Nagy terveket szőve indultam neki a mai kirándulásnak. Délután volt már, ilyenkor ritkán megyek ki a Pótharaszti erdőbe. Inkább a kora reggeli, hajnali indulásokat szeretem. De ez a nap most más volt mint a többi… élnék ismét egy jó kis figyelemfelkeltő médiacsellel.Azért csel, mert semennyivel nem volt másabb, mint általában a többi alkalom. A délutáni induláson kívül persze. Kitaláltam, hogy egy olyan ételt fogok készíteni, amit az Alaptábor Facebook csoport egyik posztjában olvastam Atle Falkberg írásából. Ez az étel pedig nem más, mint a Svéd favágók egyszerű, de nagyszerű étele, a kolbulle. A kolbulle egy klasszikus étel, amelyet ideális esetben szabad tűzön kell főzni. Érdekesség, hogy Jämtlandban és Härjedalenben nemzeti ételnek minősül. A múltban egyébként ez volt a favágók napi étrendje. Napjainkban fesztiválokon gyakran tálalják a kolbullét, általában vörösáfonyalekvárral. Egyszerű a recept, amelyet lehetőleg amerikai sertéshúsból készítenek, ami egy sózott hús, de jól működik szalonnával is. Egyébként az interneten rákeresve ezt az ételt néhol norvég ételnek, és húsgombócnak tüntetik fel. Szóval nem szeretnék akkorát tévedni mint az egyszeri emberek a Feröer(vagy svéd)kályha, vagy a fokla stb…. elnevezéssel, ezért mindenki olvasson utána tüzetesebben.

Nos, én úgy gondoltam, hogy szalonnával készítem majd el az ételt. Meg még sok gondolatom volt, de nem menjünk még ennyire előre. Hiszen meg kell említenem, hogy nagyon kellemes, langyos tavaszi délután volt. Az erdő a legbujább képét mutatta. Minden kinyílt, minden virágzott, a virágba borult alföldi akácerdők útjain szívtuk magunkba a bódító virágillatot. Kiértünk a táborhelyre „szögre akasztottuk” a kalapjainkat és hallgattuk az erdő hangjait. Nem tétlenkedtünk sokáig, mert elkezdtük az ételkészítést. Én nem vagyok nagyon igényes az ételekre, és a magyar konyha ételein kívül nem igazán kívánok vagy szeretek mást. De ez az étel -az alapanyagait, és az egyszerű elkészítés módját tekintve- , felkeltette az érdeklődésemet és nagyon vártam a végeredményt. Hiszen kockára vágott szalonnán vagy húson kívül, csak előre elkészített sós palacsintatészta kell hozzá. Na? Ugye mondtam az elején, hogy izgalmas kis étel lesz, az egyszerűsége ellenére, vagy éppen azért.

Már itthon eldöntöttem, hogy nem viszek ki sok mindent, Csak a Primus Omnifuelt, pár evő- és főzőeszközt meg az alapanyagokat. Az Omniful-re most visszaraktam az eredeti lábait, mert egyébként a Trangia szettjeimben használom láb nélkül egy kis adapter segítségével.Az eszközök közül is olyanokat válogattam, amiket barátaimtól kaptam, és szívesen használom vagy nézegetem őket. Az egyik ilyen ez a kis doboz havasigyopár mintás gyufa, amit Robi barátomtól kaptam. És sajnos, bár mindvégig itt volt az íróasztal polcán, most mégsem működött. Nem akart meggyulladni. A képen viszont jól mutat, és persze volt más választásom a tűzgyújtáshoz.A fakanalat Balázs barátomék hozták nekem, egyértelmű volt, hogy ezt választottam ki a többi közül. Öntöttvas serpenyőben és szabadtűzön készítették a favágók eredetileg a kolbullét, de nekem nincs ilyenem, és tüzet sem szeretek már rakni évek óta. Így maradt a benzinfőző, és az a kis piros zománcos serpenyő, amit egy csavargás alkalmával találtam a Farkasdi patak mentén és eddig díszként lógott a táborban. Ez a „serpi” mondjuk pont egy rossz választás volt. Lehet hogy játszok majd az Alaptábor csoportban egy rendes svéd vas serpenyőért, amit Atle Falkberg ajánlott fel és amit hamarosan kisorsolok az Alaptábor tagok között. 😆 .Az áfonyalekvárt (ami nem vörös hanem kék) nem magunk készítettük, mint az igazi nagy túlélők, hanem a kék-sárga logós bútoráruházból vásároltuk. Végül is mint kiderült, ezt kár volt kicipelni, és nem az áfonya színén bukott a dolog. Szó-szó… nekikezdtem az étel elkészítésének, aminek a menete a következő. Nem bonyolult. Ropogósra kell sütni a húsféleséget, kiszedni azt, a zsírjára rá kell önteni az előre elkészített palacsintatésztát, visszatenni bele a húst, szalonnát. Majd jól átsütni. 

Felkockáztam a szalonnát, az egyik kedvenc Opinel bicskámmal, ami az Opinel Picnik része, és Balázs barátom lepett meg vele váratlanul egy alkalommal. Nagyon szeretem ezt a Picnic készletet.Ezután eltisztítottam a serpenyőt, és szépen megsütöttem a szalonnát. Na hát eddig ugye nem is bonyolult. Ez még nekem is ment.  Csak azt nem tudtam, mennyi zsírt hagyjak a serpenyőben, ami optimális lesz a sütéshez. Na mindegy, a szalonnát kiszedtem, mert így írja a recept, beleöntöttük a tésztát kicsit sütöttem, és rászórtuk a „paraszt chips-et”.A serpenyő nem volt jó választás. A tészta szépen leragadt és leégett benne. A zsír meg talán sok volt. A végeredmény nem is lett kívánatos, nem lett olyan, mint az interneten fellelt képeken látható jól átsült, barnás-sárga lepényszerű étek. Ilyen lett, ni. 😯 A serpenyő meg ilyen lett, ni!  Ízre, mert azért megkóstoltam, mielőtt kidobtam volna,.. szóval ízre meg nem volt rossz. Szóval nem könyvelem el teljes sikertelenségnek, mert lehet megint tervezgetni, hogy a következőt, mikor, hogyan, hol készítem el. Hát ez is valami. 🙄 

És persze jól szórakoztam a kis benzinfőzőmmel, amit kedvelek, és még a nagy hangja is mintha egyre csendesebb lenne. Hangulatos főzőeszköz, és azt vettem észre, hogy finomabban lehet szabályozni, mint a gázfőzőimet.

Aztán ma vittem ki először az új Helikon-tex elsősegély csomagomat, amit szerencsére nem kellett használni. Abból az apropóból váltottam a régiről, hogy azt nem lehetett felakasztani így kívülre a hátizsákra. És bár nem szeretek semmit kívülre akasztani, ez az egy dolog természetesen kivételt képez!Szóval jól telt ez a pár óra idő kint a szabadban. Habár most sem könyvelhettem el nagy sikereket ételkészítés terén, de ez nekem nem is fontos. Együtt volt a család, gondoltam a barátaimra, hódolhattam kedvenc tevékenységemnek: a természetjárásnak. Még ha csak egy rövid ideig is. De mint tudjuk nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg!