Végre kicsit kellemesebb idő lett. 2017 nyara elég melegre sikeredett. Felénk alulról nyaldosta a 40 fokot a hőmérő higanyszála. Hetekig. Ezért most így augusztusban igazán jól jött egy esős nap, meg egy alapos lehűlés. Éjjel 15 fok körül volt, nappal is csak 20 fokig emelkedett a hőmérséklet.

Így a vasárnap ebéd utáni kávémat, ami egyébként sosem szokott lenni, egy erdei sétával kötöttem össze. Mikor kiértem, a kövér esőcseppek még kapaszkodtak a fák levelein, és ezeken a kis piros bogyókon is.Meg jó nagy tócsák is kerülőre utasítottak néhol.
Az volt a tervem, hogy kimegyek a táborhelyre, és körülnézek egy kicsit. Viszek az etetőbe eleséget a madaraknak meg a mókusnak. Megiszom a kávét, aztán hazaballagok. Mindössze 5 km út az egész.

Mikor kiértem, lepakoltam, és egyből kicseréltem normális zsinórokra az etető felfüggesztését. A kenderkötél csak rövid ideig bírta.
Aztán megtöltöttem eleséggel az etetőt. Nem sűrűn töltöm meg, hetente, kéthetente, így nem tudom milyen hamar fogy ki. Gondolom egy-két nap.(Közben másnap is kimentem, de szinte érintetlen volt.)
Így eső után, jól jön a kis darab polifoam, ami mindig a hátizsákom belsejébe van becsúsztatva, a hátrészben kialakított fakkban. Így nem a nadrágom szívja fel a vizet a padról. Télen is sokat használom, ha vizes, jeges, havas felületre lehet csak ülni.
A kávé pikk-pakk elkészült, így hamar átadhattam magam az erdő nyugalmának.
Hihetetlenül jó volt ez a friss, erdőillatú, fenyőszagú párás hűvös levegő. Már rég megittam a kávét, de még mindig ott méláztam. Gondoltam, hogy felfrissítem a téli gyújtós készletet, hogy mindig legyen száraz fám. Ennyi még maradt a tavalyiból, pedig már nyáron is ebből a készletből gyújtottam be.
De a fagyűjtést elhalasztottam, majd legközelebb. Most élveztem a csendet, hallgattam a neszeket, motozásokat, és reménykedtem, hogy valami állat a szemem elé kerül.

Sajnos ez nem történt meg, ellenben találtam egy olyan növényt, amit eddig nem ismertem. És elég fotogénnek mutatkozott. Ez a sóskaborbolya, szintén gyógynövény. Magas C vitamin tartalma van, te ízesítésére is alkalmas, citrompótló helyett. Csak a termése nem mérgező, a növény bizony az. Sebösszehúzó és hasfogó hatású.
Lassan, nagyon lassan, itt az ideje a kökény gyűjtésének. Majd ha megcsípi az első dér. Nagyon finom aszalva, lekvárnak, és van, aki pálinkát készít belőle.
Az eső után persze előjöttek az éticsigák is, és megkezdték ámokfutásukat az erdőben.
Az viszont meglepett, hogy felmásztak még az akácfára is, olyan két méter magasságig.
Láttam egy másik növényt, ebben nem vagyok biztos, de szerencsére nem is szeretnék gyógyfüveket vagy egyéb növényeket szedni. Csak lefotózom, mert szépek. Talán valami pipitérféle lehet…
Aztán elindultam hazafelé, nem akartam sietni. Ilyenkor egyedül csendben, a vizes felázott talajon, nagyon halkan lehet mozogni. Bíztam benne, hogy látok valami nagyobb vadat. És esetleg le is tudom fotózni. Nem is csalódtam nagyot. Ahogy ballagtam visszafelé, ráérősen letértem az útról, egy elhagyott erdészeti út kedvéért. 50-60 méter múlva mit látok kikandikálni a fűből? …Két fület!
18-135-ös optikával nem igazán lehet lefényképezni egy ilyen állatot 20 méterről, de azért tettem egy próbát, legfeljebb itthon megvágom majd a képet. De nem kellett vágni, mert úgy 10-12 méterre meg tudtam közelíteni a jószágot. Aztán egy határozottabb lépés, és ez a távolság máris megnövekedett.  Sértődötten beszaladt az erdőbe, megállt, ugatott rám egy kicsit, aztán csak néztük egymást egy-két percig. Én persze az optikán keresztül néztem.
Miután végleg eltűnt az erdőben az őz, én is tovább haladtam. Gombát kerestem. Tavasszal erre találtam piros csészegombát, azt kereste a szemem. Nem találtam sem azt, sem másfajta gombát. Viszont láttam, hogy a fekete diófáról, idő előtt lepotyogott egy jó kis mennyiség.
Termése hasonló a közönséges dióhoz. Csak sokkal vastagabb, keményebb a külső héja, és nehezebb kinyerni a dióbelet. Gyógyászatban teaként, főleg vértisztítónak és emésztés elősegítésére használják. Fáját szép színe és rajzolata miatt nagyra becsülik, többnyire furnérozásra használják.
Kicsit távolabb a tölgyfák alatt, a földön heverő kupacsról, ami a makk termésének része, nagypapám jutott eszembe. Ő tanított meg rá, hogyan lehet két ujjunk közé fogva sípként használni.
Aztán így, az emlékeimen merengve, és felelevenítve a nagyapától tanultakat, füttyögve, sípolva, ki is értem az erdő szélére, a járgányomhoz. Nagyon kellemes, színes, erdőillatú eseménydús délután volt ez.