Egy előző cikkemben két új szerzeményemet mutattam be. Most elérkezett az idő arra, hogy használjam is őket.
Az említett két eszköz, a Mora faragókés, és a Mora kanálvájó volt. Nem vagyok egy kézműves típus, de azért szeretek farigcsálni, alkotni. Már régebben elhatároztam, hogy faragok magamnak egy bögrét. Amolyan tábori, egyszerű darabot. Általában a legtöbb természetjáró kanalat meg csanakot farag, de a csanakot nem találom praktikusnak, (a kanálról ne beszéljünk ? ) így döntöttem a bögre mellett.
Neki is vágtam a kerek erdőnek, hogy kivegyem az élét a késeknek. Tudtam, hová kell menni, mert tavaly a táborhely közelében kidőlt egy nyírfa és úgy véltem, az megfelelő lesz alapanyagnak. Március eleje volt, a rügyek épp csak megkezdték kacskaringós útjukat a kiteljesedés felé. A jégkorszaknak már vége volt, hosszú hideg tél volt ez. (2016-17) Nem kedvezett számomra csak a Tisza tó téli bejárásának.
De most már a hőmérő higanyszála a +20 fok közelében toporgott, azon töprengve, menjen-e még feljebb, vagy elég lesz mutatóba ennyi a tavaszból. No, a lényeg, hogy összeállítottam a Varga Zoli féle keretes fűrészt, mert csak ez érte át a rönköt, amit kiszemeltem, és elvégeztem az alapanyag beszerzését. Majd összekészítettem egy fotózásra a felhasznált eszközöket. Egy ceruzával felrajzoltam a bögre száját, és a fülét. Így le tudtam választani baltával a felesleges darabokat a rönkről. Magyarul, elkezdődött a formába öntés. Faragtam egy hajtószárat a fafúróba…. Mert arra gondoltam, hogy ne kelljen sokat használnom a kanálvájót, egyszerűbb lesz kis lyukakat fúrnom, majd ezeket összeszakítva kialakítani a bögre öblét… …és kifurkáltam a lyukakat. Minél közelebb egymáshoz minél többet.
Ezután jött az összeszakítás. Jól is jön ilyenkor az Mókamiki Oziris vastag pengéje. Amint ezzel megvoltam, elkezdtem a kanálvájóval kifaragni a bögre belsejét. Nagyon szépen haladtam vele, bár egy idő után, elértem a kés felhasználhatóságának határát. De ez csak a vége felé volt, mikor már mély volt a bögre, és rövid a vájókés markolata. ? Mikor elfáradt a kezem, eszközt váltottam, és leválasztottam baltával a fülhöz közeli részeket, hogy fel tudjam rajzolni a fül vonalát. Itt már egészen úgy nézett ki, hogy valami lesz a dologból. Hát még amikor kivájtam a fül belső részét is. Az első alkalommal eddig jutottam.
Szépen becsomagoltam a félkész műtárgyat egy nejlon zacskóba, és beraktam az avar alá, hogy ne száradjon ki addig, amíg legközelebb majd jövök. Mivel tábori szintűre szerettem volna elkészíteni, a következő alkalomra a bögre testének elvékonyítása – beleértve a fület is – maradt. Ja, és az alját is homorúra szerettem volna egy kicsit, mint a rendes bögrének.
A következő napon nem is siettem semmivel. Volt időm egy kicsit nézelődni, meg fotózgatni. Így került lencsevégre egy Piros csészegomba. Meg lefotóztam még egyszer a szerzeményeimet, első munkájuk közben. Nagyon jó velük dolgozni, a faragás ideje alatt nem éleztem, de a végén szinte borotvált mindkét eszköz. Nem bántam meg, hogy nem kötöttem kompromisszumot, mikor kiválasztottam, hogy milyen márka legyen. A faragásról több képet nem is készítettem, mert igazából, ahhoz, hogy az alábbi képen látható tábori szintre faragjam a bögrét, már nagy dolgok nem történtek. Vékonyítottam az edény falát, a fülét alakítottam. Egészen addig, amíg úgy gondoltam, ez lesz a vége. Természetesen majd száradás után, ami néhány hét is lehet, csiszolópapírral még kidolgozom a felületét, letöröm az éleket, kitisztázom a belsejét, és valószínűleg lenolajjal kezelem. Egyébiránt már így is használható, de nyilván nem lenne tartós kezeletlenül. Meg nem is szép.
Mindenképpen jó móka volt farigcsálni a kellemes tavaszi fenyőillatban. Miközben alkottam, egy fekete mókus jelent meg velem szemben, úgy öt méterre. A fényképezőgépem meg a másik irányban volt úgy 3 méterre. Tudtam, vagy megnézem a mókust, vagy felállok a gépért és elszalad az állatka. Így végignéztem csendben, amint felmászik az asztalra, körülnéz a cuccaim között, leugrik a padra, és elmegy előttem úgy két-három méter távolságba. Na ez az a kép, ami nem készült el, mert van ilyen is. Máskor is láttam már, igaz, ilyen közel soha nem jött még. Viszont legközelebb viszek ki mogyorót, és elkezdem a szelídítést.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
A jégkorszaknak már vége volt, hosszú hideg tél volt ez. (2016-17) Nem kedvezett számomra csak a Tisza tó téli bejárásának.
No, a lényeg, hogy összeállítottam a Varga Zoli féle keretes fűrészt, mert csak ez érte át a rönköt, amit kiszemeltem, és elvégeztem az alapanyag beszerzését.
Majd összekészítettem egy fotózásra a felhasznált eszközöket.
Egy ceruzával felrajzoltam a bögre száját, és a fülét. Így le tudtam választani baltával a felesleges darabokat a rönkről. Magyarul, elkezdődött a formába öntés.
Faragtam egy hajtószárat a fafúróba….
Mert arra gondoltam, hogy ne kelljen sokat használnom a kanálvájót, egyszerűbb lesz kis lyukakat fúrnom, majd ezeket összeszakítva kialakítani a bögre öblét…
…és kifurkáltam a lyukakat. Minél közelebb egymáshoz minél többet.
Amint ezzel megvoltam, elkezdtem a kanálvájóval kifaragni a bögre belsejét. Nagyon szépen haladtam vele, bár egy idő után, elértem a kés felhasználhatóságának határát. De ez csak a vége felé volt, mikor már mély volt a bögre, és rövid a vájókés markolata. ? 
Mikor elfáradt a kezem, eszközt váltottam, és leválasztottam baltával a fülhöz közeli részeket, hogy fel tudjam rajzolni a fül vonalát. Itt már egészen úgy nézett ki, hogy valami lesz a dologból.
Hát még amikor kivájtam a fül belső részét is.
Az első alkalommal eddig jutottam.
Meg lefotóztam még egyszer a szerzeményeimet, első munkájuk közben. Nagyon jó velük dolgozni, a faragás ideje alatt nem éleztem, de a végén szinte borotvált mindkét eszköz. Nem bántam meg, hogy nem kötöttem kompromisszumot, mikor kiválasztottam, hogy milyen márka legyen.
A faragásról több képet nem is készítettem, mert igazából, ahhoz, hogy az alábbi képen látható tábori szintre faragjam a bögrét, már nagy dolgok nem történtek. Vékonyítottam az edény falát, a fülét alakítottam. Egészen addig, amíg úgy gondoltam, ez lesz a vége.
Természetesen majd száradás után, ami néhány hét is lehet, csiszolópapírral még kidolgozom a felületét, letöröm az éleket, kitisztázom a belsejét, és valószínűleg lenolajjal kezelem. Egyébiránt már így is használható, de nyilván nem lenne tartós kezeletlenül. Meg nem is szép.
