MRE csomag. Megéri venni, megéri enni?

A címadó kérdést már régen feltettem magamnak. Lehetett hallani róla mindenféle véleményt. Itt volt hát az ideje, hogy kipróbáljam, milyen is egy ilyen élelmiszer csomag. Már bő egy éve megvettem, de most került csak sor a felhasználásra.
Mi is a MRE (=Meal Ready-to-Eat)? Egy étkezésre előkészített napi élelmiszer csomag, katonáknak. Megfelelő kalóriára, súlyra, méretre optimalizálva.Amikor megvásároltam, nem jártam nagyon utána a témának. Hiszen nyilvánvalónak vettem, hogy a katonáknak megpróbálják minden hadseregben a legjobbat adni. A többi meg ízlés kérdése. Nem volt tehát fontos, hogy milyen nemzetiségű, meg milyen menü, hiszen ez úgyis lutri. A lényeg, hogy ne kelljen messzire menni érte, meg ne legyen nagyon drága, mert van szórás árban. A szomszéd településen árult egy srác amerikai csomagot, valami 2000 forint környékén. Arra azért figyeltem, hogy a választható néhány csomagból (eredetileg több tucat menü létezik) nagyjából ízlésemhez közel állót válasszak. Így vettem meg egy USA 19-es menüt.Előtte, megnéztem pár videót, hogy mit is tartalmaz a csomag. Ettől függetlenül, tartalmazott meglepetéseket. Úgy tűnik, csak az alap ugyanaz, a körítés meg változik néha.

Nem az volt a célom, hogy otthon a teraszon ülve megegyem, vagy kimenjek a falu szélére, és felfaljam az összeset, majd véleményt mondjak róla. Úgy szerettem volna kipróbálni, hogy kissé hasonlítson az eredeti  körülményekre a csomag felhasználása, de mégis, egy átlagos turista szemén át nézve. Tehát legyen egy kis terhelés legalább, ha már úgy tele van a benne lévő élelmiszer energiával. Nem néztem a kalóriákat, meg a súlyt sem, hiszen ha „rendes” ételt viszek, azt sem szoktam nézegetni. A Csévharaszt- Ócsa túraútvonalat már úgyis rég szerettem volna bejárni. Ez oda-vissza 40 km az alföldi erdők között.

Összepakoltam hát a felszerelést, ami az alábbiakat tartalmazta: Az MRE csomag, 1,5 liter víz, elsősegély csomag, a zöld tokban szikravető, fejlámpa, ez-az, kés, bögre, kanál, tányér. Utóbbi három csak a cikk kedvéért, hiszen úgy van kitalálva a csomag, hogy semmi nem kellene hozzá. De így jobban tudom majd szemléltetni a dolgot.A Pótharaszti sétaerőből indultam, reggel kilenckor a sárga jelzésen. Végig ezen haladtam. Egy idő után egyébként áttérve a pirosra lehet eljutni az Ócsai templomhoz, de nekem az Ócsai Selyem-réti láperdő volt a cél.Már szépen zöldült az erdő, április eleje volt. Szerencsére egy változékony napot sikerült kifognom, napsütéssel, felhőkkel, záporral.Az éjjeli eső nyomai még látszottak a friss leveleken, de villámgyorsan száradt minden. Ennek valami hihetetlenül intenzív, párás erdőillat lett a végeredménye.Hamar beértem a Természetvédelmi terület határára. Még ha a táblát le is verték primitív kezek, attól még ez az. Itt kezdődik a 105 hektáros ősborókás. Amiről hamarosan beszámolót írok, mert azt gondolom, hogy a környéken egy igazi kuriózumról van szó. Az év egészében olyan élményeket tartogat, hogy megéri felkeresni, akár nyáron, akár télen. Hiszen a boróka örökzöld, így mindig üde látványt nyújt az idelátogatónak. Néhol sík, máshol homokbuckáktól sűrű terep, de könnyen járható.Kicsit tovább haladva tábla jelzi a vándoroknak, merre, hová lehet kilyukadni. És még azt is, hogy ez kb. mennyi időt vesz igénybe. Én befordultam balra, Inárcs irányába. Itt együtt fut egy darabon a sárga meg a piros jelzés.Menet közben minduntalan rácsodálkoztam a természet apró szépségeire. Miközben szívtam magamba a fenyvesekből kiáramló gyanta illatú levegőt. Ugye megvan az, mikor sétálsz az erdőben, és olyan friss, jó illatú meleg levegő tódul ki a fenyveserdőből!A Hazai-nyáras útelágazásnál én balra tartottam. Sajnos a nyárat kissé megtépázta a vihar, gyökerestől tépte ki a hatalmas fákat.
Így egy vargabetűvel le kellett térnem az útról.
Nem bántam, mert ez a rész, már egy igazi dzsungel. Ha valaki olyan túrára vágyakozik, ami érintetlen őserdőkkel, fenyvesekkel, hatalmas buja rétekkel tarkított, és nem találkozik zajongó emberekkel, az jó helyen jár. Ilyen a Pótharaszti erdő.Elérkeztem a Forrás-réti pihenőhelyhez. Tíz óra volt éppen, ekkorra terveztem, hogy megeszem a csomagban lévő kekszet, és hozzá megiszom a kávét. Az igazsághoz tartozik, hogy otthon reggel fél hétkor, már ittam egy kávét, pár darab keksszel, tehát a reggeli az nem MRE forrásból valósult meg. Mentem még pár száz métert, és megálltam pihenőt tartani, amíg elkészítem az kávét. Kibontottam a csomagot, és megnéztem mi van benne. Most ugrik az a bizonyos majom. A nagy csomagon belül, külön kisebb csomagokban várták az élelmiszerek, hogy felhasználjam őket.A keksz ilyen kis vákuum csomagolásban volt. Feltüntetve rajta sok adat, ami engem nem igazán érdekelt.Kibontva, egy kicsit amorf, az ide oda pakolástól megviselt zabpelyhes keksz került elő. A csomag alján kisebb adag morzsát hagyva maga után. A keksz meglepően finom volt, nagy csokidarabokkal megspékelve. Bár kicsit száraz.A kávét hidegen szerettem volna elfogyasztani, nem igazán kívántam most meleg italt. A kis csomag az alábbi információkat hordozta magán. Nem por alakja volt, inkább nagyobb szemcsékből állt össze. Sajnálom, de elfelejtettem lefotózni. Könnyen, hamar, maradéktalanul oldódott.Egy adag „állagjavítót” is mellékeltek hozzá, én ezt nem használtam fel. Megkóstoltam, ízetlen volt.Kis adag cukor is található a kávé mellé, ezt viszont felhasználtam.A kávé finom ízű volt, bár én édesszájú vagyok, két-három cukorral még megdobtam volna. De finom volt így is. Mellé a keksz, kimondottan kellemes tízórait adott ki.Szóval megvolt a tízóraim. Kipakoltam a csomagból a többi dolgot is, hogy megnézzem, mivel állok szemben. Ekkor jött a másik meglepetés, egy csomag M&M’s cukorka képében. Na, ezt hazaviszem a fiunknak.Mellékeltek még egy szép barna kanalat, ami egyébként teljesen használható, masszív darab. Én azért a saját kanalamat használtam végig.Továbbálltam, nem időztem sokáig, messze volt még az út vége.  Ámbár ez az út rengeteg élményt tartogatott, így nem bántam. A nap már kisütött ugyan, de mégsem volt melegem. Cserjékkel benőtt vadregényes úton haladtam tovább. Az utat, végig virágba borult cserjék szegélyezték, illatfelhőjükkel megalapozva a jó kedvemet.
Óriási kidőlt fát daraboltak fel az erdészek. Nem számoltam meg az évgyűrűket, de a 44-es lábam ott van méretaránynak.Kiérve a Farkasordító rétre, örömmel tapasztaltam, hogy legutóbbi itt jártamhoz képest, óriási fejlesztésen ment át a pihenő. Eredetileg nemrég még két kis menedékház volt, tűzrakóhely és asztalok padokkal.Most meg telepítettek két darab illemhelyet.És egy hatalmas közösségi épületet.Benne padokkal, asztalokkal, kemencével.Kicsodálkoztam magam, továbbálltam hát. Nem tűnt ingergazdagnak az út következő szakasza. Széles erdészeti út, gyéren fákkal, és már a nap is tűzött.Ráadásul, egy részen elkeveredtem, mert figyelmetlen voltam. Így becsúszott még egy hangulatos gázpászta.Sebaj, nem volt nagy kerülő, csak unalmas. A Gázpászta kereszteződésnél viszont tartottam egy kis pihenőt. nagyon gyúrtam már az MRE üdítő italra. És persze szomjas is voltam már.Az üdítőital is a megszokott barna csomagolásban volt, és sajnos csak 3,6 dl vízhez való. Ettől függetlenül, nagyon finom narancsos ízű ital keletkezett belőle. Kiértem egy részben aszfaltozott erdészeti útra, ezen jutottam el, az M5 alatt átmenő hídig.A híd túloldalán, Inárcs első házai következtek, és egy a településen áthaladó unalmas és viszonylag hosszú szakasz. A település szélén leellenőriztem a közkutat, hogy tudok-e vizet fakasztani belőle. Működött, és tudtam, hogy hazafelé ez lesz a vízvételi pontom, hiszen már csak egy liter vizem van. És még jön az ebéd…Inárcs településen az áthaladást nem dokumentáltam, illetve de, csak nem annyira érdekes, hogy fárasszam vele a szemeket. Na jó, mondjuk az egykori „Sport eszpresszó”-nál amit a Dabas és Vidéke ÁFÉSZ által üzemeltettet, elidőztem.  Bizonyára számtalan bált rendeztek itt, sokakat fűzhet romantikus emlék a helyhez.Kb egy óra múlva ismét behaladtam egy tájvédelmi körzetbe. Egyből jobban éreztem magamat.Itt összehasonlítottam a Turistautak.hu térképét, és a hagyományos térképet. Látható, hogy nem mutat nagy egyezést. A térkép egyezik a festett útvonallal. Itt jegyezném meg, hogy csak a jelzéseket követve, senki ne induljon útnak, mert katasztrofális, hogy egyes helyeken, milyen logikátlanul jelzik a kereszteződéseknél az irányt. Ha jelzik… Lápos vidéknek kellene lenni, de ezen a részen csak kiszáradt láperdőket láttam.Viszont nagy, zöldellő rétek mellett mentem, néhány kilométeren át.Egy kis csatornához értem, ám ez is ki volt száradva. Víznek nyoma sem volt benne.Az erdőbe beljebb érve azonban már megjelent az éltető víz. Innen még pár száz méter volt a Selyem-rét, de nem szerettem volna odáig menni. Egyrészt mert ismerem, másrészt meg jobban szerettem volna most így, egyedül ebédelni. Merthogy elértem az út felét, fél kettő volt, ideje volt az ebédnek.Beljebb húzódtam egy megfelelő helyre. Kidőlt fatörzsek szolgáltak ülőhelyet. Levettem a bakancsom, meg a zoknimat kiakasztottam, hagy száradjon mindkettő.Most következett az MRE főétel. Vákuum csomagolásban volt egy darab marhahúsos húspogácsa, meg egy adag tortilla.Melegítésre alkalmas tasakot is mellékeltek a csomagba, de őszintén szólva, fogalmam sem volt, hogyan működik,… és nem is érdekelt annyira, bár kis rajzokkal egyértelműen szemléltették a teendőket. Jó lesz ez hidegen is. Annyit láttam, hogy vizet kíván. Én is, szóval nem pazarolom melegítésre a maradékot.Kibontva így festett a húspogácsa, meg a tortilla.Körítésnek mustár, kechup, és egy baconos ízesítésű, kissé csípős sajtkrémet tettek a csomagba. Én az utóbbit használtam fel.A hús teljesen ízetlen volt, a tortilla számomra kifejezetten rossz. A sajtkrém viszont nagyot dobott az összképen. A három együtt, ízletes, finom, laktató, elégséges ebédnek bizonyult.Megebédeltem, és pihenésként átnéztem, mire számíthatok még a csomagban. Amerikai rágó. Mert rágó az kell mindenképpen. Nem vagyok nagy rágózós, de gondoltam meg kell kóstolni. És, ismét meglepetés. Arra számítottam, hogy valami erős mentolos ízű cucc lesz. Fahéjas, és piszok finom. Kár, hogy csak pár percig van íze.  Gyufát is mellékeltek, ki is próbáltam. Könnyen gyulladt, tartós lángja van.Ittam még egyet, és visszaindultam, hiszen még húsz kilométer vár rám, no meg valami cseresznyés desszert a pakkban, amit négy óra körül kívánok majd elfogyasztani. Azt gondolom, megbocsájtható, ha a visszautat nem részletezem annyira, hiszen nem nagy változás akadt benne. Ilyenkor virágzik a vadribizli is. Sok helyen szegélyezték az utat, és olyan illatot árasztottak, mintha egy mézes bödönben sétálgattam volna.  Mikor beértem a Pótharaszti erdőbe, elfogyott az erdészeti út, megdörrent az ég. Na, jön a beígért délutáni zápor.És jött is. A szelét már éreztem, majd lekapta a kalapomat. Nyakamba szedtem hát a lábaimat, ami nem is olyan könnyű, majd harminc kilométer gyaloglás után. De a frissítő, jó illatú nyári zápor, már a Farkasordítói pihenő alatt talált.Amint elállt az eső, odébb álltam. De jaj,… négy óra van, hol a desszert? Félrevonultam, és előkotortam az utolsó nagyobb csomagot. Azt írja, hogy valami cseresznyés cucc van benne.És persze tényleg. Egy puding állagú, nagy darab cseresznyékkel telerakott, nagyon ízletes desszert. Meg voltak benne valami grízszerű darabkák is, puhák voltak. Kár hogy ilyen kis adag van ebből is.Az utam vége felé közeledtem. Az utolsó szakaszon azon gondolkodtam, hogy vajon megéri, vagy nem éri meg megvenni egy MRE csomagot. Végül is finom volt a tartalma, és elég is volt. Persze a plusz otthoni reggeli, és később a vacsora, amit már vártam, már nem ebből volt fedezve. Súlyban, árban, méretben vajon jó alternatíva lehet-e, egy egyszerű turista számára…?

És ami a bemutatóból kimaradt, illetve nem használtam fel.
Bal oldalt fent, a melegítő eszköz. Jobbra a két tasakban lehet összekeverni a kávét és az üdítőt, így nem kell pohár. (Cserébe nem túl környezetbarát.) A kettő közt kis adag toalett papír, alatta a cukorka. A cukorka mellett, frissítő kendő. Egy adag jódozott só, gyufa, mustár és ketchup.