Habár tudom, hogy a fenti állítás, miszerint gyorsétkezde lenne kint az erdő mélyén, sok embernek vonzó lehet. Most azonban megtévesztő a cím, nem egészen erről lesz szó.Arról van ugyanis szó, hogy viszonylag hosszú idő, és egy komoly bokaizületi sérülés után, december elején tudtam ismét kimenni a táborhelyemre. Pompás idő volt, az utak a közelmúlt esős időszakához képest, remekül járhatóak voltak. Itt-ott akadtak kisebb-nagyobb pocsolyák, amikben az apró madárkák vígan fürdették pihepuha kis testüket. Mindent összevetve, egyáltalán nem jelentett gondot bakancsban az a pár kilométer, ami a táborig vezetett.Az erdőnek most olyan különleges illata volt, ami csak akkor van, mikor egyszer már megfagyott a föld, majd kiengedett. Kiereszti magából a talaj a korhadó levelek intenzív, semmi másra nem emlékeztető, magával ragadó aromáját. Mikor kiértem a táborhelyre, nem lepett meg, hogy érintetlen volt minden. Legalábbis embertől származó nyomok nem voltak. Állatoktól származóak annál inkább. Már a befelé menő ösvény mentén láttam, hogy a vaddisznók kicsit fellazították a talajt. 🙂 A kis tábori konyhám mellett is elhaladhattak, amolyan „elefánt a porcelánboltban” módon. 😯
A tartalék PET palacknak pedig a kis erdei egerek rágták meg a kupakját.
Előfordult, hogy mikor kint töltöttük a hétvégét, olyan közel merészkedtek, hogy Levi barátom egész jó képeket tudott csinálni, az amúgy nagyon félénk, és láthatatlan állatkákról.
Mindenesetre, most tettem oda vagy tíz szem diót, ha megint jönnek, legyen nekik is karácsony. 😉 Hamar helyreállítottam a rendet a kis konyhaszekrényben.
Ezután elmentem a szomszédos erdőrészbe, mert láttam ott egy kettétört oszlopos akácot. Ezt gondoltam ki a téli gyújtósnak. Elég száraznak sejtettem, és elégnek is a téli gyújtóskészlet feltöltéséhez. Kicsit sajnáltam, vagy talán nem is kicsit, hogy nem vittem ki magammal a Varga Zoltán-féle keretes fűrészt. Így jobb híján, a kis Fiskars-szal dolgoztam fel a faanyagot. 🙄 Nem mintha megerőltető lett volna, de azért értelmesebb lett volna egy rendes fűrésszel nekilátni. Mert bizony elég száraz volt a fa.
Mikor összevágtam az akácot, elmentem és egy kidőlt nyárfáról leszedtem egy kis háncsot, majd letakartam vele a gyújtóst.
Így most már újra kulturált lett a „konyha”, meg feltöltöttem a gyújtóskészletet.
És ha már így belemelegedtem, gyorsan összegereblyéztem a tábortűz körüli részt. Mégiscsak kellemesebb lesz tiszta rendes környezetben ebédelni.
Ja,…végülis a gyors ételről szertettem volna beszámolni.
Mivel most a lényeg a kis erdei séta, meg a tábor ráncba szedése volt, így nem szerettem volna sokat szánni ebédkészítésre, így azt találtam helyénvalónak, ha egyszerűen csak hamburgert készítek. Szeretem is, hamar meg is van. A hozzávalók közül, csak a hagymát kellett kint összevágni. Nem kellett volna, mert otthon a káposzta, a ketchup, mustár mellé összeapríthattam volna.
A serpenyő nyelét szokás szerint egy rúddal meghosszabbítottam, megelőzve ezzel egy szőrtelenítést a kezemen.
A hamburgerpogácsák, kevéske sertészsíron, pillanatok alatt ropogósra sültek.
Elsőre készítettem két sima hamburger. A Lidl-ben vettem hozzá egyébként a pogácsát is, és a bucit is.
Mivel négy pogácsa van egy csomagban, de négy bucit már nem bírtam volna megenni, így a harmadik hamburger, triplasajtos, két pogácsás extra lett.
Ebéd után, jóllakva még egy-két dolgot intéztem el. Szétszedtem a tábori hintát, amit három éve készítettem és habár kiváló, stabil állapotban volt, a fiunk már kinőtte.
Aztán meg, szerettem volna készíteni pár fotót a Sport Presso kávéfőzőmről. Ami egy igazi retró darab, és remekül működik. A fények is szépek voltak a fotózáshoz, csináltam is pár képet, meg egy videót, de technikai problémák miatt ez a cikk továbbra is várat magára.
Mindent elvégeztem, amit akartam. Még egy kicsit üldögéltem a tűz körül és visszagondoltam, mennyi élményt adott nekem ebben az évben is ez a hely. Családdal, jóbarátokkal töltöttünk el itt minőségi időt együtt. Minden alkalommal jókedv és nevetés jellemezte az ittlétünket. Mikor kielmélkedtem magamat, követtem a sápadt délutáni napfény által hangulatossá varázsolt kifelé vezető erdészeti utat.
Amit egyesek talán szürkének látnának, nekem még is nagyon színesnek, izgalmasnak tűnik, noha oly sokszor mentem is rajta végig. Olyannak látom, ami megmozgatja az ember fantáziáját, és arra sarkalja, hogy induljon neki az erdőnek, bármelyik évszakban is járunk, bármilyen idő is van odakint. Mert erről az útról, bátran letérhetünk az ismeretlenbe, hogy újabb és újabb kalandokat éljünk át. Még ha ez a kaland, csak egy rövidke erdei kirándulás is, mint nekem a mai volt.