Mikor tavasszal elkezdtem a Somogyban is járni munkaügyben, már az első alkalommal megfogott ez a rész. Békésen hullámzó dombokkal, hatalmas rétekkel taglalt erdős táj.El is határoztuk, hogy a közeljövőben majd eljövünk ide túrázni egyet családostól. Most ősszel, ezen a hétvégén szép időt jósoltak az időjósok, így elérkezett az idő, hogy megvalósítsuk a tervünket. A választásunk Lulla településre esett, innen indultak olyan túraútvonalak, amik számunkra nem voltak megerőltetőek, és sok látnivalóval kecsegtetettek. Ezek közül is a legizgalmasabb a Betyár-barlanghoz vezető út volt.  Kilenc órakor tettük le az autót és eredtünk útnak a piros háromszög jelzésen, hogy a somogyi betyárok régi lakhelyét felfedezzük. Nagyon szép idő volt, zavartalan napsütés, és kellemesen hűvös idő. Még a vékonyabb polár kabát is elkelt az út elején.Váratlan dolog volt, hogy az út elején, egy tájidegen stílusú házat kellet megkerülnünk. Még furcsábbnak hatott az udvaron álló tűzpiros londoni telefonfülke.A ház mögött futó turistaút két oldalán végig szórványosan gyümölcsfák sorakoznak. Vélhetően itt régebben tanya, vagy szórványtelepülés lehetett.Később aztán egyre másra találtunk erre utaló biztos nyomokat. Több vályogház maradványát, agyagba vájt beomlott pincéket, tárolókat láttunk. Hamarosan magasan futó agyagfalak között találtuk magunkat. Partoldalnak hívták ezt a nagyszüleim. Később jöttem rá, miért. Az ilyen részeket a víz mosta ekkor vájattá. És ha itt víz folyt, akkor annak ezek a partjai, illetve annak oldalai.Érdekes volt, hogy a vájatból felnézve, az óriási fáknak gyakorlatilag a gyökerei alatt-között sétáltunk.Nem csak a felettünk magasodó grandiózus fák ejtettek ámulatba, hanem az alattunk megbújó apró teremtmények. Állatok, növények vagy gombák.A háromszög jelzésről, a DDP-re léptünk egy rövid szakaszon, mielőtt hamarosan egy műútra értünk ki, ami egy hosszúkás rét mellett futott el. Egy darabig ezen a műúton kellett menni tovább.
Persze ezen a részen sem rohantunk át. A vadlesre felkapaszkodtunk, körülnéztünk, utána meg lekuporodtunk a fűben élő növények és állatok közé. Szerettük volna minél jobban megélni a természet közelségét.A rét mellett, bent az erdőben folyik a Jaba patak. A rét felső végénél a patak megduzzadt és helyes kis tavacska keletkezett, körbe nagy füzekkel meg nádassal.A füzek alatt óriási gombatelepeket találtunk, szép egészséges állapotban. Nem ismerjük a gombákat, én személy szerint tartok is tőlük. Élvezeti értékük számomra jelentéktelen, így csak lefotózni szoktuk ezeket a változatos élőlényeket.Van itt a tó partján egy remekbe szabott pihenőhely is, ezért eldöntöttük, hogy itt fogunk ebédelni. Amúgy is már majdnem delelőre járt, meg akkor eszünk, mikor éhesek vagyunk, és ez a pillanat már elérkezett. Trangiában főztünk természetesen megint. Először jó forró teákat, mert őszintén szólva, már jól esett, nem volt már döglesztő meleg és a szél is fújt egy kicsit. Utána meg virslit, sajtot, meg grillert sütöttünk. Utóbbit csak kutyahúsnak nevezzük, a nagy élelmiszer áruházakban kapható rúd alakú húskészítmény.Ebéd után még egy kicsit az aszfaltoson haladtunk, míg el nem értük a Böre-várhoz vezető sárga L jelzést. Pár száz méterrel előbb is felmehettünk volna, mert a sárga L gyakorlatilag egy vargabetű a piroson, de úgy gondoltuk, a rövidebb utat választjuk. Mint kiderült, ez volt a nehezebb is. Bitang meredek kaptató következett, hogy tudatosuljon bennünk, miért is ide építették annak idején eleink a várat. Kicsit nehezítette még a helyzetet, hogy az előző napok esőitől még kissé csúszós volt a talaj. Viszont a Solognac Crosshunter 500 bakancs ismét jól vizsgázott. Azt kell mondanom, hogy simán hozza az előző Hanwag Yukonom komfortját, kényelmét és stabil talajfogását.A várnál egy ismeretterjesztő tábla fogadott, amiről megtudtuk a vár rövid történetét. Majd felmentünk a vár maradványaira, és körbenézve a régről beszélgettünk egy kicsit.A következő állomás a térképen Képesfa néven van említve. Fogalmunk sem volt róla, ez mit jelent. A helyhez közeledve egy hatalmas félig kiszáradt fát láttunk tele aggatva mindenfélével. Hirtelen pecsételőhelynek néztem.Aztán közelebb érve megláttuk a fán a névadó tárgyat is. És elolvashattuk a hozzá kapcsolódó történetet is.Amikor ráléptünk az erdőből egy bájos mezőre vezető sárga jelzésre, már nagyon izgatottak voltunk. Innen már nincs mesze a piros Ω jelzés, ami majd a barlangig vezet.Egy nagyobb fekete diós részbe értünk. Nem tudom, hogy ez a növény miként került az erdőkbe, felénk is van egy kisebb folt. Talán valami kísérleti telepítés. Mindenesetre intenzív citromos illata van és gyógynövényként is számon tartják.

„Termését keményebb héja miatt kevésbé elterjedten fogyasztják, mint a közönséges dióét. Fáját szép színe és rajzolata miatt nagyra becsülik, többnyire furnérozásra használják. A gyógyászatban teáját (egy maroknyit egy liter vízzel főzve) főleg vértisztítónak és emésztés elősegítésére használják. Ez utóbbi az oka, hogy bőrkiütések esetén is isszák. Burkát gyomor- és bélhurutnál, de főleg barna hajolajak gyártásánál használták. Íze érdekes, kissé kesernyés. Levelének és kérgének étrend-kiegészítőkben való felhasználását – karcinogén és mutagén hatásuk miatt – tiltja az OÉTI .” (Forrás: Wikipédia)A diós után nem sokkal rátértünk a piros Ω jelzésre, ami 800m múlva a barlang bejáratánál állt meg. Na de milyen 800 méter volt ez. Sokat emlegettük a betyárok kitartását, mert mire felértek, valószínűleg ők is elfáradtak, és jólesően nyúltak el a bejárat előtt lévő kisebb lapos részen. A barlangról lejjebb egy ismeretterjesztő táblán sok minden olvasható. Nyilván nem írom ide az egész szöveget, akit érdekel, az menjen el elolvasni. J A lényeg, hogy 1860 körül két híres környékbéli betyár, Patkó János, és testvére Pista, akik 30 éves koruk után lettek betyárok,  lakták a barlangot. A leírás 12 szobát említ. Izgatottak voltunk, de elsőre nem is nagyon mertünk bemenni. A bejárat olyan kicsi volt, hogy ha nem tudjuk mi vár ránk, el sem kezdünk lemászni.
Lent meg… mintha ránk akarna szakadni. Végül mégis bekúsztunk, fekvőtámasz pózba, és hátrafelé, a lábunkat a talajon csúsztatva, hogy ne legyünk nyakig agyagosak. Egy kisebb iglu sátor méretű részbe értünk. Innen egy kisebb alagút ment tovább. Na, itt mondtam a fiunknak, hogy ne tovább. Ki is mentünk, de a kíváncsiság, meg Marin barátom előzetes beszámolója a barlangról megtette a hatását. Ismét visszamentünk, átbújtunk a kis folyosón, és… csoda. Egy 12 szobából álló kis labirintus tárult elénk. A legtöbb helyen állva lehetett közlekedni és elérni néhány szobát. Egy kisebb bújócska után pedig további üregek voltak elérhetőek.Az egyik üregben két denevér függeszkedett.Egy gyors fotó, és hagytuk őket pihenni tovább. Nagyon izgalmas és a táblán olvasottak után, igen érdekes volt a barlangban lenni, és arról beszélgetni, hogyan élhettek itt a betyárok 170 évvel ezelőtt. Aztán lekínlódtuk magunkat a barlangtól a meredek csúszós hegyoldalon, hogy elinduljunk most már visszafelé az úton. A képes fáig ugyanarra mentünk vissza, mint amerre jöttünk. A Natura 2000-es táblánál fogalmazódott meg bennem, hogy a táblán látható tiltások voltaképpen hatástalanok. Gyakorlatilag az egész úton nem találkoztunk turistákkal, csak motorosokkal. Nem mondom, hogy lépten-nyomon, de két-három óránként megjelent egy-két motoros és felverte az erdő csendjét.Most a Sárga + jelzésen mentünk tovább, hogy ne ugyanazon az úton menjünk vissza. Ez az út borzalmas volt. Végig bedőlt fákkal, sűrű gallyakkal fedve. Sokszor ki kellett menni a mederből és az erdőben haladni.A szakasz végén találtunk egy táblát, ami talán a szakasz elején is kint volt. Ezt mi nem vettük figyelembe, illetve nem láttuk. Hát ezért volt ez ilyen kellemetlen szakasz.Mindegy, ezen is túl vagyunk, jól kifáradtunk. A Piros +-re kanyarodtunk, ott ahol ez a feszület található. Ez az út már majd belefut a Piros háromszögbe.Alapjában véve sem nehéz terep ez a csodálatos Somogyi dombság. Kanyargos girbe-gurba utak, kis szintek, könnyen teljesíthető akár családdal is. Körülbelül 20 km-t tettünk meg ezen a napon. Későn indultunk, így mire az autóhoz értünk, a nap már puha sápadt fényével festette meg a somogyi lankákat. Nagyon szép út volt a mai, rengeteg érdekességgel, látnivalóval. Sok mindent tanultunk, tapasztaltunk. Úgy gondolom, nem ez volt az utolsó túránk ezen a környéken és másoknak is bátran ajánlom.