Mi egy csodaszép őszi napot választottunk a Gánt környéki bauxitbányák és a Vértes turistaútjainak felfedezésére. De nyilván minden évszak tartogat remek pillanatokat ezen a csodálatos helyen a Vértesben. Olyan nap volt ez, mikor még szépen süt a nap, az ember már nem izzad le egy kis hegymenetben, cserébe kicsit már hamarabb szürkül este és csípősek a reggelek. Imitt-amott még szép virágokat látni, amik aztán lassan lehullajtják szirmaikat és téli álomra hajtják fejüket.
Talán még egykoron, a Másfélmillió lépés Magyarországon c. filmsorozatból emlékeztem erre a helyre, és tervezgettem, hogy valamikor kirándulok itt egyet. Eljött hát ez az idő is, úgyhogy szedtem a kis hátizsákomat és három túratársammal elindultam a nagy felfedezőútra.

Mikor megérkeztünk a településre, közvetlenül a zöld négyzet jelzésű turistaútnál parkoltunk le az autóval. Innen egyből felkaptattunk az út túloldalán lévő dombtetőre, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a településre és a környékre.
A fák már erősen gondolkodtak azon, hogy mikor dobják el feleslegessé vált leveleiket, a kitartóbbak meg még zölden várták az első fagyokat, mások már most megadták magukat a közelgő Tél tábornoknak.
Nem kellett sokat menni, hiszen a térkép szerint, és a valóságban is, igen közel volt a bánya a kiindulási pontunkhoz. Láttam már képeket a bányáról, de így élőben, valami hihetetlen látványt nyújtott a vörös, holdbéli tájra emlékeztető terep.
Az alap élményt még megspékelték azok a képződmények, amiket a szél és a víz alakított ki az idők folyamán.
Jó sokáig nézelődtünk, és élveztük a látványt. Ez az intenzív vörös szín jó alapot adott a kökény, csipkebogyó és egy kis gyomnövény fotózásához.
Miután „kiörömködtük” magunkat és elkészültek a fotók, tovább indultunk. Hamarosan elérve egy kereszteződést, avétos, régi, megfakult, amolyan szebb napokat is látott tábla mutatta az utat.
A táblán minden rózsaszínű volt, mert a nap az évek alatt kiszívta a színeket, de a valóságban a sárga jelzésre volt szükségünk, ez lehetett valaha a két felső jelzés színe. Hogy a kereszt milyen színű lehetett, nem tudom, mert az én térképemen az már nem volt rajta. Nem is néztem, talán nem is volt ott ilyen jelölésű út már.

Minden esetre mi jobbra kanyarodtunk el a sárga jelzésen, hogy a műúton áthaladva megtekinthessük a bányászati múzeumot.
Csalódnunk kellett, mert ezen a napon a múzeum nem volt nyitva, csak a szabadtéri rész volt megtekinthető. Viszont azt pont nem szerettük volna megnézni. Így tovább indultunk a sárgán, hogy majd elérjük úti célunkat, a Kápolna-pusztán található Vörösmarty forrást.

Nagyon szép erdei utakon haladtunk mindvégig. Ráadásul szépen ki is voltak festve a jelzések, eltévedni nemigen lehetett volna.
Talán egy óra telt el, nem több, mikor el is értük aznapi túránk végpontját. A fent említett forrást ugyan nem leltük meg, de egy nagyon szép kis sütögető helyet találtunk.
Hamarosan kövér füst jelezte a jelenlétünket.
Ez volt az első alkalom, mikor kipróbáltuk a sütődiszkoszt. A sütődiszkoszról ide kattintva olvashatsz bővebben. A napi túra után, éhesen, már nagyon izgultunk, hogy vajon milyen lesz a végeredmény. Nem szerettünk volna éhen maradni. Forgattam is serényen jobbra-balra a sütőalkalmatosságot.
Aztán hagytuk egy kicsit a forró parázsban is, hadd süljön még valamennyit.
Egy óra telt el, és úgy gondoltuk ennyi elég lesz az ételnek, hogy kész legyen. Sajnos egy kicsit túl is sütöttük, vagy nem forgattam rendesen…a széle egy picit megégett, de azért még ehető maradt.
Húst, virslit, répát, krumplit és fűszereket raktunk bele egyébként.

Ősz lévén, hamar elkezdett hűlni a késő délutáni levegő, ezért a késői ebéd után összeszedtük magunkat és elindultunk, a térkép szerint és a valóságban is igen rövid visszafelé vezető úton. Ez az út egy darabig kék négyzet, majd sima kék lesz. Hamarosan elértük a Gánti-barlangot rejtő hegycsúcs alatti részt. Ketten felmentünk a tetejére, mert a barlangra is kíváncsiak voltunk, és az okostelefonok geoládát mutattak.
A hegycsúcsra felérve, pazar látványban volt részünk. Gyakorlatilag beláttuk a visszaút már megtett…
…illetve még előttünk lévő rövidke részeit.
Elkezdtük keresni a geoládát, amit rövid idő alatt megtaláltunk. Ez nem volt más, mint egy kisméretű PET palack, ami a koordinátáin kívül semmit nem tartalmazott.
De sebaj, igazából ez volt az első geoláda találat, és ennek is nagyon tudtunk örülni.

Utána leereszkedtünk a barlangig, és megnéztük közelebbről. Elég nagy tér van a barlangban, ha úgy alakul, egy-egy éjszakára meg tudja benne húzni magát több ember is, ha éppen úgy fordul a sorsa.
És nem is maradt más hátra, mint lemenni a hegyről és szó szerint beballagni a településre az autóig. Ez a rész sem távban, sem szintben nem jelentett akadályt. Ha valaki családdal menne, és a kint eltöltött időt inkább a tűzrakó helyen szeretné múlatni egy kis sütögetéssel, akkor ezt az utat bátran ajánlom. Tehát Gánt településről a kék, majd a kék négyzet jelölésű turista utak vezetnek fel Kápolna-pusztára.
Egy nagyon kellemes napot sikerült eltöltenünk a Vértesben. Nagyon izgalmas volt a bauxit bánya, a képek nem adják vissza azt az érzést, amit akkor éreztünk, mikor kilépve az erdőből elénk tárult ez a holdbéli táj. A bányamúzeumot majd megnézzük legközelebb. A sütődiszkoszt azóta sikerül jól használnom, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ez alkalommal a Vértes hegység szélébe kóstoltunk csak bele, de biztos vagyok benne, hogy lesz még mit írnom róla, hiszen ha egy ilyen rövid kis túra ennyi izgalmas dolgot tartogatott, bizonyára rengeteg látnivalót rejteget még az erdőjáró ember számára!