Úgy kezdődött az egész, hogy teszek egy kellemes kora tavaszi sétát az erdőben. Január vége volt, az aranyvessző már kibontotta rikító szirmait.A város határában lévő erdőt választottam célnak. Van ott mindenféle fa. Akác, nyár, fenyő… Na és a fenyőfánál kanyarodtam el egy kicsit gondolatban az egyszerű sétától. Gondoltam, átmegyek a fenyvesbe, és gyűjtök egy kis gyantás fát, mert megfogyatkozott a készletem.Nem kellett sokat barangolnom a fenyőerdőben, találtam is egy kidőlt fát. Pontosabban többet, de én ezt választottam.Pillanatok alatt kiváló minőségű élesztéknek valót találtam. Nem sok munka árán adta magát. Aztán meg az jutott eszembe, hogy kellene csinálni egy rönk kályhát. Ha már így minden alapanyag kéznél van, és idő is van rá. Gyakorlatnak mindig haszna van, és régen készítettem már ilyet.

Levágtam a fenyő száraz részéből egy negyven centis kb. 15 cm átmérőjű darabot. Ezt a darabot kell majd négybe vágni, közé gyújtósnak gyantás fadarabokat tenni, majd begyújtani. Egyesek, a négybe vágott darabot kötözéssel, dróttal, madzaggal, vagy a tetején lyukacsos lemezzel rögzítik. Utóbbi bár komplikáltabb, viszont nagyon jó tartást biztosít. Én mást találtam ki, hogy ne kelljen segédanyagokat használni. Úgy oldottam meg, hogy leásom majd a földbe a rönk darabjait. Ehhez készítettem egy kezdetleges kis ásót, ásóbotot. Egy darab fa is jó lett volna lyukat kotorni, végülis ez is az lett, csak dolgoztam vele.  De legalább farigcsáltam egy kicsit az Oziris-szel.Mikor kész lett a kis lapátféle, ástam egy megfelelő méretű gödröt…
…és lefaragtam nagyobb darabokat, forgácsokat a fenyőág csonkjából.Természetesen a begyújtáshoz más anyag is használható. Gyertya, mécses, egyéb házi gyújtósok, kazán begyújtók… A lényeg, hogy viszonylag hosszabb égésűek legyenek a gyújtósok. Leástam a rönköt, a képen látható módon, és közé raktam a fa szilánkokat.Jól ledöngöltem a rönk körül a földet, hogy legyen tartása a hasáboknak, ne dőljenek szét. Majd begyújtottam a közepén levő élesztéket. Pár percig füstölgött, dohogott, néha befújtam egy kis oxigént a hasábok közé.Hamarosan vígan „duruzsolt” a hamarjában készített tűzhely. Belül bő parázzsal, kívül egészséges lánggal, kevés füsttel égett.Kb. 40-45 percig bírta, illetve akkor oltottam el. Úgy ítéltem meg, hogy ha főzni szeretnék rajta, akkor ez az az állapot, ami még biztonságosan elbírja az edényt, úgy, hogy nem roskad le és nem is esik szét. A végén széthúztam kissé a maradékot, hogy látszódjon a maradvány.Azt tapasztaltam, hogy ez a lokalizált tűzforma, kis munkával, kevés idő alatt, nagyon kis helyigénnyel, igen hasznos lehet a természetjáró embernek. Úgy vettem észre, hogy egészséges, hatékony tűztér alakult ki, ami kevés füsttel járt. Így a feltűnés is kerülhető ennek használatával. Másrészről pedig, pl. a tábortűzhöz képest, minimális anyagfelhasználással üzemel. Hiszen csak egyetlen rönk dolgozik közel egy órán át. Nyilván rönkmérettel ez változtatható. Ha fenyőrönköt használunk, úgy számíthatunk a könnyebb begyulladásra, a gyantatartalom miatt. Viszont emiatt vastagabb lesz az edényünkön a koromréteg is a végén. 😕 

Így esett tehát, hogy egy egyszerű sétából egy hasznos kísérlet, és egy kis farigcsálás kerekedett.  Mindkettőt nagyon élveztem, nemkülönben a sétát ebben a kellemes párás kora tavaszi időben.