Az alábbiakban, Heim Tankréd, Tanki barátommal, készült riportomat olvashatjátok egyedülálló teljesítményéről.
Óriási dolgot vittél véghez. Az esztendő leghidegebb, legsárosabb, leghavasabb, legsötétebb napjait választottad a Kéktúra időpontjának. Dec.28-tól február végéig, mintegy 49 nap alatt tetted meg az 1160 kilométert, egyedül, egyhuzamban.
Ráadásul, nem menedékházakban, szállásokon, hanem zömében kint az erdőben, ponyvamenedékben töltötted a téli éjszakákat. Kint ettél, kint tisztálkodtál, kint aludtál. De ne szaladjunk ennyire előre.
Mióta bakancslistás az OKT bejárása?
Mondhatom, hogy szinte gyerekkorom óta foglalkoztat a gondolat. Zemplénben, Vágáshután volt a házunk, a kéktúra útvonala mellett, ahol mindig láttam a nagy hátizsákos embereket. Apám mondta, hogy látod kisfiam, ezek a kéktúrázók, mennek, járják az utat, keresztül az országon. Ez nekem akkor olyan misztikus dolog volt. De lényegében hat évvel ezelőtt lett konkrét a dolog, hogy ezt meg fogom csinálni, lehetőleg egyben. Most fordult úgy az élet, hogy minden összejött hozzá.

A munkahelyeden ezt hogyan tolerálták, hiszen közel másfél hónapról van szó?
Szerencsére egy nagyon jó családi cégnél dolgozom, ahol nagyon rugalmasan álltak a dologhoz, mindenben támogattak. Persze nem egy adagban adtam be a tervemet, hanem szép lassan puhítottam a vezetőséget. Mikor először mondtam, szinte el sem hitték mi a tervem, nem foglalkoztak vele túlságosan. Aztán úgy két hét múlva ismét előhoztam a témát. Megkérdezték, hogy ez mennyire komoly, én meg mondtam, hogy ez halálosan komoly. Annak ellenére is segítettek, és támogattak, hogy a vadászboltban, ahol dolgozom, a szezon kellős közepén jártunk decemberben és januárban. Természetesen igyekszem majd ezt a szívességet minden lehetőséget megragadva visszasegíteni a főnökeimnek, kollégáimnak, akik miattam dolgoztak ez idő alatt többet. Itt is megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem a támogatásukat!

Volt annak valami különleges oka, spirituális jellege, vagy téged ismerve, valami rendhagyót, különlegeset szerettél volna megélni?
Volt benne minden. Az ember életében van, mikor összeszaladnak a dolgok. Bővült a család, költöztünk, munkahelyváltás, édesapám halála. Egy ilyen hosszú magányos úton, az ember helyére tudja pakolni, hogy mi hová való. Ráadásul én eddig hivatásos vadász voltam, kint a természetben dolgoztam egész nap. Ezután váltottam, és beültem egy boltba eladónak, amit nagyon szeretek is, szeretek ott dolgozni. De azért ez egy elég éles váltás volt. Nagyon hiányzott a szabadság és a természet közelsége.Többen kérdezték az Alaptábor csoportban, hogy hogyan jött az ötlet, hogy télen?
Többféleképpen meg lehet válaszolni ezt a kérdést. Mikor ezt kérdezik, viccesen azt szoktam mondani, hogy azért télen, mert nincsenek szúnyogok, és reggelre nem lesz hangyás a kajám, nem romlanak meg az ételek.  😛 De ha máshonnan közelítjük meg a dolgot, akkor a tél az az évszak a természetben, ami megszelektálja nagyon az élővilágot. Télen, aki nem arra való, az elhullik az állatvilágban, de akár az ember is, ilyen körülmények között. A tél az az évszak, ahol nagyon számít, hogy mit tudsz magabiztosan, mit miért, és hogyan csinálsz, hiszen akár az életed is múlhat rajta. Ez az évszak tesz legjobban próbára. Mind mentálisan, mind fizikálisan. Ezen a mérlegen szerettem volna megmérettetni magam. Emellett ráadásul ez a kedvenc évszakom.

Hogyan készültél fel erre az extrém túrára, azon kívül, hogy tudom, gyakorlott természetjáró, túravezető vagy, indultál teljesítménytúrákon, és szakmádból, hobbidból adódóan „kint élsz” a természetben?
Speciális felkészülés nem volt. Saját testsúlyos edzéseket rendszeresen végzek, egy kicsit hangsúlyosabban figyeltem a lábak edzésére.

Miket pakoltál be, hány kilós volt a felszerelés? (ez talán egy külön cikk lesz majd?)
Az első napokban, víz és élelem nélkül, 27 kg-os volt a hátizsákom. Az első pihenőnapon, Keszthelyen egy hét múlva, hazaküldtem 2,5 kilót. És az utolsó héten a Zemplénben küldtem haza kb 2kg cuccot.Mi az, ami hiányzott, és mi az, amit most magaddal vinnél?
A távcső az nagyon hiányzott, nagyon szeretek ilyenkor nézelődni, azt az utolsó hétre utánam tudták küldeni. Mást nem vinnék magammal, nem hiányzott semmi.

Hagytál el valamit? Vagy vettél valami felszerelési tárgyat út közben?
A headset-emet az első napokban elveszítettem. Ezen hallgattam zenét, amikor vacak idő volt. A fejlámpámtól váltam még meg egy viszonylag rendhagyó módon. A fejemen a sapka felett hagytam lekapcsoláskor, majd utána pár perc múlva lendítettem egyet a sapkán, hogy leperegjen róla a hó. Ezzel a mozdulattal össze is törtem a lámpát. Sajnáltam, mert a tartalék lámpám nem volt ilyen jó.
Venni én magam nem vettem semmit, de Máté barátomat viszont megkértem, hogy vegyen nekem, egy általa ajánlott kis tollkabátot, (később mikor találkoztunk elhozta nekem) mert arra nagy szükségem volt, amikor napközben vagy este megállok. Ilyenkor levettem a nyirkos anorákot, és felvettem ezt a kabátot. Nagyon nagy szolgálatot tett, nem bántam meg. Kicsi, könnyű, nagyon melegen tart, és az ára sem volt megfizethetetlen.

Születtek felszereléssel kapcsolatos trükkök tapasztalások, amikre menet közben jöttél rá?
Az egyik dolog az volt, hogy a kamásli hevederébe, ami átmegy a bakancs talpa alatt, beleragadt a hó, és kis golyó keletkezett, ami miatt nem lehet rendesen járni. Kiakasztottam a hevedert, és a bakancs felső részénél, az orra közelébe rögzítettem. Ezt a hevedert más anyagból kell gyártani, amire nem tapad a hó.
A másik, hogy mivel rengeteget fogytam, a derékhevedert már nem lehetett kisebbre venni. Először a kesztyűmet kitömtem zoknival, és ezt raktam be a derékpánt belső oldalára, hogy kisebb legyen a pánt belső kerülete. Amikor már ez is kevésnek bizonyult, a törölközőmbe csavartam egy pólót, és gyorskötözővel rögzítettem a derékhevederre. Ezen kívül, megtanultam nagyon gyorsan felöltözni hálózsákon belül. J

Volt-e eltévedős szakasz, pl. rosszul festett utak miatt?
Nagy eltévedések nem voltak. Ha voltak is pár száz méteres kitérők, azok jellemzően a figyelmetlenségem miatt voltak. De például mikor mentem fel a Három-kőre, ahová egy jól kijárt erdészeti út vezetett…egy darabig, ott bizony a jelzés miatt szaladtam túl egy kicsit. J Ott volt egy rosszul kihelyezett tábla. Ez volt az a pont, ahol elhatároztam, hogy elkezdem fényképezni ezeket a hibás, vagy vicces rendhagyó táblákat, rajtuk az őszinte túrázói véleményekkel.
Jellemzően egyébként papír térképpel tájékozódtam, de bizony egyszer-egyszer nélkülözhetetlen volt a navigációs berendezés. A Szabó-Pallagi erdészháztól Bódvaszilas felé tartó úton, sötétben már gyenge volt a tartalék fejlámpa fénye, talán ha 15-20 méterre világított, így nem láttam a következő jelzést, szűz hó volt, az út szélén ráadásul régebbi széldöntésekből be voltak dőlve a fák. Itt nem lehetett tudni, hogy merre van az út, és nagyon hasznos volt a GPS berendezés. A térkép persze más miatt hasznos, ott be lehet azonosítani könnyeben a szinteket a domborzat miatt, hogy milyen jellegű erdő van a terepen. Ez fontos, mikor megnézem, hogy nagyjából hol legyen majd az esti szállás. Mert a térképen lehet látni nagyjából az erdő összetételét, a domborzati viszonyokat.  De ilyen helyzetekben a GPS nélkülözhetetlen. Az a tapasztalatom, hogy térkép és GPS együtt a legmegfelelőbb eszköz.
Melyik volt fizikailag a legnehezebb szakasz?
A legmeglepőbb a Vértes volt. Azt gondoltam könnyebb lesz, hiszen nem a legmagasabb része a túrának. De a legmegterhelőbb a Mátra és a Bükk, mert ezeket pihenőnap nélkül jártam meg. Főleg a Kékestető utáni rész Sirokig. Itt az összes puklit meg kell mászni, ami nagyon megterhelő volt. A bükki rész annyival volt könnyebb, hogy Laci (NLG) barátom, ezen a részen csatlakozott hozzám egy darabig, és vele beszélgettünk. Meg mivel ő ismeri a helyet, technikailag nagyon jól beosztotta a távokat, nagyon ügyesen átvezetett ezen a részen.

Volt legnehezebb pillanat a túra ideje alatt? Mikor azt gondoltad, hogy nem így kellett volna, máshogy kellett volna csinálni valamit?
Nem.
Volt- e holtpont, és ha igen a táv melyik szakaszán?
Fizikális holtpont nem volt. Lelkileg a legnehezebb az volt, mikor Becskére értem. Becske előtt táboroztam le, az állomástól egy kilométerre. Innen már csak egy harminc perces vonatútra laktam. Otthonhoz most voltam a legközelebb. Az út fele után voltam, idáig közeledtem és tudtam, hogy innentől már csak távolodni fogok az otthontól. És bár a családdal napi szinten tartottuk a kapcsolatot telefonon, azért nagy volt a csábítás. Megfordult a fejembem, hogy ha hazamennék, lehet, hogy nem akarnék tovább indulni. Ha a családom jönne ki hozzám, akkor meg azért lenne nehéz az elválás. Ez nagyon-nagyon nehéz döntés volt, lelkileg ez volt a legnehezebb szakasz, ez volt a holtpont. Ezután kb. két nap kellett, mire helyre tettem ezt fejben. És arra gondoltam, hogy most már rákapcsolok, és mihamarabb végig kell csinálnom.

Hogyan viselte a család? Hiszen tudom, szép családod van.
Mikor ez a kérdés szóba kerül, mindig mondják, hogy milyen kemény vagyok. De nem én vagyok kemény, hanem a feleségem Orsi, aki otthon van a két gyerekkel. Dolgozni járni, iskolába vinni a gyerekeket, nevelni őket, a lecke… háztartást vezetni, a napi teendők. Mindent neki kellett csinálni. Ráadásul, BorsóBarkács Kreatív Műhely néven saját kis kézműves vállalkozása van, ezt is egyengetni kell.
Miközben apa önmegvalósít és éli világát. J Nagyon büszke vagyok Orsira, mert ő soha nem mondta azt, hogy ő ezt nem bírja, vagy nem akarja, hanem mindig emelt fővel tette, amit kellett. Sőt, a becskei holtpontnál, még mindemellett Ő bíztatott engem, hogy nehogy elszúrd, nehogy meginogj, nyomjad tovább, csináld, mert így leszel büszke magadra, ha egyben végigcsinálod, ahogy eltervezted.
Tehát azért mondom, hogy Ő a legkeményebb, legkitartóbb ebben az egész történetben!

Az elején beszélgettünk róla, hogy egyedül mentél végig, de itt-ott csatlakoztak hozzád természetjáró barátok. Kik, mikor, mennyit?
Az tervben volt elejétől fogva, hogy egy-két túratársnak szólok, és ha tudnak, becsatlakoznak egy-egy napot a túrába. Ez kellett is, mert segítség volt, és jól is esett magam mellett tudni a barátaimat. Rosen és Máté barátom volt az első két társam két napra, aki becsatlakozott hozzám. Rosen már bejárta pár éve egyedül, egyben a Kékkört! Ő ilyen szempontból példaképem is. Mátéról annyit kell tudni, hogy szintén nagyon tapasztalt természetjáró, és ha Ő ott van valahol, akkor sikítva röhögjük végig az egész napot. A többiek egy-egy napot haladtak velem. Öcskös, (B.Roland barátom) is elmaradhatatlan volt a történet szempontjából, vele is nagyon sokat töltöttünk már el a természetben. Ákos barátom, a Gerecse nagy szakértője, természetesen ő ott csatlakozott hozzám. Számomra Ő és a Gerecse egy dolog. Vele voltam ott először sziklát mászni, sok időt töltöttünk el a hegységben együtt. És mint már említettem, a bükki részen Laci (NLG) barátom jött még el velem egy szakaszra, akivel teljesítménytúrákon szoktunk leginkább együtt lenni. Ádám barátomat a túravezetői csoportban ismertem meg. Ő a Pilis lankái között kísért az utamon, a Rozália téglagyártól Dobogókőig. Szóval szerencsére sok barátom van szerte az országban, ha valami gondom lett volna mindig tudtam volna segítséget kérni valakitől. Aztán persze sokan mondták, hogy majd jönnek, de a végére meggondolták magukat.

Melyik az a szakasz, ami a kedvenced volt, amit külön bejárnál még egyszer, akár egy másik évszakban?
Nekem egyértelműen a Zemplén. Ebben meglepő dolog persze nincs. Nyilván elfogult is vagyok, hiszen gyermekkoromtól kezdve ez az őshazám. Most, ahogy bejártam az egész északi részt,…így is a Zemplén. J

Tudom, hogy komoly boka problémákkal küzdöttél már a túra első szakaszától kezdve. Hogyan hidaltad át ezt a problémát?
A bokaszalag tokja gyulladt be nagyon keményen a terheléstől. A nagynénémtől kapott feketenadálytő krém sokat segített. A túravezető csapatban van egy gyógytornász lány, a túra közben ő látott el nagyon hasznos tanácsokkal. Elmondta, hogy mivel enyhe lúdtalpam is van, a gyári talpbetétet azonnal cseréljem ki egy gyógyászati boltokban vásárolható, láb boltozat emelős típusra. Leírta, hogy ezek után mit kell tennem, hogyan tornáztassam a lábamat. A pihenőknél innentől kezdve, minden esetben, átszellőztetés meg lábtorna volt, és masszírozás a krémmel. Ez naponta kb. egy órát vett igénybe összességében. Reggel ezzel kezdtem, este ezzel feküdtem. Ezek bizony eléggé nehezítő tényezők voltak. De ha az embert viszi a szíve meg a lelke, akkor ezek a dolgok könnyebben átvészelhetők. Persze próbáltam kímélni a lábam, ahogy tudtam. A rézsűkön például odafigyeltem a lépésekre, a lábfej tartására.
Volt-e valami egyéb egészségügyi problémád?
A fülem kisebesedett, mert a drybag-en aludtam. Az nem szellőzik, ezért, és mert jellemzően egy oldalamon alszom, bepállott a fülem és kisebesedett elég csúnyán. Aztán kényes téma, de aki ilyennel foglalkozik, az előbb-utóbb találkozik a jelenséggel, szóval… Nagyon kellemetlen volt, hogy a hátról is lecsorgó, és egyébként a fenéknél is keletkező izzadtságtól, a farpofák kidörzsölődtek. Volt egy hét, vagy kicsit több mikor a bőr teljesen ledörzsölődött ezen a részen. Ezután kentem egyfolytában Bepanthennel, a pihenőnapokon pedig próbáltam úgy intézni, hogy minél jobban szellőzzön, hiszen menet közben nem nagyon szellőzik ez a testrész. Gyakorlatilag ez volt a fő siker, meg hogy közben lehűlt végre az idő, így szépen elkezdett gyógyulni.

Ilyen hosszú távon hogyan oldottad meg a tisztálkodást, a lábaid szárazon tartását?
Nagyon nehéz volt szárazon tartani a lábat. Pihenőknél levettem a bakancsot, már csak a boka probléma miatt is. A tisztálkodás nedves törlőkendő, hónalj stift. Mert tudtam, hogy így is, úgy is büdös leszek, de talán a keletkező baktérium szaporulatot kordában tudtam egy kicsi tartani. Ha meg bejutottam olyan helyre, akkor 40 perces zuhanyzások voltak. Főleg az élvezeti értéke miatt, hiszen ennél rövidebb idő alatt is tökéletesen le lehet tisztálkodni.

Hány km volt a napi átlag?
Mivel az igazolófüzetben hibás adatok vannak feltüntetve, így nem tudok pontos adatokat mondani. A zempléni szakaszt például mértem, és az igazolófüzethez képest a valóságban 15 km-rel hosszabb ez a szakasz. Ami nagyon nagy differencia. Szóval az átlag az kb. 28-29 km volt, menetnapokra számítva.

Pihenőnapok hogyan voltak kiosztva, mi alapján, mivel töltötted?
Az elején az volt a terv, hogy hat napot megyek, és a hetediken pihenek. De ez persze módosult, már a második pihenőnap után. Innentől próbáltam tartani a távokat, de mivel egy-egy éjszakát szálláson töltöttem, ezért praktikus okok miatt, jellemzően ott töltöttem a pihenőnapokat. Az utolsó pihenő például teljesen ki is maradt. Ehhez az is hozzátartozik, hogy előtte négy napot tudtam szálláson aludni, és egy ilyen éjszaka felér szinte egy pihenőnappal. Hiszen nem kell menedéket építeni, tüzet rakni, bíbelődni. Ezenkívül meleg víz, fürdés, és reggel csak fel kell venni a zsákot, és menni.

Ha már szóba került a dolog, akkor mennyi volt a menedékes alvás és a szálláson töltött éjszakák aránya?
Tizenöt éjszaka volt szálláson, 34-et pedig kint az erdőben töltöttem, ponyvamenedékkel, tábortűz mellett.Volt-e valami veszélyes, vagy kellemetlen tapasztalatod az emberek részéről? Sok sztori kering, amikben arról számolnak be a túrázok, hogy bizonyos településeken atrocitások érték őket.
Nem, semmi problémám nem volt. A mediterrán vérű emberek nagyon szeretik a meleget, a napsütést és a fényt. Ez a borongós, hideg, havasesős sötét időjárás nem nagyon kedvezett nekik. Így eleve nem is találkoztam kötekedő, problémás emberekkel. De ha találkoztam is, köszöntünk egymásnak, kérdezték hová merre tartok, sőt egy pecsételőhelyen még egy italra is meghívtak. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a problémás helyekről már elvezették a turistautakat.

Hogyan teltek az éjszakáid? Felébredtél-e néha? Álmaid voltak-e? Annyi minden járhatott a fejedben.
Legtöbbször nem voltak álmaim, olyan kimerült voltam. Viszont mikor voltak, akkor azok amolyan ráutaló álmok voltak, bizonyos dolgokra. Ilyenkor fejben, szépen kerülnek helyre a dolgok, minden a megfelelő fakkba. Másnap aztán ezeken az álmokon lehetett gondolkodni. Volt rá idő. J A felébredés az inkább a fájdalmaktól volt. Napközben ezek tompulnak, mert a feladatra figyelsz. De este, mikor nyugalomba kerül a test, akkor bizony előjön az egész napos durva terhelés eredmény. Ezekre volt, hogy felriadtam. Néha jó volt egy-egy fájdalomcsillapító.

Hogyan voltak az esti tűzgyújtások, mennyire volt bonyolult, megterhelő feladat?
Nos, napközben sokszor arra gondoltam, hogy nem rakok este tüzet, nem fárasztom vele magamat. De nagy szükség van a tűzre, a megérkezésnél ez e legfontosabb. Hiszen minden át van ázva, nyirkos, ezeket meg kell szárítani. Aztán a meleg is jól esik, és akkor már az étel készítése is megoldható a tűzön. A gondot igazából csak az okozta, hogy a havat el kellett előtte kotorni. Tüzelőanyag mindig volt elegendő mennyiségben és minőségben ahhoz, hogy meg tudjam főzni a teámat és a levesem, és közben adjon annyi meleget, hogy a tisztálkodás már kellemes körülmények között menjen, meg megszáradjanak a cuccaim. Széles tüzeket raktam. Nem hosszú tüzet, csak olyan 40-50 cm széleseket. Bármennyire is fáradtan érkeztem meg az esti szállás helyére, mint egy kattanás, átkapcsolt az agyam, és mire felocsúdtam, már égett a tűz, meg volt a menedék, a hálózsák kiterítve, és ott ültem a tűz mellett. Mire főtt a leves, addigra megvolt a tisztálkodás is. Itt jön egyébként pontosan az, amiről az elején beszéltünk. A tél, a hideg, a kedvezőtlen körülmények, szemben a felkészültséggel, a tapasztalattal. Hogy mit miért, hogyan, és miért csinálsz. Ezek a dolgok megválasztják az utat a siker felé.

Mennyit fogytál ez alatt a 49 nap és 1160 km alatt?
13,5 kilót fogytam ez idő alatt.

Emellett a komoly fogyás mellett sikerült-e a fizikai erőt megtartania úgy, ahogy szeretted volna?
Igen, sikerült, hiszen mindeközben komoly állóképességre és edzettségre is szert tettem. De ahonnan csak lehetett kiégett a zsír. Nem éreztem azt, hogy a hátizsákomat, amit én „kredenc”-nek neveztem el, nehezebben bírtam volna felemelni, és cipelni, mint az első napokban.

Miket ettél, és menyit?
Bármit és bármennyit, ami csak volt.  Kolbászt ettem rengeteget, napi 30-50 dkg körül. Kenyeret, rengeteget a kolbászhoz, és tetemes mennyiségű tömlős sajtot a kolbász alá, hogy jobban csússzon.
Szalonnát sütöttem még nagyon sokat. A klasszikus tasakos levest is fogyasztottam, de azt sem csak úgy, hanem tettem bele rizst, meg virslit karikáztam bele. A vége felé aztán rájöttem, hogy lehet ezt még fokozni, mert akkor már sokszor vagdalthúst is tettem bele. Az valami isteni finom. Meg volt olyan moslékszerű étel is, mert előfordult, hogy a maradék kenyeret, meg kenyérmorzsát is beleszórtam, hogy nem menjen kárba semmi, mindenből energia legyen. Mellette napközbeni csipegetésre egy tasakban volt „energiabombám”. Szőlőcukor, mogyoró, dió, napraforgó és mazsola keveréke. Azt ettem marékszámra. Csokit annyit ettem, amennyihez hozzájutottam, rettenetes mennyiségben. Győri zabos keksz is sok fogyott. De abból is csak a csokis. Ha nem volt csokis, akkor natúrt vettem, de ahhoz meg ettem csokit. A banán is nagyon fontos volt, mert egyrészt energizál, másrészt tele van káliummal, ami a szívnek nem árt, főleg ilyen terhelés mellett.

Tehát akkor nem vagy híve a reform „konyhának”? Zabpelyhet, és társait, amik manapság oly divatosak, nem sokat ettél?
Az elején volt nálam Tesco-s zabkása, de az első héten el is fogyott. Nem volt rossz, de utána nem is tudtam beszerezni, meg nem is foglalkoztam vele. Bulgurt ettem nagyon sokat, meg vörös lencsét. Az előbbi nagyszerű dolog. Ha csak leforrázod, már jó. Tele van fehérjével. Ezeken kívül reggel és este ment a multivitamin, meg a porcerősítő tabletta. Plusz még olyan magnéziumos tabletta, amiben még egyéb anyagok is voltak.

Figyeltél rá, hogy miket eszel, megtervezted?
Igen, figyeltem rá, hogy amit látok, azt meg tudjam enni. J Nehogy az legyen, hogy elsiklik mellette a figyelmem, hogy meg lehet enni valamit. A Börzsönyben mégis volt olyan, hogy elszámoltam egy kicsit magam a kajával. Azt gondoltam, hogy még van mit enni, aztán rájöttem, hogy annyira nincs. És mikor beértem Magyarkútra, már olyan képek úsztak be a szemem elé, mint sültkolbász mustárral, milánói makaróni sok sajttal. Beestem Úrkútra, ahol egy vendéglőben volt a pecsételőhely. Megláttam az étlapon a rántott sajtot, ami egyébként is a kedvencem. Na, abból kértem egy óriási adagot.

Milyen élelmet vásároltál menet közben? Milyen időközönként töltötted fel a készletet?
Úgy volt a készlet, hogy arra figyeltem, hogy kolbász meg kenyér legyen mindig, az sose fogyjon el. Ha már nem volt csak egy 15 centis darab kolbász, akkor sürgősen próbáltam pótolni. De szerencsére útközben mindig akadt olyan település, ahol lehet vásárolni szükséges élelmiszert. Illetve ami éppen van a boltban. Túrót (ez nagyon fontos, mert sok fehérje van benne, meg energiát is ad), kenyeret, csokit, zabos kekszet, rizst rendszeresen vettem. És persze innivalót is volt, hogy vásároltam.

Az ivóvíz vagy egyéb folyadék cipelt mennyisége? Miben, mennyit vittél? Valamint hogy hol, hogyan vételeztél?
Kóla az napi kb. két liter fogyott, ez délutánra el is tűnt. Egy kis kulacsban volt vizem, délután már ezt ittam, hogy tudjak aludni. Ha volt rá lehetőségem, akkor alkalmanként fogyasztottam sört, mert az hihetetlen energiát tudott adni, vagy este kellemesen elbágyasztott. Tárolásra PET palackot használtam, egy volt nálam és a kiürült kólás palackokban is tudtam tárolni szükség szerint. Ezek üresen nagyon kis helyet foglalnak, és nagyon könnyűek. Napközben nem nagyon cipeltem a vizet, hanem úgy időzítettem, hogy estére legyen. Tisztálkodni, főzni, inni. Amikor volt hó, akkor olvasztottam vizet amennyi kellett. Ez is előnye tud lenni a téli túrának.

Tudom, hogy van egy kis kézműves céged, a Remete Kelmék,  ahol saját magad gyártasz profi minőségű túrafelszereléseket. Használtál esetleg ilyeneket? Ha igen, akkor hogyan váltak be?
A hátizsákot kifejezetten erre a túrára terveztem és készítettem el. A tervei már két éve ott pihentek a fiókban. Most elővettem és a túra előtt, még decemberben elkészítettem. Remekül bevált, nem változtatnék rajta semmit. Ha lesz ilyen sorozatgyártásban, annak az lesz a neve, hogy „kéktúrázó”. Most az a neve, ahogy említettem már hogy „kredenc”, mert nagyon nagy, minden belefér, ami szükséges, de cserébe a sok szükséges holmitól nagyon nehéz. J
Az anorák is nagyon bevált, ez egy sorozatgyártott termék, ha most neked adnék egyet, az pont ugyanilyen lenne. Nagyon átgondolt, jól kitalált ruházat. Nagy zsebekkel, amikben elfér minden. Középen a mellrésznél, a nagy zseb az igazolófüzethez és térképhez lett méretezve. Mindkettőt könnyen elő lehet venni, nem zavar a hátizsák hevederrendszere. Alatta a kenguru zsebrész, amit arra használtam, hogy a keletkezett apró szemetet itt tároltam, amíg meg nem váltam tőlük. Meg van még rajta két zseb, amiben a fejlámpa volt, meg azok az apróságok, amiket út közben találtam.
A kamásli is remekül bevált, az egy nagyon hasznos holmi. Este nem a sáros vizes nadrággal kell bajlódni, és védi is a nadrág szárát, a legjobban igénybe vett helyen. Az alján a hevedert kell egy olyan anyagra cserélni majd, amibe nem ragad bele a hó. Mert menet közben, ami beleragad, abból nagyon hamar egy komoly gombóc keletkezik, és nyilván nem lehet tőle lépni, így mindig le kellene rugdosni. Ezt a pántot most alulról kifűztem, és ideiglenesen felül vezettem el.

Kb. mennyi pénzt költöttél napi szinten?
Az összes költség, amit az út folyamán elköltöttem, 150 ezer forint volt. Ez ételre, italra és szállásra ment el. Alkalmanként, ha éhesen mentem be, 5 ezer forint körül költöttem.

Mit csinálnál másként?
Megpróbálnék több időt ráfordítani, és sokkal lassabban haladnék.

Nem erre a válaszra számítottam, de kézenfekvő.
Sajnos nagyon ki volt számolva. Hiszen karácsony előtt nem szerettem volna indulni, és a vége időpont is be volt határolva. Ráadásul két nappal az általam kitűzött időpont előtt értem el az út végét. De ilyen hosszú távon ezt nem lehet kiszámolni. Mert közbejöhet sok minden. Rosszabb idő, nagy havazás… Sötétben sokkal kevesebbet mennék, mert akkor nem igazán lehet látni semmit, de muszáj volt menni, mert napi etapok voltak, és igyekeztem ezeket tartani.
Mi a következő terv? Tudom, hogy a családnak már megszerezted az igazoló füzeteket.
Valóban, mindenkinek van már igazoló füzet, szépen lassan velük is bejárjuk az utat. Ez nagyon fontos küldetés számomra, hogy megismertessem velük ezt a világot. Most egyéb egyéni dolog nem foglalkoztat. Hiszen egy nagyon nagy vállalkozás előtt állunk, hamarosan megszületik a harmadik gyermekünk, így most a családdal fogok ismét annyi időt eltölteni, amennyit csak lehet.

Mit reformálnál meg a kéktúrán, hogyan képzeled el az idilli kéket? Jelzések, szállások, puritánabb kényeztetőbb legyen?
Ami megfogalmazódott bennem az az, hogy a rengeteg pénzből, amit a kékre költöttek, sokkal kevesebb kéktúra ismertetőtáblát kellett volna készíteni. Ilyen táblából „742” darabot láttam. Ezek helyett elég lenne „ötven”, a többi árából pedig, ha mondjuk, csak annyi fér bele, akkor öt darab olyan menedéket, aminek a tetejében meg lehet pihenni éjjel a túra során. A Vértesben találtam ilyet, utána többet nem is láttam. Nagyon nagy segítség lenne ez a túrázók szempontjából. A jelzések azok hellyel-közzel rendben voltak. Cserehátban, a Zemplénben, Aggtelek környékén viszont katasztrofális. Ott a táblákat szinte nem is szabad nézni, csak a térképet, mert össze-vissza mutatnak. Tevékenyebb túrázók, vagy filctollal ráírják a helyes irányt, vagy egyszerűen letépik és irányba helyezik azokat. Ezeket jeleztem már az M.T.SZ.-nek, tudják már régóta, de nagyon hosszú a javítások átfutási ideje. Ami érdekes még, az a kéktúra fűzött térkép. Az is megér egy misét. Megvettem a két kötetes térképet. A pecsételő füzettel együtt 790 g. Ez talán csak engem zavart, mindenesetre kiszedtem belőle a szükségtelen képeket, és összefűztem, hogy csak a térképek maradjanak benne. Így már csak fele lett a súlya.

Végül mesélj el az Alaptábor olvasóinak egy vidám történetet, amire szívesen visszaemlékezel majd 40 év múlva.
Rengeteg ilyen történet van, annyi minden történt ez idő alatt. Jósvafőn például egy olyan szobát kaptam a szálláson, ami nagyon furcsa volt, mikor beléptem. Feltűnt, hogy minden bútor a falak mentén van elhelyezve. Amint beléptem, azt éreztem, hogy a szoba közepe erősen be van süllyedve. Na, gondoltam, ez egy víznyelő, lehet, hogy reggelre elnyel majd a föld, és a barlangrendszerben ébredek. J
Aztán a füzéri várnál történt, hogy két sráccal összefutottam. Méregettek engem is, meg a cuccaimat is. Kérdeztem, hogy merre tartanak. Mondták, hogy most indulnak, és szeretnék megnézni, mit lehet kihozni a kéktúrából így télen, egyben, egyedül. Az egyik srác csak egy hetet szeretett volna menni. Aztán mikor visszakérdeztek, hogy én honnan hová, elmondtam, hogy én már a vége felé járok, és még felmegyek most a Nagy-Milicre, mert ott fogok aludni. Te kint alszol? Kérdezték. Mondom, hogy többnyire kint. Ezt így is lehet? -kérdezték. Mire a barátja: a mindenit, én meg azt hittem, hogy mi vagyunk a kemények. De az emberek, mikor megláttak az út folyamán, többször is beszóltak, hogy milyen nagy a cuccom. Aztán mikor kiderült, hogy miért is, akkor leesett az álluk. Ilyenkor azért büszke voltam a teljesítményemre. Nem tudok róla, hogy valaki így egyben, télen, egyedül végig csinálta volna. Nem ez volt a cél, hogy én legyek az első, nem is biztos, hogy így van. De azért ez is hajtott, hogy valamiben kiemelkedő teljesítményt vagy valami különlegeset érjek el. Kemény volt, de szép volt, mindenképpen megérte, erre szeretnék majd visszaemlékezni negyven év múlva!
Nyilván sokkal több élmény volt még Tanki barátom fejében, hiszen mikor az utolsó nap elmentünk elé, hogy meglepetésként hazahozzuk a célból, egész úton csak mesélte a jobbnál jobb történeteket. Remélem egy Alaptábor találkozó alkalmával mesél még majd nekünk, nektek is, sok érdekességet. Hiszen még egy ilyen hosszabb lélegzetvételű cikkből is csak egy egészen apró élménymorzsát csipegethetünk ki magunknak. Aki kíváncsi arra, hogy hogyan teltek Tanki napjai, az elolvashatja ide kattintva a Remete Kelmék honlapján, a „napi Tanki” rovatban.