Börzsönyi titkok legendák nyomában

A legtöbb embert, így engem is izgalommal tölt el, ha betyárvilágról, várak alatti titkos alagutakról, öreg tölgyek tövében elásott kincsekről lehet beszélgetni. Ha meg ezeknek a nyomába is eredhetek, az különösképpen lázba hoz. Ezért mikor Sándor barátom kitalálta és felvázolta a következő túra útvonalát és látnivalóit, igyekeztem minél hamarabb egy napot szabaddá tenni, hogy elinduljunk a Börzsöny hegyei közé a titkok nyomába.

Késő őszi hűvös, fagypont körüli időben parkoltunk le Hont község szélén. A lehullott levelek már itt-ott keményre fagytak és ropogtak a bakancsaink talpa alatt.Innen indult kalandos túránk, be a Börzsöny szívébe. A kék kereszt jelzésen indultunk el, a közel 25 km-es utunkra első állomásunk felé, a Honti szakadék irányába.Rögtön egy erős kaptatóval alapoztuk meg az utat, de a nehézséget feledtette a pazar vöröses színű avar takaró. A lombozat már szinte teljesen lehullott a fákról, bokáig gázolhattunk a levelekben. Messzire nem lehetett látni, mert gyakran ködös foltok takarták a kilátást.Hamarosan egy táblát találtunk, ami felhívta a figyelmet a balesetveszélyre. Nem csoda, hiszen ekkor már közel jártunk a szakadék széléhez, alattunk pedig a 30 méteres mélység tátongott. A szakadék az egykor itt hullámzott sekély vizű oligocén-miocén kori tenger ősmaradványait őrzi. Tudni kell azonban, hogy ezek gyűjtése szigorúan tilos!Tátottuk a szánkat egy darabig és csodáltuk, hogy ezt a szakadékot, az alján csörgedező Zádori-patak alakított ilyen monumentálissá.Innen aztán egy darabig felfelé mentünk, majd szépen lassan ereszkedtünk le a Kőkapu irányába. Ez volt ugyan is a következő úticélunk. Széles avarral borított, és a maradék lomokkal alagútszerűen fedett úton baktattunk.Meg-megálltunk, hallgattuk a madarakat, nagyokat szívtunk az édes-kesernyés illatú, oly jellegzetes tölgy avar illatából. Egy ilyen pillanatban neszt hallottunk és a dombok mögül termetes szarvas nézett le ránk a ködös rengetegből. Rezignáltan nyugtázta, hogy ott vagyunk, és halkan tovább állt.Mi is továbbálltunk szép lassan, ebben a tempóban segítségünkre voltak a szederindák. Gyümölcs az már nem igen volt rajta, csak olyan, ami már nem érik be az idén. De a tüskék azért még vendégmarasztalóként kapaszkodtak a nadrágunkba. A kőkapu előtt déli irányba nagyon szép kilátás nyílik a környező hegyekre még így a vékony ködtakarón át is. Megéri megállni pár percre és elrévedni egy kicsit a távolba.Aztán elértük a Kőkaput, amit nem lehet eltéveszteni. Masszív sziklák között húzódik meg az út. Találgattuk egy kicsit, hogy vajon hogyan alakult ki ez az rész. Természetes hasadék, vagy az emberek vájták ki és hordták el innen a köveket. Nem jöttünk rá, és nem is találtam erről szóló írást később sem.Kicsit lejjebb, takarmánytároló, beszakadt tetővel. Egy nem túl nagy ág szakította be. Ilyenkor eszembe jut, hogy a természetjáróknak mindig említem, hogy mielőtt tábort vernek, nézzenek fel a lombok irányába, nehogy egy ilyen ág rájuk essen. Többen mondták már erre, hogy “de hát ott van a sátorponyva, vagy a ponyva fedés.” Hát igen, az is felfog valamit. :mrgreen: 
A kékről letérve jobbra a kék Ω jelzésre kanyarodtunk, hogy az Oszlai-árok nevű részen, végigmenjünk a Sisa Pista tanösvényen. Késes embereknek, kések kedvelőinek hasznos információ, hogy az árok neve, fenőkövet jelent. És hogy miért ez a neve, az a következő tábláról készült képről megtudható.A képek sajnos nem adják vissza a látványt, de hatalmas szurdokvölgy ez is.Az Oszlai-árok az egykori Ős-Börzsöny vulkánhoz kötődő vulkáni és üledékes kőzeteknek az egyik legszebb feltárása. A tanösvény mentén ennek a vulkáni szakasznak az összes képződményével találkozhatunk. Végig ismeretterjesztő táblák vannak és kilátópontok, amikről gyönyörűen belátni az egész részt.Minden információs táblánál, van egy történet, ami a tanösvény névadójához, Sisa Pistához köthető. Az említett betyárnak igen színes életrajza van, nem is említenék belőle, akit érdekel az a linkre kattintva elolvashatja:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sisa_Pista

Néhány történetet azonban az érdekesség miatt iderakok. Hogy a történetek igazak-e vagy sem, azt még maga a mesélő sem köti az orrunkra. A tanösvény végére érve megpihentünk a Betyár-kút melletti padokon. A kútban most nem volt víz, talán csak egy szárazabb időszak miatt.A Nagy-völgyi patakban viszont volt valamennyi, így az elkészült ebédemet le is tudtam hűteni gyorsan, hogy Sanyinak ne kelljen várnia rám, haladhassunk tovább, mert még sok csoda várt ránk a mai napon. A Nagyvölgyi patak partján, többször táboroztunk már. Nyugis, kellemes hely, ha az ember elszakad a turisták által is látogatott résztől. Az éltető és szükséges ivóvíz közelsége, a tisztálkodás lehetősége nagyban hozzájárul az ilyen táborhelyek értékéhez. A Deszkáspusztai Mária-barlangnál, ami a következő állomás volt a zöld jelzés mentén, ne keressen a vándor igazi barlangot. Ennek a képen látható kegyhelynek adták ezt a nevet. Az egykori Forgács József emeltette hálából, mert egyszer lovas kocsival a patakba zuhant, de nem esett baja.Valójában a zöldön kellett volna folytatnunk az utat, de Sanyi kitalálta, hogy menjünk a Vár-patak völgyébe, mert legutóbb a zöld járhatatlanul sáros volt. Én örültem neki, mert az új Garmin GPS készülékemet szerettem volna minél jobban vallatóra fogni, hogy megérte-e a befektetés. Pár használat után azt mondom igen, megérte. Atombiztos vétel és jeltartás még a szurdokvölgyekben, vagy a sűrűn fedett részeken is, pontos navigáció. Szóval elindultunk régen elfelejtett indákkal benőtt, bedőlt fákkal színesített erdei úton felfelé, hogy majd becsatlakozunk a kék kocka jelzésbe a Wenckheim vadászkastélynál. Ismét többször említettem túratársamnak, hogy milyen jó vétel volt a Solognac Crosshunter 500-as bakancsom. Most már a negyedik-ötödik 25 km-es túrán vagyok túl vele, de elmondhatom, hogy kempingeznek benne a lábaim.  Nagyon kényelmes, nagyon stabilan fogja a lábamat, és nagyon jó a talajfogása is.A kék kockára érve először jobbra kanyarodtunk, és egy jelzetlen úton felmentünk a Kőember nevű helyre. Már az oda vezető út is kalandos és izgalmas, de kiérve a szikla meredélyre, csodálatos panoráma tárul elénk. Itt hirtelen lesz vége a hegyeknek és úgy éreztem, alattunk terül el az egész világ, pompás kilátás nyílik a környező településekre.Megbeszéltük Sanyival, hogy mielőtt majd rátérnénk a kék jelzésre, amelyen a Drégely várát kívánjuk elérni, Pénzásásnál megebédelünk majd. Így is tettünk, dél elmúlt mire elfogyasztottuk az ebédet, és ismét egy festménybe illő turistaúton megindultunk a vár irányába.A várról, azt hiszem nem én fogom most elmondani a nagy okosságokat, ezt már sokan megtették előttem. Évszázados falak, dicső történelem, galád árulások, cselszövések.Ha viszont arra jár a kedves olvasó, keresse meg a vár oldalában a befalazott boltíves bejáratot és fantáziálgasson csak róla, vajon miért lett befalazva, hová vezetett hajdan. Csak nem utunk mai utolsó állomásához, a Szondi (Csitári) alagúthoz? Mert talán oda vezetett…

Minket viszont továbbra is a narancsvörösesen pompázó erdei utak kalauzolnak tovább. A térkép szerint, a Mária út visz innen le Hontig. A valóságban azonban ez a jelzés már megszűnt. Nyomáról is csak egy-egy megmaradt jel árulkodott.Láttam viszont olyan jelzést, amilyet még eddig nem. Nagy felület, nagy betűk. Nem bízták a véletlenre. Ezen mindig csodálkozom. Néhol lóbetűk, öt méterenként, máskor több száz méteren több elágazás, és nincs jelzés. Ezt még lehetne finomítani a jelzésfestőknek.A Köpő-kúthoz már erős szürkületben értünk le. Víz volt benne, de vigyázni kell a megközelítéssel, mert alatta mély mocsár húzódik. Nagyjából lábszárközépig ért nekem és még mindig tudott volna merülni a bakancs. :mrgreen: Utolsó állomásunk, legalábbis eddig azt hittem, a Szondi alagút. Ide már teljesen sötétben értünk, de egy barlangnál ez igazából teljesen lényegtelen. A barlangban a kinti hőmérséklethez képest kellemes langyos idő volt. A leírások azt említik, hogy nem nagyon lehet felegyenesedni az alagútban, de ez nem igaz, több 30-40 méteres ágat bejártunk, és kényelmesen lehet közlekedni mindenhol. Egy részen kövér denevér telelt, vigyáztunk, meg ne zavarjuk az álmát.Bónusz állomás. A nap eseményeinek, látnivalóinak igazi megkoronázása, a kivilágított Csitári kápolna. Erre nem is számítottam. Sanyi méltatlankodott, hogy kár hogy nem világosban értünk ide, de nekem ez volt a legszebb időszak. (Mondjuk fotózni csak 1mp-es záridővel tudtam már valamit.) Egy lélek sem járt már ekkor ott. Lámpások és mécsesek fejezték ki a hívők köszöneteit. Méltó végpontja volt ez utunknak. Gondolatban mi is adóztunk a hős várvédőknek, a börzsönyi betyárok lelki békéjének.Innen már egyenes út vezetett a településig – mondanám -, … de nem így volt. A Mária út és egy csomó térképen lévő út már nem volt meg a valóságban. A Turistautak.hu térképek is hiányosak, vagy bizonyos utak már nem voltak ott a maradék pár kilométeren. Nagyon jól jött a GPS műszer.

Az utóbbi időben azt hiszem ez a túra volt az, ami viszonylag rövid idő alatt, kevés km-t megtéve, a legtöbb, legizgalmasabb élménnyel lepett meg. Egyáltalán nem volt hátrány, hogy a látnivalókat, szurdokvölgyeket, nem borította be a sűrű lombkorona. Az idő is kellemes 10 fok körüli volt, ami a legoptimálisabb ilyen túrákra. A társaság is nagyon jó volt, Sanyi felkészült és a látottakról szóló történetekkel, legendákkal, madarakról- növényekről szóló ismeretekkel tágította a fejemet. Reggel hét órától este öt óráig, megtettünk mintegy 25 km-t és kb. 900m szintet. Ezt a túrát inkább kitartóbb, felkészült túrázóknak ajánlom.