Régóta érik már egy ilyen beszámoló. Sokan kérdezték tőlem, ez alatt a pár év alatt (6), hogy hová lehet menni kirándulni egy kis gyerekkel, és mit lehet csinálni. Iránymutatóként írom le ezt a kis történetet.Péter hat éves múlt a nyár végén, jóformán róla fog szólni ez az írás. Nagyjából úgy egy hónapos kora óta járjuk vele a természetet. Mondhatni, cumisüvegből szívta magába a természet szeretetét.Születése előtt, sokszor, beszélgetésekkor előfordult, hogy azt mondta valaki: na, majd a gyerekkel nem tudtok sehová menni, vége lesz a természetjárásnak. Meg olyat is hallottam, hogy: „ gyerekkel sajnos nem tudunk menni sehová”. Ilyenkor szívesen mondtam volna, hogy ti eddig sem mentetek sehová. A hat év alatt azt figyeltem meg, hogy a gyereknek (gyerekeknek) igazából teljesen mindegy, hogy hol van, elég ha foglalkozunk vele. Játszunk, beszélgetünk, inspiráljuk, meghallgatjuk, okítjuk. Mindegy, hogy hol van az a pár négyzetméter erdő vagy vízfelület. Ő tökéletesen elvan órákig, ha ott vagyunk vele. Kezdetben, még a kis hátizsákba játék került, de mára már nem igazán hoz ki semmit Péter. Van ott bőven mivel játszani és foglalkozni. A minap is „kiszaladtunk”, jártunk egyet, mert komoly terveink voltak az ebédet illetően.

Elhatároztuk, hogy a mai napon növényeket fogunk beazonosítani, délben pedig „gyíkhúst” sütünk. Elég meleg nap volt, ilyen időben nem is nagyon szoktunk kijárni, de bíztunk benne, hogy a beígért lehűlés elég lesz majd a kellemes időhöz. A növényhatározó, a kis bicska és szerencsére egy pici multifogó is került Péter hátizsákjába. Az ebédhez valókat én vittem.

Komótosan haladtunk kifelé. Az „alap” növényeket, mint a csalán, a vérehulló fecskefű, bodza, csipkebogyó, kökény, akác, tölgy… már ismerősként köszöntöttük.A kanadai aranyvesszőt próbaként azonosítottuk be, hiszen jól ismerjük a növényt.Ezzel nem voltunk egyedül, hiszen a lepkék is nagyon kedvelik ezt a virágot, láttunk is sok szép példányt a növényeken. Ez a nagy, ugyan nem a legszebb, kissé megviselt is, de azért megfigyelni, meg lefotózni pont megfelelő volt.Péter megint talált a fakitermelés helyén egy darab vastag faháncsot. Természetesen nem feleslegesen hozta magával, ezzel is tervei voltak.Amint kiértünk, elkezdte folytatni a leshelyét, ami eléggé álcázza, hogy a környékbeli vadak ne vegyék észre őt. Itt a képen ő látható az álca mögött. 😛 Aztán kiderült, hogy mi a terve a fahánccsal. Vágódeszkát szeretne belőle csinálni. Odaadtam neki a kést, és szépen letisztította a háncs széleit. (Felügyelet mellett természetesen!)Én addig kipakoltam az ebéd alapanyagait. A vagdalthúst (gyíkhúst) fogjuk kisütni egy kis hagymás zsíron.Sajnos a konzervnyitót otthon felejtettük, de szerencsére Péter berakta a kis multifogóját, így nem a nagyobb késsel kellett kinyitnom a konzerveket.(Bizony…, nincs minden konzerven nyitófül.)Az új vágódeszkán összeaprítottam a hagymát. Meg is dicsértem, milyen hasznos tárgy került a táborba megint.Azt már előző este megbeszéltül lefekvéskor, hogy a konzervet úgy fogjuk adagolni, hogy én nyomom ki a dobozból, Péter meg karikázza. Szóval ez volt tulajdonképpen a mai nap fénypontja.Készítettem egy burgonyapürét és letakartam, hogy meleg maradjon. Aztán a serpenyőben elkezdtük sütni a karikára vágott vagdaltat. Hármat, négyet egyszerre. Nem kell neki sok, hamar lepirul.Közben a hagyma is felvette a legjobb kinézetét. Hangulatosan sercegett a zsíron, és ízlésesen lebarnult, pont addigra, mire az összes vagdalt megsült.Mikor minden készen lett, akkor a hagymát beleraktam a burgonyapürébe, és összekevertem. Meg egy kis zsírt is adtam hozzá, hogy finomabb, krémesebb legyen.Nem maradt más hátra, mint a tálalás, és neki is foghattunk az ebédnek, hiszen pont délre lett kész.Elég jól sikerült, bár a vagdalt nem volt annyira ízletes, mint a régiek, de lehet, hogy csak a nosztalgia miatt gondolom így. A burgonyapüré ebben a formában igen jól fogyott. Ez mindig nagy sikert arat. Könnyű is elkészíteni, gyors és olcsó eledel.

Amikor végeztünk, Péter még körbenézett a tábor körül, én meg elmosogattam, elpakoltam. Megbeszéltük, hogy legközelebb nem sütünk ilyet, mert nem azt hozta a vagdalt, amit vártunk. De lehet hogy megpróbálkozunk majd egy másik márka termékével. És hozunk hozzá valami savanyúságot is, mert azt otthon felejtettük.
Hazafelé vettük az irányt. Egy darabig még azonosítottuk a növényeket.Amikor meg meguntuk, újra a lepkéket kergettük. Na nem a lepkegyűjteménybe, csupán a fotóalbum számára.Így ballagtunk ki a három kilométerre lévő autónkig. Közbe mindvégig terveket szövögettünk. Hogy hogyan lehetne javítani a leshelyen, mivel lehetne bővíteni a táborhely eszközeit, a közelgő iskoláról, rosszalkodásról, csibészkedésről, kötelességekről…

Mert egy gyereknek a figyelem a legfontosabb. És akkor nem kell kicipelni a fél gyerekszoba tartalmát, hogy legyen mivel játszania. Bőségesen van játék az erdőben. Csak meg kell mutatni neki és játszani kell vele. Ezen a napon is nagyon jót játszottunk együtt.
Szóval igenis a gyerekekkel lehet, sőt kell a természetet járni. Nagyon tanulságos mind számukra, mind a szüleik számára. Nincs fontosabb, mint a gyerekekkel együtt töltött nyugodt, minőségi idő. Ehhez a természet mindenkor biztosítja a megfelelő környezetet.