. Ezért aztán nagyon oda kell figyelnem a folyadék bevitelre. Ételnél már nem ekkora a tragédia, de szó, ami szó, már nagyon éhes voltam.

Az első fogás után felmentem a kilátóra, hogy szemrevételezzem, ott tudnék-e aludni éjjel. A kilátás is vonzott, meg az, hogy a szúnyogok ilyen magasra már ne jönnek fel.
Megtetszett a hely, így felhurcolkodtam, és kifeszítettem a függőágyamat. Külön bónusz, hogy fedéssel nem kellett foglalkoznom.
Kihasználva a helybéliek kreativitását, készítettem egy igazi turista fotót.Rálátás a Rebence nevű részre.
Aztán elkészítettem és megettem a vacsora második fogását.
Tudom, hogy közhelyes, de olyan csodálatos volt a naplemente. Átgondoltam az aznap szerzett élményeket, hogy majd hogyan fogom elmesélni itthon a családomnak, hogy majd mikor velük együtt itt leszünk, hogyan írom le majd nektek. Néztem, ahogy a hattyú kiúszik a kicsinyeivel az esti fürdésre, és a halvacsorára.
Nem csak a fényei, színei, hangulata miatt szerethető a naplemente. Hanem szépen keretet ad az egész napnak. A friss reggeltől, a tikkasztó déli órákig, a megérkezésnek az esti táborhelyhez, a sok látnivalónak… Szóval na, csak elkattant az a fotómasina.
És mivel nagyon belelendültem, meg amúgy is divat mostanság a „szelfi”, így készítettem egyet magamról is. 😳
Hát így ücsörögtem kint még vagy egy órácskát, teát iszogattam és múlattam az időt.

Aztán azt gondoltam, hogy nyugovóra térek. A lefekvés része hamar, úgy tíz óra körül meg is történt. De ami azután történt…. Amint legurult a nap a horizonton, körülbelül egymillió béka kezdett el egy időben, és borzalmasan hangosan brekegni. De olyan hangosan, hogy nem tudtam aludni tőlük. Éjfélkor már felkeltem, és csináltam egy hangfelvételt, hogy az itthoniak ne nézzenek hülyének, mert nem tudok kint aludni a természetben. J Nem jött el hamar a reggel, mert ezek a nyavalyások pirkadatig húzták a nótát. Aludtam azért valamennyit.

A reggeli kávé után egy frissítő fürdőt vettem. Mindenképpen szerettem volna sulymot gyűjteni és lefotózni. Pontosabban a sulyom termését. Két dolgot mondanék el róla, a többit ide kattintva olvashatjátok. Az egyik, hogy a termés beérve, a víz alá merül, és belelépve komoly szúrt sebet tud ejteni. A másik, hogy háborús időkben ínség eledelként szolgált azoknak, akik hozzájutottak.
Így néz ki hát a termés:
A délelőtt további részében már csak céltalanul bolyongtam ezen a környéken. Hihetetlenül magasra nőtt nádasok között élveztem a napközben feltámadt enyhe szellő fuvallatait.
Fotókat készítettem még madarakról…
….vízililiomokról…
Komótosan eveztem, biccentettem a csónakokban üldögélő, nagy fogásra váró horgászoknak, kisebb holtágakba eveztem be. A harangok még nem húzták a levesnótát, mikor a távolban felsejlett Poroszló két tornya.
És megérkeztem a két nappal ezelőtti kiindulópontomhoz. Hipp-hopp kipakoltam a kenuból, hiszen minden egy hordóban volt szinte. Váltottunk néhány szót a tulajdonossal, majd egy időre búcsút vettem a Tisza-tótól.

Remélem, hogy e leírásomat olvasva, minél többen indultok majd el az Alaptáborból, hogy nemsokára kipihenten, feldobódva, megannyi élménnyel térjetek vissza.
Akár csak én…