Bizonyára nem ez lesz az a cikk, amelyikből hatalmas rejtélyek derülnek ki. Ám nagyon sokan szerették volna, ha teszünk egy összehasonlítást két edény között.Engedve a szelíd erőszaknak, a hét vége egyik napját annak szenteltük, hogy összehasonlítsuk a Trangia serpenyőket.Jól lehűlt már a levegő, -10 fok volt mikor kiértünk a Pótharaszti erdőbe. Azt találtuk ki, hogy megyünk egy 10 km-es sétakört, megnézünk pár dolgot, az út felénél ebédelünk, és összehasonlítjuk a két edényt. A két edény közül az egyik hagyományos ultralight alumínium, a másik pedig teflon bevonatos. Utóbbi ráadásul pazar piros színben pompázik, akár a nagymama piros fazekai meg lábasai.Utunk során elsőként a XIV. századi templom rom maradványaihoz vezetett. Az idő fagyos volt, de ez nem szegte kedvünket. Jól fel voltunk öltözve és bőven akadt látnivaló, ami kárpótolt a hűvös idő miatt. A piros turistaúton mentünk.A most oly kopár erdők és rétek mellett felüdülést nyújtott a fenyvesek látványa. Sajnálom, hogy hazánkban már nem telepítenek, így jobbára az utolsó mohikánokat nézhetjük, amíg élnek.A templomromot egy kis erdőfolt veszi körbe egy hatalmas mezőgazdasági terület közepén. Térképen sem, és a valóságban sem nehéz megtalálni.Ez az utolsó fal őrzi az egykori településközpont utolsó emlékét. Innen az Árpád-kori földvárhoz vezetett az utunk. A vén körtefa már messziről odavonzza a tekintetet. És habár a földvár maradványa már közelről is csak az avatott szemeknek beszédes, a körtefán tákolt roskadozó vadles miatt az erre járó biztosan tesz egy kis kitérőt.Nem is írok az útról többet, hiszen írtam már egy sokkal összeszedettebb cikket erről az útvonalról. Ide kattintva olvasható el. Innen egyenesen a Pusztabíróházi pihenőhöz mentünk, ahol azonnal nekikezdtünk az ebéd készítésének. Egyrészt tudtuk, hogy hamarosan áthűlünk és fázni fogunk, másrészt éhesek is voltunk. Előszedtük hát mindketten a Trangia készletünket és először megörökítettük, csak mert jól esett a szemnek a látványuk.Aztán felkerültek a serpenyők a helyükre. Majd bele a zsír, amiben hamarosan megsütünk egy-egy szelet húst, és közben figyeljük, hogyan viselkednek a serpenyők. Ilyen jóképű, előre pácolt húsok kerültek a serpenyőkbe.Azt figyeltem meg, hogy a sima alu serpenyőbe rakva, azonnal leragadt a hús. Folyamatosan mozgattam sütés közben, hogy ne ragadjon le.Végül is nem ragadt le, csak míg Gáboréban a teflonon gyönyörűen pirosra sült a hús és rajta maradt a pácos szósz,…... addig az enyémről a szósz keményen odakozmált a serpenyő aljára.A végére persze egy szépen átsült, bár kicsit hókadt szelet hús került a köret mellé.Ez még nem is lenne annyira kínos, hiszen a „nem szép, de finom” mottóval tovább is lendülhetnénk a dolgon. Igazából a takarításnál látszik meg a különbség, ami már elég kellemetlen.A teflonos serpenyőből kiöntöttem a meleg zsírt, és egy papírtörlővel kitöröltem és olyan lett mint induláskor. (erről el is felejtettem képet csinálni J )Az alu viszont borzalmasan leégett. És ez csak egy szelet hús volt, nem több. Vakarással nem akart lejönni, így bő vízzel, főzéssel, sok energiával tudtam csak eltakarítani, és nem is maradéktalanul. Ez igaz volt egyébként a burgonyapürés edényekre is. A teflonos gyakorlatilag már a püré kiszedésénél szinte tiszta volt. Egy gyenge törlés és mint induláskor. A sima aluba rendesen belekötött az anyag. Nem mindenki kedveli a teflonos bevonatokat, sőt, van akinek már az alumínium is túlmegy a használható kategórián. Magyarul félnek tőle egyesek. Én mindenképpen örülök neki, hogy teflonos a serpenyőm és nemrég az edényeimet is bővítettem teflonossal. Könnyebb benne a főzés, sütés is, és a tisztításuk is rendkívül gyors, gazdaságos. Kétségtelen, hogy kényesebb, sérülékeny a teflon réteg. Én vettem az edényeimhez BPA mentes minőségi evőeszközkészletet és konyhai eszközöket is. Mint mondtam az elején, nyilván senkinek nem okozott meglepetést a végeredmény. Talán csak segít a választásban, ha egyszer elérkezik az idő, hogy választani kell: bevonatos vagy bevonatos nélküli serpenyőt?