A dolog úgy esett, hogy barátainknál szálltunk meg pár napra Nagykanizsán. Én már előre beterveztem, hogy egy napot kirándulok a Göcsej hangulatos lankái között.Pár éve hasonló kirándulást szerveztünk Tibi barátommal, de akkor volt egy kis eltévedés. Gondoltam itt az idő, megnézem hát, hogy mit is csináltunk rosszul. Akkor még nem is sejtettem, hogy ismét kalandtúra lesz a kirándulásból.

Borongós időt jósoltak erre a napra, aminek örültem, mert ilyenkor július közepén és úgy egyáltalán a nyári melegekben én már nem kedvelem a túrázást. Inkább vízitúrázok. De most bevállaltam, gondoltam, talán nem kapok gutaütést majd a tűző napon.
Azt terveztem, hogy a Zalaegerszeg melletti hangulatos nevű kis településről, Botfáról indulok el a sárga jelzésen.

Az elején egyébként ilyen táblákkal volt jelezve a turistaút, de mivel ezek hitvány minőségűek voltak, (az alumínium nem nagyon tűri a festéket, hamar ledobja, illetve a pici szeg hamar korrodált, és leesett a tábla) útközben találtam sokat, ami le lett szedve, vagy leesett. Ezeket otthagyták és rendesen a fára felfestették a jelet. Egy ilyen táblát felvettem és elraktam emlékbe.Az út első része, kiépített aszfaltos úton hétvégi házak, nyaralók, és pincék között. Oldalra nézve, csodás kilátás nyílik a szemközti dombokon lévő hasonló építményekre, és a Bazita tetőn lévő TV-toronyra.Egy kicsit tovább menve pedig ráláthattam Zalaegerszegre.A Karácsony-hegy után a sárgáról visszakanyarodtam a sárga + jelzésre, hogy azon megyek át Nemeshétre. Kellemes hűs erdei úton baktattam lefelé. A madarak vidáman csiripeltek, és valóban borús volt az ég, a radar viszont nem mutatott esőt. Tökéletes.Itt már meg kell említenem, hogy ezt a rövidke szakaszt, amit most leírok, csak olyanoknak ajánlom, akik jó térképismerettel, tájékozódási és problémamegoldó képességgel rendelkeznek. Továbbá nem riadnak vissza, ha le kell térni az erdei utakról, turistaútakról. A jelzések ugyanis vagy hiányosak, vagy teljesen rossz helyekre vannak kitéve. Ráadásul egy teljesen új, de 2012-ben frissített Göcsej térképem volt. Nem tudom miért nem frissítették már… habár lehet, hogy van ebből jobb változat is.

Szóval ballagok a Göcsej hangulatos lankái között, jobbról-balról bekötőutakon, izgalmas erdőrészek követik egymást.Aztán egyszer csak elfogy a sárga jelzés. Elindulok visszafelé az utolsó jelzésig. Mikor megtalálom, előszedem a sokat szidott mobiltelefonos online térképet. Amin a Turistautak.hu térkép is fel volt tüntetve. És azt látom, hogy habár a térképen, a földúton folytatódik a sárga, a gps viszont azt mutatja, hogy ezen a kapun be kell mennem, és……és???? Se kijárt nyomvonal, sem jelzés. Hatalmas irtás, magas aljnövényzettel. Hát jó, elindulok körbe, hátha látok valamit. Semmi. Megint csak gps. Az mutatja, mintha az úton mennék, követem hát azt. Bevisz az erdőbe, árkon bokron át. Egyszer csak egy jelzés a fán. Okés, akkor nyomon vagyok. Visszamegyek a rét széléig, és az emlékbe elrakott vacak minőségű táblát, egy darab dróttal odaerősítettem egy olyan helyre, ami a szemben lévő kaputól is jól látszik. Ugrott az emlék. 🙂 Innentől jól jelezték az utat. Az Öreg-hegyre érve pazar kilátás nyílt Nemeshetés településre.Meg is pihentem az erdő szélén, egy pompás kis mezőn.A hegyről lefelé hétvégi házak között vezetett a jól kiépített út.Nemeshetésről Búcsúszentlászló felé vettem az irányt. Innentől már ki volt festve a Mária-út hivatalos jelzése. Ez azért fontos infó, mert térkép szerint már eddig is látni kellett volna, de nyoma sem volt sehol.Aztán jöttek az egyéb jelek, hogy jó úton járok.Hatalmas napraforgómezők fogtak közre, a méhek hangos zümmögés közepette végezték a munkájukat.A napraforgótáblák alatt katángkórók színesítették, az amúgy sem egyhangú tájat.Egy darabig ez volt az utolsó jól látható jel. JAztán jel ugyan volt, ott fent bal oldalt kandikál ki, de út az már nem létezett. Teljesen visszafoglalta a természet. Látszott, hogy évek óta nem járt erre senki, legalább is nem olyan sokan, hogy ennek nyoma legyen.Már megjelentek a komolyabb növények, kisebb fácskák. Pár év, és teljesen járhatatlan lesz ez az út, ha nem csinálnak vele valamit.Amint kikeveredtem ebből az őserdőből, feltűnt a búcsúszentlászlói templom tornya. Ilyen körülmények között ez csodának számított.A település kis boltjában vettem egy frissítő hideg italt, és megpihentem pár percre. Száradó széna édes illatától telt kaszáló mellett hagytam el a települést.A villanypásztorral védett kukoricatáblánál ismét előszedtem a gps-t, hogy biztosan ez lesz-e a jó irány. És igen, a villanypásztor drótjait lábbal lefeszítve tudtam csak tovább menni a „turistaúton”. De már nem is voltam benne biztos, hogy ez az útvonal él-e még. Jelzés itt-ott…, nem gondoltam, hogy lesz még ennél rosszabb is. Mindenesetre, egészséges magas növésű kultúrnövények között haladtam, ám sajnos ez az időközben kipucsító erős napsugarakkal szemben nem volt nagy védelem.Az út jobbra kanyarodott, a Fuss-patak mellé, és jó darabig együtt is futott a kettő. Víz ugyan nem sok volt a patakban, jelenlétét inkább csak a nád jelezte.A kis fahídon átmenve kellett volna továbbmenni, az Öreg-hegyet jobbról kerülve, a lankásabb oldalon megközelítve elérni. De ez gyakorlatban teljesen másként történt. Mivel jelzés nem volt, útelágazás meg annál több, így ismét gps használata következett. Kezdetben még csak-csak lehetett tudni, hogy kb. jó az irány. Egy kis szurdokvölgybe navigált a gps.A méterenkénti pókhálóból lehetett következtetni, hogy ez nem lesz olyan forgalmas út, mint mondjuk a Pilis, vagy a Visegrádi hegység turistaútjai. JÉs ez már csak rosszabb lett. A szurdokvölgy elfogyott, ismét a nyers természet uralta a környezetet.Olyannyira, hogy már a gps-től is eltértem itt-ott, majd visszakanyarodtam a valaha itt futó út helyére. Csakhogy ne a nyakig érő csalánban meg növényzetben kelljen törtetnem.Itt jegyezném meg, hogy eddig egyetlen egyszer túráztam rövid nadrágban, még kiscsikó koromban, Tomi barátommal a Bükkben. Na az volt az utolsó ilyen melléfogásom ez ügyben. Most is jól jött az új Decathlonos nadrágom, ami annyira bejött, hogy cikket fogok neki szentelni.

Aztán ismét feltűnt az emberi tevékenység jele. Na ettől még nem estem hasra, egy településtől távoli kunyhó is lehetett ez valaha. De azért a térképre rápillantva láttam, hogy jó helyen vagyok. És a gps is azt határozta meg, hogy itt valaha út lehetett. Attól függetlenül, hogy már egy órája nyoma sem volt semmiféle útnak vagy ösvénynek. Erős kaptató után egy rétre értem. Körbe nézve sehol egy jelzés, sehol egy olyan pont, amihez tájékozódni tudtam volna.Így maradt a klasszikus: hegynek fel. Így értem fel jól megizzadva az Öreg-hegyi pincesorra. Megörültem ennek a csodálatos helynek. Dél volt már, és ez teljesen ideális volt egy ebéd elfogyasztására.A nap is melegen sütött, így jól esett megpihenni a vén fa alatti padon.Kis gázfőzőmön ebédet készítettem, majd utána teát főztem.Békés nyugalom árasztotta el az egész környéket. A madarak csiripelésén kívül semmi más nem zavarta meg a nyugalmat.Körbe nézve észrevettem, hogy kissé távolabb almafa hívogat.Nem kellett ágaskodnom, hiszen a földön rengeteg gyümölcs volt már, ráadásul ezek a legérettebbek. Csodálkoztam is, hogy az erdő népe nem látott még neki a csemegézésnek. Legalábbis erre utaló nyomot nem igazán láttam. Szép egészséges, érett, mézédes illatos almákat ettem desszertnek.Ebéd után még mindig a sárga + nyomvonalán haladtam erdőkön-mezőkön, a dimbes-dombos göcseji tájon. Néha meg egyszerre mindkettőn, hiszen itt az út, ami már jelölve volt, pont erdő és mező határán futott.A Rigó-hegy környékén, még a sárga háromszögbe való csatlakozás előtt, egy lekerített résznél, ilyen kis állatszőrökkel telerakott harisnyákat láttam. Nem tudom milyen állatot akartak így távol tartani. Lakott részeken, a nyestet szokták így elriasztani, hogy valamilyen kutyaszőrt tesznek ki a nyest bejárási útvonalára.Egyik pincénél működésképtelen kutat találtam.Nem volt szükségem vízre, de egy táblán jól láthatóan hirdették, hogy nem is ildomos vételezni innen, főképpen vödörrel nem.Ennél a vályogból készült pincénél kellett rákanyarodni a sárga keresztre.A nyomvonal innentől megint ilyen alumínium táblákkal volt jelezve. Csak remélni tudtam, hogy nem ugyanolyan borzalmasan, mint az idáig tartó sárga jelzés.Szerencsére itt már nem voltak ilyen komoly problémák. A megszokott „kereszteződéshez nem tesznek jelet” hibákon kívül, könnyedén lekövethető volt a jelzés. Akármerre néztem ,mindig csodálatos kilátás nyílt, a rétekkel, gabonamezőkkel, kisebb facsoportokkal tarkított mesebeli göcseji tájra.Az út mentén itt-ott Mirabella szilvafák voltak. Mifelénk potyókának, molabolának, errefelé, mint később Pityubá elmondta, egyszerűen csak fosókának hívják. Utalva ezzel arra, hogy nagyobb mennyiségben fogyasztva, a bélrendszerre kedvező élettani hatásai is vannak.Kiscsatárról egy zöld+ jelzés indult a tó mellett… elméletben. Gyakorlatilag úgy láttam, hogy a tó magánterület, nem tudtam elmenni mellette, a térkép meg csak azt jelölte, hogy valami turistaút megy arra. Hogy milyen, azt nem jelölték különösebben.Figyelni kellett a településen is a jelzéseket, mert itt sem festették, hanem táblázták, ami ilyen volt a legtöbb helyen: (szerencse hogy mellette ott a régi jelzés, igaz az is kissé megkopva már)A Zala megyei kis településen áthaladva mindent átjárt a nyugalom. A nap melegen sütött, a tyúkok egyet-egyet kárálva unottan kapirgáltak az udvaron. A házőrző ebek lustán nyúltak el a ház árnyékában a fülledt melegben. A falu lakói már elfogyasztották ebédjeiket, mindenki a hűvös szobák mélyén vészelte át a hőséget. Egy udvaron, a gondos gazda a téli tüzelőt pakolta el lomhán, unottan dobálta a hasábokat. Jobban szeretett volna talán ő is lustálkodni, de ez is meg kell csinálni valamikor, valakinek.
Egy jó kis kaptató után tekintettem vissza a csatári templomra. Innen már egyenes út vezetett vissza Botfára. Legalább is ezt reméltem.Azon kívül, hogy itt-ott már nem volt út, csak sejtettem, hogy hol megy, nem volt semmi különös az utolsó szakaszon. Azt sajnáltam, hogy szeder nem érett még, mindenhol zöld volt. Pár nappal ezelőtt, a Töreki tanösvényen már csemegéztünk szedret, de az egy melegebb rész, és talán azért érik hamarabb.Beértem Botfára, ahol egy rövid szakaszt kellett megtenni, a szép tiszta rendezett település főutcáján.Voltaképpen jó kis túra volt ez. Ahhoz képest, hogy igen rövid szakaszt jártam be, nagyon sok élményt adott. Bosszankodhattam egy kicsit, a vacak, helytelen hiányos jelzéseken, meg úttalan utakon. Másrészt meg izgalmas volt egy kicsit tévelyegni, kalandozni a göcseji vidéken. És én az utóbbit tartom szem előtt. J Ha legközelebb lesz rá majd lehetőségem, biztosan nem fogom kihagyni!