Mikor megvettem a kajakot, azt gondoltam, némi túlzással persze, hogy az evezős szezon, májustól szeptember elsejéig tart. Aztán idén januárban, mikor a Dunán eveztem, már láttam, hogy kissé kitolódik ez az időszak.Most meg december 17-e van, és kellemes idő ahhoz, hogy az idén talán tényleg utoljára, és nem is nagy kalandot tervezve, de útnak induljak. Nem pakoltam be sok felszerelést, hiszen nem terveztem nagy kirándulást. Sapka, kesztyű, gumicsizma, neoprén zokni. Gázfőző, edény, evőeszköz, kés, a kedvenc bögrém, benne sok-sok kinccsel, pár zsömle, konzerv ebédre, víz. Beraktam a kempingszéket, hiszen elég csapadékos időn vagyunk túl, és nem akarok ebédnél a vizes talajon üldögélni. Esőkabát, ha mégis… Meleg váltóruhák a vízhatlan zsákban, habár még soha nem borultam, de ez mindig alap, kötelező felszerelés! Mentőmellény, ami szintén alap, és kötelező. Hullámkötény, mert elég, ha hűvösre-szelesre fordul az idő, máris nagy szolgálatot tesz, ha meg esetleg esne is,… de erre nem nagyon volt kilátás.

Két óra odafele, két óra visszafelé, plusz ebédidő fél óra. Így kilenctől fél kettőig megjárom a tervezett utat. Hiszen mostanában korán sötétedik, viszont azért marad időtartalék, ha mégis közbe jönne valami.

Kilenckor már a Dabas Sári zsilip, Újszülöttek ligete melletti parkoltam.

Az idén szezon elején vásárolt kajakszállító konzol, amit az Aliexpresszen vettem, „hozzáértők” véleménye ellenére, stabil, praktikus, nagyon jó szolgálatot tesz. Habár, így kicsit nehezebb felrakni a kajakot, mint arra a szállító eszközre, amit én készítettem hozzá. És a beülő takaró, amit az idén szereztem be, szintén nagyon jó, hogy van. Szállításnál is, meg tárolásnál is igen hasznos. Ezeket csak úgy megjegyeztem most, nem kapcsolódik szervesen a túrához. Illetve végülis, na mindegy… J Felvettem az új neoprén zoknit, amit mintegy ezerötszáz forintos áron vásároltam, szintén az Aliexpress-en. Kényelmesnek tűnt elsőre is, és egész úton komfortos, kényelmes volt. Már most elmondom, hogy igazából azért vettem, hogy hűvösebb időben, melegebben tartsa a lábamat, mint egy cipő. Bele lehet vele lépni ki-be szálláskor a gumicsizmába, a kajakban viszont már csak ez lesz rajtam. Nos nem volt nagyon hideg, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Két óra múlva már hűvös érzetet biztosított, akár egy átlagos cipő, noha nem volt sem vizes, sem szél nem érte. És olyan 15 fok körül volt, tehát még hideg sem volt. Hiába, csodák nincsenek.

Na szóval. Ott volt a víz, benne a sajkám, baromi jó idő, minden megvolt hozzá, hogy eltöltsek egy szép napot a vízen.Az első métereken, a szokásos „jaj de jó újra lebegni” érzés. Szélcsendes idő volt, nagyon gyenge sodrás lefelé, kristálytiszta víz, csiviteltek a madarak.És a jó időnek, enyhe decembernek köszönhetően, elég sok zöld szín. Kiváltképp ezek a képen látható zöld szigetek jelentettek üde színfoltot. A tavaszi mederkotrás után felgyülemlett, csomókba összeállt növényzet, így kel új életre. Lebegő, üde zöld szigetek formájában.A mederkotrásos részeknél, oldalt, ahol még kopasz a meder oldal, hatalmas kagylóhéjak közül választottam ki egyet. Egy jó tenyérnyi darabot. Kisebb tányérnak is beillik, ha éppen arra lenne szükség.Mikor említem a barátoknak, természetjáró ismerősöknek, hogy csatornákon hajózok, sokan szerintem nem tudják elképzelni, milyen vadregényes helyek ezek, és mennyi érdekességet tartogatnak az evezősök számára.Lépten-nyomon van valami érdekesség. Most éppen egy hattyú úszott ki elém a sűrű nádasból.Szép, egészséges példány.Valószínűleg a családfő lehet, mert mint sejtettem, hamar eljátssza nekem a hattyú halálát. Veszettül csapkod, mintha sérült lenne. Közben távolodik a lakhelyétől, és engem, mint lehetséges betolakodót csalogat minél messzebb.Egészen egy kis hídig halad előttem. Ekkor úgy gondolja, elég messze vagyunk már. Tisztes távolból kikerüljük egymást, ő megy vissza a családhoz, én meg átsuhanok a híd alatt.Alacsony híd, hátra kell dőlnöm hogy a sapkám ne vigye le. Arra gondolok, milyen jó hogy ezt a mentőmellényt vettem meg. Egyáltalán nem akadályoz semmiben, de ezt csak most veszem észre, hiszen eddig, mintha rajtam sem lett volna.A parton egy hód rágta fa mellett siklok el. Egyet-egyet látni a part mentén.Néhány beton építményt látok a parton. Pár kilométerenként. Mivel a víz mellett hatalmas termőterületek vannak, én szivattyúállásnak gondolom őket. A mögötte lévő növényzetből kitűnik, hogy régen nem használták őket. Magasabb vízállásnál még kikötőnek is optimális lehet.Ahogy előre nézek, látom sötét jövőmet. Az előbb említett zöld kis szigetek alapanyagául szolgáló kotorék gyülemlett fel. De most nem kis mértékben, hanem vélhetően kisebb nagyobb keresztbeálló fák által felduzzadva, beállva.Benne vagyok. Küzdök, mint malac a jégen. Büdös, masszív anyag. Benne hínárral, kotorékkal, rönkökkel. Amiből hamarosan rajtam meg a hajón is lesz. Kint is bent is.  Nagyon nehezen, de átpréselem magam az akadályon. Ez nem hiányzott.Kárpótol, hogy tovább jutva, egy elágazáshoz, és egy kis szigethez érkezek.Körbe evezem a szigetet, megnézem mi a helyzet, merre menjek. Mivel egyik ágon egy zsilip van, így ez kiesett, átemelni biztosan nem fogok.A szigeten elképesztő munka nyomai láthatóak. Előbb csak kisebb, combnyi fákon, ágakon figyelem meg.De van, ahol 40-50 cm átmérőjű fa éli utolsó napjait. Ha egy nagyobb szél jönne akkor már csak napot. Talán a fotó vissza adja a látványt, hogy eszméletlen rágcsálást tudnak végezni a hódok.Kacérkodtam vele, hogy bemegyek a picinyke szigetre, és megnézem belül mi van. Nem gondolom hogy sokan járnak oda, érintetlen lehet. Aztán inkább tovább megyek, van még mit látni így is.Igen, van mit látni. Olyat is láttam most, amit még soha. Villanypásztor a víz felett. Erre igazán nem voltam felkészülve,noha tudtam hogy ezen a részen nagy bivaly legeltetés folyik. No, ezt hogyan oldom meg. Reméltem, hogy legalább nem aktív a rendszer.Nem volt aktív, de a vízben is volt egy szál, meg fentebb kettő, mell és fejmagasságban. Evezővel egyiket lenyomtam a víz alá, így a hajó alá került. A felső kettőt az evezővel buktattam át a fejem felett, hátul meg átsegítettem a kormánylapátoknál, hogy ne akadjon bele. Mikor átértem, kezdtem nézni, hogy mi lenne az optimális kikötőhely ebédelni. Még ez a vadászles is szóba jött, de magas volt a part, így ez ki is esett.Közben olyan érzésem támadt, mintha néznének. Mintha sok tekintet pásztázná ügyködésemet a vízen. A partra pillantottam, és a gyanúm beigazolódott. Komoly érdeklődésre tartott számot utazásom ezen szakasza. Volt, aki még fel is állt a pihenőjéről, hogy jobban lásson. Mogorva bivaly szemek meredtek rám. Gondolom nem sok vízi járművet láttak életük folyamán.Egészen elképesztő, hogy milyen meredek, csúszós helyeken mennek le a partra, ezek a hatalmas testű állatok.Egy darabig még mentem lefelé, de mivel nagyjából megvolt a két óra evezés, meg lassan dél volt már, a terep meg igen kopár nyílt volt, így inkább visszafordultam. Egy szélcsendesebb nyugodtabb helyet szerettem volna találni ebédlőnek. Közben a szél is feltámadt, egész huncut hullámokat tolva a kajak alá.Kiszemeltem egy fás, sűrű, szélmentesnek tűnő részt. Csak ne legyen magas a part. Ebben bíztam.Habár nem volt túl alacsony a kiszállóhelynél, de jó kilépők voltak, így nem jelentett akadályt a kiszállás. Pár perc múlva már szárazon volt a Trek.Kipakoltam belőle a szükséges holmit, és hamarosan rotyogott a chilis bab az edényben. Csend volt, béke, nyugalom, és nem mellékesen bőven +15 fok. December 17-én. Én ezt élveztem nagyon. Az ebéd is jólesett, utána egy jó üdítővel.(Kapitalista, szénsavas, fekete. Brrr… J )Ebéd után szépen összepakoltam, és hamarosan megint a vízen voltam, a kora délutáni, téli, sápadt napfényben úszva haladtam vissza a kiindulópont felé.Más dolgom sem volt, csak a nádasokat figyeltem, hátha akad valami „hadi zsákmány”. Mivel visszafelé nem sütött a nap a szemembe, így hamarabb észrevettem ezt-azt, végülis ennyi kincset találtam.Aztán úgy két óra körül megpillantottam a kiindulópontot, a Sári zsilipet. Elég is volt mára ennyi. Gyönyörű időben, ingergazdag környezetben evezhettem. És nem utolsó sorban, mint az autó hőmérőjén láttam +18 fokra rúgott a hőmérséklet.(És így is hűvös volt a neoprén zokni.)A zsilip másik oldalán van egy jó kis stég. Odavittem a kajakot, és tisztességesen lemostam. Kívül-belül kitisztítottam. Az idén, már szinte biztos, hogy nem teszem vízre. Így otthon már nem kell ezzel foglalkoznom. Habár a két ünnep között, ha lesz még ilyen jó idő… Mindenesetre kiderült, hogy ha szeret az ember kajakozni, akkor nem nagyon van rossz idő, és nincs olyan hogy szezon. Habár, a hóban jeges vízben való evezés még várat magára… nem annyira kívánom, de egyszer azt is kipróbálom, és megírom, hogy mit tapasztaltam.