Nagyon könnyen rá lehet kapni a vízitúrázás ízére. Én már évek óta lapátolok, hol többet, hol kevesebbet. Most, hogy lett saját hajó, így 2018-ban többet. Ezúttal a vízitúránkat a Duna-kanyar hullámaira szerveztük. Összeszokott csapat indult neki a kétnapos túrának. Hárman szálltunk vízre, én a saját hajómmal, Gábor és István pedig, Dunabogdányban bérelt egy-egy tengeri kajakot az evezek.hu kajak-kenu kölcsönzőből.Így nézett ki a flotta. Az Aquarius Trek-em, egy bérelt Tahe Marine Balance Zulu és egy Prijon CL430  tengeri kajak.
Pakolásnál kiderült, hogy megint rengeteg cuccot hoztam magammal, mégis hozzám kellett bepakolni még pár dolgot Gábortól. Előző cikkeimben is írtam már, hogy a Trek-be iszonyatos mennyiségű, és nagyobb méretű cuccot is bele lehet pakolni. És még mindig maradt helyem most is, ha kellett volna… A Prijonnak csak egy rekesze volt hátul, a Tahe Marine-nak meg kicsi lapos rekeszei vannak, kis nyílással.Továbbá az is kiderült még, hogy itt a parton a kemping 100 (egyszáz!) forintba kerül, míg szembe a szigetcsúcson 3.000 (háromezer) Ft/ éjszaka. Aki errefelé vízitúrázik, jó ha tudja ezt a hasznos és pénztárcakímélő információt.István egy kis meglepetéssel kedveskedett. Alaptábor feliratú matricát készíttetett és ezt ragasztotta magára, hogy majd így barnul le. Sajnos azért ez az út izzasztóbb volt, mint hogy ez a matrica ott maradt volna, de igazán kedves gesztus volt tőle! Köszönöm!Nem szaporítom tovább a szót, lényeg, hogy elindultunk felfelé a Dunán. Igen, mi így szeretünk utazni, először felfelé, majd pihenve lefelé. Tudtam ugyan, hogy Dömösnél majd húzós lesz,…de erről majd később részletesen. Azt hittem, hogy ez a hangulatos kompkikötő a Kisoroszi hivatalos……de úgy tűnik, hogy ez a rendes rév átkelő.A part mentén, ódon épületek adták meg a hangulatot a túrához, megalapozva ezzel az egész hétvége békéjét, nyugalmát.Mielőtt kiértünk volna a szigetcsúcs homokos, kavicsos partjához, a Visegrádi-hegység hatalmas bálna formájú képződményében gyönyörködhettünk.

Talán egy órája eveztünk, mikor elértük a szigetcsúcsot. Idáig elég dinamikus volt a sodrás, de semmi extra. Volt egy-egy limányos rész, de semmi komoly. Megérkeztünk tehát a csúcsra, amit egy kellemes fürdővel meg is ünnepeltünk. Pazar volt a hűsítő víz, nagyon jólesett.Nagymarost céloztuk meg, ott is a kompkikötő melletti büfét, ahol kiváló lángost és jéghideg üdítőket lehet kapni. Dél volt, mikor megebédeltünk.Szükségünk is volt a kalóriára, mert most következett a Nagymaros utáni rész, Dömös utánig. Itt, mint megtudtuk másnap, azért olyan nagy az áramlás, a sodrás, mert annak idején az esztelenül elkezdett, de szerencsére ugyan ilyen esztelenül abbahagyott vízlépcsőhöz, feltöltötték a meder alját. Magyarul, a nagy mennyiségű víz ami fentről jön, hirtelen akadályba ütközik, alacsonyabb lesz a meder. Ezért a víz felgyorsul, és örvénylik is rendesen. Mikor elértük ezt a hatalmas beton kikötőt, már nem volt kedvünk sem beszélgetni, sem fotózni nem akartam nagyon. Lapátolni kellett a vizet, és alig haladtunk.Pedig itt is voltak szép részek, amiket érdemes lett volna megörökíteni.Egy ilyen jó kis részen, ami nagyjából félúton volt a Nagymaros-Dömös amúgy km-ben elég rövid szakaszán, megálltunk pihenni egyet.István már elkezdte behűteni a palack bort, amit estére tartogatott.A legkeményebb rész, mikor már majdnem elérjük a Dömösi rév kikötőt. Külön öröm, ha ezen a rövid szakaszon, előkerülnek „kövérék” a nagyobbacska péniszhosszabbítókkal, kellemes hullámokat gyártva nekünk. De ez már csak ilyen. Egyébként természetesen ezekkel a tengeri kajakokkal alig érezni meg azokat a hullámokat, amiket ezek, vagy akár az uszályok, szárnyashajók… stb keltenek.Elhaladtunk azok alatt a sziklatömbök alatt, amik a Remete-barlang kőfülkéit rejtik. Többször aludtam már ott fent, gyönyörű a kilátás a Dunára. Lassan engedett a sodrás, csendesedett a víz. Ideje volt átevezni a homokos, kavicsos túlpartra. Errefelé már többször jártam, többször éjszakáztam. Igazán remek helyek csalogatnak kikötésre.Négy óra volt, mire kikötöttünk. Nagyon nehéz szakasz volt, elfáradtunk rendesen. Találtunk egy eldugottabb kis öblöt, ami megtetszett. Volt vízszintes talaj a földön éjszakázáshoz, és fa a függőágyazáshoz.Én az utóbbit választottam, és mielőtt belekezdtem volna a vacsora elkészítésébe, felállítottam az éjszakai fekhelyemet.Mikor ezzel kész voltam, kíváncsian vettem kézbe a Balázs barátomtól kapott LMF élesztéket. Már kívülről látszott rajta, hogy igen magas gyantatartalma miatt könnyen lángra kap majd. Szinte folyt belőle a gyanta, mikor lefaragtam belőle a forgácsokat. Azonnal lángra kapott, és hosszan, energiadúsan adta át a lángot a vastagabb tüzelőanyagnak. A kenyeremet otthon felejtettem, de szerencsére Gábor sütődiszkoszban sütött kenyeret, így ez már nem volt probléma. Már keverte is be a tésztát, hogy legyen idő megsülnie, meg kihűlnie a hamuban sült finomságnak.Közben István is odarakta a grillrácsára a vacsorájának valót.Nekem jutott a krumpli pucolás. Mert én sütődiszkoszban szerettem volna elkészíteni egy egyszerű egytálételt.Gábor előételnek egy laska levest készített.Hamarosan bontottuk a kenyeres diszkoszt. Fantasztikus, finom ízű kis cipó sült ki belőle. Gábor nagyot alkotott.Felszeletelve is gyönyörű képet mutatott a kenyér.Elkészült a grill hús is, és a sütődiszkoszom is megérett a kinyitásra.Bőségesen megvacsoráztunk és elterültünk, mint Misi mókusék az örökké termő fa alatt. És nézegettük a hatalmas vízi járműveket.Olyan igazi, nyugalmas naplemente köszöntött ránk, ami aranyra festette a Dunába benyúló Börzsöny hegység sziklás ormait.Sajnos ennek a fényjelenségnek ára volt, mert másik irányba, Esztergom felé nézve, komor felhők gyülekeztek. Nem aggódtunk azonban, mert nem ez lett volna az első eset, hogy viharban töltjük az éjszakát. És azt is a tapasztalat mondatta velünk, hogy ebből nem lesz nagy vihar. Nem is lett. Kellemes rövid nyári zivatar volt.

Azt is a tapasztalat szülte, hogy a 3×3-as ponyva nekem(is) nagyon kicsi. Még gyémánt alakzatban kifeszítve is, mikor kissé hosszabb lesz, nagyon szerény biztonságot nyújt, mert akkor meg a két végén kicsi a lefedett rész. Bever alá az eső, a hó, nem fér el alatta kényelmesen a cuccom.
Ez a 4×4-es már elég arra, hogy akár szeles, szakadó esőben kényelmesen elférek alatta akár a társaimmal együtt, plusz még a kajakot is alá tudtam húzni, hogy ha valamit pakolni szeretnék, akkor azt is szárazon megtehetem. Sokszor kérdezik, hogy ilyen időben mit lehet csinálni. Nos, igazgatjuk a felszerelést, pakolgatunk, karban tartjuk az eszközeinket, és persze nagyon jókat beszélgetünk. István most éppen ez idő alatt kötött egy paracord karkötőt Gábor részére. Szép lett.Éjszaka vaddisznók és őzek zajára ébredtem fel. Tőlünk pár méterre hűsítették magukat, és oltották szomjukat. Nyugodt, kellemes éjszakánk volt. A reggeli nap, mire átbukott a Börzsöny felett, mi már a reggeli kávéinkat iszogattuk, élvezve a párás hűs dunai levegőt.A napfény aranyra festette a partot, kiválóan megfestve a természet szépségeit, és az elmúlás csalhatatlan jeleit.Újabb szokásomhoz híven, megkerestem a part „legérdekesebb” (legelszomorítóbb) szemetét. Mindig nagyon sok szemetet látunk a parton. Nem értjük, hiszen mi soha nem hagyunk ott semmit. No, mindegy, most ez volt a legmegdöbbentőbb szemét.Reggeli után „nyeregbe” pattantunk,  – és azzal a céllal, hogy még mindig felfelé evezve megnézzük a hajótemetőt -, elindultunk a második nap túrájára.Nem tudom, milyen híd lehetett ez, de mint egy hatalmas pianínó úgy meredezett egy hatalmas kőtömb, ami vélhetően valamelyik tartó oszlop lehetett egykoron.A roncstemető bejáratától, már látni lehetett Szob templomtornyát. Mielőtt beeveztünk volna az öbölbe, fürödtünk egy jót, mert a mai napon is nagyon nagy volt a forróság.Azután beeveztünk a hatalmas vízfelületre, és most elég közel is mentünk grandiózus roncsokhoz, egy-két kép készítésének erejéig. Azt gondoltuk, hogy mára ez lesz majd a végcél, és innen indulunk majd visszafelé. De mivel még csak tíz óra volt, így tovább eveztünk. Kitaláltuk, hogy ha már itt vagyunk, akkor felevezünk a  közeli Ipolyig, benézünk, hogy milyen. Hátha az lesz a következő túránk célpontja.A két nagy „bucka” már Szlovákia. Ott alatta van az Ipoly torkolata. Pár perc, és ott is leszünk. A nagy Duna után igazán szerénynek tűnt az Ipoly. Keskenyebb, és nyugodtabb volt, mint például a Körös.A torkolatnál, egy kellemes partszakaszon fürödtünk, ebédeltünk, fürödtünk, pihentünk fürödtünk. Kiváló sorrend volt ez. Tudtuk ugyanis, hogy a hazafelé vezető út, a sodrásnak köszönhetően nagyon rövid lesz, még ha nyugger tempóban is evezünk. Egy órakor indultunk el lefelé, az előző napi kiindulópontunk irányába.

Ezen a szakaszon, amit két nap alatt jártunk be, nem mondhatjuk, hogy nagy tumultus lett volna vadkemping vonalon. A Dömösi kempingnél egy fotó erejéig visszautaztam magamban a 80-as évekig. Hasonló sátorral kezdtem valaha én is a természetjárást. ( a ponyvamenedék korszak után)Számomra a legszebb rész következett a két nap során. Visszafelé csordogálva gyönyörködhettünk jobbra a Pilis, szemben a Visegrádi-hegység, balra pedig a Börzsöny domborulataiban. Itt mindig leteszem egy kicsit az evezőt, és élvezem ezt a páratlan látványt. És elmélkedem azon, hogy ki volt az az őrült idióta, akinek kipattant a fejéből, hogy ide, Európa, és a világ egyik gyöngyszemébe, egy vízlépcsőt építsenek!

Innen már aztán a nagymarosi büfé és a szigetcsúcs érintésével, hamar lecsorogtunk a dunabogdányi kempingig. Pontosan 40 km-t tettünk meg a két nap alatt. Az érdekessége ennek a távnak a következő: Az első hét kilométert két-két és fél óra alatt tettük meg sodrással szemben, fürdéssel, ebéddel. A Nagymaros-Dömös feletti részt, ami kb. 6 km, azt durván négy óra alatt sikerült leküzdeni, egy rövid pihenővel. Másnap mentünk még  7 km-t felfelé, kényelmes tempóban, fürödve, nézelődve. Namármost másnap kb. egy órakor indultunk el, és az összes 20 km-t megtettük nagyon laza négy óra alatt úgy, hogy megálltunk párszor fürödni, ebédelni. Így nagyjából lehet érzékelni, hogy milyen terep ez a kanyar.

Felfelé egyáltalán nem könnyű és nem egyszerű. De minden sportszerető, természetkedvelő vízitúrás társamnak szívből ajánlom ezt a Duna kört, mert hatalmas élményt jelent. És ne feledjük, hogy akárhogyan is nézzük, ez Európa egyik legnagyobb folyójának talán legszebb része. Ha nem a legszebb!