Nem is tudom, hol kezdjem. Hogy jutottam el idáig. Az biztos, hogy sok idő telt el azóta, hogy az első fűrészt használtam az erdőben, és nem „munkára”, hanem szabadidős tevékenységre.Gyerekkorban már kihordtuk az otthoni szerszámokat, „bunkert” építeni, az biztos. Mondjuk innen lehet kiindulni. Aztán jött egy hosszabb korszak, amikor inkább a túrázás volt a szempont, menni, messzire, magasra. Később, az idő előrehaladtával ismét a természetben eltöltött, minőségi idő lett a fontosabb. A táv, a teljesítmény már nem annyira fontos, mások lettek az értékek. Tábort építettem, oda járunk „haza” az erdőbe. Sok mindent készítettem, egy idő után már azért, hogy komfortosabb legyen kint lenni a családdal, meg hogy jobban teljen az idő, minőségi legyen a kikapcsolódás. Az idő múlásával sok-sok eszköz megfordult a kezemben. Fűrészek is. Akár sajátként, akár a társaim eszközeit próbálgatva. Volt nekem keretes fűrészem, egy Varga Zoli féle fűrész, ami nagyon jó szolgálatot tett. Mégis többet használtam a Fiskars SW… bicskafűrészt. Elég volt arra, amire kellett. Komplett kunyhót építettem vele. Nem az volt arra az ideális, de akkor csak az volt. Egy alkalommal azonban, Robi barátom mutatott egy nagyon kompakt keretes fűrészt. Egy Awaga Boreal 21-est. Tetszett, hogy a bicskafűrésznél nem volt sokkal nagyobb, de igen masszív, jó kiállású használható darabnak tűnt. És használtuk is, ki tudtam próbálni élesben. Elmondom még most, nehogy csalódás legyen a kedves olvasónak, végül nem ez lett a kiválasztott darab, és nem is fogom összehasonlítani most a kettőt, mert egyik ezért jó, a másik azért jó. J De innen indul ez a történet valójában.
A kiválasztott darab a Gerber Freescape lett. A kezemben még nem volt, úgy vásároltam meg, de előtte mások tapasztalatait megnéztem, és így alakult ki, hogy talán ez lesz a nekem való.
Egy úgynevezett bliszteres csomagolásban érkezett meg, amiről nem készítettem képet, így most egy gyári képet csatolok ide.
Apró dolog, de valami tokot adhattak volna hozzá, gondoltam, mikor először megláttam. Aztán mikor kézbe fogtam, elszállt ez a gondolat. Mert ugyan egy ilyen kompakt összecsukható rendszernek minek még egy tok, a mai pazarló világban? Pont jó ez így, nem lóg ki semmi, ami beleakadhatna a táskában, hátizsákban szállításkor. Összecsukva masszívan egyben marad, nem csörög, nem zörög, nem lötyög. Összehasonlításképpen, csak a méret miatt mellé tettem a Fiskars SW-t. Másban nem fogom őket összehasonlítani, mert két teljesen különböző dologról van szó.A szétnyitást határozott mozdulattal kell elvégezni. Nem nehéz nyitni, de feszesen, szorosan, megbízhatóan, két ponton záródik, és négy részből áll össze a keret. Az egyik zárópont az egyik csuklópontnál lévő szegecs, ide a markolatban kialakított műanyag pöcök pattan be.
A másik pedig a sorszám (ilyen is van valamiért) felett a lemezben sajtolással kialakított mélyedés.
Ez pattan be abba a részbe, amiben a fűrészlap van elhelyezve. Ez a Gerber logó környékén van, a képen a logótól balra van egy kis kopás az egyik háromszög alakú lyuknál.
A fűrésznek ezen részében van egyébként egy Gerber felirat, préseléssel kialakítva. Ez jól néz ki, nekem tetszik.
A fűrészlap, egy átlagos 6-os metrikus csavarral és anyával van rögzítve a keret egyik végébe.
A markolatrész a kerethez pedig imbusz csavarral van rögzítve.
A markolat jó feltűnő zöld színű műanyag, fekete gumírozással, benne egy kis sátor és tábortűz szimbólummal. Alapjában véve ízlésesen van feliratozva, nekem nem tűnik giccsesnek ez a pár felirat.
A fűrészlapot a másik végén, egy menetes végű horogba kell beleakasztani.
Az előfeszítést ezzel a menetes horoggal lehet állítani, amennyiben nyúlik a fűrészlap.
Gyárilag egy elég durvára fogazott, Gerber feliratos, általános, 300 mm-es vizes fa fűrészlappal adják az eszközt.
Teljesen kinyitva, maximális hosszában, mint egy kígyó, így néz ki az eszköz. A fűrészlap még belül van.
Összeállítva ekképpen néz ki a fűrész. Az összeállítást nem írom körül, értelemszerűen össze kell forgatni a négy elemet, a horgot beleakasztani a fűrészlap szabad végébe és összepattintani a markolatot a Gerber feliratos elemmel.
Szemléltetésképpen a méretek miatt mellétettem az SW-t.
A Dunaparton próbáltam ki először a fűrészt, egy jó száraz uszadékfán. Habár ez a lap nem erre való, hanem vizes fához. Egy közepes átmérőjű részt választottam először. Nagyjából olyan vastagot, amilyenre természetjárós, táborozós napjaimban valaha szükségem lehetett. Ennél vastagabbat én nem igazán vágtam és nem is gondolom, hogy szükségem lesz rá.
A vágásnál a következőket tapasztaltam. Teljesen más munkaélmény (jó értelemben), mint a kitolható pengéjű, vagy nyitható bicskafűrészek alkalmazásakor. Nem meglepő, hogy sokkal, de sokkal stabilabb az eszköz, nincs „mindjárt behajlik és elgörbül/törik a lap” érzés. Nem nyeklik, nem nyaklik, jól irányítható a vágás. Nem mértem az időt, de egy pillanat alatt átvágta az ágat.
Másodjára egy akkora átmérőjű darabot vágtam, ami lefedi a fűrész maximál vágási képességét.
Nekem egyébként kényelmes a markolat mérete, a gumírozott felület jó fogást biztosít.
Hipp-hopp levágtam a szükséges darabot az ágból. Ennél vastagabbat már nem vágna át, ez a fűrészlap szélességével növelt átmérő. A végén az utolsó centiket már rövid mozdulatokkal lehetett csak vágni.
Kipróbáltam ezután egy frissen letört zöld ágon is a vágást. A vékonyabbakat vitte, mint a vajat.
A vastagabba azonban már beszorult, ami érdekes, hiszen ez a fajta gereblyés fogazás pont erre van kitalálva. Megnéztem a lapot a fogak nincsenek rendesen kihajlítva. Szóval a gyári lap nem az erőssége a fűrésznek!
Szerencsére az a helyzet, hogy ebbe a fűrészbe bármelyik „filléres” 300-mm-es fűrészlap belemegy. Legyen az száraz fához való…
…vagy akár fémfűrészelésre alkalmas lap.
Vagy legyen mindjárt kettő az egyben fűrészlap, fához és fémhez is. Igazi túlélő szett. Aki a húzó vagy tolófűrészt kedveli jobban, az is tud hozzá venni már jó minőségű lapot 500-1000 forintért.
Összességében nagyon tetszik ez a Gerber Frescape keretes fűrész. Nagyon stabil, nagyon gyorsan és kényelmesen lehet vele dolgozni. Nem sokkal nagyobb, de azért nehezebb, mint az SW fűrészem. Az én felhasználási szokásaimhoz bőven elegendő az, amit át tud vágni átmérőben. Az ergonómiai és esztétikai kialakítása is kedvemre való. Nagyon olcsón lehet hozzá sokféle pótlapot vásárolni és egyszerűen cserélhető a lap. Aki keretes fűrészt szeretne vásárolni, annak mindenképpen megfontolásra ajánlom a beszerzését.