Két nap kajakkal a Velencei-tónál.

Véget ért a nagy nyári dömping a hazai tavakon, folyók mentén is. A strandok csendesebbek lettek, de még a part menti horgászhelyek is néptelenebbek. Eljött hát az idő, hogy újra magunk alá gyűrjük a hazai vizeket. Úgy döntöttünk Istvánnal, hogy az őszi szezont a Velencei-tó vizén kezdjük meg.Azon kívül, hogy a partokon nem dübörög a zene, a motorcsónakosok, jetski tulajdonosok nem mutogatják a rettentő erős járművek maximális képességeit, kihaltak a strandok, és nem terjeng égett lángos illat a levegőben, más előnyei is vannak az ősztől tavaszig való evezésnek. (Habár kétségtelen, ezek a legnagyobb előnyök.)Ilyenkor jóval kevesebb a szúnyog, az esték már kellemessé hűlnek, úgy, mint a hajnalok. Egy kicsit korábban sötétedik ugyan, de ez még kedvez is az esti beszélgetések hangulatának.A nappalok viszont még most is visszaidézik egy kicsit a nyár ízét. Lassan majd a színek is átalakulnak csodaszép sárgákká, vörösekké, barnákká. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

Istvánnal virtuális volt az ismeretségünk, leginkább az Alaptábor természetjáró csoportból ismertük egymást. Most szerda reggel találkoztunk személyesen először. Szintén egy Aqarius Trek típusú kajakkal evez mit én. Egy csodaszép piros hajóval jelent meg az eseményen.Előzőleg érdeklődtem itt-ott, hogy hol lehetne kényelmesen vízre szállni. Jól tettem. Előző alkalmakkor mindig a Szúnyog szigeti kikötőnél szálltam vízre. Most azonban kiderült, hogy a vízszintet állítólag valami építkezés miatt, 70 cm-el lejjebb engedték.  Később valaki azt mondta, hogy csak 45 cm-el apadt a vízszint, az is az utóbbi évek aszályos időjárásának köszönhető… Dia, akivel szintén virtuális az ismeretség, mondta, hogy a Velencei korzó mellett van két kiváló sólyázóhely. Tényleg kényelmes volt a bepakoláshoz is és a vízre szálláshoz is. És még az autók is egy biztonságos parkolóban voltak éjjelre.Hamarosan bepakoltunk a kajakokba, István felhelyezte a kajakjára a kabaláját és elindultunk a kétnapos túránkra.Könnyedén, és hamar elértük a Velencei sziget partjait, ahol az esti táborozást terveztük. Egy helyen volt egy úszó stég, máshol nem igen lehetett kiszállni. Na, majd estére kiderül, hogyan lesz.Elég jól látszott a növényeken is a leengedett víz mértéke. Meg később aztán mindenhol. Strandokon, horgászhelyeken, stégeken, kikötőkben.Pompás időnk volt, ha körbe néztünk, gyönyörű panoráma tárult elénk. Szép kék ég alatt a környékbeli települések rajzolódtak ki, apró házacskákkal, templomtornyokkal.Komótosan evezgettünk, ha mód volt rá, akkor beeveztünk a nádszigetek között megbúvó belső kis tavacskákba, átjárókba. Az egyik ilyen kis belső tónál két hattyú pihengetett. Nem igazán foglalkoztak velünk. Gyanúsan méregettek ugyan bennünket, de különösebben nem izgatta őket a jelenlétünk.Kissé távolabb szintén bementünk a nádasok közé, de az alacsony vízszint miatt vissza kellett fordulnunk.A színek ugyan fakulnak már így ősz elején, azért még el lehet csípni egy-egy rikkancsot a nádak között. Észrevettünk egy kis ösvényt a part irányába, és úgy gondoltuk, a végére járunk, ugyan hová vezet.Hangulatos kis híd alatt átkelve, egy békés kikötőbe vezetett. Öreg csónakok, hasonlóan koros horgászatra készülő gazdáik, és alacsony vízszint fogadott minket. Ha szerettünk volna kiszállni, emiatt nehezen ment volna.Visszafelé egy másik utat fedeztünk fel.  A vége felé annyira beszűkül, hogy István szétszedett evezővel evezett, én meg az enyémet a lehető legrövidebbre vettem. Most élveztem a szétszedhető, állítható evező egyik előnyét.Agárddal szemben láttuk az említett építkezési munkálatokat, ami miatt állítólag le kellett engedni a tó vizéből. Alaposan átalakítják a tájat.Egy kicsit lejjebb megálltunk a strandon. Egészségügyi percek következtek. 😳 Habár fontolgattuk, hogy megmártózunk a vízben, de megegyeztünk, hogy inkább kajakozni jöttünk.A visszaúton feltámadt a szél, huncut hullámok dobálták a kajakjainkat. Megjelent néhány vitorlás is a vízen. Dagadó vitorlákkal, sebesen és halkan siklottak a kora őszi szélben.Öt óra körül aztán kikötöttünk a szigeten. Ez afféle művész sziget, régebben írtam is róla, mert egy másik túra alkalmával voltunk már itt. Azóta persze már újabb alkotások is napvilágot láttak. Párat majd megmutatok később. Mert én már nagyon éhes voltam, és inkább a ebéddel/vacsorával foglalkoztam, hiszen ma még nem ettem semmit. Ennek jegyében nem apróztam el. Egy laza Smack-kel indítottam, hogy a folyadékpótlás is meg legyen.Majd grillrudacskát sütöttem, és mellé finom grillsajt került a tányéromra. Mustárral, és kenyérrel, bőséges vacsora kerekedett belőle.Felállítottuk a sátrat, függőágyat, és a szokásos véget nem érő esti beszélgetésbe kezdtünk. Varázslatos színekkel búcsúzott el tőlünk, az első nap.Szemben a korzón a vidámpark már alapjáraton ketyegett, a kivilágított óriáskerék jó fotótémának adott alapot.De még ezt a látványt is felülmúlta a felbukkanó telihold fénye, amint lágyan visszatükröződik az elcsendesedett tó vizében.Csendesen, nyugodtan, pihentető alvással telt az éjszaka. Langyos reggel, lágy szellővel ébresztett. És volt egy kis gyomorkorgás is. Egy üdítő kávé egy kis mézes puszedlival. Ezek elfogyasztása hamarosan meg is történt. Reggeli után hívtam a családot, úgymond bejelentkeztem. Megnéztem az üzeneteimet. Dia írt, hogy délben ő is vízre teszi a csajkát, és jó lenne, ha összefutnánk valahol a vízen. Csak leokéztam, mert a tervünk az volt, hogy a tó nádassal jobban fedett részébe vesszük be magunkat a második napon. 

Reggeli után körbenéztünk a szigeten. Nagyon sok alkotás van, nem is mutatom meg mindet, járjon utána mindenki, akit érdekel. Ez a pókháló nagyon tetszett.Erről meg azok jutnak eszembe, akik egy-egy táborozás alkalmával, hasonlóan nagy, pazarló tűzzel elégítik ki piromán vágyaikat. 😈 Szerintem már remegne a kezükben a gyufa az alkotás láttán.Amikor elindultunk, nem volt nehéz észrevenni, hogy a sziget másik végében, ezernyi seregély gyűlt össze. Hihetetlenül hangosan csiviteltek, amikor pedig felröppentek, akkor ez ezernyi apró szárny, intenzív dübögő hangot keltett.Gyenge szélben eveztünk át a tó délnyugati részéhez. Itt ért minket az ebédidő is. Kikötöttünk egy lankás horgászhelynél. Kényelmes volt a kiszállás. Sekély víz, homokos part. Ideális.Nem mondom hogy túl sok kalóriát égettem el, hiszen az előző nap is csak 23 kilométert eveztünk. De azért jól esett az ebéd. Egy kis zsíron hagymát pirítottam, kolbászkarikákat sütöttem, és ráütöttem hat tojást. Ezt feleztük el Istvánnal. Finomra sikeredet.  Egészen a természetvédelmi terület határáig mentünk ebéd után. Ahová csak engedéllyel lehet bemenni. Így ezen a részen inkább Pákőzd irányába fordítottuk a hajók orrát. Itt-ott harsányan kellette magát az egynyári seprence. (Remélem jól határoztam meg, nem ismerem ezt a növényt.)Az egyik kis belső tó felületén ilyen ellenőrző berendezéseket láttunk. Talán a víz minőségét szondázzák velük.Már éppen visszafelé kanyarodtunk, mikor az egyik fordulóban István észrevett egy sárga kajakot. Három óra körül volt, így esélyes volt, hogy Dia lesz az, hiszen ha délben szállt vízre, akkor kb. most érhetett ide. Ráadásul a kajak is igen hasonlított egy Trek-re . Utána iramodtunk hát egy szélesebb átjárón, és mit mondjak, nem volt egyszerű utolérni.Végül is aztán a visszaúton már hárman eveztünk egymás mellett beszélgetve, és kajakos élményekről beszélgettünk. A velencei szigeten már két sárga  Trek kötött ki. És persze a piros. Körül néztünk megint a szigeten, mert Dia még nem járt itt. Aztán a korzó felé vettük az irányt, hogy kikössünk végleg.
Véget ért ez a két remek nap. Habár ez nem számít, összesen kb 45 kilométert eveztünk a két nap alatt. Új ismeretségek születtek, ami a legjobb volt az egészben. Nagyon jót eveztünk, kellemes időt fogtunk ki, és jó társaság is volt István, majd a végére Dia.