Régi vágyam volt, hogy egyszer kajakkal leevezzek a Dunán, a hazai szakasz elejétől a végéig. Amolyan bakancs listás dolog. 2019-ben eljött az idő. Erről szól most ez a cikk.Már jóval a túra előtt kérdezgettem különböző fórumokon, kértem tanácsokat a tervezett útról. Mit hogyan csináljunk, kikötési lehetőségek, hasznos tippek, ötletek. A tanácsok meglehetősen vegyesek voltak, ezért ezt a tapasztalatomat is szeretném most megosztani. Azt kell hogy mondjam, az egyetlen jótanács, Szilva (Nagy Zoltán) barátomtól jött, ami valahogy így szólt, hogy:

 „Egy ilyen jellegű túrára szerintem az a legjobb terv, ha nem készítesz tervet. Rajkánál vízre szállsz néhány napi hideg kajával, vízzel, sátor, hálózsák, stb., és kb 8-10 nap elteltével Mohácsnál meg kiszállsz és telefonálsz, hogy jöhetnek érted kocsival hazavinni a kajakot meg mindent.”

Nos, tulajdonképpen én is ezt tanácsolom, minden utánunk indulónak. Volt rengeteg jóindulatú tanács, csak az a baj, hogy sokszor olyanoktól, akik 10-20-30 évvel ezelőtt evezték le a távot. Esetleg ósdi hajókkal, felszereléssel. De azóta sok minden megváltozott. Nekünk modern, jól pakolható hajóink vannak, függőágyazunk, víztisztítóval pótoljuk a vizet, és ma már minden kanyarban van élelmiszer utánpótlási lehetőség. Aztán voltak olyanok, akik túlzottan féltettek bennünket, hogy majd micsoda hajóforgalom lesz, milyen veszélyek leselkednek ránk. Ezeket a tanácsokat, persze utólag is tisztelettel köszönöm, hiszen a legjobb indulattal születtek, ebben biztos vagyok! Mivel a Duna egyes részeit már bejártam, kétségeim voltak, de úgy gondoltam, talán vannak veszélyesebb szakaszok. Pl. Budapest, amitől eléggé tartottunk, aztán… de ezt lejjebb leírom.

 Nulladik nap.
Szóval, június 30-án délután elindultunk Gáborral Győr irányába, hogy az estét már ott tudjuk tölteni, és másnap, elsején útnak tudjunk indulni. Több tippet kaptunk, hogy hol tegyük vízre a kajakokat, mi nem ezek közül választottunk, hanem odaérkezéskor körülnéztünk, és találtunk egy szuper helyet, Vének településen. Megjegyzem, rengetegen állították, hogy alig lehet majd helyet találni, ahol lehet táborozni. Majd a cikk közben azért mutatok párat. J

Gyönyörűen karbantartott partszakasz, nagy fákkal, jó beszállóhellyel. És a tulajdonost is a parton értük. Engedélyt kaptunk a terület használatára, így hamarosan álltak a függőágyak. Megvacsoráztunk, tisztálkodtunk, rendezgettük a felszereléseinket, és nyugovóra tértünk. Én nem raktam fedést a függő fölé, mert nem számítottam csapadékra. És szeretek nézelődni belőle. Reggel pedig hamarabb tudok elcsomagolni.

Első nap.

Reggel aztán összerámoltunk, és kezdődött az öt napos túra. Azért nem km-t írok, mert a cél az öt napi evezés volt. Ha leérünk Mohácsra jó, de ha nem, az sem baj. Nem loholunk.

Egy nagy ipartelep mellett elhaladva mentünk a (nagy)Duna irányába. Nagyon jó időt fogtunk ki. Verőfényes napsütés, kellemes lágy szellő. Néhány sziget mellett evezve, elhaladtunk Gönyü alatt. Nagyon élveztük a hullámzást, ha egy-egy nagy hajó elment mellettünk. Sajnos nem sok ilyenben volt részünk, mert nagyon kicsi volt a forgalom az öt nap alatt. A nagy szállodahajók éjjel jártak, uszályból meg egy-kettő volt naponta. Kivétel ez alól a Duna-kanyar, ott kicsivel több hajó volt.Még Komárom előtt kikötöttünk, és fürödtünk egyet. Már eddig is látható volt, hogy ennél a közepes vízállásnál is, hihetetlenül sok táborozásra alkalmas hely van. Pár száz méterenként megállhattunk volna táborozni. Egy ilyen helyen kötöttünk ki mi is.Komáromhoz érve, ámulva néztük az óriási híd építését. Igen látványos volt a vízről nézve. Ráadásul egy munkás kijött egészen a hídrészlet szélére, hogy megnézzen minket. Akkor látszottak igazán a méretek.Picit lejjebb, a komáromi erőd falaiból láthattunk egy pici részletet. Aki volt már ott, tudja milyen hatalmas építmény. Mindenképpen ajánlom a megtekintését. Akár egész napos program is lehet! Elemlámpát mindenképpen ajánlott vinni, mert sok alagút, és földalatti része van.Almásfüzitő térségében álltunk meg ebédelni. Mivel hatalmas csomagtérrel rendelkezik az Aquarius Trek, így nem kellett fukarkodni a „luxussal”. J Kisszék, kis asztal, és minden földi jó jutott arra a kis asztalra.Úgy pakoltunk, hogy az öt napra végig legyen élelem, de ha adódik alkalom, akkor szívesen ebédelünk majd valami büfében. Vizet nem sokat cipeltünk, (én 3 litert vittem összesen), hanem vízszűrővel szűrtük, ha elfogyott. A Neszmély utáni szigetet balról kerültük meg az egyszerűség kedvéért. Meg azért, mert a kőgát eléggé kint volt, és nem akartunk fennakadást, vagy sérülést a kajakokon, esetleg balesetet.Késő délutánra elértük Esztergom várost. Latolgattuk, hogy menjünk-e tovább, de mivel nagyon szép volt a látkép, meg jó helyet is találtunk táborozásra, és már 78 km-t leeveztünk, úgy döntöttünk maradunk. Így utólag belegondolva, nekem ez a nap tűnt a legrövidebbnek.Most legalább le tudtam fényképezni azt a régi rakodót, a kompkikötő mellett, amiről már annyi varázslatos fotót láttam. Hát így néz ki valójában, ha nem mahinálják mesebelire a fotósok.Ezen az estén tettem fedést, mert szeles, esős időt jósoltak a meteorológusok. Eső ugyan nem jött, de olyan szél volt éjjel, hogy 11 óra körül kimásztam és megnéztem, mit vitt el a szél. Természetesen semmit, mert mindent a hajóba pakolunk éjjelre, pont az ilyen esős szeles idő, meg a szárazföldi „ragadozók” miatt. Úgy, mint róka vagy kisebb rágcsálók. Ezen kívül, az éjszaka eseménytelenül telt el. Itt jegyezném meg a beülőtakaró fontosságát is, ami ugyan volt nekem egy kínai gagyi, de meglátva, kézbe fogva, kipróbálva Gábor barátom gyári Aquarius fedőjét,… szó szerint azonnal rendeltem egyet. Ezt használva éjjel nem esik bele az eső a kajakba, sem a fákról a levelek, a páralecsapódástól is véd, és a hívatlan látogatóknak is gátat szab. És persze jól is néz ki.

Második nap.

Pihentető alvás után, reggel fotózással kezdtem. A párás hajnal csodás fényekbe burkolta az esztergomi bazilikát. Ezzel a látvánnyal igazán pompásan indult a napunk. Mire Gábor felébredt, én szűrtem magamnak ivóvizet. Mint írtam, csak két palack vizet vittem, a többit így pótoltam végig a túra alatt. Reggeliztünk, csomagoltunk, és hamarosan a Mária Valéria híd alatt suhantunk.Elég jó sodrása volt ezekben a napokban a Dunának, azonban folyamatosan, de kényelmes tempóban eveztünk. A mai cél, az M0 híd melletti céges nyaraló volt, amit Gábor jó előre kibérelt, hogy onnan induljunk majd neki a nagy Budapestnek. De ne szaladjunk annyira előre, hiszen, ezen a napon következett a Duna számomra legszebb része. Ezt még nem tudhattam azért pontosan, hiszen, az előző napi szakasszal együtt, Gödig jártam be a folyót. De így, most a túra után, elmondhatom, hogy ez a legcsodálatosabb hazai szakasza a folyónak. Közben egyre másra következtek mellettünk a szuper kavicsos homokos alacsony partok, amik továbbra is cáfolták, a „nem tudtok kikötni sehol” tanácsokat.A Helemba sziget után már előbukkantak a hegyek, amik szegélyezik a Dunakanyart. És látható volt az a zátony is, amin év elején fenn akadt a Jess teherhajó. A kellemes meleg és persze a csodálatos látkép, arra csábított bennünket, hogy kikössünk, és csobbanjunk egyet a hűs habokban. Ezt a rituálét egyébként kb. kétóránként elvégeztük, mert nagyon jól tudott esni a forró júliusi napokon, belemerülni a hűs hullámok közé. Kilépve az ilyen apró kavicsos partra, jólesik az érzés az ember talpának.És igen, a Duna-kanyar következett. Erről nem teszek most fel sok képet, mert pár cikkemben már szó volt róla, aki szeretné, ide kattintva elolvashatja őket. Balról a Börzsöny, jobbról a Visegrádi-hegység adja meg azt a varázslatos hangulatot, ami a vízi túrázókat fogadja. Szerencsére a zajos motoros csónakkal közlekedők ilyenkor dél körül még szundikálnak, így ők sem zavarták meg ezt az idillt.Itt Gábor átevezett a túloldalra, én még jobb oldalt csorogtam kicsit egy-két fotó kedvéért, amin nincs jacht. Nagyon élveztük ezt az erős sodrást Dömösnél, nem úgy, mint amikor felfelé szoktunk jönni. A Visegrádi vár impozáns látványát pár percig hátradőlve csodáltuk.Csak az a tudat zökkentett ki minket ebből az állapotból, hogy Nagymaros következett, és úgy terveztük, hogy ott ebédelünk, meg hideg italokat fogyasztunk. Itt említeném meg, hogy milyen remek hűtő a kajak alja. Akár egész napos tűző napsütésben is hűs marad az ital, ha legalulra tesszük, és befedjük a többi cuccal. 

Szóval kikötöttünk, és ettünk egy amúgy jó lángost, az amúgy közönséges vendéglátás mellett. A kiszolgáló nehezen értette meg, hogy szeretnénk két hamburger menüt. Azt, hogy üdítő helyett sört szeretne Gábor, úgy kommentálta a pultos, hogy az 20(!!) forinttal drágább, ezért nem tudja úgy adni. Mindegy, vettünk két menüt, meg egy sört. A menüből a krumpli teljesen lemaradt. Ez sem baj, szép az élet, hagytuk a csudába. Ámde miközben mi, egyetlen (két) vendégek ebédeltünk, az egész személyzet vagy család vagy baráti társaság, ez nem derült ki, de együtt voltak nyilván, folyamatosan az orrunk alá füstölt a cigarettával, és a magánéletüket harsogva élvezték az életet. De nem reklamáltunk, arrébb ültünk végül, jó messzire a társaságtól. Aztán bepattantunk, és indítottunk. Nem álltunk meg a szigetcsúcsnál, mert sokan voltak, meg most indultunk csak el. Elszáguldottunk mellette, és célba vettük a Dunabogdányi strandot.
A kanyar után felsejlett a Váci kőfejtő sárgás-vöröses sziluettje.Én jobbára a hűvösben evezgettem, Gábor inkább középen ment, és az erősebb sodrást helyezte előtérbe. Végig kikötésre táborozásra kiváló partszakaszok, buja növényzet, és egyébként vízi madarak is voltak, de olyan távolságba érve, hogy mikor már fotózhattam volna, mindig elrepültek. Sok helyen látszott a nemrég még oly magas vízállás. Erős a víz, visz mindent.Nemrég felszereltem a kajakra egy evezőtartó kis konzolt. Ez mindvégig jó döntésnek bizonyult. Kiválóan tudtam használni, fotózáskor, csak belepattintottam az evezőt, és már kattintgathattam is. Nem fordult ki, nem sodródott a vízbe, nem fújta ki a szél.Időközben előkerült a dunabogdányi strand. Terveink szerint megálltunk és a közeli boltban pótoltuk az üdítőnket, meg vettünk pár sört estére, és persze csokit. És ha már itt voltunk, természetesen mártóztunk is egyet.Időnk volt bőven, mert ezen a napon, egy kicsit kevesebbet eveztünk.
Ennek az volt az oka, hogy Budapesten kora reggel szerettünk volna átevezni, mikor még gyér a forgalom. Így ezen a napon, csak az M0 lábánál lévő céges üdülőig kellett mennünk, mert úgy terveztük, hogy a hat éjszakából egyet itt töltünk.

De előtte még áthaladtunk egy másik híd alatt, a Tahitótfalunál átívelő híd alatt. Térképet nem vittünk magunkkal, egyszer-egyszer ránéztünk a telefonon az online térképre, hogy hol járunk. De az ilyen hidak azért mindig adtak támpontot, hogy éppen kb. merre járhatunk, és ez nekünk nagyjából elég is volt. Ezen a részen összefutottunk pár kenus fiatallal, akik láthatóan frissen bérelt szerzeményükkel lapátolták a vizet, beszélgetésükből megtudhattuk, hogy fagyizni indultak Szentendrére. Nem sok esélyt adtam nekik, hogy nem borulnak bele, de amíg láttuk őket, csodával határos módon, nem fürödtek meg a Duna közepén.Picit előbb értünk oda Szentendrére, mint az említett csapat. Ez a település innen nézve is szemet gyönyörködtető.Templomtornyaival, színes épületeivel igazán üdítő látványt nyújtott.Jólesett ez a látkép most nekünk, a túra második napján. Szépen pontot tett a nap végére, hiszen hamarosan megpillantottuk a fák koronái felett a Megyeri-híd esztétikusan megtervezett tartószerkezetét.A második napon (54 km megtétele után) vidáman kötöttünk ki, az üdülőhöz tartozó sólyázó mellett.Miután elfoglaltuk a szállást, megkérdeztük Józsit, a gondnokot, hogy van-e itt a közelben élelmiszer üzlet, amit meglátogatnánk, ha már itt vagyunk. Mondta, hogy 1200 méterre van egy Aldi, ott tudunk vásárolni, ad kerékpárokat is, hogy ne kelljen gyalogolnunk. Gábor, ekkor kitalálta, hogy van itt McDonalds étterem is, legyünk vagányak, kajáljunk ott ma este. Így esett, hogy aznap este, én egy kék színű fakult rövidujjú ingben, egy ettől eltérő kék színű csíkos szörfgatyában, egy vizes és kissé bűzölgő neoprén cipőben, és ehhez a ruhatárhoz, színben és stílusban cseppet sem illő, zöld színű női postásbiciklivel fékeztem le a budakalászi meki előtt.

Megvacsoráztunk, bevásároltunk az Aldiban, apróságokat, amire igazán nem volt szükségünk, hiszen tele volt a kajak ennivalóval, de mivel sok időnk volt a nap végén, ki tudott volna ellenállni egy ilyen lehetőségnek.

Hazaérkezve elfoglaltunk egy-egy retro stílusú kis házikót, és pihentető éjszaka következett.

A harmadik nap.
Reggel mégsem indultunk olyan korán, mint gondoltunk. Egyszerűen azért, mert nem kapkodtunk. Felébredtünk, megreggeliztünk. Hét óra körül csatlakozott hozzánk barátunk, aki szintén Gábor. Legnagyobb sajnálatunkra, csak egy napot tudott velünk evezni. Még szerencse, hogy ez a nap igen látványos szakasz volt. Pontosabban a délelőttje, meg a késő délutánja…

Elindult tehát a három Gábor, hogy átszelve a fővárost, tovább kalandozzon Európa második leghosszabb folyóján.Még az Óbudai sziget előtti részen is láttunk megfelelő pihenő/táborozóhelyet. Szóval, akinek nincs olyan jó szállása, mint nekünk volt az üdülőben, az még itt is rápihenhet Budapestre.A Margitsziget felső részéről már kezdett kirajzolódni Budapest látképe. Mint írtam, tartottunk tőle, mert eléggé rémisztgettek, hogy micsoda brutális forgalom, milyen nagy sodrás, mennyi veszély leselkedik majd ránk.Őszintén szólva, semmivel sem volt nagyobb a délelőtti forgalom, mint például a Dunakanyarban vagy Esztergom magasságában.  Ellenben nagyon sok volt a látnivaló az elmúlt napokhoz képest. Ezért a lehető leglassabban csordogáltunk le, nézelődve, fényképezve, megbeszélve a látottakat.Érdekes és ritka látványt nyújtott például a mellettünk elhaladó AM31 aknamentesítő hajó, a hozzá tartozó ide-oda cikázó kísérőcsónakkal.Voltak aztán a kikötőben pihenő óriási hajók, amik mellett eltörpülnek a mi kis kajakjaink.Készítettem egy hányaveti parlamentes fotót is, hogy ilyen is legyen. Habár a neten fellelhetők lélegzetelállító fotók is erről a csodaszép építményről, de azért legyen már nekem is egy, amint elhajózok előtte. Aztán jöttek a hidak sorban, mi pedig csak ámuldoztunk, fotóztunk, és megbeszéltük, hogy egyszer majd még lassabban csak ezt a budapesti részt átevezzük.Sokszor csak hátradőltünk, letettük az evezőt, és hagytuk, hogy sodorjon minket a víz.Sajnos most is meg kell említenem a sok szemetet, amit szoktunk látni útközben. Itt sem volt másként, a rakpart alatti részeken, Budapest szívében, gyakran fővároshoz végképp nem illő szemétdombok virítottak, hirdetve az idelátogatóknak, hogy van még mit helyre tenni ebben az országban.Egy látványos ipari képpel búcsúztunk el ettől a budapesti szakasztól.Kissé lentebb még akadt fotótéma, de tudtuk, hogy meg kell becsülnünk ezt a sok látnivalót, hiszen később már nem lesz ilyen ingergazdag a folyó… de mennyire nem…! Ezen elmélkedve, szokatlan hangot hallottunk, majd hamarosan egy rendőrségi helikopter haladt el felettünk. Tett egy kört, bizonyára végignézte a rábízott szakaszt, és visszarepült Budapest irányába. Azt hittem, innen már csak a vadregényes Duna-parti vadon látványa adja majd meg az alaphangulatot. De mikor úgy éreztem, hogy már csak mi és a természet vagyunk jelen… mint egy pofon… J ismét elénk nyomult a civilizáció csalhatatlan jele.A hírhedt M0 körgyűrűhöz érve véget ért a budapesti szakasz. Az M0-t egyébként alulról is javítják. 🙂 Csak vigaszképpen a felül haladóknak… habár miket ez nem nagyon zavart.Hatalmas uszályok mellett haladtunk el, amik mozdulatlanul várták, hogy egyszer csak eljöjjön értük egy tolóhajó, és ismét munkába lendülhessenek. Láttunk olyat is, mikor megérkezett a tolóhajó, pillanatok alatt lecsatolt egy ilyesmit, és üresen ment tovább.Sok olyan hajót láttunk még utunk folyamán, amik úgy tűnik soha többé nem állnak munkába. Habár amilyen vízen közlekedő bárkákat láttunk, erre azért nem vennék mérget.Az első pihenőnél lefotóztam a flottát, amíg egyben van, hiszen mint írtam, Gábor csak a mai napon evez velünk. Mi két Aquarius Trek-el mentünk, Gábor pedig egy Aquarius Travel kajakban evezett.Habár a Duna ezen a részen kiszélesedett, még egy-egy magasabb partszakasz tette változatossá az utunkat.Százhalombattáról akkor is tudtuk volna, hogy ott van, ha nem látjuk az indusztriális hátteret a part menti fák mögött. Szagról pontosan lehet tudni, hogy hol járunk.Gábor odaevezett egy veszteglő teherhajó mellé, csak hogy jól lehessen szemléltetni, micsoda hatalmas egy ilyen sajka. Hazai viszonylatról beszélünk természetesen.Aztán a folyó kiszélesedett. A parton nem volt semmi látnivaló, és kezdtem kicsit elfásulni az evezésben. Beszélgetni sem volt kedvem, a nap égetett, és azt hiszem éhes is voltam már.Eltelt így egy-két óra, mire végre ezt a monotóniát megtörte egy uszály hangja. Lustán elhaladt mellettünk pöfögve, nyekeregve-nyikorogva, és hihetetlenül meg volt pakolva ócskavassal. Hirtelen a Star Wars filmekben tudtam volna elképzelni, mint mikor a buckalakók gyűjtögetik a fémeket. Csak ez most vízen játszódott. Lustán, nagy hullámokat keltve elúszott mellettünk, mint aki a prédáját keresi. Kicsit még örültem is, hogy PE kajakjaink vannak.Ez a kis közjáték annyira kizökkentett a monotóniából, hogy mindjárt jeleztem a két Gábornak, hogy én most megállok, és eszek valami ebédfélét. Nem nagyon volt tiltakozás. Megálltunk és hideget ettünk. Megbeszéltük még a túra tervezésekor, hogy amikor csak lehet nem vacakolunk az étel készítésével. Tüzet nem fogunk rakni, gázon főzünk, ha meleg ételt kívánunk, ha meg úgy adódik, mint most is, eszünk egy marék cerbona szeletet és továbbmegyünk. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy éheztünk, vagy silány ételeket ettünk. Volt mindenféle félkész ételünk, meg „száraz” élelmiszer is.

A kalóriadús ebéd után hamarosan nekem is jobb kedvem lett, ráadásul elértünk Rácalmás magasságába, ahol változatosabb lett a partszakasz, és előbukkant a „kis ág” bejárata is. Természetesen mi ezt választottunk.Beevezve a mellékágba rögtön az elején jön a híd, amin be lehet menni a szigetre a szárazföldről. Ez a rész eléggé más arcát mutatta, mint mikor tavaly jártam erre, és a híd alatt gyakorlatilag át lehetett sétálni.Na, nem úgy mint most, mikor szó szerint kis zúgón kellett áthaladni. Vigyázni kellett, mert ugyan nem volt ez olyan erősen sodrós rész, de teljes szélességében fennakadt ágak, kiálló kőtömbök nehezítették az átjutást. Ügyesen ki kellett sakkozni, hogy hol tudunk biztonságosan átkelni.Aztán megnyugodott a víz, madárcsicsergős, hűsítő lombokkal fedett vadregényes részen jártunk.Persze mint sokszor, itt sem csak a madárcsicsergés meg a nyugalom hatott ránk, hanem sajnos a döbbenet is eluralkodott. Jobbra kinézve, egy szebb napokat is látott böhöm nagy hűtő pöffeszkedett. Valakinek ennyi esze volt csak, hogy ide dobja ki.A mellékágból gyorsan kiértünk a főágra. Mivel már bő 80 km-t eveztünk, a nap is a vége felé közeledett, elkezdtük nézni az ideális táborhelyeket. Ez a rövid szakasz volt az, ahol ebből viszonylag kevesebb volt. Dunaújváros alatt jártunk, itt mindenhol ki van kövezve a partszakasz, nehéz kikötni, és kevesebb a táborhelynek alkalmas terület.Közben Gábortól is elköszöntünk, mert ő sajnos csak idáig tudott velünk lenni. A túlparton várta az autó, ami visszarepíti Budakalászra, ahol reggel az autóját hagyta.

Mi pedig tovább mentünk, elhagytuk Dunaújvárost, és Dunavecse alatt még az M8-as hídja előtt egy jó táborhelyet találtunk, ahol felhúztuk a függőágyainkat.Erről este nem sok képet készítettem, mert egymilliárd szúnyoggal osztottuk meg a táborhelyet. Ezt már említettem talán, de mindig csodálattal gondolok azokra a bátor harcosokra, akik azt mondják, nincs szükség szúnyoghálóra a függőágynál. Hát valószínűleg ezek az arcok inkább amolyan foteltúrázók. Ezek a szúnyogok sajnos nem tudják, hogy mi a dolguk, ha szúnyogriasztószert kenünk magunkra. Két-háromféle szúnyogriasztó spray-t használtunk mindhiába. A füstölő meg szinte vonzotta őket. Azt úgy emlékszem, akkor ki is dobta Gábor.
Hihetetlenül gyors vacsora, és lefekvés lett a nap vége. Bent még összeszedtem a bejutott pár darab látogatót, és kényelmesen nyújtottam ki magamat a függőágyban. Mielőtt elaludtam, elkezdett fájni a fejem. Ez a naplementés kép csak ezért készült el, mert ki kellett mennem gyógyszerért a vadak közé, és ha már kint voltam, akkor gyorsan kattintottam pár képet. Így köszönt el tőlünk a Duna, a túra harmadik napján, a mintegy 85 km evezés után.

Negyedik nap.

Reggel készítettem egy képet a táborról, ami este elmaradt a kapkodós lefekvés miatt.Estére most is tettem fedést, mert esőt jósoltak, de nem lett belőle semmi szerencsére. Itt említeném meg azt a közkeletű tévedést, hogy a függőágy alá mindig kell tenni alsó szigetelő réteget. Ezt nyilván azok mondják, akik kevesebbet túráznak, és nem gyűlt össze még sok tapasztalatuk. Én sokszor olyan melegben töltöttem el az éjszakát a függőágyban, hogy még az a vékony alja is túl meleg volt, és semmiféle takarót nem használtam. Ez a mostani túra alkalmával is előfordult, csak a lustaságom volt az akadálya, hogy az este még kellőnek ítélt alsó réteget levegyem. Nem reggeliztünk a sok szúnyog miatt, hanem azt beszéltük meg, hogy lejjebb csorgunk egy optimálisabb helyre.

Az ég viszont beborult erre a napra. Az M8-as hídja markánsan emelkedett ki a szűrt reggeli fényben.Egész nap felhős, borongós idő volt, de nem olyan esőre állós, inkább csak olyan vastagabb fátyolfelhős. Ezt nagyon élveztük, mert időközben ismét nagy tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Legközelebb, mindenképpen hosszú ujjú inget fogok hozni, mert hiába kenem be magam naptejjel, attól még a nap éget. Lábra lehet tenni esetleg egy törölközőt, hogy az ne égjen, de ott is érdemesebb hosszú nadrágot viselni, mint ahogy előző nap láttuk Gábornál az öltözéket.
A másik, hogy hiába a széles karimájú kalap, ami nagyon jól védi a tarkót és a füleket, sajnos az ajkunk leégett elég rendesen. UV álló Labellót kell vinni legközelebb. Vagy legalább bekenni naptejjel, csak ez nagyon keserű ízzel ajándékoz meg. J Ez volt a legnagyobb tapasztalásunk az út alatt.

Az öt nap közül, számomra ez volt a legkedvezőbb. Ez a szűrt napfény, kellemes hűs szellő, változatos táj. A híd után, látványos teherhajó vesztegelt, a felhők jó hátteret adtak neki, a színei is vonzóak voltak egy fotó elkészítéséhez.Apostag alatt álltunk meg egy sólyázónál, ott voltak asztalok, padok, nyílt rész, viszont nem voltak szúnyogok. Ide parkoltunk be szépen szabályosan egymás mellé. A szállodahajóról kinézve biztosan sokan sóhajtoztak fel, látván fejedelmi helyzetünket: „Hej, de jó is lehet nekik vízitúrázni.”  Nem tévedtek volna, ha így gondolták volna.Először a dunaföldvári híd látszódott, nem sokkal a reggelizést követő szakaszon. Mikor ilyen jellegzetes építményt láttunk, mindig latolgattuk, mi lehet az, hol lehetünk. Ilyenkor néha elővettük a telefont, és megnéztük jól tippeltünk-e, merre járunk, meglesz-e a teljes Duna szakasz Mohácsig.A hidat nem ismertük, de az utána elénk táruló vár látványát mindketten felismertük. Autóval többször jártunk már erre.Ezen a részen a folyó kiszélesedett, és valamiért már baloldalon haladtunk egész nap. Nem volt ez tudatos, csak valahogy balra húzott a folyó. A gyenge és frissítő, kellemes szél, pajkos hullámokat csalt a vízre, amik viccesen dobálták a kajakok elejét hangos és sűrű csattanó hangot adva. Ez egyáltalán nem nehezítette az evezést, csak vicces volt.Mindkét part mentén, folyamatosan láttunk belógó kőgátakat. Az itt keletkező örvénylés, simán befordította volna a kajakokat úri szeszélye szerint, ha nem lettek volna kormánylapátok a kajakokon. Egyik-másik így is technikássá tette az áthaladást.Nagyon jó partszakaszok voltak. Homokos kavicsos, könnyen megközelíthetőek, sátornak, függőágynak egyaránt megfelelőek.Mondtam is Gábornak, hogy olyan idilli ez a nap, már csak az lenne nagyszerű, ha a kanyar után lenne egy jó kis büfé. Innánk egy jó hideg frissítőt. És pár perc múlva… tádááám!Partra húztuk a bárkákat, összeszedtük magunkat valamennyire, hogy ne nézzenek ki minket. Habár szigorúan csak a kerthelyiségbe ültünk be. És azért nagyjából mindenki ilyen „plázs” szerelésben feszített, hiszen tombolt a nyár, és elvégre vízparton vagyunk.
A sörkert ugyan nem volt nyitva, de mellette volt egy étterem, ahol, ha már így esett, ettünk egy finom ebédet. Felfrissülve, a legnagyobb megelégedéssel indultunk tovább. Rajtam a „kajakóma” sem lett úrrá, nem úgy, mint Gáboron. Hamarosan ki is kötöttünk. Jött a napi rutin, hogy a hűs habokba mártózva térjünk észre. Ez volt az egyetlen partszakasz, ahol ekkora mennyiségben láttam kagylókat.Tempósan haladtunk, nem volt semmi gond. Nagyon jó homokos helyeket láttunk itt is, de volt még időnk lejjebb csorogni. Úgy voltunk vele, minél kevesebb maradjon az utolsó napra. Hamar elérkezett azonban a táborhelykeresés ideje. Gábor meg is jegyezte egy alkalommal, hogy milyen gyorsan elillan egy nap kajakozással. Hipp-hopp ebéd, és máris táborverés. Na jó…, persze közben tengernyi az élmény.

Ma estére is nagyon kellemes helyet találtunk, Fajsz település alatt. Hatalmas homokos part, bentebb nagy fákkal, csendes rész, rálátás a szemközti nyaralókra. Hamar tábort vertünk és megfürödtünk. Vacsora közben megjelent az égen egy öreg AN2-es repülőgép és szúnyogot irtott. Gábor még intett is neki, hogy felettünk is szórhatna egyet, de maradt természetesen a másik oldalon, a tervezett munkamenetnél.Mielőtt nyugovóra tértünk, latolgattuk, mikorra érünk le Mohácsra. Az biztos volt, hogy sikerülni fog, és az is hogy nem kell estig evezni. De aztán nem nagyon érdekelt minket a dolog. Lepihentünk a lemenő nap fényénél és hamar álomba zuhantunk. 74 km-t mentünk  a negyedik napon.

Ötödik nap.

Mondhatom, hogy nagy izgalom lett úrrá rajtunk az utolsó napon. Hátra volt még 52 km. Az nem sok egyáltalán, de mégis, mintha ez lett volna a legnagyobb szakasz. A szemközti nyaralók tulajdonosai még pihentek, mikor mi már csomagoltunk, hogy ne kelljen nagy melegben eveznünk. Meg úgy általában is hét körül elindultunk. Szerencsére Gáborral hasonló a bioritmusunk,  nem vagyunk sokáig alvósak. Én úgy vagyok vele, hogy egy túrán, az indulás biztos, hiszen azt meg tudjuk választani, de az érkezés nagyon sok mindentől függ. Így szeretek korán útra kelni.Megállapítottuk, hogy ha este tovább mentünk volna, akkor is rengeteg jó hely lett volna táborverésre. Azért emlegetem ezt ilyen sokszor, mert mikor érdeklődtem túrázós csoportokban, mindenki azzal riogatott, hogy alig lesz hely kikötni, táborozni. Ehhez képest mint írtam…, nem ragozom. Ráadásul, mikor a Hármas-Körösön kajakoztunk, ott azért gyökeresen mások a kikötési lehetőségek!Az M9-es híd látványa volt a garancia arra, hogy hamarosan Baja alatt fogunk elhaladni.A híd után kissé szűkült a folyó, és még két nagy kanyar következett. Ezen a részen haladtunk el egyébként a Gemenci Parkerdő mellett, ám ez nem nyújtott a vízről nézve különösebb élményt.A parton sok kisebb-nagyobb hétvégi házikó, nyaraló foglalt helyet. Ez most is, mint az előző napokban, lakott település közelségét jelezte.Volt, amiről nem is tudtuk mi lehet, de megtörte a parti fák monoton sávját, és üde színfoltként masszírozta meg a retinánkat.A parton itt is láttunk ütött-kopott sajkákat. Ezeket mindig nagy körültekintéssel közelítettük meg. Hiszen mellettük nagyobb a sodrás, kifeszített kötelek, vízből kiálló alkatrészek is lehetnek.És ekkor megláttuk a Bajai Türr István híd halványan kirajzolódó alakját.Közelebbről nézve érdekes konstrukció ez a híd. Én az építéskor, a melósok által elfogyasztott alkohol hatására tippeltem, de Gábor szerint, egyszerűen fordítva fogták a tervrajzot, és mikor ez kiderült, már nem akarták visszabontani a hídkorlát elkészült első szakaszát.A Türr István kilátó volt tulajdonképpen az a hely, ahol pár éve elhatároztam, hogy Kismarostól lecsorgok egyszer idáig. Szerencsére ez a terv bővült a teljes hazai szakaszra. De a kilátó most itt volt, valami hihetetlen közelségben.Egy pillanatra elgondolkodtunk rajta, hogy beevezünk a Sugovicán. De addigra már megsaccoltuk, hogy nagyjából mikor és hol fogunk kikötni Mohácsnál. És odarendeltük a „szállítót”. Viszont, megbeszéltük, hogy ennek a résznek az M9-től idáig, beleértve Gemencet és a Sugót, szentelünk majd egy másik túrát.Dél lett, és mivel ma nem volt olyan szerencsés fátyolfelhős nap, így kilestük a következő homokos padot.A sodrás nem volt igazán nagy, de a kőgátaknál, azért itt is viccesen forgatta volna a víz a kajakokat. Kikötéshez készülődtünk. Kis sebességgel kényelmesen fel lehet futtatni a kajak orrát a homokra, megkönnyítve ezzel a kiszállást. Itt éppen Gábor mutatja meg, hogyan kell ezt csinálni.Kidobtuk a kis széket, meg a „gáztűzhelyet” és sebtében elkészítettük az ebédjeinket. Ez a kis szék, ami van mindkettőnknek, az egyik legjobb beruházásunk volt. Nem nehéz, nem foglal nagy helyet a kajakokban, de nagyon komfortossá tudja tenni az étkezéseket, meg az esti beszélgetéseket.És ha már elkészült az alábbi kép, néhány mondat a kajakokról.Igaz, írtam róla cikket már, de ez az öt nap, közel 350 km. Így egyben… Szóval most mondanom kellene, hogy ennyi idő alatt összegyűlt tapasztalatok alapján…blablabla…ez kéne meg az kéne. De az az igazság, hogy Gáborral egybehangzó véleményünk alapján, mindkettőnknek tökéletes választás volt ez a típus. A sebességgel semmi baj nem volt. Szerintem a napi 60-80 km, megpakolva szép teljesítmény úgy, hogy habár a sodrás azért adott hozzá, de mindvégig kényelmes tempóban eveztünk. (és volt ugye napi 85 km is) Annyira bőven van benne hely, hogy én jobbára csak a hátsó rekeszt használtam ki. Előre csak pár könnyebb dolgot raktam, úgymint hálózsák, ponyva, függőágy. Ha nem kellett volna megállni egészségügyi pihenőre, vagy étkezni, akár egy fenékkel is le lehetne evezni egy napot, annyira kényelmes ez az ülés. Stabilitásban is teljesen rendben van a jármű, könnyű ki- és beszállást tesz lehetővé a kényelmes beülő méret. Jó dolog a kormánylapát, és nekem az evezőtartó is nagyon bevált. Kb. 600 fotót készítettem. Ilyenkor mindig beraktam a lapátot a tartóba. Egy mozdulat magam előtt, evező bepattint, katt. És már tettem is vissza a gépet a tokba, evező kipattint, és evezhettem tovább.

Ahogy ezt kibeszéltük magunkból, kicsúsztattuk a kajakokat a puha homok öleléséből, és mentünk az utunkra. Magas löszfal látványa vidított fel bennünket. Mondhatom, kicsit unalmas volt már az elmúlt két napban a sík partvonalak látványa.Gábor már a kanyarokat számolta. Egy jobbos, egy enyhe balos, megint jobb, és egy erősebb bal ív után…Dunaszekcső, nagyon szép oldalát mutatta erre a víz felé. De mi már mégiscsak a finisre gondoltunk, és habár gyönyörködtünk benne, szívesebben láttuk volna talán Mohács látképét…Nincsenek nagy szavak. Megcsináltuk. Előttünk Mohács, mögöttünk Európa második legnagyobb folyójának, teljes hazai szakasza hömpölyög. Azt gondolom, alaposan rákészültünk, nem voltak nagy meglepetések. Azt kaptuk, amit vártunk. Rengeteg élményt, ami szép lassan fog leülepedni. Sok mindent leírtam, sok mindent meg nem, és talán hosszú is lett ez a cikk. Mikor elkezdtem, gondolkodtam rajta, hogy tördeljem-e napokra, vagy két részre, de azt gondolom így kerek a történet egyben, szünetek nélkül. Azt remélem, hogy aki elolvassa majd ezt a cikket, bátorságot merít belőle, ne adj’ isten még okosságot is kihámoz a sorok közül. Ha így van, akkor mindenkinek jó tervezgetést, utána pedig jó utat, szép időt kívánok a túrához!