A Tisza-tó mindig is vonzott. A végeláthatatlan nádasok útvesztői, a titokzatos kis szigetek, a hatalmas nyugodt vízfelületek. Kenuztam már többször is ott, de így egyhuzamban ennyit még csak most először.

Elhatároztam, hogy vízi járművel eltöltök két-három napot a Hortobágyi Nemzeti park Tisza-tavi részén. Magyarul a Tisza tavon fogok kenuzni. Poroszlón, a Csicsman csónakházban béreltem egy kétszemélyes kenut. Egy ötven literes hordóba csomagoltam a polifoamom, és a kis kemping székemen kívül mindent.

Egynéhány nagyon fontos, pontosabban legfontosabb dolgok azért ott maradtak a hajó belsejében, a hordón kívül, hogy mindig kéznél legyenek. Ezek a következők, ami nélkül soha senki ne induljon el vízitúrázni! Víz, fejfedő, napszemüveg, vékony felsőruházat, naptej. A miértre, a napszúrásra, szintén az Alaptáborban kapod a választ. Erre most itt nem is térek ki részletesen.

Az volt az elhatározás, hogy az első éjszakát azon a szigeten fogom tölteni, ahol már jártam előtte néhány éve, és eltöltöttem ott pár napot táborozással. Aztán onnan majd tovább megyek, meglátom merre. Azonban ahogy ez lenni szokott, kissé másként alakult ismét a helyzet. Bármily pontos is volt az útbaigazítás, már az első fordulót rosszul vettem. Az „ ott elmész a táblánál jobbra” útbaigazítás, nem állta meg a helyét. Lévén ott három irányba lehetett menni, én mentem a „jobbik jobb” oldalon. És hipp-hopp, máris a Kis-Tiszán eveztem. Persze ez csak jóval később derült ki. Meg az is, hogy szerencsére így alakult, hiszen aznap is meseszép tájakon evezhettem, ennek a kis malőrnek a jóvoltából. Magamba szívtam azt a jellegzetes vizes, párás, „tóillatú” levegőt, hatalmas virággal borított vízfelületek mellett, vagy kényszerűségből éppen a kellős közepükben eveztem, hallgattam az állatok hangját.

Káprázatba ejtett a tó pazar állatvilága. Próbáltam fotózni, de aki fotózott már ilyen járműből, az ismeri a dörgést. Csónak irányba, lapát halkan letesz, gép előszed, célra tart, madár elrepül. Azért megpróbálom illusztrálni, hogy miféléket láttam.
Például szürke gémet.
Vagy ezt a pingvinszerű kis állatkát, a törpe gémet,…….. gondoltam én, de kijavítottak, hogy Ő bizony a bakcsó nevű jómadár. 🙂
Hattyúból is lehetett látni lépten-nyomon.
Aki ismeri a tó jellegzetességét, az tudja, hogy ez egy mesterséges tó, afféle víztározó. A vízmélység elég sekély. Télen leengednek belőle, nyáron ismét feltöltik. Talán ennek is köszönhető, hogy a víz alatt és felett egyaránt rengeteg természetes és mesterséges akadály, veszély rejlik.
Ezért itt mondanám el, hogy bármily csalogató a hűsítő víz, soha ne ugorjon bele senki, mielőtt feltérképezte volna a vízmélységet, és a víz alatt alattomosan meghúzódó fatörzseket, ágakat, esetleg mesterséges veszélyforrásokat!
Nos, szó szót követ, de eközben én már régen a Poroszlói medence mellett eveztem.
Nézegetve persze az esetleges táborozási lehetőségeket. Amiből látszólag volt is sok. Mint ez például.
De csalóka ám a helyzet. A legtöbb ilyen sziget teljesen elvadult, áthatolhatatlan növényzettel, a partoldal pedig és belül a talaj is, iszapos, csúszós. Az egymilliárd szúnyogról meg nem is beszélek, hiszen az itt mindenhol jelen van.
Mivel volt térképem, így a tábla segítségével be tudtam azonosítani hol is vagyok. Remek! Így már ki is gondoltam a továbbiakat. Elmegyek a Sarudi gátőr házig, és átvágok majd a Sarudi medencén, egyenesen a nem túl romantikus nevű V. öblítő csatornáig ( A V. nem Vlagyimir, hanem római ötös)  majd azon keresztül egészen ki a szőke Tiszáig, ahol majd eltöltöm az első éjszakámat.

Amint találtam megfelelő helyet, már is elkészítettem szerény, ámde kiadós ebédemet, ami főételként babgulyás, cerbona szelet és kávé volt.
Indultam tovább még mindig a Kis Tiszán. Kárókatonákat fotóztam egy lepusztult fán.
Ha jól emlékszem, akkor úgy mondták nekem, hogy ezek a madarak, a saját ürülékükkel teszik tönkre az élő fát, csupaszítják le ily módon.

Elérkeztem ahhoz a részhez, ahol balra tartva, beeveztem a Sarudi medencébe. Elmondani nem lehet, milyen élmény volt. Egy rövidke náddal szegélyezett szakasz után, kitárul egy kenuból nézve istentelen nagy sima vízfelület. Durván olyan 3×6 km-es felület. Átlátni a túloldalra, ahol a zöld fasor, innen még kéknek látszik. Nem, nem ez a közelebbi zöldes, az nádsziget. Az a hátsó szürkés vékony sáv. J  Jó messze van.
És én oda tartok. De szóra sem érdemes. Csak hát…hová is? Jó széles partszakasz, és én egy pár méter széles csatornát keresek. Elnézek balra, ott egy horgász páros. Kérdem, hol lehet a csatorna. Előre mutat. „Ott, ahol az a kiugró facsoport van.” Csak magamba, és diszkrétet káromkodok. Ennyit eddig is tudtam. Hogy ott a túloldalon. Mindegy, elindulok, majd lesz valahogy. Ráérek, mindegy hol kötök ki, mindenem megvan, legfőképp időm. Óriási vízfelület, kellemes szellős idő, hatalmas madarak surrognak el körülöttem….nihil.
Majd csak este veszem észre, hogy a combomat elfelejtettem lekenni napvédő krémmel és piros pecsenyére égett.
Bő egy óra evezés, és meglátom a keresett táblát.
Gondolom azért ilyen ferde mert kövérék nekikoccantak a jetski-vel. (Ja…hogy kik a kövérék? Azok a jellemzően dagadék, zajongó újgazdagok jachttal meg jetski-vel, akikkel szerencsére még most, szezon elején nem találkoztam, csak később, kint a Tiszán. Három százhúsz kilós szőrös férfitest egymásnak nyomódva egy ilyen szerkezeten. Gusztusos volt látni, na. J)

Ez egy nagyon rövidke szakasz, hamarosan meg is látom a kijáratot, a zsilipet, ami mögött már az „igazi Tisza” kanyarog.
Pár perc evezés, és…    Jól látható tábla jelzi, ez bizony már a „Tiszaszipi”.
Ezen a szakaszon egy apró kis madarat sikerült lencsevégre kapnom, talán valamivel nagyobb, mint egy gyufás doboz. De jó kiállású, mondhatom.
  Tehát végre kint voltam a Tiszán.
Nem sokat variáltam, ránézve a térképre, azt láttam, hogy pont a csatornával szemben, egy háromszög alakú szép nagy sziget van. Az idő már négy óra körül járt, az ízületeim már megkapták a magukét, a „belügyminisztérium” is jelezte, hogy ideje lenne enni valamit. Felnézve a térképről ráadásul ez a látvány fogadott.
Kecsegtető partszakasz. Kifogástalan horgászplaccot találtam.
Pár perccel később már ki is pakoltam a hajómból.
Hamarosan elkészült az éjszakai szállásom is.Megfürödtem, ami igazán jólesett, mert napközben csak locsolgattam magamra a vizet.
Hamarosan állt az éjszakai szállásom is. Hatalmas, egészséges, erőtől duzzadó fák vettek körül.
Megint megfürödtem, megint jólesett, tisztán, felfrissülten fogok a vacsorához ülni. Ekkor már éreztem, hogy „kissé” megkapott a nap.

Vacsora után, a parton üldögélve farigcsáltam hű társammal vagy egy órán át.
Később pedig kiemeltem a kenut, és bevittem a ponyva alá, ha esetleg véletlenül esne az éjjel, hiszen záport-zivatart jósoltak előzőleg. Szeretem ezt a méretű ponyvát, minden befér alá. Ha pedig netán rosszra fordul az idő, kényelemesen el lehet farigcsálni alatta, vagy főzni, tenni-venni.Alapjában véve azt gondolom, hogy megérte kicsivel többet költeni, a kényelmes, praktikus felszerelésre. Ilyenkor érzi az ember a tárgyak gyakorlati hasznát.
Ezután már semmi dolgom nem akadt, mint csodálni a naplementét, élvezni a kellemes esti szellőt, és beleszagolni a Tisza illatába. A szél susogását és a madarak zsibongását semmi nem zavarta meg.
Az éjjel kellemesen telt, nem akadályozott semmi a pihenésben. Tartalmas nap volt, olyan, amilyenből kétszer ilyen hosszút kíván az ember…

Hamarosan következik a folytatás. Nos, …az sem lesz unalmas!