Az idei tél nagyon enyhe volt, fagyok is alig voltak. Kacérkodtam a téli evezés gondolatával, de végül mégis mindig letettem róla. Most viszont 2020 március 11-re, +20 fok meleget jósoltak. Azért csak kellemesebb ilyen időben lapátot fogni. És én fogtam is.

Neki indultam hát, hogy evezzek néhány órát a Ráckevei-Soroksári-Duna (RSD) vizén. Tavaly egyébként kicsit előbb kezdtem a szezont, februárban, mikor is kimentem megnézni a fennakadt Jess teherhajót. Akkor szintén pompás idő volt. És a tavalyi évet elég későn is fejeztem be, mert decemberben még eveztem a Duna-völgyi csatornán. Szóval, majdnem összeér a szezon, csak egy-két hónap marad ki. A mostani tervem az volt, hogy Majosházán, a hajókikötőnél szállok vízre, és az M0 irányába evezek fel.

2018-ban Ráckevétől feljöttem Majosházáig, meg vissza, egészen majdnem az ág végéig. Egyszer csak meg lesz az egész ág.  Reggel gyorsan bepakoltam, és kilenc után valamivel már a helyszínen voltam. Nem voltam ugyan csúcs formában, mert hetek óta betegeskedtem, de ez a beígért jó idő…A Trek-et gyorsan vízre dobtam, bepakoltam, és már indultam is. Béna első evezőcsapások…, hiába, majd három hónapja nem eveztem. Enyhe hátszél volt, és már ilyen korán is kellemes langyos idő.Odafelé a jobb oldalon haladtam, amolyan jobbra tarts elv alapján. Így a túloldalt láttam egyszerre nagyobb partszakaszt. A horgászok még nem voltak kint nagy számban, egyrészt mert csütörtök volt, másrészt meg talán még nem indult a horgászszezon. A kis kulipintyók üresen várták a gazdáikat.A Szigethalom melletti házak felől még nem hallatszott, hogy megkezdték volna lakóik a tavaszi munkákat. Csend és nyugalom volt. Egy-egy szél áramlat kellemes, jellemző nád illatot sodort ki a nádasok közül.Nagyon sok elhagyatottnak tűnő, roggyant, de mégis valami különös hangulatot árasztó horgász kunyhó volt végig ezen a szakaszon.Jól tettem, hogy a jobb oldalon jöttem, ez sokkal természetközelibb, házak nincsenek, csak ilyen kis bodegák. Itt ott bedőlt fák, belógó nádszigetek, éledező természet.Voltak azért jól karbantartott, de egyszerű építmények is. Eljátszottam a gondolattal, hogy ilyen házikóban el tudnék tölteni néhány napot.A part mentén hattyúk tollászkodtak. Még most nem voltak agresszívak, nincsenek kicsinyeik. Unottan néztek rám, nem tartottak veszélytől…, mondjuk nem is adtam rá okot. Kattintottam pár képet róluk, ha már így csinosítgatják magukat, legyen értelme.Egy horgász szólított meg. Beakadt neki valami drága szerelék. Kérte, hogy próbáljak segíteni neki, hátha ki tudom akasztani. Nem sikerült, szépen beszakítottuk. Aztán egy hosszabb részen, a partról belógó stégek voltak, de elég rozoga állapotban. Általában mindnek csak a fém szerkezete volt meg, a fa elkorhadt már rajtuk. Úgy tűnt, mintha valamiért ezeket már nem tudták volna megközelíteni a tulajdonosok. Mert sok volt belőlük, és hosszan egymás mellett. És mind tönkre volt menve.Az idő egyre jobban kezdett felmelegedni. Egy technikai póló volt rajtam, meg egy vékony technikai felső, és bőven elég volt. A lábfejem sem fázott, ezek szerint tavaly ősszel hidegebb idő volt mint most, mert akkor csak az fázott. Egy sziget felé közeledtem, ezt balról kerültem. Nem tudtam, hogy az ilyen kisebb ágak miként végződnek, és nem akartam sokszor visszafordulni, mert esetleg zsákutcába futok.A nagyobb nádszigetek mind védettek, ezt táblával jelezték is. Természetesen ezeket elkerültem, vagy csak a közelükben eveztem el. Bentről harsány madárhangok, motozás, nesz hallatszott.Egyik part menti stégnél, ezt az érdekes vízibiciklit láttam. Beszélgettem a tulajjal, azt mondta, hogy kanadai vízibicikli. Elég furcsa megoldás, hogy bár két személyes, csak egy pedál van rajta. Nem túl igazságos.A Taksony vezér híd előtt, még rutinozhattam is egy kicsit a bója, meg oszlopok között. A híd melletti hajóról azt gondoltam, hogy rendőrségi jármű. Nem mintha tartanom kellett volna valamitől, hiszen minden felszerelésem rendben volt. Mellény, lámpa, kötelek, szivacs…Ilyen táblát sem láttam még. Utána is néztem, hogy mit jelez, de nem találtam semmit róla.  Nyilván a műtárgyra hívja fel a figyelmet.A kék sajka a híd lábánál, nem rendészeti jármű volt. Egy öreg bárka, a Gemini posztolt némán, kikötve a stéghez.Egész nap nem találkoztam csak két ifjú titánnal, akik egy péklapáttal hajtottak egy szörfdeszkát. Nem tűnt őszintének a mosolyuk, mikor köszöntünk egymásnak. Hiába no, ácsorogni vizes ruhában egy deszkán, ilyen szeles időben…, de mindenki maga tudja.A köszönésről csak annyit, hogy később jött két versenykajakos srác, előre köszöntem, de még a fejüket sem fordították ide. A parti horgászok a másik. Köszönés, és mint akik meg vannak halva. Bambán merednek az ember képébe. Se köszönés, se egy biccentés…, csak néznek, néznek… mint hal a szatyorban. 😆   Lehet, hogy alszanak? A Taksonyi szigetnél én megint a jobb oldali ágat választottam. Mielőtt bementem, találkoztam egy kajakos hölggyel. Na, ő köszönt. Szinte furcsa is volt már. Hiába na,… kajakos kajakosnak.Ez a rész kedvemre való volt. Olyan kis vadregényes, elhagyatott helynek tűnt. Persze nem volt az. Nádas szegélyezte sok helyen, tele volt apró nádszigetekkel. A madarak csiviteltek, a szél is csendesebb susogott. Nagyon kellemes hangulatú hely volt ez.A parton egy csoport „szappantartónak való” süttette a páncélját, voltak vagy hatan heten. Jöttömre gyorsan víz alá merültek, de egyet még sikerült lefotózom.Mivel már fél tizenkettő volt, nem terveztem, hogy elmegyek a következő kis hídig, gondoltam, majd előtte kinézek magamnak egy elhagyatott stéget, és ott megebédelek.Ezt a helyet néztem ki. Jó régen használhatták, elég korhadt volt. Mögötte sem láttam mozgást a parton. Nem szerettem volna, ha kölcsönösen zavarjuk egymást a tulajdonossal.Szóval kiszálltam, begyújtottam a Trangia főzőmet, főztem egy teát, ha már betegen jöttem el, legalább gyógyítgassam magam. J Majd kibontottam a féltve őrzött chilis babot. Ezt reggel, kis közelharc árán szereztem meg az Aldiban, a Coronavírus miatt mindent felvásárlók kezei közül. 😯 Pár fotót még készítettem a főzőkészletemről. Nagyon meg vagyok elégedve vele továbbra is. Ez a szélfogó valami zseniális. Meg úgy az egész kompaktsága, egyszerűsége, használhatósága lenyűgöző. Habár az erdőbe is ezt viszem mostanában, egészen biztos, hogy a vízitúrákra ez fog bekerülni ezentúl, mint főzőeszköz.

Aztán egy lépés a stégen, amikor is megfogadtam, hogy legközelebb nem az lesz a szempont, hogy valami lepattant stégen kössek ki. Kis híján beleestem a vízbe, egy korhadt deszka miatt, ami egy halk reccsenéssel beszakadt alattam.Végül is kényelmesen megebédeltem, és indultam vissza Majosházára. A vízben vadkacsák pancsoltak, kergették egymást, úgy tűnt, ők is élvezik a tavaszi meleget. Nem is nagyon tartottak tőlem, mikor elhaladtam mellettük.Akárcsak ez a teknősbéka. Visszafelé már lassabban mentem, hátha lencsevégre tudom kapni őket. Az előző csapat már nem volt ott, ez meg szerintem elaludt, hogy ilyen közel tudtam menni hozzá.A jobb oldalon mentem megint, kíváncsi voltam erre az oldalra is. Nem is bántam meg. Elég változatos, kanyargós, nádszigetes rész volt ez is.Idefelé láttam, hogy ezen az oldalon van egy csapat hattyú, de fotózáshoz távol voltak. Most visszafelé közel voltam hozzájuk. Rám se bagóztak, süttették magukat a kora tavaszi napsütés melegében.A Taksonyi hídnál egy érdekes „műalkotást” fotóztam. Egy rozsdamarta „canga” volt felakasztva a híd oldalára. Hirdetve ezzel az örök elmúlást, és a víz erejét, ami lám, még a vasat is magáévá teszi.Ezen a részen, ezen az oldalon, ellentétben a túloldallal, egészen más stílusú épületek is szegélyezték a partot. Gondosan rendben tartott ízléses ingatlanok, szép növényekkel…Elég ritkán látok a vízen hirdetést. A tavalyi Duna túrán láttam talán egyet-kettőt. Nekünk mondjuk minden be volt pakolva öt napra, csak pihenni, enni, meg aludni szálltunk ki, de gondolom néhányaknak azért jó lenne pár kiszállóhely, ahol étkezni, pihenni lehet. Ez itt egy jó szembetűnő plakát. Vajon sokan igénybe veszik? Mindenesetre, öröm hogy ilyen is van.Aztán innentől kezdve, kissé élénkebb lett a szél, pajkosabbak lettek a hullámok. Nem volt komoly, bár már gondolkodtam a hullámkötény alkalmazásán, mert a hajó orrán már elég sűrűn átcsapott a víz. Próbáltam pár képet készíteni róla, aztán gyorsan elraktam a gépet. És élveztem, hogy egy kicsit végre dobálja a kajakot a víz.Ez eltartott vagy fél órán át. Utána lecsendesedett, és megint nyugodt lett a Duna. Lassan a kiindulópont hoz értem. Itt volt egy két kiesebb hely, ahol lehetne vadkempingezni, de szezonban itt biztosan állandóan horgásznak.És három óra körül befutottam, Majosháza kikötőjébe.Csináltam a vízről is egy képet, hogy milyen a hely, ahol, vízre lehet tenni a vízisport eszközeinket. Kényelmes, jól megközelíthető, száraz lábbal be lehet lépni a hajókba. Utána az autóval ki kell menni, mert egyszerre csak egy fér el. De kint van egy nagyobb parkoló, ahol pár autó elfér.Nagyon kellemes néhány órát töltöttem el. A +20 fok valóban megvolt. Minden körülmény ideális volt. Összesen, csak 20 km-t eveztem, de nagyon kellemesen telt el ez a bemelegítés a kétnapos szezonnyitóra, ami majd Gábor barátommal lesz. 😀   Nagy meglepetés nem ért, ezért az élményért azért messzire nem mennék. Az előző cikkeimben írtam miért. Én jobban kedvelem azokat a vizeket, amelyek nem lakott területen át folynak. És ez sajnos szinte végig civilizációtól övezett. De mindenképpen ajánlom annak, aki az ilyeneket szereti, vagy éppen még nem járt az RSD-n. Most, hogy lett második kajakom, a nyáron a családdal néhányszor biztosan el fogunk ide jönni, mert nekik érdekesebb, látványos lesz.