Régóta készültünk erre a három napra a Börzsönyben. Egyszer már táboroztunk errefelé, megtetszett a hely, így tudatosan kerestük a régi tábor nyomait.Hárman indultunk neki a három napnak. Összeszokott trió ez, párszor már túráztunk együtt. Diósjenőn, a kempingben hagytuk az autót. Remek kemping, mindig szívélyes a fogadtatás. Kis faházak vagy sátorhely bérelhető.
Jó kiindulópont ez a környékbeli turistautak bejárásához. Innen indulhat a kiránduló ezerféle irányba. Mi mégsem itt tanyáztunk le, hanem elindultunk a Börzsönyi kéken, hogy megkeressük a régi táborhelyünket. Elhagyva a települést, a pincesor öreg, romos épületei között kezdtük meg az utat. Hangulatos, békés rész, kár sietni, érdemes felbaktatni még a templom megannyi lépcsőjén is, hiszen útba esik az is.
Az előző napok időjárása nem volt kedvező, és féltünk, hogy nagyon saras vacak utakon kell majd haladnunk. De nem igazán volt vészes. Néhány dagonyázó hely, és mélyebben fekvő úton lévő pocsolyán kívül nem volt sár, remekül járhatóak voltak az utak.
Az első rövid kis pihenőnél egy forrás várt minket.  Zoli itt átadta saját készítésű ajándékát Móninak, aki azonnal ki is tudta próbálni a csanakot.
Ittunk a friss, hűs vízből mindhárman, de nem tartalékoltunk sok vizet, mert a tábort egy patak partjára terveztük, ahol vízszűrővel korlátlan mennyiségű ivóvíz lesz majd. Cipelni meg nem tudtunk, és nem is szerettünk volna + 5-6 liter vizet.

Hamarosan ismét egy pihenőhelyre értünk, ahol elfogyasztottuk ebédjeinket. Idén még talán nem volt rendbe téve, a fű már nagy volt, de padok, asztalok voltak, szóval kényelmesen tudtunk megpihenni. Későn indultunk, és itt volt már az ideje az ebédnek. Dél volt.
Ezután beléptünk a nemzeti park területére.
Csodálatos, romantikus helyeken haladtunk. Néhol csalánok között, ami nem volt annyira romantikus…
…néhol pedig virágos réteken, ami azért már megjárja.
A Disznós-ároknál már tudtuk, hogy a célnál lévő patakban bőven lesz annyi víz, hogy meg tudjunk mosakodni este, és tudjunk bőséges mennyiségű vizet szűrni.
Pénzásás nevű helyre érve, a réten megállva, hosszú csenddel adóztunk az erdő hangjainak. Móni megismertetett egy számomra új és érdekes nevű gyógynövénnyel, a pettyegetett levelű tüdőfűvel, azaz az orvosi tüdőfűvel. Hogy mire jó, nem nehéz kitalálni. J
A kis pihenőt kihasználva, felfaltuk Zoli összes aszalt cseresznyéjét. Pedig hozott belőle bőven. Remek kis aszalt dolgokat készít csemői tanyáján, és szerencsére mi is hozzájutunk olykor-olykor az ízletes csemegékhez.
Ezután letértünk a turistaútról, mert lassan a táborhely környékén jártunk már, és oda nem vezet semmiféle út. Egy nagy rétre érve tudtuk, jó helyen járunk. Még pár perc és talán elérjük a táborhelyet. Így is volt. Mikor megérkeztünk, hamar kijelöltük magunknak a függőágyak helyeit, és letáboroztunk.Én szeretem mielőbb biztonságban tudni a felszerelésemet, főleg ilyen időben, mikor egyik percben esik, másikban meg tűz a nap.
Így nézett ki nagyjából a patak és környéke. Bőven elég víz volt benne. Az látszott, hogy éjjel vadakra számíthatunk, mert a lábnyomokból ítélve a környék minden lakója ide járt inni.
Késő délután volt már. Nem foglalkoztunk semmivel, csak fát gyűjtöttünk, beszélgettünk. Megraktuk a tüzet, megvacsoráztunk, elpakolásztunk, elmostam az edényeimet. Egyébként sem volt a három napra nagy tervünk. Pihenni jöttünk.  Mivel említettem a tisztálkodást, pakolászást, meg kell említenem egy remek kis tisztítószert. Én ezt használom mosogatásra, tisztálkodásra, mosásra egyaránt. Illatanyag mentes, biológiailag lebomló, környezetbarát szer. Egy borsónyival, akár az egész testfelületet le tudom mosni. Tehát még takarékos is.
Persze gyárt ilyet a Vaude, meg egy csomó kozmetikai cikket gyártó cég. Nekem ez megtetszett, bevált.

 Szóval az esti fürdés után nyugovóra tértünk. Kellemes langyos éjszaka volt. Jól pihentünk. Nem is keltünk korán. Nyolc előtt telepedtünk le a tűz köré ismét. Reggeli után, Zoli és Móni felmentek a várhoz. Én maradtam, mert ugyan senki nem jár arrafelé, mégsem szívesen hagytam ott a tábort őrizetlenül. Meg egyébként is szerettem volna néhány fotót, meg egy kis videót készíteni, az MSR víztisztító készülékről.

Utána még gyűjtöttem fát a tábortűz köré, bóklásztam egy kicsit a környéken. Dél lett, mire Zoliék visszaértek. A tábortól csak fél óra járásra van a vár, de nem siettek, nem volt hova. Megebédeltünk, majd délután én is felmentem a várhoz. Nem mintha nem láttam volna még, aludtam is ott…de szerettem volna hazatelefonálni, ott meg volt térerő. Kiérve az erdőből az aszfaltos úton haladva, hamar elértem az eligazító táblát, ami jelölte már a várat. Pár perc múlva már a kilátásban gyönyörködtem.
Viszonylag tisztaság volt, kevés szeméttel. Úgy látszik, itt a figyelemfelkeltő tábla elérte célját. J
Romantikus ez a vár. Elég romos már, de még eléggé egyben is van.
A belső udvarban pecsételőhely van, és egy kis pihenő, tűzrakóval. De nem igazán ideális, mert tüzelő nincs a közelben és elég szeles nyílt rész is.
Mindig is szerettem a különleges turistajelzéseket. Most is találkoztam eggyel. Az emberi jóindulat és kreativitás úgy látszik, nem ismer határokat. J
Az aszfaltút, ami elmegy a vár alatt, egyébként népszerű kerékpáros út. Árnyas erdő között, „jó minőségű” úton mehet a kerékpáros Drégelypalánkról Nagyorosziba, Kemencére, Diósjenőre…
Nem siettem vissza, mire a táborba értem, már főzték a vizet az esti teázáshoz.
Érezhetően hűvösebb volt már az este, mint az előző. Néhány fok volt csak. Viszont telihold, és tiszta égbolt. Az állatok igen aktívak voltak ezen az éjszakán. Egy rövidke felvétellel szemléltetném azt a hangulatot, ami ilyenkor átjárja a tábort:

A baglyok ott huhogtak a fejünk felett és később a vaddisznók is acsarkodtak, csörtettek a patakparton. Élveztük az estét, de 10 óra körül már hűvös volt, meg fáradtak voltunk, így nyugovóra tértünk.

Reggel korán keltem, felszítottam tüzet. A többieket nem akartam felébreszteni. Összeszedtem a fotós cuccaimat, és elindultam Deszkáspusztára. Most a másik irányba indultam el az aszfalt úton, mint tegnap. Habár nehéz eltéveszteni, jól ki van táblázva a kerékpárút.
A Betyár-forrást szerettem volna megnézni, de nem találtam. Talán már nem is létezik, vagy csak én voltam figyelmetlen. Egy szép nagy esőbeálló található itt. A koncepciót nem értettem, mert csak egy kis pad van benne, szóval tényleg csak beálló.
Mellette egy kis réten viszont kulturáltan kialakítva asztalok, tűzrakóhely.
A valaha szebb napokat látott kút ma már csak dísz, ledeszkázva, kissé lerobbanva.
Mire visszaértem, a többiek is megreggeliztek. Lassanként tábort bontottunk, rendet raktunk az erdőben magunk után. Úgy hagytuk, ahogy találtuk. A visszaút a kempingig eseménytelen volt, szokás szerint már a következő túrát tervezgettük. Mit fogunk másként csinálni, milyen dolgokat hoztunk ki feleslegesen, mit hozunk legközelebb…

Mire észbe kaptunk, már a diósjenői pincék alatt kanyargó aszfaltos utat tapostuk. Magunk mögött hagyva három nyugalmas, feltöltődős napot.
Az összes hazai hegyvidéken jártam már, északtól délig, kelettől-nyugatig. Mégis a Börzsöny az egyik nagy kedvenc. Úgy érzi az ember, kint van a vadonban, és se közel, sem távol nem élnek emberek. És ez valahogy így is van, hiszen talán ez az a hegység, ahol legtávolabb vannak egymástól a települések. Igaz, mi nem is a szokványos turisták vagyunk, igyekszünk a vadonban minél beljebb, nyugodt csendes helyeket választani. Ez most is sikerült.