A Tisza-tó mindig képes magával ragadni. Akár télen, akár nyáron megyek, soha nem tudok betelni vele. Buja élővilága, változatos tájai napokig képesek elvarázsolni. És még utána is…Április elején határoztuk el, hogy kimegyünk két napra a Tisza-tóra. Csak útközben gondolkodtam el rajta, hogy mi lesz, ha nem lesz még feltöltve. Nem emlékszem mit olvastam róla, mikor mennyi idő alatt töltik vissza a nyári vízszintet. Az biztos, hogy már emelik a szintet. De lesz-e hol kiszállni, vagy mindenhol majd magas parttal, vagy mocsaras részekkel találkozunk majd. Mikor beértem a Csicsman kikötőbe, és vízre tettem a hajót, már láttam is, hogy ugyan nincs még teljesen megemelve a vízszint. Beszállásra alkalmatlanok a kikötő stégjei, de azért valahol biztosan találunk majd kajakkal megközelíthető partot. Így most a sólyázónál szálltunk vízre.Az én hajóm már vízen volt mire Gábor barátom beért a kikötőbe, így legalább biztosan tudtuk tartani a megfelelő távolságot egymástól, amit a 2020-as járvány miatti karantén tette szükségessé. Ezt a távolságtartást egyébként mindvégig, mindkét napon tartani tudtuk, a vízen mindenképpen, de kint a parton is. Kilenc óra környékén elindultunk, hogy eltöltsünk két kalandos napot a tározón.A part menti látvány érdekesnek hatott, hiszen ilyen félig feltöltött állapotban még soha nem láttuk ezeket a helyeket. A part mentén végig látszott az eredeti vízvonal. Az alatta lévő részeket nyáron már mindig belepte a víz. Hatalmas tuskók álltak ki több helyen, a tetejüket benőtték a vízinövények. A kisebbek meg, jellemzően hegyesre csúcsosra erodálódva, csak kopaszon bújnak meg a víz alatt. Ilyenkor mindig eszembe jut, milyen veszélyes beleugrálni nyáron az ilyen vizekbe.Néptelen volt most a vízi tanösvényen kialakított madárvárta és környéke is.A növényzet már zöldült, éledezett a természet a víz menti fák, cserjék virágai, ontották magukból az illatot.Szélcsend volt, úgynevezett tükörvíz. Csodálatos volt ilyen körülmények között haladni a vadregényes Kis-Tiszán, Poroszlótól Tiszafüred irányába a Tiszáig, hogy azon lefelé elindulva elérjük majd az aznapi uticélunkat.Útközben bedőlt fák jelezték, hogy volt itt nemrég azért zordabb idő is. Kemény szelek tépázták meg a parti fák ágait, néhol meg tömegesen döntötték bele a hatalmas fákat a vízbe. Szerencsére mindenhol ki tudtuk kerülni az akadályokat.Persze a hódok is megtették fa kidöntés szempontjából a magukét, erre is láttunk sok példát. A parti agyagos mélyedésben a hal tetemén más élőlények nyomait láttam. Talán a vidra volt a tettes, vagy egy ragadozómadár lakmározott belőle.A vadkacsák békésen napoztak a bedőlt fákon, vagy az azokon összegyűlt hordalékon. Jöttünkre hamar felrebbentek, félős jószágok.De volt egy-egy bátrabb, akik biztonságban érezték magukat, így kicsit közelebbről is meg tudtam örökíteni őket.Így evezgettünk hát az első másfél órában, békésen csordogálva, hallgatva a méhek zümmögését a fák virágjain. Ilyen hangulatban értünk ki a nagy „Tiszaszipire.” Balra tekintve a 33-as híd rajzolódott ki, nagyon gyenge forgalommal. De ez minket nem is annyira érdekelt.Érdekelt viszont a folyó túloldalán lévő homokos part. Erről tudtam, hogy nem agyagos, mert nyáron kiváló fürdőhely, nem egyszer lubickoltam már itt. Tehát mielőtt balra, a folyásirányba állítottuk volna a hajóinkat, kikötöttünk egy egészségügyi pihenőre, meg pótoltuk is a folyadékot.Nem is tévedtem, az alacsony vízállás ellenére ki tudtunk úgy kötni, hogy nem lettünk sem vizesek, sem bokáig sárosak.Azután, uzsgyi, irány az Aranyosi-sziget környéke. Ez volt ugyanis a cél. Úgy terveztük, hogy azon a részen éjszakázunk. Vagy a szigeten, vagy az V-ös öblítőcsatorna mentén. Lényeg hogy ki és be tudjunk szállni a kajakokba majd. Én a part mentén a belógó ágak alatt eveztem, így könnyebben lencsevégre tudok kapni esetleg madarakat, állatokat, illetve a naptól is jobban védve vagyok.Gábor, szokásához híven inkább a nyíltabb részen haladt, onnan csodálta, és fotózta a természetet.Én megpróbáltam megörökíteni azt, ahogyan látszódik a vízen a szélcsendes rész, és ahol a szél már fodrozza a vízfelületet. Így sikerült.A Kormorán kikötőnél sorakozó úszóházaknál mindig elgondolkodom. Az emberek azért jönnek ilyen helyre, legalább is mi, hogy élvezzék a csendet, nyugalmat. Evezzenek, horgásszanak, olvasgassanak, pihenjenek. Nos én jó sokszor eljöttem már ezek előtt a házak előtt, de valaki mindig fúrt, kopácsolt, fűrészelt, zenét bömböltetett, sarokcsiszolózott, hajómotort indítgatott. Olyan még nem volt, hogy csend és nyugalom honolt volna. Egyszóval ez a hely, a legzajosabb messze ezen a környéken. De hát ennyi ember nem tévedhet…Pár km után aztán már megint a természet az úr. Van néhány ilyen nádas homokos part. Tavaly itt láttam iszogató kismalacot. Csendben mentem hát, hátha most is látok valami fotóalanyt. Sajnos nem volt semmi.Gábor viszont felhívta a figyelmemet egy „rám támadó” siklóra. 😀 Erről meg nem lett igazán jó fotó. Ennyit a természetfotózásról. Hopp, egy bakcsó. Elővigyázatos népség, vicces külalakkal de ha lendületből csorgok felé és a fényképezőgépem már a szemem előtt van, akkor ad némi esélyt egy portréra.  Adott.Közben elénk tárult az Aranyosi-sziget, és a mellette kétoldalt elhaladó folyó látképe. Ugyan meg tudunk-e majd állni, vagy tovább kell menni a csatornára. Mindenesetre úgy néztük a partot, hogy megjegyeztük a lehető legjobb helyet, ha a csatornán esetleg még ennél is rosszabb lenne a helyzet a kiszállást illetően.Sajnos nem találtunk optimális helyet, így továbbmentünk a csatorna irányába. A bejáratánál a jelzőtábla elég leharcolt állapotban volt. Nem gondolom, hogy a szél döntötte ki… és nem is a hódokra gyanakszom. A csatorna zsilipje természetesen nyitva volt. Nyugodtan hömpölygött rajta át a víz a tározó irányába.Már beérve az elején láttam, hogy ez lesz a megfelelőbb, mert habár itt is lent van a víz természetesen, de itt eredetileg is közelebb volt a víz a part magasságához, nem úgy, mint az Aranyosi-szigeten. Ott normál víz esetében is magasra kell kilépni.Nem is tévedtem. Hamarosan úgy pihentek a hajóink, mint a partra vetett halak.  Húsz kilométert tettünk meg ez alatt a pár óra alatt. Kényelmesen nézelődve, élvezve a természet ébredését.Mivel már két óra is elmúlt talán, én azonnal az ebéd készítéséhez láttam hozzá. Általában előbb a hálószobát szoktam kialakítani, de mivel sem eső, sem szél, sem a sötét nem fenyegetett, az éhhalál meg igen, így elsődleges lett az ebéd. Készítettem egy burgonyapürét A’la Lidl és hozzá rápirítottam a kis bajor kolbászokra.Ez lett a végeredmény. A Trangia főzőmet ismét az egekig magasztaltam. Régebben nem fordítottam ilyen nagy gondot a tábori étkezésre. Szendvics, hideg étel, vagy egy konzerv. De ezzel az eszközzel annyira egyszerű az élet, hogy nagyon.Mondjuk Gábor sem az ultrakönnyű túrázás híve. Ő egy ilyen egytálételt főzött magának, miközben kifeszítette a függőágyat, fölé a ponyvát. Hiába no, azért ez mégsem egy liofilizált zacskós menü. Szeretjük a kényelmet és a jó ételeket.Egy kismadárkának is felkeltette az érdeklődését konyhai tevékenységünk. Meg is hívtuk egy morzsapartira, úgy tűnt jól érzi magát velünk.Ebéd közben azon gondolkodtam, tegyek-e fedést a függőágyam fölé. De éjszakára is szélcsendes esőmentes időt prognosztizáltak, és itt a fák között a páralecsapódástól sem tartottam, így végül nem tettem fedést.Gábor ponyvát feszített az ágya fölé, hogy a reggeli korai világosság ne vigye el az álmot a szeméből.A vízpartról készítettem még egy fotót. Egy kicsit pihegtünk ebéd után, beszélgettünk, vártuk a naplementét. Ez a látvány fogadott, a függőágyamból.Aztán mikor eljött az idő, kimentünk a csatorna végén lévő részhez, hogy szemügyre vegyük, miként is megy le a nap, amely ma olyan szépen ragyogott le ránk. Azt hiszem sikerült is elcsípnünk a lényeget.Az éjszaka nagyon nyugalmasan telt el. Mivel nem tettem fedést, így a csillagokat nézve térhettem nyugovóra. Éjjel egy motoros ladik pöfögött el előttünk, még úgy éjfél előtt. A vizet pásztázta, horgászok voltak.

Kellemes langyos tavaszi reggelre ébredtünk. Hat órakor felébredtem, de henyéltem hétig, és élveztem a függőágy nyújtotta kényelmes semmitevést. A tegnapi kis madárka már reggelihez készülődött a tábortűznek iderakott kövek menedékében.Mi is megreggeliztünk, tábort bontottunk, és lassú tempóban elindultunk, hogy bejárjuk a második napra tervezett útvonalat. Ez volt a táborhely a vízről nézve. Elég magas part, de a gyökerek a segítségünkre voltak ki s beszállásnál, hogy ne legyen vizes a lábunk.Pillanatok alatt kint voltunk a Sarudi-medence tükörsima vizén. A simaságot csak a felszínen úszó nádszálak faágak és sulyomtermések tarkították.Megkerestük a Kozma-foki átjárót, amin keresztül kijutunk a Fűzfás-morotvára. Az átjárónál táblajelzés is van, nem nehéz eltéveszteni.Ezen a morotván jutottunk el a mai nap első állomásához, az Óhalászi-szigethez. Kiszállni most sajnos a vízállás miatt nem tudtunk, és nem is erőltettük. Mentünk a környéken egy kört, megnéztük a lehetséges táborhelyeket legközelebbre és tovább indultunk. A partokon hatalmas kidőlt fák szabadon álló gyökerei kúsztak a víz felé.Néhány evezőcsapásnyira volt tőlünk ugyanis az Óhalászi Holt-Tisza. Gábor kitalálta, hogy nézzük meg akkor azt, ha már itt vagyunk. A bejáratát könnyű volt megtalálni a híresztelésekkel ellentétben. Egyértelműen látszott is, és tábla is jelezte.Egy keskeny, de rövidke átjárón jutottunk be ebbe a különös varázslatos, érintetlennek tűnő patkó alakú holtágba.Bent, hatalmas fatörzsek és tuskók korhadoztak a vízben mindenfelé. Rajtuk a növények, sás, kisebb fák, megtalálták megfelelő élőhelyüket és alig várták a magasabb vízállást, hogy megint természetes helyükre kerüljenek gyökereik a víz alatt.Egy tuskón fennakadt sulyom, karneváli hangulatot idézett fel bennem. 😀
Különösen örültünk most az alacsony víznek, mert különben nem láttuk volna ezt a különleges helyet ebben a formájában. Nagy élmény volt lassan siklani a hajdan óriási fák törzse között és azon elmélkedni, vajon milyen lehetett itt a víz előtt.A vízen úszó késekről kezdtünk közben beszélgetni. És hirtelen ötlettől vezérelve késdobáló versenyt rendeztünk. Nyertes nem volt, de jót derültünk az eseményen. 🙄 A patkó másik részében, kisebb fák ágainak százai várták a végleges pusztulást. És bár a mi hajóink az Aquarius Trek-ek igen kemény, törhetetlen anyagból vannak, azért vigyáztunk nehogy fennakadjunk egy ágon, ami éppen csak a víz alatt ólálkodik.Mikor kigyönyörködtük magunkat, kieveztünk a Poroszlói-medence vizére, és irányba vettük a távolban fehéren világító Sarudi gátőrházat, hogy onnan majd a Kis-Tiszán folytassuk utunkat a kiindulópont felé.Nyugodt, szélcsendes idő volt, kellemes napsütéssel, béke nyugalom. A Lapos-Morotva magasságában olyan kicsi volt a víz, hogy megfeneklettek a kajakok. Pedig igazán nem vízigényes tökhéjakról beszélünk. Lapáttal letoltuk magunkat, de meglepő volt ez a helyzet.A Balázs-fok környékén csatlakoztunk be a Kis-Tiszába. Hatalmas nádfoltok között, táblák mutatták a helyes irányt számunkra. Néhol egészen szűk átjárók voltak.Máshol meg szépen kiszélesedett előttünk a vízfelület magas nádasokkal, bal oldalt pedig néhol már a gát látszott. Gémek, vadkacsák, bakcsók repkedtek fel mellettünk. Itt már rengeteg horgász is volt, egymás hegyén-hátán.Ideje volt olyan helyet keresni, ahol magunk vagyunk és ahol el tudjuk készíteni a mai ebédünket. Ezt a helyet szemeltük ki magunknak. Ez is egy horgászhely volt, és mondhatom úgy, hogy „természetesen szemetesen, koszosan, igénytelenül otthagyva,” mint ahogy ez jellemző a horgászokra.Ma sem adóztunk az „ultralight” túrázásnak, így rendes ebédet készítettünk. Én egy kolbászos hagymás szalonnás tojásrántottával támogattam meg az erőforrásaimat.Jól belakva kezdtünk neki a maradék rövidke résznek. Még talán egy órás út volt hátra, mikor megpillantottuk a Poroszlói templomtornyot, és az Ökocentrum jellegzetes tornyát.A második napon csupán tizenhat kilométert eveztünk, de rengeteg csodálatos dolgot láttunk. Most sem csalódtunk a Tisza-tó adta élményekben, mint ahogy eddig még egyszer sem. Nyugodt, tiszta időt fogtunk ki mindkét napra, megcsodálhattuk a természet megújulásának első fázisát. Virágillatú levegőt ajándékozott nekünk a természet, amit sajnos nem tudok megosztani veletek. De remélem a képekkel, és a beszámolómmal kedvet csináltam egy majdani Tisza-tavi kalandtúrához.