Nagyon nehezen született meg ez a beszámoló a IV. Alaptábor találkozóról. Nem azért, mert nem lenne miről írni, sőt, igen sok dolog történt. Akkor miért is? Egy bejegyzést idéznék az Alaptábor csoportból a találkozóval kapcsolatban, ami megmagyarázza a dolgot: ”nem számítottam semmi extrára, ugyanolyan jó volt, mint az eddigiek”. Na, most ezek után mit lehet még írni?Valóban, a szokásos módon zajlott az esemény. Ha csak annyi nem volt különleges, hogy közel 70 Alaptáboros tag tette tiszteletét egymás felé ezen a három napon. Jöttek az ország minden részéből, akár csapatokba összeállva, így még régiók szerint is ülhettünk volna a tábortűz körül. Érkezéskor mindenki kapott ajándékba egy kis Alaptáboros kitűzőt üdvözlésül.
Voltak régi ismerősök az előző találkozókról, meg teljesen újak is. A legfiatalabb résztvevő, alig néhány hetes volt még ekkor.Idősek nem nagyon voltak, talán néhányan, akik csak korábban születtek, de ez egyáltalán nem látszott rajtuk, csak tudtuk, hogy nyugdíjasok. Szóval elmondhatjuk, hogy a résztvevők nagyjából 0-100 éves korig voltak jelen. 😀 
Ákos, aki gyermekeivel érkezett, azzal tisztelt meg minket, hogy a születésnapját töltötte velünk.
Külön öröm volt számomra a gyerek résztvevők mellett, hogy sok hölgy tette szebbé ezt a három napot. Sokkal többen voltak, mint az előző találkozókon.

Ez alkalommal a táborhelyet már csak megközelíteni lehetett autóval, beállni a rendezvény helyszínére már nem. Pár száz méterről beszélünk ugyan, amit mindenki meg tudott tenni minden gond nélkül, hiszen segítettünk is egymásnak ha kellett, de azért láthattunk nagyon jó könnyítő megoldásokat is a kényelmesebbektől. István ezzel a kis kocsival érkezett a helyszínre.Gyorsan fogytak a „jó helyek” az erdőben. Már az első napon sok-sok sátor és függőágy feszített a még éppen csak lombozatot bontó akácerdő fái alatt.Valaki azt mondta, hogy ez egy gasztronómiai találkozó is lehetett volna. Ez igaz is, mert volt itt kérem minden finomság. A bográcsos ételeken keresztül…… a Varga Zoli-féle túrógombócon át (amit mellesleg késő este készített a gyereksereg óriási örömére)…… egészen a fagylaltig (de még jégkocka is volt rengeteg), amivel Gyuri örvendeztette meg az elégedett közönséget.

Sokan szeretik ilyenkor a kis főzőalkalmatosságukat, gallykályhákat, gázfőzőket használni, hiszen mikor, ha nem most van itt az ideje, hogy szeretett eszközeinket hadrendbe állítsuk .De adott volt a tábortűz lehetősége is, szalonnasütésre, diszkoszban főzésre, vagy egyéb tábori eszközök használatához. Ezt is nagyon sokan kihasználták.Na és befűtöttük a jó öreg kemencét is, amiben jobbnál jobb falatok készültek, majd kerültek terítékre.A gyerekeknek hatalmas „homokozó” állt rendelkezésükre. Akik ott voltak, bizonyíthatják, hogy egész napos programot adott a kisebbeknek. Három napon át. De akik labdázni, focizni szerettek volna, azoknak is volt hely bőven.Két fix programja volt a találkozónak. Az egyik a szombat délelőtti kés mustra, ahol megszámlálhatatlan kés, balta és egyéb vágóeszköz kerül kipakolásra. Miért jó ez? – kérdezheti egy hozzá nem értő. Nos azért, mert természetjárás és úgy a mindennapok egyik alapvető eszköze egy megbízható vágószerszám. És itt esetleg meg lehet nézni, fogni, ki lehet próbálni egy régen vágyott eszközt. Meg lehet kérdezni a tulajdonosát a tapasztalatokról is, és később a börzén esetleg meg is lehet alkudni a kiszemelt megtetszett késre.És el is érkeztünk a másik hagyományos eseményhez, a börzéhez. Itt aztán minden van, mint egy jó bolhapiacon. Pontosabban azért leginkább természetjáráshoz köthető dolgok cserélnek gazdát. Van még egy harmadik hagyományos dolog nálunk az Alaptáborban. Ez nem egy adott időben zajló dolog, hanem folyamatos. Ez pedig, az önzetlenség, a jószívűség, a nagylelkűség. Az első napon kikerül az asztalra egy doboz, amibe tárgyakat lehet tenni, amire már nincs szükségünk, és onnan kivenni, ha valamire szükségünk van. Az idén is csodálatos dolgok cseréltek gazdát ily módon. Mondanom sem kell, hogy teljesen ingyenes és önkéntes a lehetőség.Volt kérdés az Alaptábor csoportban, hogy miért nincsenek programok. Nos, azért nincsenek, mert egyszerűen ez a találkozó nem erről szól. Kötetlen beszélgetések keretében, hamar kialakulnak kisebb-nagyobb csoportok, és ott megvitatható bármilyen kérdés. Itt nincsenek busás részvételi díjakért megmondó emberek, akik beszélnek és megmondják, mit hogyan kell csinálni. Itt a tapasztalat, a kézzelfoghatóság, a valódiság az, ami jelen van. Mondanék pár példát. És ezek nem olyanok lesznek, mint a „ hogyan lehet kifeszíteni egy 3×3-as ponyvát” tanfolyamokon.

Józsi megszokta, hogy „az úr a pokolban is úr” ezért ő bizony hajlandó borotvát, borotvakészletet vinni, ha táborozni megy. És nem rest használni is azt.Pillanatok alatt kiderült, hogy nagyon ért a borotvákhoz, így mi férfiak köré sereglettünk, és hallgattuk a tanácsait, megnéztük, hogy mit hogyan kell, tettük fel a kérdéseinket. És nem megmondás volt, hanem tanácsok. „Próbáld ki, neked beválik-e.” „Én ezt használom, neked is jó lehet.”

Egy másik példa. Gyógy- és/vagy fűszernövények terén szerencsére jól állunk a hazai erdőkben. Itt is voltak, akik gyűjtögettek, szárítottak, alkalmazták a növényeket. Bárki meg tudta kérdezni a gyűjtőt, hogy mit miért szedett, hogyan alkalmazza. És máris ott ült egy kis közösség egymás mellett, hallgatva a tapasztalatokat és rögtön kipróbálva egy-egy növényből a teát, vagy használva fűszerként az időszerű ebéd elkészítésénél. Végezetül még pár dolog, ami itt a táborban a legnagyszerűbb módon példásan működött úgy általában. Az egymásra odafigyelés, az egymás tanítása. Nem kellett programot hirdetni ahhoz, hogy megtanítsák egymást a résztvevők tüzet szítani…..tollaságat készíteni…… biztonságosan kést használni……vagy akár fűzfasípot, kanalat, csanakot készíteni…Bár az elején azt mondtam, nincs mit írni a táborról, valójában még oldalakat tudnék teleírni, hogy mi minden történt, de csak szószaporítás lenne. Zsongott a tábor a három nap alatt. Aki ott volt, az tudja miről beszélek. Aki meg nem, annak talán ennyi is elég, hogy a következő alkalommal eljöjjön, találkozzon velünk, és együtt töltsünk ismét pár napot.

A találkozó aztán véget ért, a tábortűz parazsából hamu lett, elcsendesedett a környék. A zsongás már csak emlék, de én még napokig a hatása alatt voltam az eseményeknek, mert csodálatos dolgokat élhettem meg. Összegezve, hogy milyen életérzésről beszélek, most a fiunk mondatát idézném, amiben benne van a legnagyobb gyermeki őszinteség is.Anya kérdezte a szomorkodó Pétert a találkozó végén, hazafelé az autóban:
– Na Péter, mit fogsz csinálni, ha hazaértünk? Játszani, lefürödni, mesét nézni?
– Sírni fogok, mert hiányozni fognak ezek a napok.

Remélem, ha sírni nem is fogunk mindannyian, de hasonló lesz majd az érzés ezzel a pár nappal kapcsolatban.