Egyébként „csak” a Balaton északi partján voltunk, de ha már így esett, gondoltuk kirándulunk egyet a Balaton-felvidék lankái közt. Késő őszi, ködös, borongós napot fogtunk ki. Egy igazi késő őszi kirándulós időt.Pécsely településről indultunk, a piros jelzésen, és Balatonszőlősig terveztük a túrát. Sok cuccot nem vittünk. Kis hátizsákot, valamicske csipegetni valót, meg innivalót. Mikor nekiindultunk, a pécselyi pincehegy ködbe burkolódzott, de nekünk nem is kellett ennél nagyobb látótávolság, hiszen nem a Hortobágyon, hanem végülis erdők között haladt az utunk.Azt út elején, a település szélén tábla jelezte, hogy merre található a Zádor vár. Nem láttuk még, így izgalommal indultunk neki az útnak. A kék L és a piros jelzés indul innen. A kék megkerüli a várat, és ide tér vissza, a piros az halad majd tovább. Jó minőségű kijárt út vezet egyébként szinte egészen a várig. Útközben, ismeretterjesztő táblák találhatóak. Érdemes elolvasni ezeket, mert sok hasznos információval gazdagodhatunk. Egy-egy szakaszon, talán oda sem figyelnénk a látnivalóra, ha nem szereznénk ilyen helyekről kiegészítő információt. Szóval, olvasásra fel! 🙂Romos pincék mellett visz az út egy darabon, meg-megálltunk fotózni, nem siettünk. Egy-egy őszi virág is megszínesíti az amúgy talán ilyenkor sokszor színtelen fotókat.Mielőtt elkanyarodott volna a piros a kijárt útról, egy kis pihenőhely következett. Padokkal, asztallal, egy nagy fa alatt. Nem álltunk meg, hiszen még csak nagyon keveset jöttünk, nem volt mit kipihenni. Ezután, egy hangulatos, kis lépcsőkkel könnyített kaptató következett. Ez vitt fel egyenesen a várig.A várat éppen felújították, vagy építették, vagy nem is tudom… Egy vicces kis táblán lévő kérésnek eleget téve, mi is munkába lendültünk. Én még jó erőben voltam és a bal oldali nagy követ is átrepítettem a másik dombra.A nagy munkában ha elfáradna a vándor, akkor kipihenheti magát itt is, hiszen van egy takaros kis pihenőhely asztallal, padokkal, esőbeállóval. Ami most az építés alatt úgy tűnt, ideiglenes kis raktárrá lépett elő.Óvatosan körülnéztünk, azért óvatosan, mert mindenhol ki van írva hogy a vár, ebben az állapotban balesetveszélyes. Készítettünk pár fotót a várról és környékéről, majd továbbálltunk. Immár a kéken haladtunk tovább. Viszonylag jól ki vannak festve a jelzések. Azonban itt is találkoztunk olyan helyzettel, mikor a kereszteződéstől, 50-60 méterre van felfestve az első jelzés. Ilyenkor, egyikünk egyik úton, a másikunk a másikon indul el. Aztán, aki megtalálja a jelzést, az jelez a másiknak. Bosszantó ugyan, de belefér az időbe. Ez nem annyira kijárt út volt, mint az elején a piros. Az őszi levelek már beborították teljes egészében. Hangosan susogott az avar a talpunk alatt, rúgtuk a bakancs orrával a leveleket. Egy hangulatos borókás rétre értünk ki. Itt felénk, a Pótharaszti erdőben, az ősborókás igazi természeti kincs, látunk borókát eleget, de talán pont ezért esett olyan jól ennek a tájnak a látványa. Itt még megnéztünk illetve elolvastunk egy táblát, ami a tanösvényhez tartozott, aztán indultunk a másik irányba. Szép , de már megkopott színei voltak az erdőnek-mezőnek. Érezhető volt, hogy egy kisebb fagy, egy erősebb szél, és már csak a fenyők zöldjei fogják csupán uralni az erdőt. Fantasztikus friss, párás, illatos levegő hatolt be a tüdőnkbe.Ez az út egyébként, mint itt kiderült számunkra, a Balatoni kék jelzés. Masszív, nagy, messziről is jól látható tábla hirdette ezt. De jó lenne minél több helyen ilyeneket látni.Kiérve egy aszfaltos útra, azon jobbra kellett elfordulni, és egy darabig azon menni. Gyér forgalmú út, de azért érdemes figyelmesen közlekedni rajta, 50-60 métert kell ezen megtenni, utána ismét bevezet a turistaút a Balaton-felvidéki erdőbe, tovább a Balatoni kéken.Aztán rövid séta után, keskeny gyalogúttá változik a széles erdészeti út. Itt már csak gyalogos forgalom van. De nem kell  sokáig „szorongani” az úton, egymás után menetelni, mert hipp-hopp felsejlik a Cseri kastély hatalmas cseréppel fedett teteje.Mielőtt leereszkednénk az úton, körüljáratjuk a tekintetünket a borongós, de mégis csodálatos völgyön. A karám mögött lovak legelésztek, egyébként teljesen néptelen és nyugodt volt a völgy.Leérve kicsit meglepődtünk, mert úgy tűnt, hogy egy magánterületen visz át a turistaút. És igen, valóban, a kastély kertjén át mentünk tovább. Be a kapun, el az üres medence mellett.Elhaladunk az impozáns épület előtt. A lépcsőket belepte a lehulló levél, a padok üresek. Látszólag kihalt a hely, csak egy idős nénit láttunk csoszogva sétálni, meg hátul valami kis mozgást. Mindegy, tovább mentünk, a másik oldalán a kertnek elhagytuk a területet.Aszfaltozott magánút tekereg a lábunk alatt, Balatonszőlős irányába. A bozótban őzek ugranak fel, ijedten menekülnek lépteink és beszédünk hallatán. Mielőtt nekiláttunk az utolsó szakasznak, elővettük a kis elemózsiánkat, és ettünk pár falatot. Inkább csak a megszokás miatt, meg hogy ne cipeljük magunkkal, hiszen ez a kis túra nem vette ki belőlünk a kalóriát. Gyönyörű kökénybokrokat találtunk, bőséges terméssel megrakva. Csipegettünk hát belőle, mert szeretjük, és mert egészséges is!
Mielőtt beérünk a település szélét övező zártkertek, szőlőspincék közé, már csak egy letérő van erről az útról, egy párás levegőjű, széles, hangulatos erdészeti földút. November eleje van, nem is gondolná az ember, hogy néhol még ilyen zöld az erdő.Innen aztán már hamar beértünk a település névadójául szolgáló szőlők közé. Az  ültetvények mögött végighúzódó, párába burkolódzó hegyek látképe szép látványt nyújt.Csak nem akart kisütni a nap, pedig nagyon vártuk. Nem volt ugyan rossz idő, szélcsend és 10-12 fok körüli hőmérséklet lehetett, de azért jól esett volna a napfény. Egy helyen érdekes zöld köveket találtunk. Az úton végig, teljes szélességében, és elég hosszú részen. Nem lehetett nem észrevenni, és nem lefotózni.A szőlők közül kiérve egy viszonylag ingerszegény és hosszú egyenes szakasz vezetett be a településre. Összesen pont annyi kirándulóval találkoztunk egész nap, mint amennyi az alábbi képen látszik.A szőlőlevelek már majdnem mind lehullottak. A gyümölcsfákon egy-egy rajtafelejtett gyümölcs idézte még az idei forró nyarat és kellemes hosszú őszt.De a rackajuhok, akiket egy birtokon láttunk, bizonyára örülnek a vastag gyapjas kabátjaiknak. Mert tudják, közeleg a tél, jön a hideg.Mi örültünk ennek az időnek, ami fogadott minket a Balaton-felvidéken. Varázslatos, zegzugos, változatos környéken kirándulhattunk. A természet még sok szép látnivalóval örvendeztetett meg minket. Mi pedig éltünk a lehetőséggel, és kivettük ebből a napból amit csak lehetett.Rövid kis túrát tettünk ugyan, de tavasszal bizonyára vissza fogunk térni a Balaton-felvidékre. Könnyű terep volt, akár kisebb gyerekekkel is bejárható.