Egy alkalommal, talán tavaly tavasszal, már eljöttünk ide, Farmos környékére, hogy tekeregjünk egy kicsit a túraútvonalakon. Akkor keserű tapasztalattal csavargás nélkül mentünk haza, de nem adtuk fel, eljöttünk újra.Az említett alkalommal, egy másik környékbeli településről indultunk volna, de még csak az első térkép szerinti turistajelzést sem sikerült megtalálnunk. Így csalódottan mérgelődve hazajöttünk.
Most viszont csodálatos késő őszi nap ígérkezett, így elővettem a Tápió Naturpark által kiadott térképet, rákattintottam információkért a www.tapionaturpark.hu oldalra, és megnéztem melyik út lenne nekünk megfelelő. Megterveztem, hogy Göbölyjárásról fogunk indulni, a Tápió Közalapítvány Ifjúsági Szállás elől. Innen indul a zöld „Z” jelzés. Ezen egy kis kört téve 8-10 km-en át haladva érintjük majd a Sóvirág, Kékbegy és a végén a Nőszirom tanösvényeket. Szomorúan tapasztaltam, hogy a Turistautak.hu által kezelt térkép adatbázisban nem szerepelnek ezek a turistautak. Mivel most vásároltam profi GPS-készüléket, talán egyszer bejárom majd ezeket az utakat, és feltöltöm az adatbázisba.

Az út elején, azonnal ismeretterjesztő tábla segít jobban megismerni a környék állat és növényvilágát. Ha nyitott szemmel figyelmesen megy a természetjáró, akkor az ilyen táblák segítségével sok sok érdekességre felfigyelhet.Átböngésztük a táblát, és elindultunk be a Nagy-nádas irányába a magas nádasban vezető gyalogúton.Itt volt az első és egyben sokáig az utolsó turistajelzés.A jellemzően mocsaras, ám most inkább száraz terület felett, keskeny pallókon lépdelve szívtuk magunkba, a nádasokra oly jellemző édeskés illatot. Néha két oldalról sűrű növényzet takarta el a kilátást minden irányba. Szinte alagútszerű részen haladtunk.Kiértünk egy szép nagy tisztásra, a szöcskék már aktívak voltak, pedig lassan melegedett a reggel még igen csak hűvös idő. A réti növények ezer színben pompáztak, nem lehetett mondani hogy unalmas volt a színvilág.
Megtaláltuk a síneken átvezető utat. És nagyjából jó ideig idáig volt boldogság. Hiába a térkép, hiába a GPS, ha a terepen nincs jelölés. Átmentünk a túloldalra és veszettül kerestük a tovább vezető utat. Elvileg pontosan szemben van egymással a sínek által kettévágott turistaút. Egy darabig ténferegtünk ott, majd elindultunk északkeleti irányba, hogy legalább egy mezőgazdasági utat találjunk, amin aztán majd megyünk valamerre. Vagy esetleg ráleljünk a másik, párhuzamosan futó zöld ”Z” jelzet útra. Így is lett, belefutottunk a jelzett turistaútba, azon észak felé indultunk, és bevezetett minket a térképen jelzett tavakhoz.Mielőtt tovább indultunk volna, játszottunk egy kicsit. Hatalmas nád hegyek voltak egy levágott részen. Valaha kévékbe voltak kötve, talán rendezve is. Most össze-vissza egymás hegyén-hátán volt a sok alapanyag, amiből menedéket készültünk építeni a fiúnkkal.Két félét építettünk. Az egyiket egy szalmabála köré-mellé……a másikat csak egymásnak döntött kévékből.Egyik építmény sem állta volna ki a sarat rosszabb időben, de jól telt az idő. Tovább kellett indulnunk, mert ilyen rosszul jelzett utakon, nem tudhattuk előre, mi vár ránk pontosan.A tó mellett a belső úton mentünk, ott sokkal szebb volt a terep, mint a külső mezőgazdasági úton.Vadalmafába botlottunk, amit természetesen meg is dézsmáltunk. Kicsit száraz húsú volt a gyümölcs, de olyan intenzív zamattal örvendeztetett meg minket, amit csak az ilyen vad gyümölcsök tudnak adni.A tó túlsó végéről még készítettem egy képet. Hihetetlen, de nyilván van benne sok hal, mert horgászterületnek jelölték.A tavat elhagyva, előttünk már csak a végeláthatatlan nádas terült el. Szépen sütött a nap, lekerültek a melegebb kabátok, és majdhogynem egy póló is elégnek bizonyult felsőruházatként.A nádasok szélét, a kisebb-nagyobb rétek flórája tette még most is ilyen késő ősszel színessé.  Meg-meg álltunk, és rácsodálkoztunk egyik-másik virágra, növényre.Ránk meg a bivalyok csodálkoztak, amik a közeli tanya, villanypásztorral bekerített területén legelésztek. Jámbor jószágnak tűntek. Egy darabig néztük egymást, aztán ők nagy robajjal tovább álltak.Igazi szikes, pusztai tájon jártunk már ekkor. Szélcsend volt, kristálytiszta levegő, a nap melegen és fényesen ragyogva tette hozzá a magáét a hangulathoz. A földön itt-ott, filmbéli sivatagra, vagy vadnyugatra emlékeztető csontok, hevertek. Ilyen hangulatba révedve léptünk rá a kis hídra, aminek a túloldalán a töltés oldalában szerettük volna elkölteni az ebédünket.Meleg idő volt ugyan, de azért jól esett egy adag forró leves. Már csak a folyadékpótlás miatt is.Második fogásnak, hamburgert készítettünk, a Trangia szettben. Dupla hamburger is készült, és nagyon jól sikeredett. A zsömlét előtte kicsit megpirítjuk a serpenyőben, így lesz igazán ízletes majd a szendvics. Mindenki jól lakott, még teáztunk is egyet indulás előtt.Indulás után talán egy kilométert haladtunk, mikor elágazáshoz értünk. Itt legalább alapvető jelzések voltak. Jobbra a Kékbegy tanösvény felé mehettünk.Balra indulva a kis hídon átkelve a Sóvirág tanösvényt nézhettük volna meg, de mivel nem tudtuk mennyit kell még a rossz vagy inkább hiányos jelzések miatt tekeregnünk, ezt is most kihagytuk.A térképen Bivalyos Szigetként említett területen mentünk át. Ez egy szép nagy rét, körbe véve nádassal. Itt már találkoztunk kirándulókkal, egyébként egész nap nem. A rét túloldalán a nádasban, egy nádtetős épületet láttunk. Ez sem a térképen, sem a GPS-által nem jelzett épület.Aztán egyszer csak a Kékbegy tanösvényen voltunk. Ez azért volt lehetséges, mert látható jelzés híján letértünk a zöldről, és egyből a tanösvényre startoltunk. Hangulatos, és sajnos elég rövid kis ösvény. Egyszer majd jó lenne vezetővel végig járni ezt a részt megint..meg úgy az egész környéket. Bizonyára hasznos információkat tudnánk meg az itt élő növény és állatvilág tekintetében. Addig is jó szolgálatot tesznek az ismeretterjesztő táblák.A Farmosi madárvárta melletti kapun hagytuk el a Nagy-nádas területét.A hely, valóban nagyon különleges, de néhány dolgot nem értek. Hogy lehet, hogy egy ilyen turistacsalogató helyen, ilyen bénán, hiányosan vannak a jelzések. Egy család, ha itt eltéved a rekkenő nyári melegben, vagy egy hűvösebb napon, az bizony nem kellemes. Természetesen pár kilométer után, látható egy település erre, kicsit tovább egy másik arra. De azért mégis, mikor az ember eltervezi, hogy miket szeretne látni, de arra kell az idejét pazarolni, hogy nem létező jelzéseket keressen, az nagyon bosszantó tud lenni. Mikor elérve egy szakasz végére, három négy irányba is futnak utak, de sehol egy jelzés…..Olyan nehéz lenne leütni pár karót a hatalmas rétek szélein, ahol tovább fut a turistaút? Vagy a kereszteződéseknél már rögtön az elején felfesteni egy jelzést, nem csak két háromszáz méter után az elsőt.

Összefoglalva, mindenkinek ajánlom felkeresni a környéket, csak nem szabad alapul venni a térképet. Menni kell, csavarogni, és ha van valami navigációs eszköz, akkor arra alapozva túrázni. A Solognac CrossHunter 500-as bakancsom kitűnően vizsgázott megint, nagyon kényelmes, komfortos, stabil bakancs. Megállapítottuk ebédnél, hogy a Trangia minden egyes belefektetett forintot(koronát) megérte. Ez a vidék egy teljesen más hangulatú élményt ad, mint egy erdős rész. Bár nyáron nem biztos, hogy szeretnék itt ténferegni, de egy téli időszakot még megnéznék itt. Most mi csak egy 10 km-es kört tettünk meg, de nem is a teljesítményre mentünk. Legközelebb megnézzük majd az elmaradt tanösvényeket is, és egy másik területet is bejárunk majd.